A Tesco-s lázmérő esete az afroamerikai szomszédokkal

Szombat este.. Nem is találhatnék jobb alkalmat blogbejegyzésre :) Most, hogy elsőként  kicsinosítottam Ugri blogját, nekiálltam szerencsétlenkedni az enyémmel is, mert anno annyi olyan template-t találtam, ami tetszett, hogy megfogadtam,  minden hónapban cserélek. De persze most, hogy tényleg oda szerettem volna tenni magam, hogy találjak egy noásat, már egyik sem tetszett teljesen, mivel Stu valamennyit megvétózta, még a kedvenc baribárányosomat is.. Szóval maradtunk ennél.. van benne pöttyös masni noának, kocka stunak, csipke az angoloknak.. a következő jobb lesz :)

Ha már van egy kis újítás a blogban és van egy fél zacskó smarties-om, mint kötelező blogbejegyző kellék, gondoltam írok is bele... szóval egy kis heti  retrospektív:

Nagy örömmel jelenthetem, hogy bár felemás eredményekkel, de úgy tűnik ténylegesen lezártuk az előző félévet és nem buktunk meg semmiből, yep-yep.. Kemény 4 hétig kotlottak a vizsgáinkon, hogy egy számot odapenderítsenek a felső sarokra, amit persze utána nem lehet megnézni vagy megvétózni.. bár nem is állt szándékomban.

Az új féléves tantárgyaim ugyanolyan zseniálisak, mint az előzőek. Az egyik tárgyból egy iszonyatosan idegesítő kínai nő tanít.. hát bátran kijelenthetem, hogy nála jobban beszélek angolul, mert legalább nálam a múlt idő nem azt jelenti, hogy jelenidőben elmondom a mondatot és a végére kanyarítok egy "okay"-t.. na de nem csak ez a baj vele, hanem, hogy szegény nagyon bele tud gabalyodni a mondandójába és a végén akkora hülyeségeket mond dadogva, hogy mindenki rajta nevet.. de meg is érdemli, mert legalább amolyan kegyetlen fajtából van :)

Na a suliról ennyit, mert ha még engem is untat minden perce, milyen lehet másnak olvasni ...

Mit is mondhatnék erről a hétről.. talán jól leírja az a jelző, hogy minden valószínűség szerint az utóbbi hét nap nem fog bekerülni életem top 500 hetébe és akkor még elég jó indulatú vagyok vele.. de ezt a témát is inkább hanyagolnám.. szerencsére azért két gyógyírem volt a kevéske elfogyasztott alkohol mellett a kedélyjavításra. Egyrészt a héten egy csomószor skype-oltam Nyúl családdal, ami nagy vonalakban abból áll, hogy beteszik a Kisbogyót a kamera elé és én csak gyönyörködöm benne, mert annyira tündéri, hogy napokig, hetekig képes lennék nézegetni :)

A másik program pedig a déli túra szervezése.. Húúú, nagyon szupernek ígérkezik. Teljesül mindkettőnk nagy kívánsága.. én végre láthatok hidakat Walesben, Stu pedig a legnevezetesebb Jane Austen állomásokat.. vagy fordítva, nem is tudom ki, mit akar jobban. 

Szóval egész tartalmas kis programot sikerült összeállítanunk.. pontosabb részletekkel nem szolgálok, mert nagy büszkén meséltem, h megyünk Arsenal meccsre, erre 5 perc alatt elfogyott a jegy előlünk, így nem akarok hülyeségeket beszélni. Pontosan azt sem tudom megmondani, hogy március 13-án vagy 14-én indulunk-e, mert a meccs kihagyása miatt korábbi indulás is elképzelhető lett. 

A lényeg, hogy elsőnek Peak District-be megyünk Derbyshire-be... ide kell egy szépséges fehér ing Papára, ugyanis ellátogatunk a 95-ös BBC-s és a legújabb Büszkeség és balítélet Pemberley birtokaira, nevezetesen Lyme Parkba és Chatsworth House-ba, ahol a kis tavakban Mr Darcy félig kigombolt hercegi felöltőben megmártózott, mondván, hogy "Úrrá kell lennem érzéseimen" :) yuppi, hát most majd én leszek Elizabeth Bennett egy pár napig..

Innen tovább két nap Walesben, aztán kettő Bathban juhééé, majd gyerekkori pajtásom, Kata vendégszeretetével fogunk visszaélni 3 napig Leatherheadben, ahonnan csillagtúrákat tervezünk:)

Szállások lefoglalva, főbb látnivalók kiválasztva, a birminghami Cadbury Múzeumba jegy megvéve.. további komoly készülődéseink keretein belül Jane Austen filmadaptációkat nézünk, hogy Stut is átjárja a látogatandó helyek szelleme... remélem minden kandúr bandi irigykedik :) Én meg tanulmányozom addig a tervbe vett hídhalmot. 

Még két hét és én már teljesen be vagyok zsongva, így sok más értelmesről addig nem fogok írni, utána meg majd amiatt lesz ez a témám, mert még mindig a látottak hatása alatt leszek... szóval komoly reményképek kedves olvasóink :)

A héten ismételt történelmi pillanatként Esztivel tegnap ellátogattunk squasholni.. a rendszerességen van a lényeg, arra már rájöttem, mert ma mindenünk fájt, és feltételezem a tegnap esti ISA party-n elfogyasztott koktéloknak ehhez nem lehet köze :)

A mai nap csúcspontja: megpróbáltunk alkotni tárkonyos pulykaragu-levest, ahogyan csak Anya tudja.. hát Anyuci, leszámítva, hogy kicsit megcsúszott a citromlé és hiányzott a csipetkéd, egész maradandót alkottunk, ami segített is a kis betegen. Stu egész héten gyengélkedett, mert megfázott a konditeremben, ahol 15 fokra van állítva a klíma, illetve 45 perces rekordidő alatt -2 fokban hazafutott, mert egy kis testmozgásra vágyott... hát a "Noa, ezt nem értheted" részen (orromon keresztül lélegeztem, nem ettől fázhatott meg a torkom és egyebek) túljutottunk gyorsan, és hamar rátértünk a gyógyításra, ami egész jól sikerült, hiszen nem futottunk az utóbbi 6 napban sem a hidegben sem a klimatizált konditeremben..

Gondolom mindenkiben felmerül a kérdés lassan, hogy mikor jutunk el ahhoz a részhez, ami kicsit is kapcsolódik a bejegyzés címéhez.. igazából mindig a végére hagyom a címadást, de nem jutott eszembe semmi frappáns, így megkértem Stut rejtvényfejtés közben, hogy olvasatlanul adjon egy címet.. és ez megtetszett, mert figyelemfelkeltő és nem sejteti a későbbi sekélyes tartalmat.

1 héttel később

Eltelt egy újabb hét és megint sikerült nagyon inaktív blogbejegyző tevékenységet folytatnom.. Oka elsősorban azon kívül, hogy halálra tanulom, vagy inkább alszom magam a héten az, hogy semmi extra nem történt velünk az utóbbi napokban. Mivel a mai séta ötletének gátat vetett a hajnal óta szakadó hó, így kis kuckónkban lapítok és írok pár sort addig, amíg Eszti csoportprojekten dolgozik fenn az egyetemen, Stu meg dolgozik, mint minden harmadik hétvége délelőttjein. Szerencsére ki sem kell mennem a jól befűtött kis szobámból, mivel valaki becsempészett nekem egy jó nagy adag reggelit az ágy végébe, hogy csak az írásra koncentrálhassak, ami olyannyira sikerült, hogy egy óvatlan pillanatban a pizsimen landolt a fél teám.

A számomra legfontosabb hír, hogy megvettem tegnap este a repjegyemet haza, hogy 6 napig Ugrizzak és babázzak a család többi apró cseprőjével és lecsekkoljam, hogy Robkus tényleg nagyobb-e már mint én, mármint magasságban, nem szellemileg. Szóval március 31-én hat körül valaki please szedjen fel a reptéren és április 6-án pedig tegyen le.. Sajnos, ami rossz hír, hogy ezúttal egyedül fogok csak utazni, mivel Stu nagy sajnálatára nem tud most velem tartani, mert kevés a szabadsága és azokat a napokat pedig inkább helyi felfedezőutakra kívánja fordítani.. Na de segond, mert most nagyon készülök, hogy végre egy picit hazamenjek fejet tisztába tenni és Esztikézni. 

Apropó jegyvásárlás... Beregisztráltunk kis segítséggel és nógatással a Hull City FC rajongói vagy milyen klubjába (nem volt felvételi elbeszélgetés, hogy fény derüljön arra, hogy a Halmosin kívül egyetlen jelenlegi vagy ex játékost sem ismerek, sőt a csapatról sem hallottam soha kiérkezésünk előtt), úgyhogy nagyban várjuk a keddet, hogy megvehessük a jegyet a Hull City - Arsenal meccsre.. azt nem mondom, hogy nem tudok aludni az izgalomtól, de biztos jó lesz :)

Ami a héten említésre méltó további esemény volt, hogy rakott krumplit sütöttünk a hazai ízekre vágyóknak.. hát én nem tudom, hogy sikerült még ezt is elrontani, de minden valószínűség szerint a krumplival volt a baj, mert ilyen jacket potatohoz való burgonyát lehetett csak venni, ami hiába főtt kétszer annyi ideig és sült 50 percig,  néhány galád bitang egyed még így is merészkedett keményebb maradni a kelleténél..  de nem szidom alkotásunkat, mert amint a képeken szereplő üres tányérokon is látszik, minden elfogyott, csak a tanulság az, hogy ilyen krumplit többé nem veszünk.

Ja igen, a képről jut eszembe, hogy Eszti a tavaszi megújulás jegyében egy hirtelen ötlettől vezérelve a poénnak szánt javaslatomon felbuzdulva levágatta a haját és most aztán végképp nagyon poppos csaj lett, így ni :)

Szegény Paulina, a laptopja az én Csibém egy hónappal ezelőtti két napos távollétéhez hasonlóan kiránduláson van a HP központban, mert valami baja van a videokártyának vagy minek benne.. nem tudjuk, mivel egy hete elvitték, és csak egyszer szóltak neki telefonon, hogy ők nem látnak semmi hibát, de azt nem említették, hogy mikor küldenék vissza.. Nyugalom, Stu felajánlotta az ő Hugóját Esztinek addig, amíg a kicsikéjét nélkülöznie kell.
Ezeken kívül igazából olvasással, filmezéssel, Edkus-pletyivel, Ugriban és a többi babziban történő gyönyörködéssel, mozgással, alvással és mint mindig, az ördögi körbe illő vasalással telt a hét, aminek talán legizgalmasabbnak mondható napja a ránk váró ma délután lesz, ugyanis összeülünk Atlasz bácsival és Csibével  egy pár órára, hogy a március közepére tervezett Dél-Anglia felfedező utunkat megtervezzük. Előre megegyeztünk abban, hogy nem lesz Noa-hiszti, mintha ez olyan gyakori lenne.. Mindenki választ két helyet ahova megyünk.. Szóval Bath az biztos úti cél, Stu még nem terítette ki lapjait, Wales-re vagy valami híres hídra tippelek, de majd meglátjuk.

Nem szeressük a Valentin-nap bizniszt

Február 14, Valentin-nap és minden bizonnyal hozzánk hasonlóan még sok más embernek felfordul a gyomra annak a gondolatától is, hogy akkor ma kötelező jelleggel el kell vinni vacsorázni az asszonyt, venni kell neki legalább egy tucat rózsát, bonbont és piros szívecskés képeslapot, aztán uzsgyi a moziba megnézni valami direkt e célra időzített szuperromantikus borzalmat... Ha otthon már elegünk volt az egész nap üzleti  célokra fordításából, akkor az ittenire nincsen szó.. Mindenhol giccses lufik, szíves párnák és egyéb ocsmányságok lepik el a boltokat, és külön élmény nézegetni, amint a Tescoba látogató úriemberek hezitálnak, hogy plüssel lepjék meg a kedvesüket vagy szatén fehérneművel mindkettőjüket. 

A legidegesítőbb az éttermek ajánlata, mert legyen szó a leglepusztultabb sarki lebujról vagy a legelegánsabb belvárosi étteremről, mára mindenhol új házirend van itt. A karácsonyi felfordulás lecsengése óta mindenhol látni, hogy lehet foglalni asztalokat az egyes helyekre az előre kiadott három idősáv valamelyikére, azaz 17, 19 vagy 21 órára. Mit is kapsz ezért: Először is minden kiválasztott érkezési időpont előtt maximum 5 perccel érkezhettek meg. Itt kaptok egy koktélt, aztán utána az előre kiküldött 3 fogásos menüből, ahol minden fogás 3 opciót kínál, választhattok. A desszertnél lámpaoltás van és nézheted, hogy egyszerre hány asztalnál történik meg az ominózus egyedi lánykérés, majd legkésőbb 45-kor el kell hagynod az éttermet, hogy legyen ideje az újabb turnusnak elfoglalni a helyét. Nincs apelláta, vagy ezt elfogadod, vagy Valentin-napon nem vacsorázol.. És mindezt olyan áron, amennyibe a három fogás együtt nem kerül egy átlagos napon és előre le kell csengetni 50%-ot biztosíték gyanánt az asztalra.

A félreértések elkerülése érdekében azért jelzem, hogy szeretjük a Valentin-napot, de jobban szeretem, ha minden  nap az van.. Olyan kiábrándító volt, amikor pár éve elmentünk vacsizni e napon, mivel hétköznapra esett és aznapra nem tudtunk kirándulást szervezni és a kábé 1 méterrel arrébb ülő párocska ott ajándékozta meg egymást egy elég extrém fehérnemű szettel miközben mi meg éppen a desszertünkkel próbáltunk megbirkózni.

Na, de azért persze megemlékezünk a jeles napról, mint mindig. Így jött tegnap (szombat) reggel a szembesítés perce, hogy akkor 1 órám van elkészülni és indulunk Beverley-be, ami egy nagyon közeli kis város, és rendelkezik jó pár Grade I. Listed látványossággal, amik közül minél többet szeretnénk megnézni az év folyamán. Nem túl megterhelő, 9-10 perces utazásba tellett megérkeznünk a Hull-tól északra elhelyezkedő  hangulatos utcácskákból álló elegáns kis településre, ahova sok hull-i jómódú költözik ki. 

 

  

  

 

A város fő látványossága a Beverley Minster, amit úgy emlegetnek mindenhol, hogy az Egyesült Királyság legimpozánsabb  nem-katedrális kategóriába eső temploma. És hát tényleg gyönyörűséges volt. Majdnem másfél órán keresztül csak felfedeztük a templom kincseit és egészen addig, amíg anyum nem hívott fel telefonon, hogy indulhatok haza, mert kész a frissen sült hortobágyi palacsintája, úgy voltam vele, hogy ennél jobb helyen nem is lehetek éppen. 

A gótika valamennyi fázisának elemei megtalálhatóak a több száz évig épült székesegyházban, de sok szász, román stílusjegyet is láttunk.

Az északi bejáraton támadtunk és az északi oldalhajón kezdtük a nézelődést, ahol 14. századi faragványok voltak a falakon zenészekről, ami állítólag hasznos volt abból a szempontból, hogy innen tudnak sokat az akkori hangszerekről.

 

  

  

  

Innen tovább a nyugati  ajtóhoz értünk, ahol 18. századi fa és márvány faragványok voltak a négy evangélistáról és szentekről.

A templom e pontjából megcsodálhattuk az egész főhajót teljes pompájában, amit csak tovább szépített a rózsaablakokon beszűrődő, akkor még ragyogó nap színes fényjátéka.

 

Ezután egy 12. századból származó román márvány szenteltvíz tartót és a hozzá tartozó baldachin szerű védőtetőt néztünk meg és egy kisebb szász szoborparkot.

 

 

Innen átmentünk a nagyobbik oldalhajóba, ahol megnéztük többek között St. John sírkövét, aki a templom védőszentje és akinek a síremlékéhez a helyi legendák olyan komoly gyógyítóerőt kötnek, mint például a beszédzavaros fiúgyermekek szóra bírása, így komoly zarándokhely lett. 

  

  

Az oldalhajó déli része függélyes stílusú és három kisebb kápolna van benne az East Yorkshire Regiment részére, elsősorban a két világháború áldozatainak emléket állítva. 

 

 

  

Innen tovább a főoltár mögötti szentélyekbe mentünk, ami a legszebb része volt a templomnak, mert 64, különböző fafafaragású kegyelemtrónus volt benne, és míg az oltár 8. századi volt, addig a felső szobrok már 20. századiak, és mégis olyan tökéletesek voltak együtt. 

 

  

  

  

  

Innen már csak a St. Katherine kápolnába néztünk be, majd a keleti főablakhoz, mint egyetlen épen maradt eredeti középkori üveg, a főoltár mögötti kórus helyére, majd a Percy-család oltárjához. Az orgona-feljáró melletti falon ki volt rakva egy kis tábla, amin 1769-től napjainkig be volt gravírozva a kántorok neve.. (azonnal a fehérvári Szt. Donát kápolna kántora jutott eszembe, akinek a hangja minden december 25-énket megédesíti, főleg, ha apuval duettezik. )

 

 

 

 

Nagyon tetszett mindkettőnknek a templom, és az egyetlen problémánk a fagyhalál volt, főleg akkor, amikor kiléptünk és szerencsénkre még az eső is szakadni kezdett. Így gyorsan berohantunk egy csokizóba, amit még a templomba menet kinéztünk.. nyami, maja csokit ittunk, ami olyan keserű volt, mint a nagykönyvben és hozzá 4-rétegű fekete-erdős-mascarponés poharas krémet. Szóval eláztunk és tele tömtük magunkat, így az utcára visszatérve úgy éreztem magam, mint egy partra vetett bálna, úgyhogy jött egy újabb adag nézelődés ahol felváltva küzdöttünk hol a szakadó esővel, hol a verőfényes napsütéssel, mert az angol időnek percenkénti hangulatváltozásai voltak.

Szombat lévén megnéztük a híres-neves piacukat,  néhány parkot és a város másik oldalán elhelyezkedő kapujánál álló St Mary's templomot is, ami szintén Grade I. épület és nagyon vadregényes, így kívülről talán még jobban is tetszett..

 

 

 

 

 

 

 

 

  

  

  

  

  

  

  

 

 A belváros felfedezése után már nem maradt más hátra, mint az éhező pocikat jóllakatni, és ha már anyu hortobágyiját hiába akartam erősen, mégsem érkezett meg, így kompenzálásként ettem  többek között az ő kedvencét, a jó öreg carpacciot :P .. Persze,  a mosdóknak az ajtaján mindkét oldalon ki volt ragasztva itt is a Valentin-napi program.. szerencsére, így mi csak magunkban ünnepeltünk, nem száz másik pár között,de, hogy a napján is megemlékezzek:
Papám, Save the last for me..

Action Man nézőben

Ma szuperjókislány vagyok, így nemcsak, hogy végigültem az óráim felét, melegen felöltöztem és sálat is kötöttem, de vacsorát főztem Gyurmalinnak, ami egész ehető lett, bár ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy Eszti megmentette az egyre inkább szétomló krumplit, miközben én belefeledkeztem Anyum élménybeszámolójába a Nagyi-létről... na de, hogy még blogbejegyzést is produkálok, hát ezzel már mindenképpen túlszárnyalom az átlagaktivitásomat. Na, de ne is essünk túlzásokba, legyen elég ennyi is belőlem mára... a legközelebbi blogbejegyzésig ave mindenkinek!

Ja, ezt elfelejtettem közzétenni tegnap, úgyhogy akkor már tárgytalan az áldásom .. Szóval mi a helyzet errefelé. Most magunkról írok, mert arról az utóbbi időben nem írtam sokat.

Eszti: Kiheverte a TBC-t, úgyhogy nagyon egészséges, a hétvégén elugrott Liverpoolba kirándulni az egyetem szervezésében ahol nagyon jól szórakozott.
Stu: Határozatlan idejűre módosították a munkaszerződését jejeje, úgyhogy kisügyes és velünk ellentétben sokkal komolyabban veszi a sportolást.. Közben itt sunnyog mellettem, és arra a kérdésre, hogy mit kell tudnia a hazaiaknak róla, azt üzeni, hogy  a munkatársai szerint a mai pubi frizurájával hasonlít a még Superman Christopher Reeve-hez  (szerintünk nem), kemény fogfehérítésbe kezdett  miattam Harold Crick módjára, 150-szer le és fel, 100- szor vízszintesen dörzsölve a fogait, és elégedett magával, de nem megközelíthetetlen...
Most jöttünk haza az Avatarról, onnan a jókedv.. Röviden és tömören, hihetetlen de élmény..a látvány kilóra benne van, de csak nem volt ilyen gyenge éve Hollywoodnak, hogy egy olyan film lesz az idei Oscar legjobbja, amiben kék, indákon lógó, eragonos sárkányokkal a hajukon keresztül összekötődő, elálló fülű gnóm izék harcolnak íjjal a legmodernebb technikával felszerelt páncélos action man brigád ellen...
Szóval nem avattunk új kedvenc filmet, és egy kicsit bánom (Stu nem), hogy nem a Hercegnő és a békát néztük meg, de összesítében jó szórakozás volt főleg 3D-ben. Na, de ez a mozi kérem, nem semmi. Eleve drágább volt a neten rendelni a jegyet, mint helyben megvenni, de legalább nincs helyjegy, hanem székfoglaló van az aprócska termekben.
Sikerült jó nagyot égnünk. Ugyebár moziba mi enni járunk elsősorban, így Stunak nagy dilemmát és fejtörést okozott egész nap, hogy milyen popcorn lesz a nusinasija, ha itt is csak édes popcorn van. Megkértük a pultnál a jóembert, hogy legyen szíves, mesélje el milyen pattogatott kukorica van a repertoárjukban: édes avagy sós.. Mondta, hogy édes és sós.. hu, mi meg amilyen okosak voltunk és mivel hallottunk már édes-savanyú mártásról is, azt hittük, hogy akkor a popcornban vegyesen vannak édes és sós egyedek, aminek a gondolatától is rosszul lettünk. Ezután a bácsit szépen megkérdeztük, hogy kóstolhatnánk-e mielőtt döntünk a beruházásról.. és erre ő kivett nekünk kesztyűs kézzel 1-1 darab popcornt és mondta, hogy ez a sós, ha nem vennénk észre magunktól.. kb olyan volt, mint egy sommelier, csak kihűlt popcornt adott nekünk méla undorral, gumikesztyűben. 
Most, hogy még annyira nem zsúfoltak egyetemi napjaink, van időnk kicsit nézelődni és sétálgatni, hogy témát gyűjtsek a bloghoz. Hétfőn Esztit elvittem a Ferens Art Gallerybe, mert azt ugyebár sosem lehet megunni.. sikerült megint felfedezni néhány újabb remekművet, így lesz miért visszatérnem még egy párszor az év folyamán. Ma a Street Life Museum volt tervbe véve, ahova a napokban egymással élettársi kapcsolatba lépett két magyar úr is elkísértek minket látókör szélesítés céljából.