Comments: (1)
Holnap végre megyek haza Ugrit nézni, így az utazás maradék napjaival és képeivel adós maradok, de most Irány Fehérvár :)
Comments: (0)
Kedden 7-kor riadó volt, hogy elhagyjuk a szépségesnek nem éppen mondható Swansea-t azzal a tudattal, hogy estére eljutunk abba a városba, ami majdnem az otthonunk lett erre az évre... de addig még hosszú és látványosságokban gazdag nap állt előttünk.
Első megállónk Cardiff, ahol úti célunk a Castell Coch-t meglátogatása volt, aminek az a különlegessége, hogy egy 13. századi gótikus vár maradványaira épült 19.századi mestermű, mely állítólag a Walt Disney logó alkotóját is megihlette, lévén, hogy a ma létező kastélyok közül ez hasonlít legjobban a logóban visszaköszönő kastélyra. Igazi mestermű amúgy a kastély, mivel korának leggazdagabb embere, Bute grófja, korának legnevesebb angol építészével és designerével, William Burges-szel szövetkezett oly módon, hogy a pénz nem számít alapon az építész azt a megbízást kapta, hogy a frissen megvásárolt kastély romjaira tervezzen egy olyan lakhelyet, mely egy az egyben egy gótikus újjászületés, de rendelkezik az akkori jelenkor minden kényelmi feltételével... így aztán igazi kuriózum született és hatalmas élmény volt benne kirándulni.
Innen tovább utunk az utolsó walesi megállónkhoz, a Chepstow Castle-hoz vezetett, mely Nagy-Britannia legelső kővára, ami az elmúlt majdnem 1000 évben közel hússzor lett részben lerombolva, átalakítva és bővítve, hogy végső formáját elnyerje.
Két kastély után jött a hidak délutánja, ugyanis Bathig nem csak paloták sorakoztak lépten-nyomon, de még jó pár hidászati szempontból neves alkotás is szembe jött. Elsőként is a Severn Bridge és Second Severn Bridge következett, majd pedig Bristolba érve az Avon feletti Clifton Suspension Bridge...
Bristolban sétáltunk egy pár órát, megnéztük a katedrálist, aminek a közelébe érve szembesültünk a ténnyel, hogy a gótikus monstrumot egy picit benéztük, mivel az valójában a University of Bristol főépülete, és a katedrális egy pár számmal még ennél is nagyobb és a város másik részében van.. viszont meg kell hagyni, hogy az alatt a pár óra alatt, amit ott töltöttünk, rájöttünk, hogy ez a város csodaszép, sok-sok parkkal és művésznegyeddel.
A bristoli sétát követően már semmi nem választott el minket attól, hogy elérjük azt, amire már oly régóta vártam: a 18-19. századi angol arisztokrácia kedvenc gyülekezőhelyének, Bath városának tábláját, majd a rokokó és neoklasszicista stílusjegyeket hordozó, egyforma mészszínben pompázó házak sorát, végül pedig a jól megszokott kis ottani hotelemet, hogy aztán két napig fürödjek a város szépségében és küzdjek a kognitív disszonanciával...
Comments: (0)
Egy Kígyók a fedélzeten film utáni, mozgó baldachintól átrettegett éjszaka után napsütötte hétfőre ébredtünk llangolleni hotelünkben, ahol nagyon gyorsan össze kellett szednünk magunkat, mivel egyrészt nagyon hosszú autóút várt ránk, hogy Wales partjain végigszáguldozzunk a jó minőségűnek nem éppen nevezhető utakon, másrészt pedig számtalan látnivaló volt betervezve.
Hajnali 9 órakor már a Valle Crucis Abbey-nál voltunk, ami egy 1201-ben épült ciszter kolostorból és a ciszterektől jól megszokott birkatenyészetből állt.. hát hogy azok milyen édesek voltak, úgy vittünk volna egyet belőlük, de mindig elfutottak.
Innen tovább tájvezettünk, mivel 3-szor kerültünk vissza Llangollenbe, lévén, hogy vagy minden út oda vezet, vagy mi mentünk mindig rossz irányba.. ezek a walesiek borzalmasak.. van egy slejmesen hangzó ocsmány nyelvük, amiben minden szó legalább 10 betű és persze a legtöbben nincs is magánhangzó.. a mi térképünk angolul volt és a városok angol neve távolról sem hasonlít a walesire . Persze minden táblán hatalmas betűkkel a helyi városnév van, és csak alatta látható apró betűkkel az angol.. valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy eltévedtünk a sok y és l betű kavalkádjában.
Nagy nehezen azért csak megtaláltuk a megfelelő lejárókat és innen a csodaszép Celynlyn (Celyn Lake) érintésével kiértünk a tengerhez, hogy a keleti part után a nyugatiban is megmártóztathassuk kis kezünket.
Itt első megállónk Edward egyik kedvenc kecója, a Castell Harlech volt, amiről a wales-i himnusz a "Men of Harlech" is zeng, mivel ez volt a rózsák háborújának leghosszabban ostromolt vára.. így bevehetetlen falai tele történelemmel, hálószobái meg csodás panorámával szolgáltak..
Utunk tovább a partokon vitt minket, ahol egyszerűen képtelenség volt lejutni közvetlenül a vízhez, mert az összes kevésbé vad, megközelíthető partrészen az igénytelenség fellegvárába - ami itt hihetetlen kultusz - ütköztünk. Wales partjain végig karavánok vannak és minden karavántelepen több száz teljesen egyforma, igénytelen karaván és hordozható mirelit ház van, amik területére csak a karavánnal rendelkezők léphetnek be.. ezt nem értem, hogy engedhetik meg, hogy a gyönyörű partok látképét azok az ocsmány zöld dülöngélős izék elrontsák, mert legalább A függetlenség napjában olyan helyen voltak az ilyen "rezervátumok", ahol az égvilágon senkit nem zavartak..
No de nem mérgelődtünk sokáig, mert hamarosan feljött a tábla, hogy Barmouthban, ahol pont egy híres híd is van, le lehet menni a fizetős partra ámuldozni.. így is tettünk, és valami csodaszép félszigeten voltunk, ahol közel 3 kilométert gyalogoltunk, miközben felváltva követték egymást a finom homokos, sziklás és kavicsos partszakaszok..
Barmouth után a Mawddach öbölt autókáztuk körbe, érintve a szépséges Cymer Abbey-t egy rövidebb sétára.. Itt volt a képszakadás, mert errefelé aludtam el újfent és Aberystwyth-ig meg sem mozdultam, ahol megálltunk ebédelni délután fél 5-kor.. Bár ez a város is nagyon hangulatos volt, de itt már nem volt se időnk, se energiánk körülnézni, mivel még egy jó pár mérföldre voltunk Swansea-tól, ami az aznapi végállomást jelentette... Jó volt Swanseaban lenni, mert rájöttünk arra, hogy van végre egy város, ami Hullnál is rondább és ridegebb.. Hozzá kell tennem, hogy ezek elég elhamarkodott szavak, mivel körülbelül 15 órát voltunk ott, amiből Stu 9, én 6 órát aludtunk, 2 órát a Fridays-ben vacsiztunk és az ott elfogyasztott kisebb alkoholmennyiség után nem igazán tudjuk, hogy kerültünk haza, de azért nem tetszett még így sem a város..
Comments: (0)
Végre, végre... elérkeztünk a nyaralás legszebb látványosságához (számomra)...
A házam mozgóképekben:
A házam fényképekben:
A házam a saját szavaimmal: Igen, elfogadom
A házam mozgóképekben:
A házam fényképekben:
A házam a saját szavaimmal: Igen, elfogadom
Szóval, akárcsak Keira Knightley-nak, nekünk is leesett az állunk a Chatsworth House szépségétől és az általa nyújtott számtalan csodálatos élménytől. Majdnem kimaradt az útvonalból a kastély látogatása, mivel szombatra ütemeztük be a programtervbe, de csak vasárnap volt a 2010-es szezonra a megnyitója a háznak.. kivételesen erőszakos voltam és sikerült elérnem, hogy akkor legyen szombat a Lyme Parké, ami csak 30 mérfölddel van nyugatabbra Chatsworthtől és egy kis kitérővel, de lécci lécci menjünk el... és mennyire megérte..
Kezdjük is a legérdekesebb információval, miszerint a szezonnyitó eseményen a ház tényleges lakói, nevezetesen Peregrine Cavendish és Amanda Heywood-Lonsdale, alias the 12th Duke and the Duchess of Devonshire fogadták a látogatókat néhány gyerekükkel, unokájukkal, meg kutyusukkal.. nem semmi.. ha nem lett volna mindenhol kinn a fényképük a bejáratnál, nekünk fel sem tűnik, hogy ilyen menőmanók között vagyunk, ugyanis annyira szabadon leálltak beszélgetni mindenkivel, hogy le voltam döbbenve.. mármint nyilván nem vártunk fegyveres-bőrdzsekis Kevin Costnereket, de a papa olyan ügyesen tette a fát a kedvenc kandallójába, hogy én valami főkomornyiknak néztem első körben..
No hát a házról meg a parkjáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.. egyszerűen zseniális barokk enteriőr, még zseniálisabb fényárban úszó szoborterem.. néhány kósza Rembrandt, Grotto, Monnoyer, Da Vinci, Monti és még sok száz remekmű egy bőven átlagmúzeum feletti tárlatból, na meg persze Delftware vázák és belga millefleur-ökkel tarkított faliszőnyegek.. hát nem semmi kis kecó, tény és való.. és talán az a leghihetetlenebb benne nekem, hogy a több száz éves múltra visszatekintő falak között olyan csodálatosan harmonizál minden, kezdve az ókori római és görög szobroktól, a reneszánsz műremekeken át, egészen a kortárs designig, hogy az hihetetlen.
A ház egyik kiemelkedő alkotását Lucian Freud neve fémjelezi, aki egy portrét festett a jövendőbeli grófnéról (az a ronda színes arckép a képsorozatban és az utána lévő képen egyik oldalon szerény személyem mellett a duke magyaráz éppen a festményről)... Ennek a képnek az a lényege, hogy 400 féle színkombinációban 5 másodperces átfutási idővel játszik egyazon arccal, ahol a színjátéknak köszönhetően minden egyes újabb megvilágításban újabb hangulatban mutatja meg a nőt.. nagy ötlet, nagyon tetszett.. órákig lehet nézni :)
A ház egyik kiemelkedő alkotását Lucian Freud neve fémjelezi, aki egy portrét festett a jövendőbeli grófnéról (az a ronda színes arckép a képsorozatban és az utána lévő képen egyik oldalon szerény személyem mellett a duke magyaráz éppen a festményről)... Ennek a képnek az a lényege, hogy 400 féle színkombinációban 5 másodperces átfutási idővel játszik egyazon arccal, ahol a színjátéknak köszönhetően minden egyes újabb megvilágításban újabb hangulatban mutatja meg a nőt.. nagy ötlet, nagyon tetszett.. órákig lehet nézni :)
Na, de nem untatok senkit a ház részletes leírásával, mert csak benn vagy másfél órát eltöltöttünk és még hátra volt a park, vagy inkább parkrengeteg labirintussal (amiben nagyon eltévedtünk), kaszkádokkal, üvegházakkal, kis kápolnákkal, tavakkal, sziklakertekkel, szökőkutakkal, faunokkal, barlangokkal és egyebekkel tűzdelve, amik látványával képtelenség volt betelni, így mindenképpen vissza kell térni, hogy nyári zöld pompájában eltöltsek itt még legalább egy napot vagy akár egy életet is..
Comments: (0)
Ahogy tegnap abbahagytam: szombat este és vasárnap reggel Bakewellben voltunk, ami első ránézésre nagyon visszamaradt, de egy hihetetlenül hangulatos kis város, tele 2-300 éves félig roskadozó házikókkal és tradicionális teaházakkal és reggelizőkkel, amik nagy része mindössze 2-3 asztalból áll.. találtunk egy echte tiroli kis hüttét, ahol nagyon hirdették, hogy eredeti osztrák finomságokkal tudják jóllakatni a népet, és ennek megfelelően az étlap első fogása az ungarische gulaschsuppe volt. Szerencsére a reggelire kapott full english breakfast néven tálalt black pudding (vér és zsír összekeverve, iszonyatos szaggal megspékelve, majd hokikoronggá égetve) elvette minden étvágyunkat, így nem szándékoztunk beállni a tömegek közé, hogy asztalt szerezzünk.
Tettünk a belvárosban egy bő órás sétát, hogy meglessük a hegytetőn tornyosuló gyönyörűséges kis kápolnát na meg annak temetőjét, majd a szűk utcácskákon lebaktattunk és beleskelődtünk az apró viskókba, hogy megnézzük a bentlakók reggeli rutinját a kívülről 40 négyzetméteresnek sem tűnő, minden valószínűség szerint bentről tértágító bűbájjal megnövelt cottage-okban.
Utána lementünk a folyópartra, mert Stu feltett szándéka volt, hogy vagy egy bárányt vagy egy kacsát mindenképpen vigyünk haza vásárfiának.. amint a képeken látható, én próbáltam fogni egy kevéssé rút kiskacsát, de nem sikerült. Még órákat lehetett volna sétálni a városban, de 10-et kongattak, ami azt jelentette, hogy irány Chatsworth, ami a következő bejegyzésben lesz...
Chatsworth után kissé túltelítődtünk a szépséggel, így egy pár órára kikapcsoltam, mint gps és a térképet jó erősen markolva tentéztem az anyós ülésen.. nem is baj, mert olyan szűk szerpentineken mentünk keresztül, hogy biztos paráztam volna. Fél hat körül érkeztünk meg Walesbe, a kimondhatatlan nevű Pontcysyllte-be, hogy az ottani híres neves Világörökség részét képező Telford-alkotást, a Pontcysyllte Aqueduct-ot megnézzük jobbról-balról, majd lentről és fentről.. Hát, azok a képek, amiken én vagyok a hídon, azok beállított, erőltetett mosolyos fotók, mivel elég félelmetes volt a híd, és a tudat, hogy az egyik oldalon "hídon folyó víz" és mellette a semmi vár rám, elég erőteljesen arra intett, hogy a másik oldalon két marokkal kapaszkodjak a közel kétszáz éves korróziómentesnek nem éppen mondható vaskorlátba.. :)
Életemben nem láttam még ilyen hidat és nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy milyen lehet igazából, így azt kell mondjam, nagyon tetszett. Kétszer is végigsétáltunk rajta, mert mindig kiderült, hogy a másik oldalon, másik szögből sokkal jobb beállított képek készíthetőek, na meg persze lentről, a nem éppen kitaposott ösvények mentén, meg ha már egyszer lenn vagyunk, akkor félig a vízben állva, hogy ne lógjanak be a fák ágai a képbe..
Mivel újfent láttunk hidat, kastélyt (chatsworth.. majd) illetve dagonyáztunk susnyásban, sőt temetőt is láttunk meg kiskecókat, nem maradt más hátra, mint megtalálni Llangollen városát, hogy a Vad Fácán nevű hotelben elfoglaljuk jól megérdemelt alvóhelyeinket, majd az egyik belvárosi csehóban helyi specialitásokat kóstoljunk.. nyami..
Újra Retekfalván vagyunk, kilenc csodaszép nap emlékével a tarsolyunkban. Úgy gondoltuk, hogy az egyszeri túltelítődés elkerülése érdekében, meg mivel itt úgysem történik soha semmi említésre méltó, napokra, sőt, olykor látványosságokra bontva lesz a beszámolónk a fokozatos adagolás jegyében, hogy az 1350 mérföld alatt készült összesen 3245 képet és élményt élvezhetően sikerüljön továbbadni.
Kezdjük is a szombattal. A terveknek megfelelően 9:20-kor Stu előállt tökhintónkkal, ami teljesítményét tekintve valóban csak egy tökkel ért fel. Az első kanyarban jött a fogadalom, hogy ha eltévedünk, ha nem, a másikat leszidni nem ér… de jó is volt ez a eskü, mert a kezdeti sikerekkel ellentétben meglepően sok időt sikerült a Manchaster körüli körgyűrűben töltenünk, lévén, hogy egyetlen táblát sem találtunk meg vagy láttuk ugyanannak. Néhány tiszteletkör után csak megleltük a Peak Districthez vezető lehajtót és innen már csak percek kérdése volt, hogy a lápvidékeken keresztül hegylakókat lesve elérjük első állomásunkat Disleyben, a Lyme Parkot. Te Jó Ég… csak ennyit tudtunk mondani, akárhányszor kinéztünk az ablakon. Az a zord, hófoltos táj, majd abból a pillanatok alatt teljes átalakulással előbukkanó paradicsom egyszerűen csodálatos volt.
A kastély külső birtokán sok túrázó, biciklis, szarvas, baribárány és tavak, erdő, arborétumok halma amerre csak a szem ellát. Közvetlenül a palota és annak belső parkjánál parkoltunk és uzsgyi indult a Darcy vadászat. Sajnos az épületben nem lehetett fényképezni, pedig a látvány fantasztikus volt. Míg Stunak az órakiállítás tetszett a legjobban, addig nekem a könyvtár, mert volt sok kis elfüggönyözhető beugró az ablakoknál, ahol lehetett olvasgatni a megszámlálhatatlan remekművet, és nem túl érdekes alkotást, mint a Kacsák felszíni etetése enciklopédiájának 2300 oldalas kiadása.
Kezdjük is a szombattal. A terveknek megfelelően 9:20-kor Stu előállt tökhintónkkal, ami teljesítményét tekintve valóban csak egy tökkel ért fel. Az első kanyarban jött a fogadalom, hogy ha eltévedünk, ha nem, a másikat leszidni nem ér… de jó is volt ez a eskü, mert a kezdeti sikerekkel ellentétben meglepően sok időt sikerült a Manchaster körüli körgyűrűben töltenünk, lévén, hogy egyetlen táblát sem találtunk meg vagy láttuk ugyanannak. Néhány tiszteletkör után csak megleltük a Peak Districthez vezető lehajtót és innen már csak percek kérdése volt, hogy a lápvidékeken keresztül hegylakókat lesve elérjük első állomásunkat Disleyben, a Lyme Parkot. Te Jó Ég… csak ennyit tudtunk mondani, akárhányszor kinéztünk az ablakon. Az a zord, hófoltos táj, majd abból a pillanatok alatt teljes átalakulással előbukkanó paradicsom egyszerűen csodálatos volt.
A kastély külső birtokán sok túrázó, biciklis, szarvas, baribárány és tavak, erdő, arborétumok halma amerre csak a szem ellát. Közvetlenül a palota és annak belső parkjánál parkoltunk és uzsgyi indult a Darcy vadászat. Sajnos az épületben nem lehetett fényképezni, pedig a látvány fantasztikus volt. Míg Stunak az órakiállítás tetszett a legjobban, addig nekem a könyvtár, mert volt sok kis elfüggönyözhető beugró az ablakoknál, ahol lehetett olvasgatni a megszámlálhatatlan remekművet, és nem túl érdekes alkotást, mint a Kacsák felszíni etetése enciklopédiájának 2300 oldalas kiadása.
A park: Hát arról csak pátoszos ömlengést tudnék produkálni, így inkább átadom a stafétát a képeknek, hogy érthetővé váljon mindenki számára, hogy miért is érte meg tíz évet álmodozni arról, hogy egyszer én is végre ránézhetek a tó minden szegletéből minden idők legszebb Pemberley-jének az északi homlokzatára.. A tóban locsi-pocsi elmaradt, mivel 3 fok volt, de már az is nagy büszkeséggel töltött el, hogy férfival voltam, lévén, hogy a kastély területén alapvetően toporzékoló nőcsoportok tolongtak várva arra, hogy a bokrok közül előbújjon Colin Firth…
Innen tovább utunk a Peak District meseszép tájain át vezetett, amivel képtelenek voltunk betelni. Amint láttunk egy ijesztőbb sziklát vagy hegyet, ugrottunk ki a duduból fényképezni.. Aztán egyszer csak messziről kiszúrtunk a távolban egy hú de vagány sziklaszirtet, amiről úgy gondoltuk, hogy biztos gyönyörű kilátást nyújt a tájra.. megrohamoztuk és mint kiderült, ez a Peak Districten áthaladó 4 napos Pennine Path túramenet egyik legpatinásabb megállója.. gyorsan pay and display parkolás a susnyás kellős közepén - nem mertünk kockáztatni - és hercegi felöltőben valamint tipegőben indulás hegyet mászni.. Hát bár Stut még életemben nem láttam ennyire félni (magamat már sokszor), ettől függetlenül mindenképp megérte felmászni, még ha minden szembe igyekvő, jól felszerelt túrázó is képen röhögött minket, amiért ilyen ügyesen felkészültünk arra, hogy 3 km-t gyalogoljunk, hegyek-sziklák között, kábé fél méter széles „úton”, 200 km/h-s szélben, ahol is volt olyan rész, amikor konkrétan nem lehetett lépni, mert annyira erős volt a szél, hogy simán lefújhatta volna aprónak nem éppen nevezhető termetemet..és ilyenkor csak lestük a profikat, amint vártak a szélcsendre... A legjobb az volt, amikor Stu majdnem a csúcsnál felfedezett egy szép kilátást és meg akarta örökíteni.. lelépett az útról, ami nagy hiba volt, mivel alig tudott visszamászni a szélben és immár szakadó esőben.. de a legviccesebb az volt benne, hogy az egész arca eltorzult, mert még azt is szétfújta a szél és nem látott semmit.. persze, mikor láttam, hogy gázban van, akkor segítettem lejönni neki, de nálam meg az a probléma állt fenn, hogy a nagy szél miatt nem hallottam és ez még egy fél napig így is maradt… De csak azt mondhatjuk, hogy még ha a képek nem is adják vissza teljesen, kihagyhatatlan és gyönyörű látványban volt részünk.
Következő megállónk az egy kastély a mamának, egy híd vagy gát a papának és egy természeti csoda mindkettőnknek elvet követve, egy híres neves duzzasztó gát volt a Derwent-en.. ez is nagyon tetszett. Mindenhol annyi túrázó meg biciklis volt, hogy az valami döbbenet, bár ilyen tájakon mi is el tudnánk túrázgatni akármeddig.
Innen tovább a vidék déli felébe autóztunk Castleton-ba, ami egy tündéri kis falu sok szép szurdokkal körülbástyázva, és ha egy pár hónappal később jövünk, akkor az őket összekötő barlangrendszerbe is bemehettünk volna, ami a képek alapján hihetetlen élmény lehetett..
Este érkeztünk meg első éjszakai szálláshelyünkre Bakewellbe, ahol egy közel 200 éves fogadóban tömtük tele korgó pocinkat, majd aludtunk… paráztunk egy kicsit, hogy vajon lesz-e szállásunk, mivel a digitális forradalom sújtotta övezeten kívül esett ez a parányi kis falu és a szállásfoglalás telefonon keresztül ment oly módon, hogy a kártyánkat is telefonon keresztül terhelték le, és elég bizalmatlanok voltunk, lévén, hogy semmi megerősítést nem kaptunk.. De minden rendben volt és nagyon aranyos kis kuckót kaptunk, bár valószínűleg akárhol tudtunk volna aludni, mivel annyira fáradtak voltunk.
Innen tovább utunk a Peak District meseszép tájain át vezetett, amivel képtelenek voltunk betelni. Amint láttunk egy ijesztőbb sziklát vagy hegyet, ugrottunk ki a duduból fényképezni.. Aztán egyszer csak messziről kiszúrtunk a távolban egy hú de vagány sziklaszirtet, amiről úgy gondoltuk, hogy biztos gyönyörű kilátást nyújt a tájra.. megrohamoztuk és mint kiderült, ez a Peak Districten áthaladó 4 napos Pennine Path túramenet egyik legpatinásabb megállója.. gyorsan pay and display parkolás a susnyás kellős közepén - nem mertünk kockáztatni - és hercegi felöltőben valamint tipegőben indulás hegyet mászni.. Hát bár Stut még életemben nem láttam ennyire félni (magamat már sokszor), ettől függetlenül mindenképp megérte felmászni, még ha minden szembe igyekvő, jól felszerelt túrázó is képen röhögött minket, amiért ilyen ügyesen felkészültünk arra, hogy 3 km-t gyalogoljunk, hegyek-sziklák között, kábé fél méter széles „úton”, 200 km/h-s szélben, ahol is volt olyan rész, amikor konkrétan nem lehetett lépni, mert annyira erős volt a szél, hogy simán lefújhatta volna aprónak nem éppen nevezhető termetemet..és ilyenkor csak lestük a profikat, amint vártak a szélcsendre... A legjobb az volt, amikor Stu majdnem a csúcsnál felfedezett egy szép kilátást és meg akarta örökíteni.. lelépett az útról, ami nagy hiba volt, mivel alig tudott visszamászni a szélben és immár szakadó esőben.. de a legviccesebb az volt benne, hogy az egész arca eltorzult, mert még azt is szétfújta a szél és nem látott semmit.. persze, mikor láttam, hogy gázban van, akkor segítettem lejönni neki, de nálam meg az a probléma állt fenn, hogy a nagy szél miatt nem hallottam és ez még egy fél napig így is maradt… De csak azt mondhatjuk, hogy még ha a képek nem is adják vissza teljesen, kihagyhatatlan és gyönyörű látványban volt részünk.
Következő megállónk az egy kastély a mamának, egy híd vagy gát a papának és egy természeti csoda mindkettőnknek elvet követve, egy híres neves duzzasztó gát volt a Derwent-en.. ez is nagyon tetszett. Mindenhol annyi túrázó meg biciklis volt, hogy az valami döbbenet, bár ilyen tájakon mi is el tudnánk túrázgatni akármeddig.
Innen tovább a vidék déli felébe autóztunk Castleton-ba, ami egy tündéri kis falu sok szép szurdokkal körülbástyázva, és ha egy pár hónappal később jövünk, akkor az őket összekötő barlangrendszerbe is bemehettünk volna, ami a képek alapján hihetetlen élmény lehetett..
Este érkeztünk meg első éjszakai szálláshelyünkre Bakewellbe, ahol egy közel 200 éves fogadóban tömtük tele korgó pocinkat, majd aludtunk… paráztunk egy kicsit, hogy vajon lesz-e szállásunk, mivel a digitális forradalom sújtotta övezeten kívül esett ez a parányi kis falu és a szállásfoglalás telefonon keresztül ment oly módon, hogy a kártyánkat is telefonon keresztül terhelték le, és elég bizalmatlanok voltunk, lévén, hogy semmi megerősítést nem kaptunk.. De minden rendben volt és nagyon aranyos kis kuckót kaptunk, bár valószínűleg akárhol tudtunk volna aludni, mivel annyira fáradtak voltunk.
Comments: (0)
Már Leatherheadben ücsörgök Katáék cottage-ának nappalijában, amíg Stu itt játszik mellettem Matt Play Stationjével... Öröm nézni, így inkább nem nézem.. Szerencsésen megérkeztünk a kis városkába, ahol Kata nemcsak, hogy magyaros paprikás csirkéjével mutatta meg, hogy van még hova fejlődnöm, de ilyen késői órán nagy serényen vasalja és pakolja leendő ura ruháit, akinek sajnos holnap meg kell válnunk társaságától, mivel üzleti útra megy.
A holnapi program kedves szülők módosult, ugyanis úgy döntöttünk, hogy kizárólag kedvenc viktoriánus temetőm miatt nem utazunk be Londonba, így a holnapi úti cél: Oxford vagy Windsor vagy Portsmouth vagy egy másik hely, attól függően, hogy reggel mihez lesz kedvünk.. ezért a holnapi térkép most elmarad, de helyette mai utolsó kép Bathról és első Stonehengeről...
Comments: (1)
Bathban lenni több, mint tökéletes, de sajnos már csak egy éjszaka erejéig élvezhetjük a város vendégszeretetét és holnap lécelünk tovább, reménykedve abban, hogy nem fogják annyira leterhelni a hotelben a bankkártyánkat a véletlenül mindenfelé kiöntött chianti miatt...
Addig is a holnapi program: Irány Kata-lak Leatherheadben
Day 6 nagyobb térképen való megjelenítése
Swanseaban végre egyesen áll a mobilnetem jelerőssége, így tudok írni! Eddig minden a lehető legnagyobb rendben, minden gyönyörűséges volt, ahol csak jártunk.. íme egy kis ízelítő..
Ma Walesben voltunk, holnap irány Cardiff, Bristol, majd Bath.. ne sajnáljatok, mi akartuk, hogy így legyen, de valahogy csak kibírjuk :D
Vasárnap
Hétfő
Day 3 nagyobb térképen való megjelenítése
Életünk nagy problémái.. avagy örök konfliktus férfiak és nők között... avagy nem férünk be a 30 kg-s bőröndünkbe és egyebek
Comments: (0)
Végre egy tökéletes hét, ami egy még tökéletesebb következő héttel kecsegtet.. alig voltak óráim (alig mentem be órákra), napsütéses az idő, megsemmisítő vereséget mértünk az állítólag erősebb nem képviselőire darts-ban, és holnap reggel ucca neki, indulunk nyaralni.. Kell néhány bibinek lennie, mert hát ugyan hogyan lehetne minden ilyen mesébe illő.. és persze minden ilyen az utolsó napra, a nagy pakolásra halmozódik fel... Fantasztikus kezdetként elmentünk squasholni Esztivel, mert hát ugye rendszeresen mozgunk, annak ellenére, hogy nem fejlődünk. Örömmel jelenthetem, hogy hétfőn ütővel lettem fenéken ütve, ma pedig labdával lettem halántékon találva kedves erőskezű barátnőm által..segond, mert elmondhatom, hogy végre másodszor láttam csillagokat életemben.
És most pedig itt a legrosszabb: a szokásos megállapodásnak megfelelően szépen kihajtogattam az ágyra az útra csomagolandó ruhákat, hogy azokat egy férfikéz -mert hát sajnos én ahhoz nem értek- térkapacitást effektíven kihasználva bepakolja a bőröndbe. Szarvashiba, újfent, mert a "Mama, minek kell neked 9 napra 3 cipő (pedig az azt jelenti, hogy háromnaponta ugyanaz) és 5 nadrág" kérdésekkel lettem elhalmozva megrovó pillantásokkal kísérve.. :( aztán el lettem küldve blogot írni, és ha jól látom már csak két cipőm és négy nadrágom van...nem baj, ki kell tartanom az igazam mellett, mert hát mégis..
Minden vitánk a bőröndökhöz és azok férőhelyeihez kapcsolódik vagy a kicsit magasabb szinten álló kíváncsiságomhoz.. Vasárnap ugyanis kimentünk a Western Cemetery-be, ami egy gyönyörűségesen elhagyatott, vadregényes kis temető itt Hullban.. sok-sok több száz éves sír elszórtan, kihalt ösvények, Tim Burton filmekben megszokott fák, és még több kis mókus amerre a szem ellát.. nekem nagyon tetszik. Szóval elugrottunk egy kicsit fényképezni és nézelődni, mert hát olyan jókat lehet ott sétálgatni. És itt történt az újabb erkölcsi kérdés, mert hát az egyik elhagyatott sírdombnál lógott ki a földből egy félig nyitott doboz.. Mondanom sem kell, hogy azonnal nekiestem (kesztyűben, bottal), ami nem tetszett a jobbik félnek.
Hát felettébb érdekes tartalma volt a kis ládának, mert volt benne teleszurkált vudubaba, kis könyvek boszorkányos ráolvasásokkal, fura ékszerek, kütyük és egy zsák, benne egy kulccsal.. Nem olyan izgi, mivel a sírban 1863-ban elhunyt egyén nyugodott és a kulcsra Made in China volt írva, így feltételezem a nagy történelmi, korszakalkotó felfedezés elmaradt, és inkább az eredendő bűnhöz is kapcsolódó női kíváncsiság fékezhetetlen volta támasztódott alá újfent ..néhány kép, csak a hangulat kedvéért, nem azért mert morbidok vagyunk.
Minden vitánk a bőröndökhöz és azok férőhelyeihez kapcsolódik vagy a kicsit magasabb szinten álló kíváncsiságomhoz.. Vasárnap ugyanis kimentünk a Western Cemetery-be, ami egy gyönyörűségesen elhagyatott, vadregényes kis temető itt Hullban.. sok-sok több száz éves sír elszórtan, kihalt ösvények, Tim Burton filmekben megszokott fák, és még több kis mókus amerre a szem ellát.. nekem nagyon tetszik. Szóval elugrottunk egy kicsit fényképezni és nézelődni, mert hát olyan jókat lehet ott sétálgatni. És itt történt az újabb erkölcsi kérdés, mert hát az egyik elhagyatott sírdombnál lógott ki a földből egy félig nyitott doboz.. Mondanom sem kell, hogy azonnal nekiestem (kesztyűben, bottal), ami nem tetszett a jobbik félnek.
Hát felettébb érdekes tartalma volt a kis ládának, mert volt benne teleszurkált vudubaba, kis könyvek boszorkányos ráolvasásokkal, fura ékszerek, kütyük és egy zsák, benne egy kulccsal.. Nem olyan izgi, mivel a sírban 1863-ban elhunyt egyén nyugodott és a kulcsra Made in China volt írva, így feltételezem a nagy történelmi, korszakalkotó felfedezés elmaradt, és inkább az eredendő bűnhöz is kapcsolódó női kíváncsiság fékezhetetlen volta támasztódott alá újfent ..néhány kép, csak a hangulat kedvéért, nem azért mert morbidok vagyunk.
És akkor most, hogy úgy tűnik kész a bőrönd, előbújhatok, hogy még az utolsó simításokat elvégezzük és a holnapi programot fixáljuk, illetve a maradék belépőjegyet megvegyük. Minden valószínűség szerint első napunkat a Peak District-en töltjük, ahol a táj felfedezésén kívül az elsődleges haditerv a Lyme Park -os Pemberley megtámadása lesz, hogy végre eljussak oda, ahova azóta vágyom, amióta Mr Darcy csobbant egyet...
Íme az első nap a kedves szüleinknek, illetve azoknak, akiket még érdekel.. Ígérem, hogy jó oldalon fogunk vezetni, nem fogok elaludni míg Stu vezet és nagyon vigyázunk magunkra Anyuci, nyugi :)
Day 1 nagyobb térképen való megjelenítése
Comments: (1)
Nagy napra virradtunk átmeneti hazánkban, ugyanis ma fél éve érkeztünk meg ebbe az első, második és még nagyon sokadik ránézésre is rideg városba, ahol azért mégis sikerült letelepednünk és számos élményben részesülnünk.
Az érzelgős pillanatok elkerülése érdekében és amiatt, hogy még korai lenne elhamarkodott és végleges összbenyomást írnunk, hiszen még négy és fél hónapot itt leszünk, úgy döntöttünk, hogy egy képsorozattal emlékezünk meg az elmúlt hat hónap legszebb pillanatairól...
Comments: (0)
Ma végre hosszú időnyi megvonás után csodaszép napsütötte reggelre keltünk, ami azt jelenti, hogy lámpa nélkül is fel tudtam öltözni és mozogni. A hirtelen jött tavaszi zsongás következtében nemcsak, hogy múlt heti rosszkedvem pillanatok alatt elmúlt, de squash után hatalmasat sétáltunk Esztivel és semmi jót nem tagadtunk meg magunktól, kivéve a hóviráglopást - pedig olyan gyönyörűségesek és úgy szeretnék itthonra, csak sajnos azt itt sem lehet. Sikerült végre bejutnom az Olive Tree shopba, ahol mindig telt ház van.. Sok-sok friss olasz finomság, amik közül képtelen választani az ember, de legalább a bolt mottója is jó feltűnő helyen van elhelyezve:
My Lord, if you want me feel skinny, make my friends fat.
Most egy kicsit hazaugrottunk ledobni a cuccainkat és szusszanni egyet, mielőtt újra elugranánk ügyes bajos dolgainkat kicsit nagyobb életkedvvel intézni.. a pihenőm alatt mi mással foglalkozhatnék, mint a kirándulás tervezésével, melynek első állomásaiban gyönyörködök :)
Így íme elsőként egy kis kölcsönvideó olyanoktól, akik előbb játszották el nálunk a két hét múlva ránk eső szerepet... Lyme Park, azaz Pemberley a BBC-s Büszkeség és balítéletből...
Majd pedig azon ominózus jelenet, ami miatt el kell oda mennem, hogy a kertek alatt Mr. Darcy-t lessek :)
Kedves Urak, bocs mindenkinek, de ezt ti nem érthetitek. További szép napot a Hölgyeknek :)
