Sztárral szemben

Megpróbálok újfent írni, reménykedve abban, hogy Csibéből Lézerkacsa lesz és ügyesebben talál hálózati lefedettséget az internetünknek, mint én, ugyanis az utóbbi hétben messze elkerült minket a jelerősség.
Mi minden történt Hullban az utóbbi pár napban? Csütörtökön hatalmas megtiszteltetésben volt részünk. Mivel ügyesen villogtunk angolórán, úgy döntöttünk Esztivel, hogy meglepjük magunkat valami kis aprósággal, hiszen mi mindent megérdemlünk magunktól. Ekkor történt, hogy az egyik rongyosbolt öltözőjében nem más tűnt fel teljes életvalójában, mint Halmosi Péter sztárfocistánk, a Hull City kispadjáról, becses nejével és lányával. Nem igazán töltött el büszkeséggel, hogy magyar vagyok egy ilyen ember mellett, mert szégyen szemre azt kell mondanom, hogy a focistákhoz kötött sztereotípiámban újfent megerősítést nyertem, mivel ilyen primitív magartartást, mint amit ez a házaspár produkálni volt képes, nem gyakran látok és hát nem rohantunk autogrammot kérni... sőt igazából önmagunkat meghazudtoló módon nagyon csendben voltunk, nehogy észrevegyék, hogy a bambának titulált lányok valójában magyarok és tökéletesen értik őket.
Csütörtök este, mint általában, most is a Sanctuaryben voltunk az egyetemen a szokásos karaoke partyn, hogy a sok önjelölt próbálkozást végighallgassuk és a szelektív hallás művészetét gyakoruljuk.. Nem múlhat el hét Sinatra My Way-e nélkül és úgy gondoljuk, hogy az eheti performance volt eddig a mélypont, bár szem előtt tartandó, hogy hosszú még ez az év és minden bizonnyal sok tehetségnek még nem volt alkalma kibontakozni, úgyhogy mi nyitottak vagyunk a további pohárrepesztő és dobhártyaszaggató felső cékre.
Pénteken hajnali 8 órára volt állítva az ébresztőórám, mert mit nekem a másnap és 4 óra alvás, ha még mindig csak a rucimra várok. Félkómásan lumpoltam 10-ig az ablakban, mikor is feltűnt egy FedEx-es dudu.. hozott három csomagot, de egyik sem hozzám jött. Nem sokkal később a UPS is tett egy tiszteletkört az udvarunkban, hogy egy halvány reményszikrát élesszen bennem, de mindhiába, mert megint nem csöngetett be a kis kuckónkba.
Ebéd közben véletlenül benyitott hozzánk valaki.. pattantam, hogy átvegyem az engem megillető küldeményt, de csak egy csúnya Morpheus kinézetű fekete jött, aki elnézte a lakást.
Aztán, amikor már minden reményt feladtam és tudomásul vettem, hogy ma már nem fogom megkapni, hiszen nem jutott eszembe több futárszolgálat és amúgy is sötétedett.. akkor egyszer csak kopogtak. Ott állt az ajtóban egy GLS-es egyenruhába öltözött futár egy zavarba ejtően nagy dobozzal a kezében. Kicsit megijedt tőlem, amikor látta, hogy aberált mozgással táncoltam ki elé a frissen leevett ruhámban..
Látván, hogy úgy örülök, mint maci a málnának, azt mondta, hogy hoppá, ez nem is ide jött, bocsi.. amikor azonban magához térítettem gyilkos tekintetemmel, hogy márpedig ez a csomag az enyém és kész, akkor nagylelkűen átadta. Rohantam a szobába, hogy Esztivel galádul széttépjük a dobozt és végre gyönyörködhessek..
Már a csomagolás is gyanús lett volna egy Holmes-nak, de hát én attól távol állok. Mikor kibontottam, akkor már egyértelmű volt, hogy ez nem a rucim... Nem, ez annál sokkal jobb. Megérkezett Anyu Mikulás csomagja. Persze az elején félreértésre gyanakodtam, hiszen virgácsot találtam benne elsőként. Nekem virgács? Ráadásul kettő? De aztán rájöttem, hogy minden bizonnyal ez Esztinek és Stunak jött, míg a csokik az enyémek! És hát a legjobb, hogy Anyu még onnan messziről is gondoskodott arról, hogy egyedi, házilag tákolt adventi naptára legyen felnőni képtelen lányának a boltiak helyett... sőt, minden fakkba kettő csoki rejtve, hogy legyen reggelre és estére is... legalábbis én azt hittem, de fel lettem világosítva, hogy fele Stué...A legjobb zseb a naptáramban 24-e, mivel abban csak egy cetli várt a felirattal: Hahaha, ezt majd már otthon kapod!

A hétvégénk elég békésen telt. Karácsonyi ajándékokat vettünk volna, ha nem fordulok ki mindenhonnan a tömeg látványától eliszonyodva. Ma gyújtottuk meg az első gyertyát az újonnan gyártott adventi koszorúnkon, amihez méltó ebédet Stu varázsolt antiháziasszony lakótársainak..Már csak hármat kell még gyújtanom és végre otthon leszek!

In pursuit of my 'petite robe noir'

Az utóbbi napokban megszállott remeteként az Apartment 13 idegesítően fehér falai közé vagyok bezárkózva és egyre csak várakozok arra, hogy az én kis feketém, ami már hónapok óta ott motoszkál a buksimban (na jó, igazából azóta, hogy elsőként megláttam egy hasonlót Julia Robertsen a Micsoda nőben.. tudjátok, a koktélruha, ami nem túl elegáns, nem túl kirívó..) végre megérkezzen, lehetőleg beleférjek és jobban álljon, mint a Halloween-kor viselt szerkóm.. Szerencsére hozzám hasonlóan Eszti is a neten találta meg álmai ruciját, így együtt várunk és percenként nyomon követjük, hogy a logisztikai feladatot melyik márka teljesíti gyorsabban és melyikőnk fog előbb örülni.. addig is próbálunk unalomból minél kevesebbszer feltűnni a konyhában, nehogy méretproblémáink is adódjanak.. És, hogy miért is kell nekünk koktélruhába burkolnunk habtestünket? Hát, jövő pénteken karácsonyi bálra készülünk, ahol olyan hatalmas megtiszteltetésben lesz részem, hogy kísérőm és partnerem az estélyre nem lesz más, mint Eszti és fordítva...

Tegnap gondoltam, hogy írok egy hosszas bejegyzést arról, hogy November 24. lévén már csak egy hónap és végre itt a karácsony, de elszállt a netünk szinte egész napra, így nem maradt más program nekem, mint a vasalás. Csibe, a laptopom ma felcsapott költöző madárnak, ami azt jelenti hogy szobáról szobára száll, hogy jelerősséget találjon és le tudjam írni azt, amit tegnap nem sikerült.
Már kerek két hete lázban égünk és készülődünk. A lehető legjobb helyen élünk a tekintetben, hogy ideális ajándékokat találjunk, hiszen egy olyan országban vagyunk, ahol az emberek hozzánk hasonlóan beteges karácsony mániában szenvednek.
Hetek óta tombol a karácsonyi őrület Hull utcáin és boltjaiban. A díszítések ugyan jócskán hagynak kívánnivalót maguk után, lévén, hogy a sárkeresztúri oroszlános házak színvilága és ízléstelensége jellemzi a helyi giccsparádét, de legalább a hangulat tökéletes, és eszünkbe juttatja a mi kis otthonunkat, Anyu sürgés-forgását, hogy szokásának megfelelően überelje az előző évi karácsonyi süti-püti repertoárt (idei cél 24?) miközben a lehető legelképesztőbb helyekre dugdossa az ajándékhalmot, a babákat, akik alig várják, hogy bontogathassanak és azt, hogy végre mindenkit újra láthassak.

Soha nem felejtem el az elutazásunk előtti búcsúmat Pankától. Elpityeredtem, mire ő csak annyit mondott, hogy most nem szomorkodik, de majd ha hozok neki valami rózsaszínű, hercegnős dolgot amikor legközelebb találkozunk, akkor sírni fog örömében. Hát ezzel a megjegyzéssel mondanom sem kell, hogy már akkor azonnal felvidított, és jól feladta nekem a házi feladatot, hogy megtaláljam méltóságának az ideális ajándékot, amivel visszakerülhetünk a kegyeibe négy hónapnyi nélkülözés után.
Hát lehet, hogy szánalmas, de én már nagyon izgatott vagyok és nap mint nap végignézegetem azokat a meglepetéseket, amiket már megvettem és ott tornyosulnak a szobánkban, miközben azon filózok, hogy mindezeket miként fogom hazaszállítani. Hát igen, így jár az, akinek a szűk családi köre is 19 fő + 1 Ugrifüles, de persze ez egy olyan "kényszerű rossz" amit a világon semmiért nem adnék fel... Igazából a legnagyobb problémám az, hogy ezek az angolok nagyon tudják, hogyan kell a szőke kislányokat minden ajándékra rácsábítani.. Annyi ötletes dolgot, kütyüt, cucukát, díszt, és csomagolást látok, hogy egyszerűen nem bírok választani, és már egy jó pár olyan dolgot vettem, amit nem is tudom, kinek adhatnék, csak éreztem, hogy ezt meg azt nem szabad ott hagynom a boltban, mert meg fogom bánni, ha nem viszem haza most azonnal. Ahogy meghalljuk a karácsonyi slágereket egy boltban én azonnal bezsongok, kutakodásba fogok és végül mindig találok valamit..
Természetesen Hullban is van karácsonyi vásár, ami persze sehol sincs a Vörösmarty térihez képest, hiszen itt nincs Töki Pompos, Király Kürtöskalács, a kedvenc szentendrei kézműves család, és legfőképpen sehol nincs az én kedvenc szecessziós tündérboltom, a Philanthia, amibe Advent alatt legalább hetente egyszer belső kényszerből fakadóan be kell mennem, hogy gyermeki rácsodálkozással visszacsöppenjek a mesék varázslatos világába. (aki arrafelé jár, küldjön egy képet légyszi az idei karácsonyi kirakatukról).
Ami meglepő, hogy itt a vásárt németek szervezik, német specialitásokat lehett venni és mindezeket németül rendelni! Már egy adag nürnberger mit sauer kraut-on túlvagyunk, de én egyáltalán nem számítottam arra, hogy mindenhol csak német feliratokat és szöveget hallok majd egy angol kisváros karácsonyi vásárában. De aggodalomra semmi ok, sőt lehet irigykedni is, mert jövő héten Stu elviszi Noát a karácsony-mániások yorkshire-i szentélyébe, a Castle Howardba, ami minden év decemberében teljes karácsonyi pombában tündökölve betekintést nyújt abba, hogy anno a kastély lakói miként ünnepeltek. Én már tűkön ülök, hogy végre ott lehessek, mert a képek alapján ez a kastély egyszerűen álomszép.. Evelyn Waugh Utolsó látogatás című könyvét is itt filmesítették meg és csakúgy, mint Mr Darcy BBC-s Pemberly birtokát, ezt sem szabad kihagynom angliai évem során.
Miután mindenki eleget hallgathatott arról, hogy rongyot veszek és az advent beköszönte előtt már betegesen készülődök az ünnepekre, rátérek arra, hogy mi minden történt velünk a napokban.
Először is, múlt pénteken ünnepelte Stu cége a 10. évfordulóját, így annak az ünnepi vacsorájára voltunk hivatalosak a Deep Aquariumba. Már egy hónappal korábban ki kellett választanunk a menüből, hogy mit kérünk, amit én természetesen elfelejtettem, így elég okosnak tűnhettem, hogy fogalmam sem volt róla, hogy mit rendeltem.. Szerencsére nem én voltam az egyetlen balfék és volt az egyik titkárnőnél lista a rendelésekről, így nem adódott nagy probléma.. igazából azt sem tudom így utólag, hogy mit ettem, mert szerencsére elég sötét volt a hangulatvilágítás miatt, hogy lássuk a halakat, akik kinézték az ételt a számból... Összesítésben nem volt rossz, de a borok jobban ízlettek :)
Szombaton viszonozták a német barátnőink a vacsorameghívást, így ott volt kötelező jelenésünk. Nagyon jól telt az este, a lányok szerencsére maradtak az olasz ételeknél és nagyon kitettek magukért mint szakácsnők és mint házigazdák egyaránt.. egy szavam nem lehet, maximum annyi, hogy van még hova fejlődnöm.
Vasárnap ért véget a már többszörösen emlegetett fantasztikus számviteles versenyünk, ahol meglepő módon egész jól sikerült szerepelnünk. Még nincs pontos végeredmény, de az első 10 csapatot meghívták az eredményhirdetésre, ahova mi is hivatalosak vagyunk, bár valószínűleg ezt kihagyjuk, mivel pénteken lesz, Pesten..
Amit még nem említettem az az, hogy hosszas várakozás után végre sikerült egy olyan vasárnapot kifognunk, amikor nem szakadt az eső, nem fújt 100 km/h-s szél és nem kellett otthon tanulgatnom. Ezen felbuzdulva átmentünk a folyó túloldalára, hogy megnézzem, Stu merre dolgozik, és sétáljunk egyet a Victoria Dock-on, ami egy viszonylag újonnan felkapott posh vidéke Hullnak. Ismét sikerült a városnak egy újabb, felettébb impozáns oldalát megismernünk. Gyönyörű volt a táj, tökéletesek a fényviszonyok és a lényeg, hogy lejutottam végre a partra, hogy kavicsokat szedjek. Hihetetlen, hogy annyi kavics között nem találni két egyformát és mivel mindenhonnan csak egyet viszek haza, nagyon hosszas kutakodás előzte meg azt, hogy végül megtaláljam azt az egyetlen, ideális, érdes felületű, homokszínű, amorf szívet ábrázoló kis követ, amelyik majd otthon nézegetve egyetlen képben fogja összegezni és felidézni bennem ennek az évnek az emlékeit.

Ekkora bunkók vagyunk

Nincs mentségünk, sajnáljuk, ekkora bunkók vagyunk! Mutogathatnék Stura, hogy miért nem szólt, ő meg Rám azzal a szöveggel, hogy "Mama, te úgyis mindenre emlékszel".. írtam már, hogy szenilis vagyok és összefolynak a napjaink.. Íme a tanúbizonyság: Nem csak a számvitel párolog ki piciny agyamból, de elfelejtem azokat is, akiket nem kéne, mert mindent megtesznek azért, hogy ne így történjen! Nagyon SAJNÁLOM (sajnáljuk) és bár utólagosan, de ugyanakkora szeretettel: BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK

Nincs ennél jobb, kell ennél jobb?

Apunak és Jojonak, mert nagyon szeretem őket!

A marketing bűvöletében

Most töltöttem fel a legújabb beadandómat, ami azt jelenti, hogy ma este nincs az égvilágon semmi dolgom, azt csinálok amihez csak kedvem van: félórás fürdés, asztalnál evés, és a vasalásra váró ruhahalom negligálása. Aprócska mindennapi örömök, amiket alapvetően egyáltalán nem értékelek semmire, viszont amint megvonásra kerülnek, mártírként követelem vissza azt a pár órát magamnak, ahogy az az utóbbi két hétben is történt.

Nem sikerült elmenekülnöm a sürgető határidők elől, és mivel azon fogadalmamat, amit körülbelül elsős korom óta minden egyes félév elején nagy naivan megfogadok, miszerint mostantól írok házit és nem hagyok semmit az utolsó pillanatra, újfent nem sikerült tartanom, így nagy hajrával kellett behoznom a lemaradást. Bár eredménye egyelőre nincs a beadandóknak, a minőségét illetően nincsenek komoly kétségeim, hogy nem illethetőek a Nagy Művem megtisztelő címével, így annak megszületése egyelőre tovább várat magára.

Emlékeim szerint korábban említettem a Turnitin nevű, rettegett, az összes angol egyetem által alkalmazott szoftvert, amire minden beadandót fel kell töltenünk, hogy az galád módon kiszűrje azokat, akik véletlenül saját gondolatként tálalnak valamit, amit már előttük mások kigondoltak, leírtak, publikáltak, majd híresek és gazdagok lettek belőle. Bár nem vagyok a plagizálás híve, lévén, hogy szeretek új elméleteket kifejleszteni, be kell valljam, hogy az a pár perc, amíg feltöltöm a tanulmányt és feldolgozásra kerül nem egy leányálom, és amennyiben hosszabb folyamattal állnánk szemben, azt is mondhatnám, hogy egész jó kis fogyókúrás módszer lehetne. A múltheti szösszenetem 2%-os plágiumgyanús minősítésben részesült (10%-ig elfogadható). Szerencsére a program azt is megmutatja, hogy mely részt honnan nyúlta le az illető, így megnézhettem, hogy melyik mondattal voltak problémáim. A wikipédián találtam kemény két használható mondatot és azokat írtam le oly módon, hogy körülbelül a felét kihagytam, tettem bele újabb szavakat és lehivatkoztam, és láss csodát, mégis lebuktatott a kis rohadék. Magyarul átfogalmaztam, feltuningoltam, hogy noásabb legyen, és még így sem sikerült túljárnom az agyafúrt mesterséges intelligenciáján. Viszont én jobban számolok nála, mert az a két mondat távolról sem adta ki a dolgozat két százalékát.
Fájó szívvel be kell látnunk, hogy itt valóban hihetetlen fontosságot tulajdonítanak az elsöprő, önálló gondolatoknak, amit mi sem tanusít jobban, minthogy Eszti azzal bukott a turnitin bíróságán, hogy azt merte írni: a Marks&Spencert 1884-ben alapította Michael Marks és Thomas Spencer.. (közel 200 helyen talátak egyezést, mert ilyen sokan képesek magukénak tudni az elméletet) .. én hülye meg szóltam neki akkor, amikor elolvastam a beadandóját, hogy rossz dátumot írt, pedig valószínűleg úgy már sokkal egyedibb lett volna.
De a lényeg, hogy leadtuk őket és most egyelőre nem kell újabb marketinges elméleteken törnünk a fejünket, hogy miként ejtsünk rabul gyanútlan fogyasztókat.. helyette átálltunk az ostoba vevői oldalra, hogy aztán a "nagy szakértőkhöz"híven a legnevetségesebb dolgokat is elhiggyem és beleessek abba a hiába, ami gyakran a reklámozás legalapvetőbb célja.. higgyek az illúziónak, érezzem, hogy vannak csodák és ne féljek hinni bennük.. na jó, nem kell ilyen komolyan venni... Igazából csak egy UFO-ról van szó. Most, hogy megindult a karácsonyi felfordulás, ami nálam szeptember 9. óta tart, amikor is megvettem az első ajándékot Ugrinak, intenzív brainstormingot folytattunk arra vonatkozóan, hogy kinek milyen kütyükkel kéne a kedvében járnunk. (Ha szoktál tőlem ajándékot kapni karácsonyra, most is fogsz. Viszont, ha a tavalyi meglepim valamilyen szerencsétlen véletlen folytán nem tetszett, akkor várom a kívánságokat amennyiben a realitás talaján állnak).. Láttuk több helyen, hogy milyen népszerűek a Science Museum, mint hétköznapi csodák tömkelegét forgalmazó márka termékei és hát így kerültünk kapcsolatba ezzel az ismeretlen repülő objektummal.. egy figyelemkeltő reklám a kirakatban, egy egész oldalas hirdetés, egy amatőrnek álcázott videó és máris benne voltam a csapdában:

UFO (szemléltető kisfilm)

Nos, azok után, hogy megnéztük ezt a remek kis szemléltetőt, rohantunk venni egyet-egyet a két 7 éves unokaöcsémnek, tudván, hogy Bubukám, a Nagy Luke Skywalker milyen menő lenne, ha UFO-kat reptetve nyomulna a suliban. Mivel szellemileg nem sokkal állunk Bubus felett, magunknak is akartunk venni egyet, így az elsőként beszerzett tesztalanyokat kipróbáltuk. Hatalmas hajcihővel kizárólagos csatateret biztosítottunk az UFO támadásnak a nappaliban és a videóban látottaknak megfelelően nekiálltunk pörgetni a szerkezetet az asztalon, majd mindenféle mágikus és gravitációs vonzerővel felrepíteni és mutatványozni. Mikor a huszadik próbálkozásra sem sikeredett, megpróbálkoztam a Harry Potter-ből jól ismert Vingardium Leviosa bűbájjal. Mindhiába. Olvastuk a doboz oldalán, hogy a kéz gravitációs vonzerejének a nemtudommicsodája és még néhány hasonló számomra non-sense, de hihetőnek tűnő tényezőnek köszönhető a szerkezet mozgatása. Hát nem éppen. A doboz belsejében találtunk egy kis dvd-t és egy használati útmutatót jól elrejtve, hogy véletlenül se leplezze le senki ember fia a fondorlatot, hogy az UFO magától nem is repül, amire empirikus tapasztalataink alapján igen hamar kénytelenek voltunk rájönni.
A lényeg, hogy a termék kizárólag arra épül, hogy miként csapjunk be másokat, és amennyiben nem hisznek nekünk, mutassuk csak meg a dobozt és a másik leírást, mint tárgyi bizonyíték, ami részletes magyarázatot ad arra, hogy miért is tud repülni az ufo.. majd látva elképedt és féltékenységről árulkodó arcukat, adjuk nekik kölcsön a kütyüt és szégyenítsük meg őket azzal, hogy milyen szerencsétlen flótások, ha még egy ufot sem tudnak vonzani...
Szándékosan nem mondom el egyelőre, hogy mi volt a hantapalinta az ufóban, mert egyrészt nem akarom Anyut összetörni a hitében, hogy UFO-k léteznek, másrészt ha csak eszembe jut, hogy milyen sötét vagyok, hogy elhittem az illúziót, arra gondolok, hogy ott kéne ülnöm abban a harmadosztályú videóban a sok tátott szájú málé között. Harmadrészt meg ötleteket várok, hogy ki mivel magyarázza a dolgot (Eszti, Stu, Bilkó megjegyzésein és netes kutakodások igénybevételén kívül).

Élünk, csak nem létezünk

Ahogy a találó cím is utal arra, most megszűntünk létezni az utóbbi napokban, mert teljesen el vagyunk havazva..

De: jól vagyunk, Eszti szerencsésen visszajött Londonba, ahol Danone kefírt és Nógrádi ropogóst vett egy magyar boltban. Stu dolgozik, mert bár a beteg munkatársa visszajött, egy másik elmenekült a H1N1 elől Balira... úgyhogy megint dupla munka. Én szenvedek azzal, hogy néhány értelmes mondatot kipréseljek magamból egy beadandóhoz, és közben próbálom gyakorolni a szelektív hallás művészetét, mert a kedvenc szomszédaim mulatnak...
Ma olyan hangerővel hallgatták a zenét, hogy 3 óra után kimentem Eszterrel a ház elé felnézni az ablakukba.. Ilyet én még nem láttam. Két meglett, nagydarab kigyúrt feka mikrofonnal a kezében rappelt a szobában, és közben táncolt vagy ugrált, vagy nem tudom, hogy hívják azt, amit ezek csinálnak... mikor észrevettek, akkor röhögve folytatták a számot, majd mikor vége lett, akkor kinyitották az ablakot, h megkérdezzék, zavar-e a hangerő, mert ha igen, akkor lejjebb halkítják.
Ez valami katasztrófa, amivel együtt kell élnünk, mert minden egyes nap, amikor megyünk óbégatni, csak azzal magyarázkodnak, hogy ők zenészek. (szerintem herélt hangú, tehetségtelen, munkanélküli kreténnek hívják az ilyet). De kérdem én, miért kell mikorfonokat használni egy 4 négyzetméteres szobában? És annak, aki nem tud énekelni, miért kell erőltetnie? Én tudom, hogy a cigány muzsikusok mások és nem vernek embert, de akkor sem merek nagyon szemtelenkedni velük, pedig már nagyon elegünk van belőlük.
Ahogy említettem, remekművet alkotni egy esettanulmányból és szórakoztató bejegyzést produkálnom most nem sikerül, de attól még kedveskedek Mindenkinek egy kis képsorozattal, hogy délelőtt a munkában, mikor lopva unottan az íróasztalotok felé görnyedtek kedvenc blogotokat olvasni, akkor ha már irodalmi élményt nem is, legalább gasztronómiait hadd nyújtsunk Nektek!

További szép napot és jó étvágyat!

Need some distraction oh beautiful release..

Mivel az utóbbi napok minden bizonnyal nem kerülnek majd be Életem filmjébe, így nem nagyon tudtam miről írogatni, hiszen a blogunk célja, hogy egy kis színt vigyünk napjaitokba, nem pedig az, hogy nyomott hangulatunkkal a Tiéteket is elrontsuk. Most azonban megálljt parancsolok a hallgatásnak és próbálok néhány értelmes gondolattal megörvendeztetni Titeket.
Köszi Mindenkinek a sok levelet és támogatást, tényleg sokkal jobban vagyunk. Annak ellenére, hogy csak rövid múltra tekint vissza ismeretségünk az itteni magyarokkal, azt kell mondjam (csak nehogy elkiabáljam), hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy megismerhettem őket, és, hogy ilyen barátok vesznek körül. Stu, a fogyásban lévő Mese kekszem, Debussy és az ő társaságuk mindent el tud velem feledtetni és életet tud belém verni.
Rátérve a hetünkre, kezdjük is "Well done Steven, nice jumper" napjaival.. Hát szegénykém lassan de biztosan halálra dolgozza magát.. Tettem a pénztárcájába egy fényképet magamról oda, ahova mások a kutyáik fényképét teszik, hogy emlékezzen rám. Sajnos az egyik munkatársa lebetegedett a héten, így annak minden munkája az ő vállán landolt, ami azt jelentette, hogy még az eddigieknél is kevesebbet volt szerencsém őt látni ébren.
Viszont nagyon büszkén jelenthetem, hogy az utóbbi két hétben már nem csak a "Nice Jumper" dícséretek érték őt - azaz azok inkább engem, a pulcsivadászt-, hanem a teljesítményéről is egyre elismerőbben nyilatkoznak a főnökei, és határozottan hosszú távra terveznek vele, aminek nyíltan hangot is adtak. Hogy büszke vagyok-e? Hm, hát hogyne lennék.. de talán az jobban tetszik, hogy egyre igazabbnak látjuk a mondást, hogy könnyebben kap munkát az, akinek már van munkája, mert egyre több ajánlattal bombázzák azok az imádott HR cégek, akik eddig észre sem vették és válaszra sem méltatták őt.
És, hogy mi tetszik a legjobban? Hát az, hogy az én hiperelfoglalt Papám még így is talál időt arra, hogy a tenyerén hordozzon engem. Egyszer tettem egy kósza elismerő megjegyzést egy rénszarvasos pizsamáról, ami felkerült Stunál a "Nonómnak ajándék" című listára és onnan pedig tárgyi valójában az én markomba :) Hát nem áll olyan jól, mint a modellen a plakáton, és feltételezem a méretünk sem éppen egyforma, de Istenem, ez van.. a rénszarvas a lényeg..tükrünk, meg szerencsére amúgy sincs.
Ezt követően a minap éppen az otthon maradni kényszerült drága kicsi Fikusz Kukiszaim hollétén elmélkedtem növénymentes lakásunkban, melyek hiányát tovább fokozta a tény, hogy tippeket kellett adnom Gréta barátnőmnek az orchidea tartására és kezelésére vonatkozóan, mire tegnap megkaptam az első élő organizmusként idelátogató gazt Lacika, a flamingó személyében, yep yep.. Úgy döntöttem, nincs megállás, és mivel a csúnya komor fehér falakat sajnos nagyon nem támadhatjuk meg, ezért dzsungelt fogok varázsolni a palotánkból, hogy még otthonosabb legyen.
Eszter, a nagyvárosi dáma, éppen Londonban lógatja a lábát a hétvége folyamán, ahol idegenvezetője és hazai Fütyülős mézes pálinka ellátója nem más, mint Gréta.. Csajok: bár ezt mondanom sem kell, de érezzétek nagyon jól magatokat! :) Amúgy Eszter hatalmas "állhatatosságról" tett a héten tanúbizonyságot, amikor is minden nő számára példamutató kitartással és erősséggel törte be rettegett csizmáját, amit egy átlag akaratú nő rövid távon a kukába dobott volna.
Lassan de biztosan közelednek a határidők az első leadandóinkat illetően. Múlt héten ugyebár megvettem az első tankönyvemet.. úgy terveztem, hogy a héten megpróbálok vele közelebbi kapcsolatba kerülni, de mindeddig nem sikerült a vonzalmába kerítenie.. Igazából elbizonytalanodtam az utóbbi napokban azon, hogy miért is tanuljak, ha egyszer szita az agyam. Nem tudom, hogy az a kevéske bor teszi-e, amit néhanapján külső kényszernek engedelmeskedve elfogyasztok, de mintha minden, amit az elmúlt években enyhén túlozva de kínkeservesen magamba tápláltam, elkezdett volna belőlem kipárologni.. Majdnem egy évembe telt S. Zsuzsa kegyetlenségét feldolgoznom a számvitel szigorlaton, erre most kezdem belátni, hogy igazából még azt sem érdemeltem volna meg, amit kaptam? Indultunk a poén kedvéért egy online számviteles tanulmányi versenyen és hát valami katasztrófa az, hogy mennyi mindent elfelejtettem abból, amit anno egész jól tudtam.. Szerencsére csapatversennyel állunk szemben, így van, aki emlékeztessen a tudatlanságomra, de továbbra sem értem miért kell szenilisnek lennem.. annyi hülyeséget képes vagyok megjegyezni, de azt, amit oly nehezen és kemény munkaszerűséggel tettem magamévá, azt pillanatok alatt elfelejtem és csak a zavaró tudat marad az agyam hátsó tájékán, hogy valaha ezt én tudtam, de már képtelen vagyok pontosan felidézni.. lehet, hogy 23 évesen elkezdtem volna kőkeményen öregedni?
Amit azonban nem felejtek még el gyorsan megemlíteni az, hogy hamarosan hazatérünk! Megvettük még a múlt héten a jegyeinket, így reszkessetek családtagok (főleg azok, akik most kinn síeltek a hétvégén nélkülünk) és barátok, mert december 23-án jövünk, hogy abban a 12 napban, amit majd otthon töltünk, mindenkit megnézzünk és megjegyezzünk az újabb 7 hónapnyi különlét idejére. :)

RIP

Az egész Halloweent a halál hangulata lengi be. Beöltözünk csupa olyan jelmezbe, melyek arra emlékeztetnek. Karikaturizáljuk, képen röhögjük a halált, mert olyan fiatalok, felelőtlenek és rettenthetetlenek vagyunk, mi félni valónk lenne? Annyira távolinak tűnik, hogy elképzelhetetlen számunkra a tény, hogy majd egyszer minket is utolér. És ha egyszer eljön és legyőz minket, akkor értetlenül állunk, mert soha nem számítunk rá, és még annyi mindent szerettünk volna tenni és mondani.

Nehéz szavakba önteni mindazt, amit a hull-i magyar csapat most érez. Rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy a barát, akivel egyik nap még együtt űzünk tréfát a halálból, a másik nap virradójára annak áldozatává válik. Hogy a fiatal, bolond lány, akinek a butaságain annyit nevettünk, képes volt a lehető legfelelőtlenebb dolgot tenni és mindezt egy összetört szív miatt..
Nem szeretnénk a részleteket hosszasan kifejteni, mert nem a Hogyanon és Miérten van a hangsúly, hanem azon, hogy már nincs többé és ez mindannyiunkat mélyen lesújt.
Drága Lídia, inkább magyaráznánk el Neked ezerszer a Rikiki és Fekete Macska szabályait újra, hoznánk ki a parkolóból, mert nem vittél magaddal pénzt, minthogy ne legyél többet velünk.

Nyugodj Békében!

Halloween