Comments: (1)
Szombat délre vártuk Grétát Hullba. Stu istenit főzött addig amíg a lányok pletyiztek. Nagyon jó volt végre két hónap után újra találkozni. Egy kész londoni üzletasszonyt köszönthettünk a barátnőnk személyében. Miután koccintottunk, nyakunkba vettük a várost, hogy az „It’s never dull in Hull” szállóigének Gréta is hitelt adjon, megcáfolva a sztereotípiát, hogy Hull az ország legszakadtabb városa.
Mikor lementünk a tengerpartra, hogy megnézzük a kikötőt, piros lámpát kaptunk a gyalogosátjárónál. Ekkor történt, hogy a szemközti oldalon egy rendkívül impozáns társaság jelent meg, melyet 25-50 év közötti elhízott, önkritikamentes angol hölgyek alkottak fenékig érő miniruhákban, amint az a képeken látható. E dekoratív és kiéhezett Willendorfi Vénusz egyletet egy fiatalember egészítette ki, aki mikor meglátta a nálunk lévő fényképezőgépeket, elkezdte kiabálni, hogy „Welcome to Hull”.
Hú, milyen figyelmes ez a srác, hogy a sok dús kebel és rövid ruha között még a szemközt állókra is képest volt időt szentelni- gondoltuk mi naivan. Integetett, mire visszaintegettünk. Ezt követően hátat fordított és letolta a nadrágját, hogy megmutassa izmosnak nem éppen nevezhető hátsóját miközben tovább kiabálta, hogy üdv itt! Ezt a példát mi nem követtük, hanem pár fényképet készítve, zavartságunkat leplezve próbáltunk átmenni a túloldalra. Sajnos nem sikerült teljesen megszabadulnunk a szatírtól, ugyanis egyenesen Grétához ment és egy pillanat alatt megcsókolta az úttest közepén.. szerencsére ennyivel kielégítette a fiatalember a kalandvágyát, így nem követett minket tovább.
A rövid városnézés után, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje a vacsinak és egy kis lélelmelegítőnek, így kerestünk egy vérbeli angol pubot. Egész jó kis helyet sikerült találnunk.. Eszti ehetett végre Fish&Chips-et, Gréta chilit, Stu nagy angol hambit, én meg tikka massalás csirkét naan-nel.. ittunk bort, sört, ééééés After Shock-ot, ami ahogy az a képeken is látszik, Stunak nem igazán nyerte el a tetszését és elég sokáig lezsibbadt tőle. A hangulatos kis emeletes étterem-pub este teljesen új arcát mutatta meg nekünk. Pillanatok alatt sok százan tömörültek az akkorra már DJ-vel felszerelt szórakozóhellyé alakult kocsmába és ittak, ittak, ittak. Nem tudtuk megfejteni, hogy mi okból, de a sok ledér csaj között néhány olyan is megjelent, aki beöltözött valami erotikusabb jelmezbe.. volt ott tiroli tehenészlány, Playboy nyuszi, nővérke, pincérnő etc. - nem hostessek voltak, hanem szerintem csak ez a ruhájuk volt tiszta.. nem tudjuk, hogy mikorra fogjuk végre megszokni ezt a magas fokú exhibicionalizmust…
Vasárnap felmentünk megmutatni Grétának és Stunak a campust, illetve megnéztük az egyetemi commercial bazaart is, aminek tulajdonképpen az a lényege, hogy halálra tömik az embert prospektusokkal, kedvezményre feljogosító szórólapokkal és ajándékok tömkelegével. Például a Domino Pizzas hálózat egy pizzásdobozt adott ajándékba, amit elvittünk a két utcával arrébb lévő éttermükbe és kaptunk bele fejenként egy-egy ingyen pizzát. Kaptunk 15%-os kedvezményt Macintosh gépekre, ruhákra, ételekre és még nagyon-nagyon sok, egész évre elegendő kupont, amik jól jöttek. Az egyik standnál az ember bal kezébe óvszereket a jobba pedig Újtestamentumokat adtak. Nagyon tetszett Grétának és Susumnak az egyetem, meg a hatalmas diákélet..
Hazafelé menet megnéztük a Pearson Parkot, ami végre egy igazi angol park. Krikett pálya, focipálya, tavak, szökőkutak, kacsák, melegház növényekkel és állatokkal (benne 3 madárpók!!), sok kis virágágyás, őszillat és megszámlálhatatlan zöld árnyalat.. erre vártam egész eddig.
Sajnos Gréta 4-kor elment, így csak nagyon rövid ideig tartott a „reuniounk”, de hamarosan visszavárjuk!!
Mikor lementünk a tengerpartra, hogy megnézzük a kikötőt, piros lámpát kaptunk a gyalogosátjárónál. Ekkor történt, hogy a szemközti oldalon egy rendkívül impozáns társaság jelent meg, melyet 25-50 év közötti elhízott, önkritikamentes angol hölgyek alkottak fenékig érő miniruhákban, amint az a képeken látható. E dekoratív és kiéhezett Willendorfi Vénusz egyletet egy fiatalember egészítette ki, aki mikor meglátta a nálunk lévő fényképezőgépeket, elkezdte kiabálni, hogy „Welcome to Hull”.
Hú, milyen figyelmes ez a srác, hogy a sok dús kebel és rövid ruha között még a szemközt állókra is képest volt időt szentelni- gondoltuk mi naivan. Integetett, mire visszaintegettünk. Ezt követően hátat fordított és letolta a nadrágját, hogy megmutassa izmosnak nem éppen nevezhető hátsóját miközben tovább kiabálta, hogy üdv itt! Ezt a példát mi nem követtük, hanem pár fényképet készítve, zavartságunkat leplezve próbáltunk átmenni a túloldalra. Sajnos nem sikerült teljesen megszabadulnunk a szatírtól, ugyanis egyenesen Grétához ment és egy pillanat alatt megcsókolta az úttest közepén.. szerencsére ennyivel kielégítette a fiatalember a kalandvágyát, így nem követett minket tovább.
A rövid városnézés után, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje a vacsinak és egy kis lélelmelegítőnek, így kerestünk egy vérbeli angol pubot. Egész jó kis helyet sikerült találnunk.. Eszti ehetett végre Fish&Chips-et, Gréta chilit, Stu nagy angol hambit, én meg tikka massalás csirkét naan-nel.. ittunk bort, sört, ééééés After Shock-ot, ami ahogy az a képeken is látszik, Stunak nem igazán nyerte el a tetszését és elég sokáig lezsibbadt tőle. A hangulatos kis emeletes étterem-pub este teljesen új arcát mutatta meg nekünk. Pillanatok alatt sok százan tömörültek az akkorra már DJ-vel felszerelt szórakozóhellyé alakult kocsmába és ittak, ittak, ittak. Nem tudtuk megfejteni, hogy mi okból, de a sok ledér csaj között néhány olyan is megjelent, aki beöltözött valami erotikusabb jelmezbe.. volt ott tiroli tehenészlány, Playboy nyuszi, nővérke, pincérnő etc. - nem hostessek voltak, hanem szerintem csak ez a ruhájuk volt tiszta.. nem tudjuk, hogy mikorra fogjuk végre megszokni ezt a magas fokú exhibicionalizmust…
Vasárnap felmentünk megmutatni Grétának és Stunak a campust, illetve megnéztük az egyetemi commercial bazaart is, aminek tulajdonképpen az a lényege, hogy halálra tömik az embert prospektusokkal, kedvezményre feljogosító szórólapokkal és ajándékok tömkelegével. Például a Domino Pizzas hálózat egy pizzásdobozt adott ajándékba, amit elvittünk a két utcával arrébb lévő éttermükbe és kaptunk bele fejenként egy-egy ingyen pizzát. Kaptunk 15%-os kedvezményt Macintosh gépekre, ruhákra, ételekre és még nagyon-nagyon sok, egész évre elegendő kupont, amik jól jöttek. Az egyik standnál az ember bal kezébe óvszereket a jobba pedig Újtestamentumokat adtak. Nagyon tetszett Grétának és Susumnak az egyetem, meg a hatalmas diákélet..
Hazafelé menet megnéztük a Pearson Parkot, ami végre egy igazi angol park. Krikett pálya, focipálya, tavak, szökőkutak, kacsák, melegház növényekkel és állatokkal (benne 3 madárpók!!), sok kis virágágyás, őszillat és megszámlálhatatlan zöld árnyalat.. erre vártam egész eddig.
Sajnos Gréta 4-kor elment, így csak nagyon rövid ideig tartott a „reuniounk”, de hamarosan visszavárjuk!!
Comments: (0)
Hétvégi élménybeszámolónkat a pénteki nemzetközi party bemutatásával kezdhetnénk. Az egyik német lány hívott meg minket, hogy menjünk el velük egy másik német csaj szállására előivászatra. A Cranbrook Avenue az egyike a diákok lakta utcáknak, amin kb. 100-120 társasház van, melyekben kizárólag diákok élnek hatos csoportokban. (megjegyzendő, hogy mindegyik ház koedukált, kemény egy mosdó jut hat főre és a bojler kapacitása igen véges.. de jó, hogy ezt megúsztuk, ráadásul kevesebbet is fizetünk, csak az egyedüli baj, hogy mi messzebb vagyunk)..
Maga a buli mi másról szólhatott volna, mint az ivásról. Nagyon kedvesek voltak az emberek és mindenki mindenkivel beszélgetett, fejlesztette nyelvtudását. Most csak a legérdekesebb élményekből szemezgetnék, hiszen egy iszunk-hányunk-belefekszünk party mindenki számára ismert.
Volt néhány olyan okos megjegyzés, ami nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy nem minden szakirányon tették magasra a lécet a felvételi pontszám meghatározásánál. Az egyik ilyen, hogy egy lány engem olasznak nézett. Ez azért is érdekes számunkra, mivel a lány maga is olasz volt és feleakkora volt hozzám képest széltében és hosszában egyaránt, ráadásul mediterrán bőrű, fekete hajú. Máig sem világos számomra, hogy miért nézett honfitársnak, de ledöbbent azon, hogy nem vagyok digoretta.
A másik okos eszmefuttatást Eszter folytatta le egy német lánnyal, aki nem igazán tudta, hogy Magyarország nem a „jelenkori Szovjetunió” része és azt sem nagyon akarta elhinni nekünk, hogy mi nem oroszul, hanem magyarul beszélünk és, hogy ez egy létező nyelv. E lányka lengyel barátnője volt az este csúcspontja, mivel az ajtóban állva minden érkezőt letámadott, hogy megkérdezze, hogy az illető regisztrált-e már a facebook-ra. Akik igennel válaszoltak, azok nevét felírta egy papírra és mit ad isten, hajnali fél kettőkor bejelölt, pedig ennyit beszéltem vele összesen…
A legkedvesebb bájcsevejt egy sráccal folytattam, aki mikor megkérdezte tőlem, hogy honnan jöttem, szintén nem igazán tudta hova tenni kicsiny országunkat, még kontinenst sem tudott hozzá kötni. Kérte, hogy segítsek neki, mire én Ausztriát, Szlovéniát és Szlovákiát említettem neki, mint nyugati szomszédok, de nem sikerült közelebb juttatnom a topográfiai térkép felvázolásával a helymeghatározáshoz. Már kezdett érdekelni, honnan származik az intelligens fiatalember, mire mondta, hogy Hollandiából. Hát ekkor már néztem egyet a tudatlanságán, de a legjobban akkor döbbentem meg, mikor mondta, hogy harmadéves FÖLDRAJZ szakos hallgató. Ezek után már az sem lepett meg vele kapcsolatban, hogy holland létére még életében nem volt Amszterdamban.
A bulit az egyetem Student Union épületének egyik szórakozóhelyén, az Asylum-ban folytattuk, ahol bár a zene nem igazán felelt meg az ízlésemnek, egész jól eltáncikáltunk újdonsült barátainkkal, sőt még olyan információk is fülünkbe jutottak, hogy pénteken jött két új magyar srác, de őket elkerültük. Sajna a napközben megismert magyar lánnyal sem tudtunk éjjel összefutni, mert a társaságukban valaki annyira sokat ivott, hogy nem engedték be őket a didzsibe. DE erre a hétre sok-sok mulatságot szerveztünk le vele is, úgyhogy lesz még mit bepótolni.
Maga a buli mi másról szólhatott volna, mint az ivásról. Nagyon kedvesek voltak az emberek és mindenki mindenkivel beszélgetett, fejlesztette nyelvtudását. Most csak a legérdekesebb élményekből szemezgetnék, hiszen egy iszunk-hányunk-belefekszünk party mindenki számára ismert.
Volt néhány olyan okos megjegyzés, ami nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy nem minden szakirányon tették magasra a lécet a felvételi pontszám meghatározásánál. Az egyik ilyen, hogy egy lány engem olasznak nézett. Ez azért is érdekes számunkra, mivel a lány maga is olasz volt és feleakkora volt hozzám képest széltében és hosszában egyaránt, ráadásul mediterrán bőrű, fekete hajú. Máig sem világos számomra, hogy miért nézett honfitársnak, de ledöbbent azon, hogy nem vagyok digoretta.
A másik okos eszmefuttatást Eszter folytatta le egy német lánnyal, aki nem igazán tudta, hogy Magyarország nem a „jelenkori Szovjetunió” része és azt sem nagyon akarta elhinni nekünk, hogy mi nem oroszul, hanem magyarul beszélünk és, hogy ez egy létező nyelv. E lányka lengyel barátnője volt az este csúcspontja, mivel az ajtóban állva minden érkezőt letámadott, hogy megkérdezze, hogy az illető regisztrált-e már a facebook-ra. Akik igennel válaszoltak, azok nevét felírta egy papírra és mit ad isten, hajnali fél kettőkor bejelölt, pedig ennyit beszéltem vele összesen…
A legkedvesebb bájcsevejt egy sráccal folytattam, aki mikor megkérdezte tőlem, hogy honnan jöttem, szintén nem igazán tudta hova tenni kicsiny országunkat, még kontinenst sem tudott hozzá kötni. Kérte, hogy segítsek neki, mire én Ausztriát, Szlovéniát és Szlovákiát említettem neki, mint nyugati szomszédok, de nem sikerült közelebb juttatnom a topográfiai térkép felvázolásával a helymeghatározáshoz. Már kezdett érdekelni, honnan származik az intelligens fiatalember, mire mondta, hogy Hollandiából. Hát ekkor már néztem egyet a tudatlanságán, de a legjobban akkor döbbentem meg, mikor mondta, hogy harmadéves FÖLDRAJZ szakos hallgató. Ezek után már az sem lepett meg vele kapcsolatban, hogy holland létére még életében nem volt Amszterdamban.
A bulit az egyetem Student Union épületének egyik szórakozóhelyén, az Asylum-ban folytattuk, ahol bár a zene nem igazán felelt meg az ízlésemnek, egész jól eltáncikáltunk újdonsült barátainkkal, sőt még olyan információk is fülünkbe jutottak, hogy pénteken jött két új magyar srác, de őket elkerültük. Sajna a napközben megismert magyar lánnyal sem tudtunk éjjel összefutni, mert a társaságukban valaki annyira sokat ivott, hogy nem engedték be őket a didzsibe. DE erre a hétre sok-sok mulatságot szerveztünk le vele is, úgyhogy lesz még mit bepótolni.
Comments: (1)
Nem találok szavakat arra a boldogságra, amiben most van részem. Percekkel ezelőtt beszéltem Edkus nővéremmel és értesített a nagy hírről, hogy oly régóta várt babájuk, Szigeti Ugri családunk nőtáborát fogja népesíteni!! Az első perctől fogva tudtam, hogy kislány lesz, nem véletlenül tettem rá egy kisebb vagyont, mikor öcsémmel fogadtunk! Robkus, behajtom a pénzt, csak találkozzunk!!!
Edkus és Andris! Szívből gratulálunk!
Remélem, Edkus tudod, hogy az "Andris élete nője" címért már ketten szálltok ringbe.
Andris, remélem tudod, hogy ha Ugri csak feleolyan szép lesz, mint az édesanyja, akkor is fel kell készülnöd az epekedő hősszerelmesek áradatára, akiket majd légpuskával üldözöl el. (szerintem Apu kölcsönadja azt, amivel a mieinket riogatta).
Ugrikám: Várunk, nagyon várunk! Olyannyira, hogy most végre elmegyek és megveszem azt a csajos kis babarucit, amit még az első nap kinéztem Neked!! Nagyon el foglak kényeztetni!!
Remélem, Edkus tudod, hogy az "Andris élete nője" címért már ketten szálltok ringbe.
Andris, remélem tudod, hogy ha Ugri csak feleolyan szép lesz, mint az édesanyja, akkor is fel kell készülnöd az epekedő hősszerelmesek áradatára, akiket majd légpuskával üldözöl el. (szerintem Apu kölcsönadja azt, amivel a mieinket riogatta).
Ugrikám: Várunk, nagyon várunk! Olyannyira, hogy most végre elmegyek és megveszem azt a csajos kis babarucit, amit még az első nap kinéztem Neked!! Nagyon el foglak kényeztetni!!
Comments: (5)
Az utóbbi napjaink a fejtágításról szóltak. Ezen a héten a nemzetközi diákokat orientálják egy hordába, jövő héten pedig a szakirányosokat integrálják függetlenül attól, hogy azok angol vagy nemzetközi diákok. Csütörtökön tulajdonképpen az hangzott el, ami a kedden kiadott tájékoztató kiadványban is szerepelt. Minden szervezetnek, irodának a vezetője, képviselője eljött és egy 5-10 perces prezit csinált, hogy röviden bemutassa mit csinál és miben segíthet. Nagyon szimpatikus a szervezés, mert eddig minden kérdésemre kaptam választ anélkül, hogy fel kellett volna tennem.. Tényleg mindenre gondoltak, még rendőrt is hívtak, hogy bemutassa, milyen fegyvereket nem érdemes használni Angliában. Azt annyira nem értettem minek hozott egy szamurájkardot is, de most már tudjuk, hogy itt illegális azzal a kezünkben sétálni.
Nagyon komolyan veszik a nemzetközi diákokat, a biztonságunkat, a beilleszkedésünket, hogy bármikor bárhol segítséget kérhessünk és, hogy mindig jól érezzük magunkat.
Szerda este volt egy Welcome Evening, melyet Bingo and Pub Quiz gyanánt hirdettek. Eszterrel megfogadtuk, hogy idekinn mások leszünk és nyitunk mindenki felé, nem hagyunk ki semmi lehetőséget a barátkozásra és nem leszünk szokásunkhoz híven antiszociális aszott asszonyok, így bár a bingo nagyon nem érdekelt minket, azért felmentünk. Egyikőnknek sem erőssége az ismerkedés és az új barátok szerzése, de határozottan ez a cél vezérelt minket.
Nagyon nagyon sokan vagyunk új, küldöldi diákok. Én ennyire nem is számítottam... ahogy beléptünk a terembe gyorsan körbepásztáztuk azt, hogy melyik asztalhoz kéne leülnünk, hogy tudjunk ismerkedni. Mint az kiderült, német lányokhoz ültünk és velük kezdtünk el beszélgetni.
A bingo továbbra sem fog lekötni, mint az tegnap kiderült, de jól elvoltunk. A kvízben négyesével kellett lennünk és az angol történelemre, kultúrára és mindennapokra vonatkozott. Hát fogalmam sem volt róla, ki az Ashley Cole felesége, de a többi kérdést egész jól vágtuk.
Utána volt az a része az estének, amikor vagy öt kilót leadtunk Esztivel. A feladat úgy hangzott, hogy önként vagy félig önként jelentkezőket vártak minden országból, hogy álljanak ki és énekeljék el a himnuszukat, míg a többi honfitársuk álljon fel és csatlakozzon.. jó poén volt, mert az emberek nagy része nem is tudta, hogy ennyien vannak itt rajtuk kívül az országukból és nagyon örültek egymásnak .. Mint az kiderült, németek vannak itt az egyik legtöbben, vagy nyolcvanan, meg kínaiak vagy kétszázan. Emellett meglepően sok az ausztrál és az amcsi, etióp, kenyai, nigériai, indiai, bangladesi, francia, lengyel... kemény két izlandi is van. Összesen 2500 nemzetközi diák és abból 700 teljesen új.
A himnusznál a nigériaiaknak volt a legnagyobb sikere. Egy lány ment ki és csodálatosan énekelt!! A többiek olyan átéléssel zengedeztek mellette, hogy szerintem mindenki meghatódott. Szerencsére csak 20 országra volt elegendő ajándék a lelkes önként jelentkezőknek, így mi már nem kerültünk sorra, pedig nagyon rezgett a léc és folyamatosan azon gondolkoztunk, hogy melyik társaság mellé álljunk fel énekelni, hogy tiszteletbeli állampolgárként megússzuk az éneklést..hiszen amúgy sem tudunk énekelni, de a mi himnuszunk hangterjedelme végképp meghaladott volna minket.
Összességében jól éreztük magunkat. Arra rá kellett jönnünk, hogy az, hogy mi a belvárosban lakunk és nem az egyetem kolijaiban, kecóiban, elég nagy hátrány az ismerkedés és integráció szempontjából, mert ott nagyon sok nemzetközi diák van együtt, karnyújtásnyira egymástól valamint az egyetemtől, míg nekünk buszoznunk kell és itt 11:30-kor megy az utolsó. járat. Azt is észrevettük, hogy a több képviselővel rendelekző nemzetek összetartanak és nem nagyon engednek be újabbakat szívesen, míg azok, akik kevesebben vannak, nyitottabbak. Ez alól talán a németek a kivételek, mert ők sokan vannak, de nagyon nyitottak.
Csütörtök este karaoke party volt a Student Union épületében, mely az egyetem területén helyezkedik el. Itt vannak a diákszervezetek irodái, 3 diszkó, néhány bár és étterem, bolt... Pár éve adták át, nagyon poppos kis modern épület. A partyn mi az előző napi német csajokhoz kerültünk, de most egész sokan keveredtek mellénk... hollandok, svédek.. jó fejek voltak. Én sokat ittam, így felszabadulni is sikerült:) nem tudom, hogy valaki ismeri-e, őket de a cider és a snake bite nevű italok egész kellemesek. Állítólag van egy magyar srác itt, mert a délutáni focitornán rettenthetelen kapusnak bizonyult és mindenki róla beszélt. Sajna eddig nem sikerült megtalálni, de majd nyitott szemmel közlekedünk..
Ma folytatódtak a fejtágítások. Rengeteg lehetőség van, döbbenet.. nem írom le őket, mert már sokan jelezték, hogy a bejegyzéseim hossza miatt elriadnak a blogtól.. de van sok.
Az előadások után éppen Stuval beszéltem telefonon, mikor egy lány megállt mellettünk, mivel hallotta, hogy magyarul beszélünk.. Végre egy magyar!! Ő most elsőéves, egy évet Oxfordban tanult és itt pszichológiára jár. Nagyon örültünk neki és pletyizgettünk, mikor is egy fekete középkorú nő elment mellettünk és elkezdett magyarul beszélni hozzánk. Leesett az állam!! Húsz éve végzett Pesten a kertészetin, amúgy etióp, de Bécsben él és a lánya most kezd itt tanulni Hullban.. akárhogy is számolok, legalább 4 nyelvet beszél anyanyelvi szinten.. ráadásul a magyarját sok magyar megirigyelhetné!! Szóval kicsi a világot játszunk és barátkozunk. Eddig élvezzük, de a java még hátra van.
Ma este van a hivalos egetrengető Welcome Party az összes nemzetközi diáknak beleértve a már régebb óta itt tanulókat is a Student Union Asylum nevű megaszórakozóhelyén.. Előtte Esztivel benézünk egy házibuliba, ahova tegnap hívtak minket egy kis bemelegítésre.. Remélem hamarosan tudok majd egy picit aludni is, mert az utóbbi napok nem arról szóltak. Ráadásul a hétvége sem tűnik úgy, hogy lesz idő pihenni, mert holnap jön Gréta Londonból, hogy meglátogassa öreg barátnőit és belevesse magát a vidéki Anglia éjszakai görgetegébe!!
Sajnos az egyetemi szórakozóhelyek nagyon belterjesek és csak diákokat engednek be, így Stut fájó szívvel otthon kell hagynom. Még mindig semmi nincs melóügyben nála, de legalább az NI száma megvan! Remélem hamarosan talál munkát, mert sokat kellett az utóbbi napokban egyedül lennie.. de ez csak az elő pár hét, ami ilyen aktív, aztán remélhetőleg lazulunk..
Nagyon komolyan veszik a nemzetközi diákokat, a biztonságunkat, a beilleszkedésünket, hogy bármikor bárhol segítséget kérhessünk és, hogy mindig jól érezzük magunkat.
Szerda este volt egy Welcome Evening, melyet Bingo and Pub Quiz gyanánt hirdettek. Eszterrel megfogadtuk, hogy idekinn mások leszünk és nyitunk mindenki felé, nem hagyunk ki semmi lehetőséget a barátkozásra és nem leszünk szokásunkhoz híven antiszociális aszott asszonyok, így bár a bingo nagyon nem érdekelt minket, azért felmentünk. Egyikőnknek sem erőssége az ismerkedés és az új barátok szerzése, de határozottan ez a cél vezérelt minket.
Nagyon nagyon sokan vagyunk új, küldöldi diákok. Én ennyire nem is számítottam... ahogy beléptünk a terembe gyorsan körbepásztáztuk azt, hogy melyik asztalhoz kéne leülnünk, hogy tudjunk ismerkedni. Mint az kiderült, német lányokhoz ültünk és velük kezdtünk el beszélgetni.
A bingo továbbra sem fog lekötni, mint az tegnap kiderült, de jól elvoltunk. A kvízben négyesével kellett lennünk és az angol történelemre, kultúrára és mindennapokra vonatkozott. Hát fogalmam sem volt róla, ki az Ashley Cole felesége, de a többi kérdést egész jól vágtuk.
Utána volt az a része az estének, amikor vagy öt kilót leadtunk Esztivel. A feladat úgy hangzott, hogy önként vagy félig önként jelentkezőket vártak minden országból, hogy álljanak ki és énekeljék el a himnuszukat, míg a többi honfitársuk álljon fel és csatlakozzon.. jó poén volt, mert az emberek nagy része nem is tudta, hogy ennyien vannak itt rajtuk kívül az országukból és nagyon örültek egymásnak .. Mint az kiderült, németek vannak itt az egyik legtöbben, vagy nyolcvanan, meg kínaiak vagy kétszázan. Emellett meglepően sok az ausztrál és az amcsi, etióp, kenyai, nigériai, indiai, bangladesi, francia, lengyel... kemény két izlandi is van. Összesen 2500 nemzetközi diák és abból 700 teljesen új.
A himnusznál a nigériaiaknak volt a legnagyobb sikere. Egy lány ment ki és csodálatosan énekelt!! A többiek olyan átéléssel zengedeztek mellette, hogy szerintem mindenki meghatódott. Szerencsére csak 20 országra volt elegendő ajándék a lelkes önként jelentkezőknek, így mi már nem kerültünk sorra, pedig nagyon rezgett a léc és folyamatosan azon gondolkoztunk, hogy melyik társaság mellé álljunk fel énekelni, hogy tiszteletbeli állampolgárként megússzuk az éneklést..hiszen amúgy sem tudunk énekelni, de a mi himnuszunk hangterjedelme végképp meghaladott volna minket.
Összességében jól éreztük magunkat. Arra rá kellett jönnünk, hogy az, hogy mi a belvárosban lakunk és nem az egyetem kolijaiban, kecóiban, elég nagy hátrány az ismerkedés és integráció szempontjából, mert ott nagyon sok nemzetközi diák van együtt, karnyújtásnyira egymástól valamint az egyetemtől, míg nekünk buszoznunk kell és itt 11:30-kor megy az utolsó. járat. Azt is észrevettük, hogy a több képviselővel rendelekző nemzetek összetartanak és nem nagyon engednek be újabbakat szívesen, míg azok, akik kevesebben vannak, nyitottabbak. Ez alól talán a németek a kivételek, mert ők sokan vannak, de nagyon nyitottak.
Csütörtök este karaoke party volt a Student Union épületében, mely az egyetem területén helyezkedik el. Itt vannak a diákszervezetek irodái, 3 diszkó, néhány bár és étterem, bolt... Pár éve adták át, nagyon poppos kis modern épület. A partyn mi az előző napi német csajokhoz kerültünk, de most egész sokan keveredtek mellénk... hollandok, svédek.. jó fejek voltak. Én sokat ittam, így felszabadulni is sikerült:) nem tudom, hogy valaki ismeri-e, őket de a cider és a snake bite nevű italok egész kellemesek. Állítólag van egy magyar srác itt, mert a délutáni focitornán rettenthetelen kapusnak bizonyult és mindenki róla beszélt. Sajna eddig nem sikerült megtalálni, de majd nyitott szemmel közlekedünk..
Ma folytatódtak a fejtágítások. Rengeteg lehetőség van, döbbenet.. nem írom le őket, mert már sokan jelezték, hogy a bejegyzéseim hossza miatt elriadnak a blogtól.. de van sok.
Az előadások után éppen Stuval beszéltem telefonon, mikor egy lány megállt mellettünk, mivel hallotta, hogy magyarul beszélünk.. Végre egy magyar!! Ő most elsőéves, egy évet Oxfordban tanult és itt pszichológiára jár. Nagyon örültünk neki és pletyizgettünk, mikor is egy fekete középkorú nő elment mellettünk és elkezdett magyarul beszélni hozzánk. Leesett az állam!! Húsz éve végzett Pesten a kertészetin, amúgy etióp, de Bécsben él és a lánya most kezd itt tanulni Hullban.. akárhogy is számolok, legalább 4 nyelvet beszél anyanyelvi szinten.. ráadásul a magyarját sok magyar megirigyelhetné!! Szóval kicsi a világot játszunk és barátkozunk. Eddig élvezzük, de a java még hátra van.
Ma este van a hivalos egetrengető Welcome Party az összes nemzetközi diáknak beleértve a már régebb óta itt tanulókat is a Student Union Asylum nevű megaszórakozóhelyén.. Előtte Esztivel benézünk egy házibuliba, ahova tegnap hívtak minket egy kis bemelegítésre.. Remélem hamarosan tudok majd egy picit aludni is, mert az utóbbi napok nem arról szóltak. Ráadásul a hétvége sem tűnik úgy, hogy lesz idő pihenni, mert holnap jön Gréta Londonból, hogy meglátogassa öreg barátnőit és belevesse magát a vidéki Anglia éjszakai görgetegébe!!
Sajnos az egyetemi szórakozóhelyek nagyon belterjesek és csak diákokat engednek be, így Stut fájó szívvel otthon kell hagynom. Még mindig semmi nincs melóügyben nála, de legalább az NI száma megvan! Remélem hamarosan talál munkát, mert sokat kellett az utóbbi napokban egyedül lennie.. de ez csak az elő pár hét, ami ilyen aktív, aztán remélhetőleg lazulunk..
Comments: (5)
Éppen borozgattunk Esztivel a nappaliban, Stu pedig Guiness-t ivott, amit akciós kiszerelésben tegnap vett magának egy eredeti Guiness korsóval karöltve.
Kellemesen csevegtünk és Stunak segítettem az angol tanulásban, mert az üzleti nyelvkönyvében éppen olyan fejezethez ért, amiben kivételesen otthonosabban mozgok, mint ő.
Ekkor történ minden. Rám nézett, majd a falra, majd rám megint. Lágyan elmosolyodott és megkérdezte tőlem, hogy van-e egy zsebkendőm, majd ránézett a kezemben lévő borospohárra illetve a krémszínű szőnyegre. Ó, én azonnal tudtam és láttam a szemén, hogy valami nagyon nagy baj van. Éreztem, hogy nem szabad megfordulnom, hogy, amit reméltem, hogy sikerül itt Angliában elkerülnöm, bekövetkezett. Akármennyire nézett rám Stu úgy, mintha nem lenne ok aggodalomra, tudtam, hogy ő itt van és engem akar. A korábbi negatív tapasztalatoknak megfelelően annyi lélekjelenlétem még volt, hogy leraktam a poharat mielőtt megfordultam volna.. De jól tettem, mert Stu tekintetét nyomon követve azonnal megláttam a betolakodót a falon, ronda szőrös lábaival méltóságteljesen terpeszkedve a kanapénk felett.
Pontosan nem tudnám felidézni, hogy milyen hangot adtam ki, de ordítva kimenekültem a nappaliból.. két értelmesebb és kevésé hisztisebb lakótársam pedig elintézték azt a gusztustalan pókot, aki jelenlétével elrontotta a borozgatós esténket... már túl vagyok a traumán, de egyelőre nem vagyok hajlandó ablakot nyitni az újabb támadások elkerülése érdekében. (hozzá kell tennem szégyenletes magatársamhoz, hogy az állat csak 3 centi volt, de ritka ronda példány)
Kellemesen csevegtünk és Stunak segítettem az angol tanulásban, mert az üzleti nyelvkönyvében éppen olyan fejezethez ért, amiben kivételesen otthonosabban mozgok, mint ő.
Ekkor történ minden. Rám nézett, majd a falra, majd rám megint. Lágyan elmosolyodott és megkérdezte tőlem, hogy van-e egy zsebkendőm, majd ránézett a kezemben lévő borospohárra illetve a krémszínű szőnyegre. Ó, én azonnal tudtam és láttam a szemén, hogy valami nagyon nagy baj van. Éreztem, hogy nem szabad megfordulnom, hogy, amit reméltem, hogy sikerül itt Angliában elkerülnöm, bekövetkezett. Akármennyire nézett rám Stu úgy, mintha nem lenne ok aggodalomra, tudtam, hogy ő itt van és engem akar. A korábbi negatív tapasztalatoknak megfelelően annyi lélekjelenlétem még volt, hogy leraktam a poharat mielőtt megfordultam volna.. De jól tettem, mert Stu tekintetét nyomon követve azonnal megláttam a betolakodót a falon, ronda szőrös lábaival méltóságteljesen terpeszkedve a kanapénk felett.
Pontosan nem tudnám felidézni, hogy milyen hangot adtam ki, de ordítva kimenekültem a nappaliból.. két értelmesebb és kevésé hisztisebb lakótársam pedig elintézték azt a gusztustalan pókot, aki jelenlétével elrontotta a borozgatós esténket... már túl vagyok a traumán, de egyelőre nem vagyok hajlandó ablakot nyitni az újabb támadások elkerülése érdekében. (hozzá kell tennem szégyenletes magatársamhoz, hogy az állat csak 3 centi volt, de ritka ronda példány)
Comments: (4)
Ma voltunk elsőnek hivatalosan a suliban. Ez a rituálé körülbelül 15 percet tett ki. Ebben a három napban az international office-ban kell regisztrálnunk, hogy itt vagyunk és élünk. Tegnap, ma és holnap vannak a hivatalos érkezési időpontok azok számára, akik transzfert igényeltek, így mindenki ahogy megérkezik, bejelentkezik az irodában. Mi már korábban, az első héten benéztünk, de nem igazán tudtak a korán érkezőkkel mit kezdeni.
A regisztráció során kaptunk egy aberrált méretű pakkot tele információval, üdvözlő levelekkel, szórólapokkal,bulirenddel és programokkal, amit már 4 órája próbálok kibogozni, de nagyon sok egyszerre... viszont nagyon hasznosak. Megkaptuk a harmadik SIM kártyánkat is ajándékba, így már összesen 4 mobilszolgáltatóval állunk kapcsolatban. Emellett egy gyönyörű narancssárga karkötőt is kaptunk és abban kell a héten közlekednünk.
Volt egy öt perces tájékoztató (annak a nagy része a H1N1-ről szólt), aztán átmentünk az International Student Association-be, ahol regisztráltunk, mint nemzetközi open-minded partyarcok. Ennyi volt a mai akcióterv, csütörtöktől indulnak az orientációs programok és a hivatalos tájékoztatók, fogadások... (akkor lesz Salsa a lányoknak, foci a fiúknak).
A nemzetközi iroda személyzete nagyon szimpatikus volt elsőre. Mivel a nemzetközi diákoknak többsége még nem érkezett meg, vagy már tegnap volt regisztrálni, csak a töredéküket láttuk ma..annyit azonban előjáróban elmondhatunk, hogy minden valószínűség szerint itt a fehér, európai diákok fogják a legnagyobb kisebbséget képviselni, ugyanis rajtunk kívül szinte mindenki ázsiai, fekete vagy arab.. Itt az ideje megváltoznom és túllépnem az előítéleteken, mert különben nehéz dolgom lesz.
A regisztráció során kaptunk egy aberrált méretű pakkot tele információval, üdvözlő levelekkel, szórólapokkal,bulirenddel és programokkal, amit már 4 órája próbálok kibogozni, de nagyon sok egyszerre... viszont nagyon hasznosak. Megkaptuk a harmadik SIM kártyánkat is ajándékba, így már összesen 4 mobilszolgáltatóval állunk kapcsolatban. Emellett egy gyönyörű narancssárga karkötőt is kaptunk és abban kell a héten közlekednünk.
Volt egy öt perces tájékoztató (annak a nagy része a H1N1-ről szólt), aztán átmentünk az International Student Association-be, ahol regisztráltunk, mint nemzetközi open-minded partyarcok. Ennyi volt a mai akcióterv, csütörtöktől indulnak az orientációs programok és a hivatalos tájékoztatók, fogadások... (akkor lesz Salsa a lányoknak, foci a fiúknak).
A nemzetközi iroda személyzete nagyon szimpatikus volt elsőre. Mivel a nemzetközi diákoknak többsége még nem érkezett meg, vagy már tegnap volt regisztrálni, csak a töredéküket láttuk ma..annyit azonban előjáróban elmondhatunk, hogy minden valószínűség szerint itt a fehér, európai diákok fogják a legnagyobb kisebbséget képviselni, ugyanis rajtunk kívül szinte mindenki ázsiai, fekete vagy arab.. Itt az ideje megváltoznom és túllépnem az előítéleteken, mert különben nehéz dolgom lesz.
Comments: (0)
A hétvégén újra a kultúráé (anyának és Edkusnak) és művelődésé volt a főszerep. A Museum Quarter további két múzeumát látogattuk meg, hogy látókörünket még jobban szélesítsük.
Elsőként is az Arctic Corsair, mint Hull utolsó, idézem: vonóhálót húzó vagy fenékhálós- halászhajójának fedélzetére látogattunk.
Jó hír azoknak, akik azt hitték, hogy az EU csatlakozás okozta restrikcióknak köszönhetően a halászok, akik az üzleti negyedekben nem tudtak elhelyezkedni, mind hajléktalanok és alhololisták lettek, hogy a múzeum tárlatvezetői mind az egykori hajón szolgáló legénységből kerültek ki. Ennek legfőbb előnye az volt, hogy úgy ismerték a hajó minden csínyját-bínyját, mint a tenyerüket, így igazán beavatott kezekben voltunk és minden kampóról, folyosóról, kötélről hallgathattunk kisebb anekdotákat, hogy szolgálatuk idején milyen kalandok érték őket.
Csak mi és egy félhülye, ha nem teljesen elmebeteg társaság voltunk a látogatók arra a körre és két vezetőt kaptunk, egy konyhást és egy halászt. Miután ők is rájöttek arra, hogy a másik négy látogató nem normális, az egyik szépen kivezette őket a hajóról, így már csak velünk foglalkozhattak. Nagyon aranyos bácsikák voltak és igazi gavallérok. Mindig megfogták a kezünket egy csúszósabb résznél és vigyáztak ránk.
Nagyon élveztük a tárlatvezetést, mert még sosem voltunk egy régi halászhajó fedélzetén, pláne úgy, hogy mindenhova bemehettünk. Hihetetlenül pici helyen kellett meghúzniuk magukat éjszakára a halászoknak és nagyon kemény munkájuk volt napközen. Ha csak arra gondolok, hogy a szárazföldön milyen bénán és bizonytalanul közlekedtem azokon a keskeny folyosókon, sok-sok kiálló kampóval, el sem tudom képzelni milyen lehetett itt nagy viharban, a vergődő hajón mozogni. Ennél már csak az volt érdekesebb, hogy az alkohol és cigifogyasztás itt duti free szintjén ment. Mindenki kapott az út elején fél liter rumot, 10 üveg sört és egy doboz cigit, és aki nem osztotta be jól, az a "duti free"-nek nevezett raktárból a kapitánytól vehetett utánpótlást és egyéb italokat, amit az út végén a bérükből levontak.
Tanulságos kis kirándulás volt és láttuk a hajó gépházát, ami teljesen úgy nézett ki, mint a Titanicban csak kábé tizedakkora, arról nem is beszélve, hogy a hajó konyhája pedig a Steven Seagal konyhájára emlékeztetett az Úszó erődben. Megengedték nekünk, hogy kongassunk, meg a távírókkal, rádiókkal szórakozzunk, sőt Stu még kormányozhatta is a szárazföldön álló hajót.
Ezután a Hull and East Riding Museumba mentünk, ahol paleontólógiai és egyéb régészeti leletek voltak kiállítva, melyekben Yorkshire igencsak bővelkedik. Ez is színvonalas tárlat volt, de annyira nem fogott meg minket, mint a másik három.
A múzeumok shopjaiban sikerült egy csomó prospektust összegyűjtenünk, amik hasznosak lesznek a további programok szervezésére, ha a környék látnivalóit kimerítettük... Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy Yorkshire csodaszép és rengeteg látnivaló lesz: kastélyok, kisvárosok, várak, tengerpart, ódon halászfalvak, gótikus templomok, vízesések, hegyek, völgyek, sziklák mind vannak, úgyhogy lesz mit nézni..
Sajnos egyik legfőbb haditervünk, hogy december 4-ét Bathban ünnepeljük, nem jött össze, mert már most tele vannak a hotelek Bathban (az advent itt nagy felhajtás).. nagyon csalódottak voltunk (lehet, hogy Stu csak tettette). De semmi gond, mert utána láttuk, hogy Yorkban a Castle Howard egész decemberre karácsonyi köntösbe bújik, így azt megyünk majd el megnézni! juhéé
Vasárnap már a beruházások napja is volt, ugyanis Gyenge Lóránd 20 wattos porszívónkat lecseréltük Bivalyra, így kitakarítottuk az egész lakást és minden csak úgy csillog villog! Emellett vettünk egy cipősszekrényt és egy íróasztalt az Argosban, ami Stu kedvenc helye. Itt egy katalógusból kell rendelni, a pénztárnál leadni a számot és kifizetni, majd 5 perc múlva egy futószalag kihozza a terméket.. tiszta logisztikai feladat.... van itt minden: bútor, ruha, elektronika, ékszer, telefon, gagyi, nem gagyi..van egy 2000 oldalas katalógusuk, így Stunak van mit olvasnia, ha belefáradna a melókeresésbe.
Ma közepesen eredményes napot zártunk.
1. Stunak a bankot sikerült elintéznie, hála anyukája gyors segítségének.
2. Megérkeztek a bőröndjeink!! Az már más kérdés, hogy nem tudom hova tenni a sok cuccot..de majd megoldom. A Mese keksz és a szalámi (köszi Anyu! Andrásék jöhettek, lesz mit adnom Annának és Bubának) elrakása nem okozott problémát, de a ruháké, az már annál nagyobbat!
3. Immár a harmadik kiküldött szerelő is megállapította, hogy ki kell cserélni a radiátorunkat. Ezt nem igazán értem.. Nem tudom, hogy a ranglétrán felfelé haladva még hány újabb ember fog idelátogatni, ránézni a radiátorunkra, majd miután bekapcsolás után az nem fűt, rámutatni a tényre, hogy CSERE kell. Remélem nem egy divizionális szervezettel állunk szemben, hogy sorba mindenki idejöjjön, mert én ezt nem csak, hogy únom, de már egy kicsit fázom is a hálónkban.
Elsőként is az Arctic Corsair, mint Hull utolsó, idézem: vonóhálót húzó vagy fenékhálós- halászhajójának fedélzetére látogattunk.
Jó hír azoknak, akik azt hitték, hogy az EU csatlakozás okozta restrikcióknak köszönhetően a halászok, akik az üzleti negyedekben nem tudtak elhelyezkedni, mind hajléktalanok és alhololisták lettek, hogy a múzeum tárlatvezetői mind az egykori hajón szolgáló legénységből kerültek ki. Ennek legfőbb előnye az volt, hogy úgy ismerték a hajó minden csínyját-bínyját, mint a tenyerüket, így igazán beavatott kezekben voltunk és minden kampóról, folyosóról, kötélről hallgathattunk kisebb anekdotákat, hogy szolgálatuk idején milyen kalandok érték őket.
Csak mi és egy félhülye, ha nem teljesen elmebeteg társaság voltunk a látogatók arra a körre és két vezetőt kaptunk, egy konyhást és egy halászt. Miután ők is rájöttek arra, hogy a másik négy látogató nem normális, az egyik szépen kivezette őket a hajóról, így már csak velünk foglalkozhattak. Nagyon aranyos bácsikák voltak és igazi gavallérok. Mindig megfogták a kezünket egy csúszósabb résznél és vigyáztak ránk.
Nagyon élveztük a tárlatvezetést, mert még sosem voltunk egy régi halászhajó fedélzetén, pláne úgy, hogy mindenhova bemehettünk. Hihetetlenül pici helyen kellett meghúzniuk magukat éjszakára a halászoknak és nagyon kemény munkájuk volt napközen. Ha csak arra gondolok, hogy a szárazföldön milyen bénán és bizonytalanul közlekedtem azokon a keskeny folyosókon, sok-sok kiálló kampóval, el sem tudom képzelni milyen lehetett itt nagy viharban, a vergődő hajón mozogni. Ennél már csak az volt érdekesebb, hogy az alkohol és cigifogyasztás itt duti free szintjén ment. Mindenki kapott az út elején fél liter rumot, 10 üveg sört és egy doboz cigit, és aki nem osztotta be jól, az a "duti free"-nek nevezett raktárból a kapitánytól vehetett utánpótlást és egyéb italokat, amit az út végén a bérükből levontak.
Tanulságos kis kirándulás volt és láttuk a hajó gépházát, ami teljesen úgy nézett ki, mint a Titanicban csak kábé tizedakkora, arról nem is beszélve, hogy a hajó konyhája pedig a Steven Seagal konyhájára emlékeztetett az Úszó erődben. Megengedték nekünk, hogy kongassunk, meg a távírókkal, rádiókkal szórakozzunk, sőt Stu még kormányozhatta is a szárazföldön álló hajót.
Ezután a Hull and East Riding Museumba mentünk, ahol paleontólógiai és egyéb régészeti leletek voltak kiállítva, melyekben Yorkshire igencsak bővelkedik. Ez is színvonalas tárlat volt, de annyira nem fogott meg minket, mint a másik három.
A múzeumok shopjaiban sikerült egy csomó prospektust összegyűjtenünk, amik hasznosak lesznek a további programok szervezésére, ha a környék látnivalóit kimerítettük... Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy Yorkshire csodaszép és rengeteg látnivaló lesz: kastélyok, kisvárosok, várak, tengerpart, ódon halászfalvak, gótikus templomok, vízesések, hegyek, völgyek, sziklák mind vannak, úgyhogy lesz mit nézni..
Sajnos egyik legfőbb haditervünk, hogy december 4-ét Bathban ünnepeljük, nem jött össze, mert már most tele vannak a hotelek Bathban (az advent itt nagy felhajtás).. nagyon csalódottak voltunk (lehet, hogy Stu csak tettette). De semmi gond, mert utána láttuk, hogy Yorkban a Castle Howard egész decemberre karácsonyi köntösbe bújik, így azt megyünk majd el megnézni! juhéé
Vasárnap már a beruházások napja is volt, ugyanis Gyenge Lóránd 20 wattos porszívónkat lecseréltük Bivalyra, így kitakarítottuk az egész lakást és minden csak úgy csillog villog! Emellett vettünk egy cipősszekrényt és egy íróasztalt az Argosban, ami Stu kedvenc helye. Itt egy katalógusból kell rendelni, a pénztárnál leadni a számot és kifizetni, majd 5 perc múlva egy futószalag kihozza a terméket.. tiszta logisztikai feladat.... van itt minden: bútor, ruha, elektronika, ékszer, telefon, gagyi, nem gagyi..van egy 2000 oldalas katalógusuk, így Stunak van mit olvasnia, ha belefáradna a melókeresésbe.
Ma közepesen eredményes napot zártunk.
1. Stunak a bankot sikerült elintéznie, hála anyukája gyors segítségének.
2. Megérkeztek a bőröndjeink!! Az már más kérdés, hogy nem tudom hova tenni a sok cuccot..de majd megoldom. A Mese keksz és a szalámi (köszi Anyu! Andrásék jöhettek, lesz mit adnom Annának és Bubának) elrakása nem okozott problémát, de a ruháké, az már annál nagyobbat!
3. Immár a harmadik kiküldött szerelő is megállapította, hogy ki kell cserélni a radiátorunkat. Ezt nem igazán értem.. Nem tudom, hogy a ranglétrán felfelé haladva még hány újabb ember fog idelátogatni, ránézni a radiátorunkra, majd miután bekapcsolás után az nem fűt, rámutatni a tényre, hogy CSERE kell. Remélem nem egy divizionális szervezettel állunk szemben, hogy sorba mindenki idejöjjön, mert én ezt nem csak, hogy únom, de már egy kicsit fázom is a hálónkban.
Szerda volt itt eddig a legrosszabb napunk.. Szegény Papám egész nap próbálkozott jelentkezni mindenfelé, de semmi, semmi, semmi. Úgy láttam rajta, hogy kezdi egyre elkeserítőbbnek látni a helyzetet és nagyon sajnáltam. Délután elment a városba, hogy benézzen azon HR cégekhez, akik kedvesebbek voltak vele, mire szerencsétlenségére egyik irodában sem volt benn pont az az alkalmazott, akivel a múlt héten konzultált.
Gondolta, hogy feldobja magát és elmegy az HSBC bankba, hogy megszabaduljon az aprójától. Ehhez tudni kell, hogy -mint azt korábban írtam-múlt kedden megigényeltük a bankkártyát, ami csütörtökön megérkezett és hétfőn megkaptuk a PIN kódot, internetbanking jelszavakat is. Ezen felbuzdulva az első utunk a bankba vezetett, hogy az ezer hülyébbnél hülyébb bombabiztos helyről (zokni, díszpárnahuzat, csali...),biztosabb helyre tegyük a készpénzünket. A bankban van vagy 14-16 automata, melyek kettesével különböző funkciókat töltenek be. Az egyiknél a kártya és PIN kód segítségével azonnali számlakivonat nyomtatható, míg a másiknál a közmű csekket lehet feladni úgy, mint a postán, csak fél perc alatt.. Ezek között van olyan automata, amibe kizárólag pénzt lehet berakni (nem borítékozni, hogy aztán egy hét múlva jóváírják) és fél perc alatt összeszámolja a bedobott lóvét, kiírja, hogy milyen bankjegyből, mennyi került letétbe és amint leokézzuk, azonnal jóváírja a számlán. Na emellett volt egy olyan automata is, melybe kizárólag aprópénzt lehet dobni és ez nagyon tetszett Susumnak, így elment azzal játszani..
Miután berakta apróját, elment vásárolni és ott derült ki, hogy nem tudja használni a kártyáját. Azonnal felhívták a bankból, hogy gáz van, mert a mi kettőnk bankszámláját letiltották, mivel nem fogadták el az otthoni lakcímünket..
Lehet, hogy velem van a baj, de szerintem ezek nem normálisak, hogy kiküldik a kártyát, pin kódot, számlakivonatot, internetjelszavakat mielőtt jóváhagynák a bankszámlanyitást.. Azonnal berohantunk a bankba minden igazolással, ami nálunk volt. Alig engedtek be minket és úgy kezeltek, mint valami cigányt... nekem elfogadták az egyetemi offer levelemet, mint igazolást a lakcímről, de Stunak nem fogadták el semmijét...
Érdemes lenne a kedves országunknak elgondolkodni azon, hogy mi a jó édes fenének kell külön lennie a lakcímkártyánknak a személyitől, mert soha sehol senkinek nem hiszik el külföldön, hogy ez nálunk így működik. Emellett kérdem én, hogy ha a személyire sikerült ráírni angolul is az adatokat, miért nem lehetett a lakcímkártyára is? Na mindegy, valamiből gazdálkodnia kell a Nemzeti Nyomdának. Szóval az egész ebből indult ki, hogy a lakcímkártyánkat nem értették meg és így nem fogadták el... Erre vittünk közműszámlát, de az sem volt jó nekik, mivel az szintén magyarul van, hiszen minek küldene az ELMŰ angolul számlát Magyarországon.. Én már lassan azon a szinten voltam, hogy jól megverem a csajt, de előtte még próbáltam a nevetséges rendszerüket a tőlem telhető legszebb szavakkal minősíteni. Kértem, hogy magyarázzák már el nekem, miért fogadják el azt igazolásnak, ha Susu majdani angol munkaadója ad egy papírt az ő magyar címéről és miért nem fogadják el azt, ha a magyar munkaadója ad neki igazolást... honnan a fenéből tudná az angol munkaadó, hogy Szakács Pityuka hol lakik Magyarországon..
Úgyhogy most várunk magyar bankszámlakivonatra, hogy talán majd ezek a féleszűek ezt elfogadják.. addig a pénz marad a számlán és csak személyesen hozzáférhető..
Totál idegbajosan kimentünk a bankból, hogy hú de szuper kis napunk volt, mire a bank bejáratánál egy arra repülő madárka felvillantotta számunkra a halvány reménysugarat oly módon, hogy Stu fejére tojt. Nagyon örültünk neki, hiszen ezt szent égi jelnek vettük mi Esztivel, míg Stu hajmosásra felszólításnak..
Csütörtökön egész nap az égi jelre vártunk, de nem jött semmi. Nagyon depis napom volt. Honvágyam volt, mivel beszéltem anyuékkal odahaza és Edkusék is otthon voltak, és én is ott akartam velük lenni.. Edkusnak már olyan hatalmas a pocakja és olyan aranyos!!
A péntek se nagyon kecsegtetett semmi jóval. Aznap lett volna a diplomaosztónk, azaz volt is, csak nélkülünk.. nem mintha annyira hiányzott volna, de azért mérgelődtünk rajta.
Annyi kis reményünk volt, hogy Stut behívták a Kingston Recruitment céghez egy negyed órás interjúra. Lehengerlő magabiztossággal és szuperigényes megjelenéssel indult a 2-kor kezdődő interjúra és megígérte, hogy amint végez, felhív. Én 2:30-tól már tűkön ültem, hogy mikor hív.. de nem hívott, én meg annyira izgultam, annyira akartam, hogy sikerüljön neki végre valami.. de egy óra múlva sem hívott, így háromnegyed négykor felhívtam, de kinyomott. Végül négykor felhívott!!
Azt mondta, hogy a negyed órás elbeszélgetésből végülis két órás interjú és tesztírás lett. Az már eleve egy jó jel, hogy kapott lehetőséget a képességeinek bizonyítására, és nem csak a szokásos rövid trécselés volt, de az, hogy utána a teszteken szinte 100%-ot teljesített és teljesen lenyűgözte a főnököt az én egyetlenem a tudásával, inteligenciájával és jellemével, az már maga a csoda nekünk!! Igazából végig ebben reménykedtünk, hogy valahova behívják, mert azt tudtuk, hogy onnantól kezdve nem lesz probléma, csak kapjon egy esélyt a találkozásra és lehengerel!! Főleg az idősebb nénik...azok itt is mindenhol a tenyeréből esznek... az én Susum!!
Azt mondták, hogy 1-2 héten belül találnak neki ideiglenes melót és fognak szerezni tartósabb munkát is, mert abszolút alkalmas mindenre és nem kell kukásnak mennie!! Jaj, nagyon reménykedünk benne, hogy tényleg sikerül, mert akkor annyival könnyebb lenne itt az életünk! És ráadásul ez a cég itt elég neves, és olyan multiknak közvetít embereket, mint a BP, Reckitt Benckiser, Seven Seas és még sorolhatnánk:)
Úgyhogy csillogó szemmel jött este haza! Egész jó kis napunk lett. Susum villongot, Anyum hívott, hogy elindult a kocsi a bőröndjeinkkel. Ami még jobb, hogy sikerült végre beszélnem az én kicsi öcsémmel, mert már 5 napja nem hallottam a hangját és nagyon hiányzott! Jól van és nagyon ügyesen boldogul a nagyfiú! De a legeslegjobban annak örültem az én Papám sikere mellett, hogy Anyucim megvette a repjegyet Hullba, úgyhogy 5 hét múlva jönnek ide hozzánk látogatóba öcsikémmel..El is mentünk venni egy üveg ausztrál shirazt Eszterrel a brightoni emlékekre és este mulattunk odahaza!
Miután berakta apróját, elment vásárolni és ott derült ki, hogy nem tudja használni a kártyáját. Azonnal felhívták a bankból, hogy gáz van, mert a mi kettőnk bankszámláját letiltották, mivel nem fogadták el az otthoni lakcímünket..
Lehet, hogy velem van a baj, de szerintem ezek nem normálisak, hogy kiküldik a kártyát, pin kódot, számlakivonatot, internetjelszavakat mielőtt jóváhagynák a bankszámlanyitást.. Azonnal berohantunk a bankba minden igazolással, ami nálunk volt. Alig engedtek be minket és úgy kezeltek, mint valami cigányt... nekem elfogadták az egyetemi offer levelemet, mint igazolást a lakcímről, de Stunak nem fogadták el semmijét...
Érdemes lenne a kedves országunknak elgondolkodni azon, hogy mi a jó édes fenének kell külön lennie a lakcímkártyánknak a személyitől, mert soha sehol senkinek nem hiszik el külföldön, hogy ez nálunk így működik. Emellett kérdem én, hogy ha a személyire sikerült ráírni angolul is az adatokat, miért nem lehetett a lakcímkártyára is? Na mindegy, valamiből gazdálkodnia kell a Nemzeti Nyomdának. Szóval az egész ebből indult ki, hogy a lakcímkártyánkat nem értették meg és így nem fogadták el... Erre vittünk közműszámlát, de az sem volt jó nekik, mivel az szintén magyarul van, hiszen minek küldene az ELMŰ angolul számlát Magyarországon.. Én már lassan azon a szinten voltam, hogy jól megverem a csajt, de előtte még próbáltam a nevetséges rendszerüket a tőlem telhető legszebb szavakkal minősíteni. Kértem, hogy magyarázzák már el nekem, miért fogadják el azt igazolásnak, ha Susu majdani angol munkaadója ad egy papírt az ő magyar címéről és miért nem fogadják el azt, ha a magyar munkaadója ad neki igazolást... honnan a fenéből tudná az angol munkaadó, hogy Szakács Pityuka hol lakik Magyarországon..
Úgyhogy most várunk magyar bankszámlakivonatra, hogy talán majd ezek a féleszűek ezt elfogadják.. addig a pénz marad a számlán és csak személyesen hozzáférhető..
Totál idegbajosan kimentünk a bankból, hogy hú de szuper kis napunk volt, mire a bank bejáratánál egy arra repülő madárka felvillantotta számunkra a halvány reménysugarat oly módon, hogy Stu fejére tojt. Nagyon örültünk neki, hiszen ezt szent égi jelnek vettük mi Esztivel, míg Stu hajmosásra felszólításnak..
Csütörtökön egész nap az égi jelre vártunk, de nem jött semmi. Nagyon depis napom volt. Honvágyam volt, mivel beszéltem anyuékkal odahaza és Edkusék is otthon voltak, és én is ott akartam velük lenni.. Edkusnak már olyan hatalmas a pocakja és olyan aranyos!!
A péntek se nagyon kecsegtetett semmi jóval. Aznap lett volna a diplomaosztónk, azaz volt is, csak nélkülünk.. nem mintha annyira hiányzott volna, de azért mérgelődtünk rajta.
Annyi kis reményünk volt, hogy Stut behívták a Kingston Recruitment céghez egy negyed órás interjúra. Lehengerlő magabiztossággal és szuperigényes megjelenéssel indult a 2-kor kezdődő interjúra és megígérte, hogy amint végez, felhív. Én 2:30-tól már tűkön ültem, hogy mikor hív.. de nem hívott, én meg annyira izgultam, annyira akartam, hogy sikerüljön neki végre valami.. de egy óra múlva sem hívott, így háromnegyed négykor felhívtam, de kinyomott. Végül négykor felhívott!!
Azt mondta, hogy a negyed órás elbeszélgetésből végülis két órás interjú és tesztírás lett. Az már eleve egy jó jel, hogy kapott lehetőséget a képességeinek bizonyítására, és nem csak a szokásos rövid trécselés volt, de az, hogy utána a teszteken szinte 100%-ot teljesített és teljesen lenyűgözte a főnököt az én egyetlenem a tudásával, inteligenciájával és jellemével, az már maga a csoda nekünk!! Igazából végig ebben reménykedtünk, hogy valahova behívják, mert azt tudtuk, hogy onnantól kezdve nem lesz probléma, csak kapjon egy esélyt a találkozásra és lehengerel!! Főleg az idősebb nénik...azok itt is mindenhol a tenyeréből esznek... az én Susum!!
Azt mondták, hogy 1-2 héten belül találnak neki ideiglenes melót és fognak szerezni tartósabb munkát is, mert abszolút alkalmas mindenre és nem kell kukásnak mennie!! Jaj, nagyon reménykedünk benne, hogy tényleg sikerül, mert akkor annyival könnyebb lenne itt az életünk! És ráadásul ez a cég itt elég neves, és olyan multiknak közvetít embereket, mint a BP, Reckitt Benckiser, Seven Seas és még sorolhatnánk:)
Úgyhogy csillogó szemmel jött este haza! Egész jó kis napunk lett. Susum villongot, Anyum hívott, hogy elindult a kocsi a bőröndjeinkkel. Ami még jobb, hogy sikerült végre beszélnem az én kicsi öcsémmel, mert már 5 napja nem hallottam a hangját és nagyon hiányzott! Jól van és nagyon ügyesen boldogul a nagyfiú! De a legeslegjobban annak örültem az én Papám sikere mellett, hogy Anyucim megvette a repjegyet Hullba, úgyhogy 5 hét múlva jönnek ide hozzánk látogatóba öcsikémmel..El is mentünk venni egy üveg ausztrál shirazt Eszterrel a brightoni emlékekre és este mulattunk odahaza!
Egyedül az elszalasztott diplomaosztó gondolata csípte már csak a csőrünket.. reménykedtünk benne, hogy egy pohár bor ezt is elfeledteti velünk, de ennél sokkal jobb dolog történt! Kitaláltuk, hogy megrendezzük a saját diplomaosztónkat a mi kis belterjes körünkben és teljes áhitattal átvesszük a rektornak öltözött Susutól a jól megérdemelt oklevelelünket. Így átéltük mi is, hogy milyen kényelmetlen egy talárban közlekedni és mennyire kell egyensúlyoznunk, hogy a kalap ne essen le a fejünkről...emellett további pozitív észrevételem a házi diplomaosztóval kapcsolatban, hogy a NAGY pillanatot számtalanszor megismételhettük és lefényképezhettük, így nem volt zsákbamacska, hogy vajon lesz-e otthonra emlékünk!
Comments: (0)
Tegnap délután a művelődésé volt a főszerep. Úgy terveztük, hogy ellátogatunk a Museum Quarterbe, hogy a négy ottani múzeumot meglátogassuk és egy kis kultúrát szívjunk magunkba. Mivel ingyenes a belépés valamennyi múzeumba a Deep kivételével, így semmi komolyra nem számítottunk, csak valami alacsony költségvetésű gyűjteményre, mely rövid betekintést ad a hely történelmébe egy-egy érdekesebb témát feldolgozva. Ehhez képest a legnagyobb megdöbbenésünkre hihetetlenül színvonalas kiállításokat tekinthettünk meg és három óra alatt csak két múzeumot sikerült végigjárnunk. Mindenkinek, aki tervbe vette, hogy eljöjjön Hullba, csak ajánlani tudom, mert nagyon sok látnivaló van itt rajtunk kívül is és tényleg megéri!
Elsőként a Wilberforce Múzeumot látogattuk meg, ami William Wilberforce-nak, a rabszolga felszabadítás úttörőjének és a korszaka legnagyobb filantrópjának a háza volt. Neki köszönhető, hogy az angol parlament napirendjére vette a rabszolgaság elleni küzdelmet és az első rabszolgakereskedelem ellenes törvényeket bevezette az 1800-as években. Egyébként Ohio-ban egyetemet, Sierra Leone-ban várost neveztek el róla és az angol történelem 100 legmeghatározóbb egyénisége között szerepel.
Ahogyan a képeken is látszik az épületet gyönyörűen felújították, de igyekeztek meghagyni a lakás és a hozzá tartozó park eredeti hangulatát. A múzeum négy részből állt. A földszint egyik szárnyában az abolista magánéletébe, könyvtárába nyerhettünk betekintést. Itt érintő képernyős monitoron keresztül lehetett választani a bescannelt korabeli könyvek közül, hogy azokba beleolvashassunk és ujjlenyomatot érzékelve azonnal kinagyította az érdekesebb részeket.
A következő szárnyban a rabszolgaságról készült tárlatot néztük meg, ami sok kis teremre osztva bemutatta a rabszolgakereskedelem folyamatát, a hajókat, amiken a rabszolgákat szállították. Döbbenetesen kis helyen fejtől lábig feküdtek hónapokon keresztül a félig elkábított emberek, akik közül minden hatodik nem élte túl az utat, mert vagy éhen haltak vagy megkínozták, halálra erőszakolták őket. Nagyon tetszett az, ahogy a dolgokat igyekeztek szemléltetni és minél kézzel foghatóbbá tenni. Minden teremben olyan hangeffektek voltak, amik a témához illettek, így ebben a hajósban a legénység hangját, illetve tomboló vihart lehetett hallani. Mivel, mint egy életképekkel próbáltak minket a látvány résztvevőjévé tenni, minden teremben volt egy-egy monitor, melyben beöltözött emberek, mintha a bemutatott esemény valós résztvevői lennének, elmondták a történteket a saját szemszögükből. Így itt beszélt a kapitány, egy rabszolga, akinek a feleségét az orra előtt ölték meg, és egy elborult agyú katona, aki arról mesélt, hogy hogyan kínozta meg az embereket unalmában. (nagyon érdekes volt, mert ezekről a kínzási módszerekről még nem is hallottam, pedig annyit olvastam már róluk.)
A következő feldogozott téma a felszabadítási küzdelmeket mutatta be időrendben haladva. Ebből számomra, mint marketinges, az volt a legérdekesebb, hogy milyen komoly PR és reklámkampány volt a rabszolgaság ellen. Például külön pénzt verettek az egyik oldalán egy megtört csontsovány rabszolgával, míg a másik oldalon a következő szlogennel: "Am I not a Man and a Brother". Akik ezt megvették, azok a kampányt és hadjáratot támogatták. De ugyanígy voltak plakátok, ékszerek, étkészletek, vázák hasonló feliratokkal és céllal. Az egyik képen láthattok egy ládát, amit Thomas Clarkson arra használt fel, hogy bemutassa mennyi haszna van a kereskedelem és gazdasági fellendülés számára annak, ha a feketéket hagyják a saját életüket élni a saját országukban. Ily módon vitt minden bizottsági ülésre gyapotot, cukrot, fűszereket, dohányt, kávét és sok más gyarmati terméket.
Az utolsó, időleges kiállítás a rabszolgaság, rasszizmus, sztereotípiák és előítélek mai korszakát mutatta be, kimondva a kimondatlant, hogy bár nem olyan formában, amit 1948-ban világszerte végleg eltöröltek, de a rabszolgaság továbbra is jelen van és az áldozatok száma a komoly törekvések ellenére sem csökken szignifikánsan. (27 000 000 rabszolga világszerte, 80% nő, 60% szexrabszolga és talán ami a legdöbbenetesebb: míg az 1850-es években egy rabszolga 25 000 fontot ért, addig ma mindössze 60 fontot ér egy emberélet, de legalább 6,5 milliárd fontos forgalmat g
enerál)
A múzeumban megtaláltuk Reni Petijének alteregóját egy Clarence nevű rabszolgaság pártoló személyében. Teljesen függetlenül, Stuval mindketten azonnal őt láttuk benne, mert a szeme, orra és a szája teljesen megegyezik, csak Peti arca keskenyebb... de nem lehetett nem felismerni:)
Innen egy könnyedebb kiállításra mentünk át a szomszédban található Street Life Museumba. Annyit tudtunk csak, hogy az elmúlt 200 év közlekedési eszközeit mutatja be. Itt is kb. csak fényképekre, néhány dudura meg egy vonatra számítottunk, de ez tetszik ebben a városban a legjobban, hogy mindig többet kapok annál, mint amire számítok. Ide még nagyon sokszor vissza fogunk menni, mert annyi érdekesség volt kiállítva és olyan hangulatosan.
Külön vasúti, autós, kerékpáros, motoros, hintós részlegek voltak, ahol azok fejlődését rengeteg kiállított, gyönyörűen felújított korabeli darabbal mutatták be. Mindenre fel lehetett szinte szállni, minden eszköz köré kerítettek egy kis történetet, néhány utast Madame Tussaud-tól... ez leírhatatlan. Mindenhol mozgásérzékelő volt, így a kis berendezett korabeli sétálóutcákon ránk esteledett, gramofonból szóltak a békebeli zenék, lehetett hallani a vasúti szerelvényeket, érezni a szagukat, hallani a leszállók zsivaját, aztán mire reggel lett, kinyíltak a boltok, amikben az eredeti jól ismert öreg márkákat lehetett megvenni... micsoda arculata volt régebben a márkáknak. ..csodaszép csomagolások, hatalmas pénztárgépek... elmondhatatlan. Nem tudok és nem is akarok mindent leírni, mert ide kell jönnötök megnézni!
A biciklis kiállításon végighaladtunk a horseride-októl a mai modern biciklikig vezető úton, illetve volt néhány olyan berendezett boltocska is, ahol biciklis kellékeket lehetett megvenni. Bementünk egy régi kocsmába is régi pénzbedobós játékokkal játszani (nem olyanok, mint a mai flipper és félkarú rabló gépek)
Az emeleten az 1800-as évekbe csöppentünk. Keskeny, sötét, hangos és koszos utcákról, ahol mindenki kiabál és állatszag van, elsétáltunk a fényes , kivilágítottabb belvárosba, ahol elegáns lordok mentek estélyre. Mindenhol itt is mozgásérzékelők, hangok, illatok, szagok. Beszálltunk egy hintóba, ami azt imitálta, hogy utazunk. Hallottuk amint a kocsisunk csillapítja a felbőszült lovakat egy rázósabb útszakasz során, hogy végre elérjük úticélunkat..(arra rájöttem, hogy jó korba születtem, mert olyan kicsik és zártak voltak a hintók, hogy a klausztrofóbia és a gyomorfelfordulás garantált volt).. Remélem a képek visszatükröznek valamit a látványból.
Hazafelé menet végigsétáltunk a csodaszép vörös téglás házakkal és kovácsoltvas cégtáblás épületekkel szegélyezett High Street-en, ahol a legjoban a Hitchkock's Vegeterian Restaurant táblája tetszett. Ezután elrohantunk megvenni nekem a tegnap megjelent Dan Brown könyvet és hazaérve kisebb horrorral szembesültünk. A szomszéd kutyája a lakásunk előtti virágágyásból kikaparta az egyik fenti lakó kismacskájának a tetemét...szerencsére visszatemették és éjjel nem kísértett minket..
Ahogyan a képeken is látszik az épületet gyönyörűen felújították, de igyekeztek meghagyni a lakás és a hozzá tartozó park eredeti hangulatát. A múzeum négy részből állt. A földszint egyik szárnyában az abolista magánéletébe, könyvtárába nyerhettünk betekintést. Itt érintő képernyős monitoron keresztül lehetett választani a bescannelt korabeli könyvek közül, hogy azokba beleolvashassunk és ujjlenyomatot érzékelve azonnal kinagyította az érdekesebb részeket.
A következő szárnyban a rabszolgaságról készült tárlatot néztük meg, ami sok kis teremre osztva bemutatta a rabszolgakereskedelem folyamatát, a hajókat, amiken a rabszolgákat szállították. Döbbenetesen kis helyen fejtől lábig feküdtek hónapokon keresztül a félig elkábított emberek, akik közül minden hatodik nem élte túl az utat, mert vagy éhen haltak vagy megkínozták, halálra erőszakolták őket. Nagyon tetszett az, ahogy a dolgokat igyekeztek szemléltetni és minél kézzel foghatóbbá tenni. Minden teremben olyan hangeffektek voltak, amik a témához illettek, így ebben a hajósban a legénység hangját, illetve tomboló vihart lehetett hallani. Mivel, mint egy életképekkel próbáltak minket a látvány résztvevőjévé tenni, minden teremben volt egy-egy monitor, melyben beöltözött emberek, mintha a bemutatott esemény valós résztvevői lennének, elmondták a történteket a saját szemszögükből. Így itt beszélt a kapitány, egy rabszolga, akinek a feleségét az orra előtt ölték meg, és egy elborult agyú katona, aki arról mesélt, hogy hogyan kínozta meg az embereket unalmában. (nagyon érdekes volt, mert ezekről a kínzási módszerekről még nem is hallottam, pedig annyit olvastam már róluk.)
A következő feldogozott téma a felszabadítási küzdelmeket mutatta be időrendben haladva. Ebből számomra, mint marketinges, az volt a legérdekesebb, hogy milyen komoly PR és reklámkampány volt a rabszolgaság ellen. Például külön pénzt verettek az egyik oldalán egy megtört csontsovány rabszolgával, míg a másik oldalon a következő szlogennel: "Am I not a Man and a Brother". Akik ezt megvették, azok a kampányt és hadjáratot támogatták. De ugyanígy voltak plakátok, ékszerek, étkészletek, vázák hasonló feliratokkal és céllal. Az egyik képen láthattok egy ládát, amit Thomas Clarkson arra használt fel, hogy bemutassa mennyi haszna van a kereskedelem és gazdasági fellendülés számára annak, ha a feketéket hagyják a saját életüket élni a saját országukban. Ily módon vitt minden bizottsági ülésre gyapotot, cukrot, fűszereket, dohányt, kávét és sok más gyarmati terméket.
Az utolsó, időleges kiállítás a rabszolgaság, rasszizmus, sztereotípiák és előítélek mai korszakát mutatta be, kimondva a kimondatlant, hogy bár nem olyan formában, amit 1948-ban világszerte végleg eltöröltek, de a rabszolgaság továbbra is jelen van és az áldozatok száma a komoly törekvések ellenére sem csökken szignifikánsan. (27 000 000 rabszolga világszerte, 80% nő, 60% szexrabszolga és talán ami a legdöbbenetesebb: míg az 1850-es években egy rabszolga 25 000 fontot ért, addig ma mindössze 60 fontot ér egy emberélet, de legalább 6,5 milliárd fontos forgalmat g
enerál)A múzeumban megtaláltuk Reni Petijének alteregóját egy Clarence nevű rabszolgaság pártoló személyében. Teljesen függetlenül, Stuval mindketten azonnal őt láttuk benne, mert a szeme, orra és a szája teljesen megegyezik, csak Peti arca keskenyebb... de nem lehetett nem felismerni:)
Innen egy könnyedebb kiállításra mentünk át a szomszédban található Street Life Museumba. Annyit tudtunk csak, hogy az elmúlt 200 év közlekedési eszközeit mutatja be. Itt is kb. csak fényképekre, néhány dudura meg egy vonatra számítottunk, de ez tetszik ebben a városban a legjobban, hogy mindig többet kapok annál, mint amire számítok. Ide még nagyon sokszor vissza fogunk menni, mert annyi érdekesség volt kiállítva és olyan hangulatosan.
Külön vasúti, autós, kerékpáros, motoros, hintós részlegek voltak, ahol azok fejlődését rengeteg kiállított, gyönyörűen felújított korabeli darabbal mutatták be. Mindenre fel lehetett szinte szállni, minden eszköz köré kerítettek egy kis történetet, néhány utast Madame Tussaud-tól... ez leírhatatlan. Mindenhol mozgásérzékelő volt, így a kis berendezett korabeli sétálóutcákon ránk esteledett, gramofonból szóltak a békebeli zenék, lehetett hallani a vasúti szerelvényeket, érezni a szagukat, hallani a leszállók zsivaját, aztán mire reggel lett, kinyíltak a boltok, amikben az eredeti jól ismert öreg márkákat lehetett megvenni... micsoda arculata volt régebben a márkáknak. ..csodaszép csomagolások, hatalmas pénztárgépek... elmondhatatlan. Nem tudok és nem is akarok mindent leírni, mert ide kell jönnötök megnézni!
A biciklis kiállításon végighaladtunk a horseride-októl a mai modern biciklikig vezető úton, illetve volt néhány olyan berendezett boltocska is, ahol biciklis kellékeket lehetett megvenni. Bementünk egy régi kocsmába is régi pénzbedobós játékokkal játszani (nem olyanok, mint a mai flipper és félkarú rabló gépek)
Az emeleten az 1800-as évekbe csöppentünk. Keskeny, sötét, hangos és koszos utcákról, ahol mindenki kiabál és állatszag van, elsétáltunk a fényes , kivilágítottabb belvárosba, ahol elegáns lordok mentek estélyre. Mindenhol itt is mozgásérzékelők, hangok, illatok, szagok. Beszálltunk egy hintóba, ami azt imitálta, hogy utazunk. Hallottuk amint a kocsisunk csillapítja a felbőszült lovakat egy rázósabb útszakasz során, hogy végre elérjük úticélunkat..(arra rájöttem, hogy jó korba születtem, mert olyan kicsik és zártak voltak a hintók, hogy a klausztrofóbia és a gyomorfelfordulás garantált volt).. Remélem a képek visszatükröznek valamit a látványból.
Hazafelé menet végigsétáltunk a csodaszép vörös téglás házakkal és kovácsoltvas cégtáblás épületekkel szegélyezett High Street-en, ahol a legjoban a Hitchkock's Vegeterian Restaurant táblája tetszett. Ezután elrohantunk megvenni nekem a tegnap megjelent Dan Brown könyvet és hazaérve kisebb horrorral szembesültünk. A szomszéd kutyája a lakásunk előtti virágágyásból kikaparta az egyik fenti lakó kismacskájának a tetemét...szerencsére visszatemették és éjjel nem kísértett minket..
Comments: (2)
Stu túlélte a National Insurance Number interjút és két héten belül megkapja a kártyát. Ma tovább regisztrálgatott munkaügyben szegénykém. Annyi adminisztratív dolgot kell intéznie, hogy nekem ehhez nem lenne türelmem. Minden portál hozzáféréséhez szinte egy órán keresztül csak regisztrál, ráadásul a bőrszínéről, szexuális identitásáról meg minden, a munkavégzéshez "nélkülözhetetlen információról" kérdezik.. de lelkesedése nem apad!! Nem is gondoltam volna, hogy a szexuális identitást 8 osztályba lehet sorolni. Nekem csak a hetero-, a homo- és a biszexuális létezett eddig, de szerencsére már nagyon felvilágosultak vagyunk, úgyhogy megérte kijönni.
Ma kb. 40 percen keresztül töltötte ki az Apollo Recruitment regisztrációs űrlapját, hogy megkapja a honlaphasználathoz szükséges jelszavakat. Mikor megérkezett a jelszava, nagy lelkesen nekiálltunk nézni az állásajánlatokat, mire az összes meló burkoltan egy felelősségteljes kukás pozíciójára vonatkozott "professzionális szemétgyűjtő"; "képzett hulladékfelvevő"; illetve "utcai hulladékkollektor" címeken, éhbérért. Kíváncsi lennék, hogy az ideális jelöltek vajon tényleg rendelkeznek-e otthon internet-hozzáféréssel, és vajon ki tudnak-e tölteni ennyi nyomtatványt, hogy álmaik munkáját megtalálják. Mert ha igen, akkor fene jó világ van itt, hiszen otthon nem csak a kukásoknak nincs internete és nemcsak az ő nagyrészük írástudatlan...
Ma Susu csillogó szemmel jött haza a melókeresésből, mire én azt hittem, hogy sikerült valamit találnia... de nem, csak nagyon büszke volt arra, hogy a magyar ötven forintosok tényleg helyettesíthetők az angol ötvenpennyssel a telefonfülkékben, melynek köszönhetően hú de sokat megspórolt és bosszút állt a kingston communications-ön.... Az én Papám, hát igazolta nekem, hogy nem
feleslegesen hozott ki egy vödör ötvenforintost!
Minden apróságnak ennyire tudunk itt örülni. Ha neki vagy Esztinek rosszkedve támad, csak elflangálok előttük a zseniális XXL-es melegítőmben, melyben úgy nézek ki, mint Philokthetes a Herkules mesében és azonnal nevetőgörcsöt kapnak... szerintem csak féltékenyek, hogy nekem ilyen vagány nacim van és nagyon félek, hogy ellopják tőlem egy óvatlan pillanatban. Amúgy a gatyó legnagyobb előnye, hogy folyamatosan hullanak belőle a fekete szöszök, amik iszonyatosan néznek ki a krémszínű szőnyegünkön, így állandóan azzal hadakozom, hogy a 20 watt teljesítményű porszívónkkal felszívassam őket... sajnos a rendmániám itt sem kímél, de fél óra alatt csak egy négyzetmétert lehet feltakarítani erről a szőnyegről ezzel a géppel, és utána szinte azonnal újrakezdődik az ördögi kör...
Büszkén jelenthetem mindenkinek, hogy végre mi is használtuk a ház parkolóját, ugyanis autótulajdonosok lettünk. Vettünk a TESCO-ban egy szuper kis komódot (na jó, annyira nem szuper, de itt ez is megteszi) és mivel 30 kilós volt, plusz Stu nem bírt lemondani a heti rekesz sörének mielőbbi megvételéről, így kénytelenek voltunk elkobozni a TESCO bevásárlókocsiját, amivel csodálatosan beparkoltunk a ház előtt álló két BMW közé és még sérvet sem kaptunk.. Gondolkoztunk azon, hogy újdonsült paripánkat megtartsuk, de végül Stu visszatolta a boltba.. amúgy egyáltalán nem volt feltűnő a dolog, mert miközben toltuk hazafelé kis pejkónkat, egy csomó elhagyatott testvérével találkoztunk az utcán, akiket ideiglenes gazdáik üresen magukra hagytak.
Lassan, de biztosan áll a komódunk és garantálom, hogy több tescos bútordarabot nem veszünk.. nem a minőségével van baj, hanem azzal, hogy a 3+2 fiókos kis szerkezet összeállításához 200 csavart adtak és legalább az előfúrások is csak egy nanométeresek voltak.. Mivel összesen egy darab csavarhúzónk van, így azzal szerelte össze Stu, férfierejéről és türelméről újfent tanúbizonyságot téve:) Hurrá, lesz hova tenni a bugyikat!
Kicsi öcsém, ha olvasod! Hallottam anyuéktól, hogy bevonultál a csuhások kolostorába!! Kitartás, ne kreténkedj sokat és amint tudsz, jelentkezz! Nagyon hiányzol nekünk!!
Ma Susu csillogó szemmel jött haza a melókeresésből, mire én azt hittem, hogy sikerült valamit találnia... de nem, csak nagyon büszke volt arra, hogy a magyar ötven forintosok tényleg helyettesíthetők az angol ötvenpennyssel a telefonfülkékben, melynek köszönhetően hú de sokat megspórolt és bosszút állt a kingston communications-ön.... Az én Papám, hát igazolta nekem, hogy nem
feleslegesen hozott ki egy vödör ötvenforintost!Minden apróságnak ennyire tudunk itt örülni. Ha neki vagy Esztinek rosszkedve támad, csak elflangálok előttük a zseniális XXL-es melegítőmben, melyben úgy nézek ki, mint Philokthetes a Herkules mesében és azonnal nevetőgörcsöt kapnak... szerintem csak féltékenyek, hogy nekem ilyen vagány nacim van és nagyon félek, hogy ellopják tőlem egy óvatlan pillanatban. Amúgy a gatyó legnagyobb előnye, hogy folyamatosan hullanak belőle a fekete szöszök, amik iszonyatosan néznek ki a krémszínű szőnyegünkön, így állandóan azzal hadakozom, hogy a 20 watt teljesítményű porszívónkkal felszívassam őket... sajnos a rendmániám itt sem kímél, de fél óra alatt csak egy négyzetmétert lehet feltakarítani erről a szőnyegről ezzel a géppel, és utána szinte azonnal újrakezdődik az ördögi kör...
Büszkén jelenthetem mindenkinek, hogy végre mi is használtuk a ház parkolóját, ugyanis autótulajdonosok lettünk. Vettünk a TESCO-ban egy szuper kis komódot (na jó, annyira nem szuper, de itt ez is megteszi) és mivel 30 kilós volt, plusz Stu nem bírt lemondani a heti rekesz sörének mielőbbi megvételéről, így kénytelenek voltunk elkobozni a TESCO bevásárlókocsiját, amivel csodálatosan beparkoltunk a ház előtt álló két BMW közé és még sérvet sem kaptunk.. Gondolkoztunk azon, hogy újdonsült paripánkat megtartsuk, de végül Stu visszatolta a boltba.. amúgy egyáltalán nem volt feltűnő a dolog, mert miközben toltuk hazafelé kis pejkónkat, egy csomó elhagyatott testvérével találkoztunk az utcán, akiket ideiglenes gazdáik üresen magukra hagytak.
Lassan, de biztosan áll a komódunk és garantálom, hogy több tescos bútordarabot nem veszünk.. nem a minőségével van baj, hanem azzal, hogy a 3+2 fiókos kis szerkezet összeállításához 200 csavart adtak és legalább az előfúrások is csak egy nanométeresek voltak.. Mivel összesen egy darab csavarhúzónk van, így azzal szerelte össze Stu, férfierejéről és türelméről újfent tanúbizonyságot téve:) Hurrá, lesz hova tenni a bugyikat!
Kicsi öcsém, ha olvasod! Hallottam anyuéktól, hogy bevonultál a csuhások kolostorába!! Kitartás, ne kreténkedj sokat és amint tudsz, jelentkezz! Nagyon hiányzol nekünk!!
Comments: (0)
Az átlagos hétvégéink odahaza családlátogatásról vagy baráti összeröffenésekről szoktak szólni. Hát itt ez most teljesen másként zajlott.. családi is volt részben, hiszen Stummal tölthettem és baráti is volt részben, mert Eszti velünk volt. Ami miatt rendhagyó volt, hogy semmiben sem különbözött a mögöttünk álló héttől.
Péntek este kimentünk megnézni a Freedom Festival esti programját. A nappali fénynél elhagyatottnak és kihaltnak tűnt sikátorokat illetve árkádokat a régi dokkban közel százezer ember népesítette be, hogy megnézze a különleges tűzinstallációkat, melyeket elismert művészek készítettek. Nagyon érdekes látvány volt a sok különféle tüzes alkotás, melyek sötét felhővel és olajszaggal sejtelmesen árasztották el az amúgy lélektelenül üres utcákat és különleges hangulatot árasztottak. Sajnos a képek nem tudják visszatükrözni a valós látványt, de lélegzetelállító volt. (Elnézést kérek mindenkitől, aki hiányolja Stut a képek nagy részéről, de ő messze a legjobb fotós hármunk közül, így az övé a gép is)
Mivel nekünk, szinte mediterrán éghajlathoz szokott magyaroknak, nagyon hideg volt az este, így jól esett a remekművek árasztotta melegben pörkölődni.. De hogy az angolok, hogyan bírnak 12 fokban egy szál lenge nyári ruhában és egy nyitott papucsban közlekedni, az számunkra, "trikó+póló+pulcsi+kabát+gyapjúzokni+hosszú nadrág+zárt cipő+sál variációra esküszünk" kényes turisták számára szinte felfoghatatlan volt.
Az egész part szinte végig tűzben égett és minden kisebb-nagyobb beugróban, szabad téren tehetséges és önjelölt zenészek játszottak.. hihetetlenül eklektikus volt és bár az elején kicsit furcsállottam, hogy miért pont az egyik legocsmányabb városrészben kellett ezt megrendezni, utólag látom, hogy a lehető legjobb helyszínt választották, hiszen a félelmetesen üres falak ódonságát tökéletesen ellensúlyozta a számos vasból és szénből készült tűzjáték, és különben is egy vállfára akasztott trikóba rejtett gyertya a modern negyedben teljes ellentmondásba került volna...
A program szombaton is folytatódott. Itt már több koncerthely volt, de mi nem igazán ismertük a fellépőket, úgy kb. 50 angol banda szerepelt. Akik ismertek lehetnek a Peter Andre-n :) kívül, az a JLS nevű 4 androgün alkotta tinibanda, akiknek köszönhetően a város tele volt könnyes szemű, rózsaszínbe öltözött, JLS transzparensekkel közlekedő lányokkal... sajnálatos módon lemaradtunk a zseniális koncertről, de nagy szerencsénkre épp az utcánk mellett ment el a hatalmas babarózsaszín limuzin, ami a banda saját autója.. A fesztivál egyébként iszonyatosan igénytelen volt, mert ahova a szem ellátott mindenhol szemét volt, de úgy láttuk, hogy ez rajtunk kívül nem sok embert zavart, ugyanis mindenki nyugodtan üldögélt a másik szemetén, vizeletén.. talán a legszebb látványt azon családok nyújtották, ahol a részeg szülők alig bírták tolni a babakocsit és a gyerekeken egy szál póló, vagy annyi se volt.
Este 10-től volt a vízen egy hatalmas tűzijáték, ami bár nyomába sem ér a mi augusztus 20-i tűzijátékunknak, nagyon színvonalas volt.. A szeméttől eltekintve a fesztivál hangulata nagyon különleges élmény volt számunkra és ez a carabosse dolog fantasztikus találmány.
Ma volt a Clipper around the World megnyitója, mely előtt a Red Arrows tartott félelmetes légi bemutatót. A kihajózásra rengeteg látogató jött el és bár 2 órát álltunk a hidegben, azt kell mondjam, megérte, mert soha nem fogom elfelejteni azt a látványt, ahogy a 10, egyenként negyven fős mannschaft-tal rendelkező 68-as vitorlás egyesével kivonult a keskeny öbölből a Coldplay Viva La Vida számára, majd formációba felhajózva egy tiszteletkört tettek a tengeren a sok kísérő hajó mögött... 10 hónap múlva ér majd véget ugyanitt ez a világ körüli verseny és remélhetőleg akkor is ott tudunk majd állni, 10 Hullban töltött csodálatos hónap emlékével.
Péntek este kimentünk megnézni a Freedom Festival esti programját. A nappali fénynél elhagyatottnak és kihaltnak tűnt sikátorokat illetve árkádokat a régi dokkban közel százezer ember népesítette be, hogy megnézze a különleges tűzinstallációkat, melyeket elismert művészek készítettek. Nagyon érdekes látvány volt a sok különféle tüzes alkotás, melyek sötét felhővel és olajszaggal sejtelmesen árasztották el az amúgy lélektelenül üres utcákat és különleges hangulatot árasztottak. Sajnos a képek nem tudják visszatükrözni a valós látványt, de lélegzetelállító volt. (Elnézést kérek mindenkitől, aki hiányolja Stut a képek nagy részéről, de ő messze a legjobb fotós hármunk közül, így az övé a gép is)
Mivel nekünk, szinte mediterrán éghajlathoz szokott magyaroknak, nagyon hideg volt az este, így jól esett a remekművek árasztotta melegben pörkölődni.. De hogy az angolok, hogyan bírnak 12 fokban egy szál lenge nyári ruhában és egy nyitott papucsban közlekedni, az számunkra, "trikó+póló+pulcsi+kabát+gyapjúzokni+hosszú nadrág+zárt cipő+sál variációra esküszünk" kényes turisták számára szinte felfoghatatlan volt.
Az egész part szinte végig tűzben égett és minden kisebb-nagyobb beugróban, szabad téren tehetséges és önjelölt zenészek játszottak.. hihetetlenül eklektikus volt és bár az elején kicsit furcsállottam, hogy miért pont az egyik legocsmányabb városrészben kellett ezt megrendezni, utólag látom, hogy a lehető legjobb helyszínt választották, hiszen a félelmetesen üres falak ódonságát tökéletesen ellensúlyozta a számos vasból és szénből készült tűzjáték, és különben is egy vállfára akasztott trikóba rejtett gyertya a modern negyedben teljes ellentmondásba került volna...
A program szombaton is folytatódott. Itt már több koncerthely volt, de mi nem igazán ismertük a fellépőket, úgy kb. 50 angol banda szerepelt. Akik ismertek lehetnek a Peter Andre-n :) kívül, az a JLS nevű 4 androgün alkotta tinibanda, akiknek köszönhetően a város tele volt könnyes szemű, rózsaszínbe öltözött, JLS transzparensekkel közlekedő lányokkal... sajnálatos módon lemaradtunk a zseniális koncertről, de nagy szerencsénkre épp az utcánk mellett ment el a hatalmas babarózsaszín limuzin, ami a banda saját autója.. A fesztivál egyébként iszonyatosan igénytelen volt, mert ahova a szem ellátott mindenhol szemét volt, de úgy láttuk, hogy ez rajtunk kívül nem sok embert zavart, ugyanis mindenki nyugodtan üldögélt a másik szemetén, vizeletén.. talán a legszebb látványt azon családok nyújtották, ahol a részeg szülők alig bírták tolni a babakocsit és a gyerekeken egy szál póló, vagy annyi se volt.
Este 10-től volt a vízen egy hatalmas tűzijáték, ami bár nyomába sem ér a mi augusztus 20-i tűzijátékunknak, nagyon színvonalas volt.. A szeméttől eltekintve a fesztivál hangulata nagyon különleges élmény volt számunkra és ez a carabosse dolog fantasztikus találmány.
Ma volt a Clipper around the World megnyitója, mely előtt a Red Arrows tartott félelmetes légi bemutatót. A kihajózásra rengeteg látogató jött el és bár 2 órát álltunk a hidegben, azt kell mondjam, megérte, mert soha nem fogom elfelejteni azt a látványt, ahogy a 10, egyenként negyven fős mannschaft-tal rendelkező 68-as vitorlás egyesével kivonult a keskeny öbölből a Coldplay Viva La Vida számára, majd formációba felhajózva egy tiszteletkört tettek a tengeren a sok kísérő hajó mögött... 10 hónap múlva ér majd véget ugyanitt ez a világ körüli verseny és remélhetőleg akkor is ott tudunk majd állni, 10 Hullban töltött csodálatos hónap emlékével.
Comments: (0)
Ahogy az előző bejegyzés végén írtam, az ingatlanközvetítő embereit vártuk, hogy azok néhány problémánkat orvosolják. Mi csak azért írtuk nekik, hogy néhány dolog hiányzik az inventoryhoz képest, mert nem akartuk, hogy a lakás elhagyásakor konfliktus legyen az elemek hiányáról... így írtuk, hogy 3 helyett csak 1 konyharuhát találtunk és nincs vasaló. Emellett jeleztük, hogy van néhány repedés a falon az ablak mellett; a konyhabútoron két ajtó kicsit sérült belül, mert beázott; nincs izzó a hűtőben és, hogy Eszti fürdőszobájának ajtaja nehezen csukódik a szőnyeg miatt.
Erre ma megjelent a karbantartó két zacskó vadonatúj konyharuhával és vasalóval; mondta, hogy rendeltek két új ajtót a konyhabútorra és már megérkezett (igazából semmi nem látszik a hibából, csak belül egy picit). Garanciálisan kicserélik az izzót a hűtőben, valamint kapunk új radiátort. Emellett hétfőn jönnek Eszti ajtajának alját lecsiszolni és hoznak egy DVD-t a lakás állapotáról beköltözésünk előtt, hogy legyen mivel összehasonlítani elköltözésünkkor a látványt, és azon rajta vannak a repedések az ablak mellett.
Mindezt mosolyogva és kedvesen tette és nem éreztetve velünk, hogy a háta közepére sem hiányzik három hülye külföldi nyavalyája..sőt még tanított néhány barkács szakmában használatos szakszót Stunak..tiszta Magyarország!
Erre ma megjelent a karbantartó két zacskó vadonatúj konyharuhával és vasalóval; mondta, hogy rendeltek két új ajtót a konyhabútorra és már megérkezett (igazából semmi nem látszik a hibából, csak belül egy picit). Garanciálisan kicserélik az izzót a hűtőben, valamint kapunk új radiátort. Emellett hétfőn jönnek Eszti ajtajának alját lecsiszolni és hoznak egy DVD-t a lakás állapotáról beköltözésünk előtt, hogy legyen mivel összehasonlítani elköltözésünkkor a látványt, és azon rajta vannak a repedések az ablak mellett.
Mindezt mosolyogva és kedvesen tette és nem éreztetve velünk, hogy a háta közepére sem hiányzik három hülye külföldi nyavalyája..sőt még tanított néhány barkács szakmában használatos szakszót Stunak..tiszta Magyarország!
Comments: (1)
Újra itt vagyunk! Köszönjük Mindenkinek a sok jókívánságot és érdeklődést! Reméljük hamarosan mindenkiről hallunk mi is itt vagy e-mailben!
Sturól: Meló-project folyamatban. Eredmény: nulla! Mára eljutott arra a szintre, hogy elment minden olyan HR céghez, melyek számára megfelelő pozíciók (vezérigazgató és egyebek) közvetítésével foglalkoznak. A fogadtatások elég eltérőek voltak. Egyik helyen be sem engedték az ajtón, míg a másikon elvették a CV-jét és beszélgettek vele készségesen, de sajna állásajánlatokkal sehol sem rukkoltak elő, csak annyival, hogy majd jelentkeznek...de hát nem szabad elkeseredni, mert még csak ez volt a negyedik napunk.
Ma elmentünk Esztivel megnézni az egyetemet. Mivel anno úgy terveztük, hogy mint legolcsóbb testmozgás, gyalog járunk egyetemre, így most időmérő futamként sétáltunk...Egyértelműen állíthatom, hogy ez volt az első és utolsó gyalogosan megtett utunk a környéken. Egyetlen egy nagyon hosszú úton kellett végigmennünk, hogy felérjünk Cottingham negyedébe, ahol a suli van..hát, az utca képe nem a világ egyik vezető nagyhatalmának és kifinomult nemzetének benyomását keltette..Röviden és tömören fogalmazva egy nagy retekben bandukoltunk felfelé, ahol az autósokon kívül sehol egy árva lélek, szinte az összes ház ablaka, ajtaja befalazva, "For Sale" és "For Rent" táblákkal és lehúzott redőnyös fénykorukban is igénytelennek mondható, csődbe jutott boltokkal, irodákkal..Döbbenetes volt, hiszen Angliától mást vártunk. Dominikán, Kenyában nem lepett meg a hasonló utcák látványa, hiszen az a szegénységnek tudható be, de úgy gondolom, hogy itt a szegénység mellé jó nagy adag igénytelenség is párosul. Több angol kisvárosban volt már szerencsénk járni és soha sem értettük, miért van az, hogy csak a turista látványosságnak szánt belvárosok vannak rendben és a helyiek által lakott és használt városrészeket miért hagyják ennyire lepusztulni...Viszont annyit azonnal megállapíthattunk: nagyon jól választottunk lakást és környéket, innen minket bottal sem fognak kiverni az elkövetkező egy évben, még ha sokba is kerül a lakás fenntartása, és más téren vissza kell fognunk a költekezést.. Az egyetem viszont egész hangulatos. Hasonlít a BME-hez, bár nem hinném, hogy itt bármelyik épületet egy Hauszmann Alajos-szintű építész kézjegye fémjelezve..a business school teljesen modern, mert megérdemeljük..
Ebből a depressziós környezetből kanyarodjunk vissza a kis életünkbe.
Internetünk: A helyi mobil és vezetékes telefon, illetve internetszolgáltatókat érdemes lenne egy monopol és versengő piacok mechanizmusainak törvényszerűségeit bemutató elemzés alá vetni, hiszen nagyon tanulságos. A vezetékes telefonok és a hozzájuk kapcsolódó DSL-szolgáltatások piacát egyedüli hatalommal a Kingston Communications uralja. Mivel versenytársa egyáltalán nincs, így árainak kizárólag az állam szabhatna limitet, amit nem tesz, hiszen a régió egyik legnagyobb vállalata és mindent, ami él és mozog, szponzorál. Ily módon, ahhoz, hogy nethez juss egy évre le kell tenni 200 fontot az asztalra, majd a telefont 30 fontért bekötik, majd rá 2 hétre 20-ért a netet. Havidíjak a legkisebb telefon és internet csomagra (amúgy csomagárak nincsenek) 45 font, melyből természetesen semmi sem lebeszélhető...juhéé. Csak 12 hónap után lehet a 200 fontot vissza kapni, így ez a megoldás számunkra azonnal felejtős volt.
A mobilszolgáltatók piacán 7 szolgáltató versenyez kőkeményen a vásárlók kegyeiért, ily módon fillérekért lehet telefonhoz és mobilinternethez jutni, ahogyan mi is tettük. Figyelemre méltó, hogy ezek a vállalatok mennyire foglalkoznak a fogyasztói elégedettség mérésével és nyomon követésével, hiszen a T-Mobile-tól azonnal jött a telefonunk beüzemelése után 3 kérdéses ingyenes sms-kérdőív a szolgáltatás és a vásárlási tapasztalatok, eladószemélyzet értékelésére. (Ami a rendszer hiányossága, hogy a kérdés úgy szólt, hogy hány pontra ítélnénk ezt, meg azt, de, hogy milyen a pontozási skála, arról nem írtak...így bár az eladót 5-re ítéltük, ha 100 a maximum, lehet, hogy nekünk köszönhetően kirúgják:)
A helyi posta sebessége döbbenetes: kedden este nyitottuk meg a bankszámlánkat és csütörtökön reggelre megérkezett a kártya.
A lakást amúgy egyre inkább kezdjük a magunkévá tenni. Stunak, miután megtudta, hogy kik voltak előző lakóink, nem volt étvágya egészen addig, amíg nem ruháztunk be egy vadi új étkészletre! Azóta egészségesen eszik! Szerda estére isteni vacsorát rittyentett a két anti-konyhatündér lakótársának és a friss bazsalikom, parmezán és rukkola illata belengte a lakásunkat, legyőzve a gonosz vízipipa szagát egy pár órára. Amúgy a szaghelyzet javul, de még korántsem tökéletes...de ha elégedetlenkedek, csak végigvonulok még egyszer a mai sétánk útvonalán:) Amúgy egész jókat eszünk itt, hála annak, hogy minden élelmiszerbolt karnyújtásnyira van tőlünk és nagyon jó minőségű alapanyagokat lehet venni.. (mellékesen megjegyzendő, hogy Eszterrel az első közös beruházásunk egy mérleg volt, így a mesterséges lelkiismeretünk kordában tart minket)
Úgy vettük észre, hogy az árak nem olyan magasak, így, ha az ember ügyes, egész jól ki lehet jönni..újabban olyan sportot fejlesztettünk ki, hogy ki tud olcsóbban vásárolni. Tegnap elmentünk a Primark nevű, nemzeti kedvencként számon tartott boltba, ahol játszóruhákat vettünk magunknak..kemény 2 fontért vett Stu két 100% pamut teniszpólót és már a 3 fontos ruhák drágának számítottak:) Otthonkának mindegyik tökéletes, minőségük pedig jó...egy évig biztos kibírják.. Mivel a testalkatunk nem igazodik a helyiekéhez, férfi melegítőt kellett vennem, mert az már majdnem elérte hosszban a bokámat:)
Hát az emberek itt elég érdekesek: sehol egy Mr. Darcy, Wentworth kapitány vagy Mr. Knightley, de még egy Mr. Rochester-rel sem volt szerencsénk találkozni.. Lehet, hogy valahol itt van Brandon ezredes és Esztire vár, de ő csak a könyv második felében szépül meg attól, hogy jobban megismerik, erre pedig még nem volt precedens.
Az emberek viselkedését és öltözködését magas fokú expresszionizmussal tudnám szelíden jellemezni, de az igénytelenség és az önkritika hiánya is magas szinten áll.
TV híján olvasással fejlesztjük nyelvtudásunkat. Míg Eszti a Twilight sorozat harmadik kötetét, addig én a negyediket olvasom. Stu a Harry Potter utolsó részével hadakozik, hiszen az ezen könyvekből magunkba szívott szókincset hatékonyan használhatjuk a muglik és vámpírok világában.. Amúgy hamarosan megjelenik itt a legújabb Dan Brown könyv, úgyhogy nagy serényen arra gyúrok!
Most lesz a hétvégén a Freedom Festival és a már említett Clipper Around the Wolrd vitorlásverseny rajtja, úgyhogy nagy mulatozásokra készülünk. (lsd. sidebar). Még nem késő senkinek sem utánunk jönni, hiszen a számos fellépő együttes között ott lesz minden nő álma, Peter Andre, hogy egyetlen számát, a Mysterious Girlt elénekelje!
Hull nagy büszkesége a Premiere League-ben tavaly debütáló focicsapata, a Hull City FC, akiknek a stadionja néhány utcára van tőlünk.. Bár nem vagyunk az angol focicsapatok megszállott rajongói, de egy Liverpool ellen játszandó meccsükre mindenképp ki akarunk menni, bár az csak májusban lesz.. Természetesen a Chelsea és Manchaster United ellen pont karácsonykor és január elején játszanak hazai pályán, amikor is mi remélhetőleg kishazánkat boldogítjuk!
Most éppen az ingatlanközvetítőt várjuk, hogy kisebb panaszainkat kezeljék .. hihetetlen, hogy minden hisztinkre azonnal reagálnak, bár remélem nem lesz sok.. a radiátorunkat garanciálisan kicserélik, ami nem is árt, hiszen tegnap, az első józan esténken eléggé fáztam a szobánkban.
A hétvégi parádézásról majd teszünk fel képeket és megpróbálunk mindenki helyett egy jó nagyot mulatni!
Sturól: Meló-project folyamatban. Eredmény: nulla! Mára eljutott arra a szintre, hogy elment minden olyan HR céghez, melyek számára megfelelő pozíciók (vezérigazgató és egyebek) közvetítésével foglalkoznak. A fogadtatások elég eltérőek voltak. Egyik helyen be sem engedték az ajtón, míg a másikon elvették a CV-jét és beszélgettek vele készségesen, de sajna állásajánlatokkal sehol sem rukkoltak elő, csak annyival, hogy majd jelentkeznek...de hát nem szabad elkeseredni, mert még csak ez volt a negyedik napunk.
Ma elmentünk Esztivel megnézni az egyetemet. Mivel anno úgy terveztük, hogy mint legolcsóbb testmozgás, gyalog járunk egyetemre, így most időmérő futamként sétáltunk...Egyértelműen állíthatom, hogy ez volt az első és utolsó gyalogosan megtett utunk a környéken. Egyetlen egy nagyon hosszú úton kellett végigmennünk, hogy felérjünk Cottingham negyedébe, ahol a suli van..hát, az utca képe nem a világ egyik vezető nagyhatalmának és kifinomult nemzetének benyomását keltette..Röviden és tömören fogalmazva egy nagy retekben bandukoltunk felfelé, ahol az autósokon kívül sehol egy árva lélek, szinte az összes ház ablaka, ajtaja befalazva, "For Sale" és "For Rent" táblákkal és lehúzott redőnyös fénykorukban is igénytelennek mondható, csődbe jutott boltokkal, irodákkal..Döbbenetes volt, hiszen Angliától mást vártunk. Dominikán, Kenyában nem lepett meg a hasonló utcák látványa, hiszen az a szegénységnek tudható be, de úgy gondolom, hogy itt a szegénység mellé jó nagy adag igénytelenség is párosul. Több angol kisvárosban volt már szerencsénk járni és soha sem értettük, miért van az, hogy csak a turista látványosságnak szánt belvárosok vannak rendben és a helyiek által lakott és használt városrészeket miért hagyják ennyire lepusztulni...Viszont annyit azonnal megállapíthattunk: nagyon jól választottunk lakást és környéket, innen minket bottal sem fognak kiverni az elkövetkező egy évben, még ha sokba is kerül a lakás fenntartása, és más téren vissza kell fognunk a költekezést.. Az egyetem viszont egész hangulatos. Hasonlít a BME-hez, bár nem hinném, hogy itt bármelyik épületet egy Hauszmann Alajos-szintű építész kézjegye fémjelezve..a business school teljesen modern, mert megérdemeljük..
Ebből a depressziós környezetből kanyarodjunk vissza a kis életünkbe.
Internetünk: A helyi mobil és vezetékes telefon, illetve internetszolgáltatókat érdemes lenne egy monopol és versengő piacok mechanizmusainak törvényszerűségeit bemutató elemzés alá vetni, hiszen nagyon tanulságos. A vezetékes telefonok és a hozzájuk kapcsolódó DSL-szolgáltatások piacát egyedüli hatalommal a Kingston Communications uralja. Mivel versenytársa egyáltalán nincs, így árainak kizárólag az állam szabhatna limitet, amit nem tesz, hiszen a régió egyik legnagyobb vállalata és mindent, ami él és mozog, szponzorál. Ily módon, ahhoz, hogy nethez juss egy évre le kell tenni 200 fontot az asztalra, majd a telefont 30 fontért bekötik, majd rá 2 hétre 20-ért a netet. Havidíjak a legkisebb telefon és internet csomagra (amúgy csomagárak nincsenek) 45 font, melyből természetesen semmi sem lebeszélhető...juhéé. Csak 12 hónap után lehet a 200 fontot vissza kapni, így ez a megoldás számunkra azonnal felejtős volt.
A mobilszolgáltatók piacán 7 szolgáltató versenyez kőkeményen a vásárlók kegyeiért, ily módon fillérekért lehet telefonhoz és mobilinternethez jutni, ahogyan mi is tettük. Figyelemre méltó, hogy ezek a vállalatok mennyire foglalkoznak a fogyasztói elégedettség mérésével és nyomon követésével, hiszen a T-Mobile-tól azonnal jött a telefonunk beüzemelése után 3 kérdéses ingyenes sms-kérdőív a szolgáltatás és a vásárlási tapasztalatok, eladószemélyzet értékelésére. (Ami a rendszer hiányossága, hogy a kérdés úgy szólt, hogy hány pontra ítélnénk ezt, meg azt, de, hogy milyen a pontozási skála, arról nem írtak...így bár az eladót 5-re ítéltük, ha 100 a maximum, lehet, hogy nekünk köszönhetően kirúgják:)
A helyi posta sebessége döbbenetes: kedden este nyitottuk meg a bankszámlánkat és csütörtökön reggelre megérkezett a kártya.
A lakást amúgy egyre inkább kezdjük a magunkévá tenni. Stunak, miután megtudta, hogy kik voltak előző lakóink, nem volt étvágya egészen addig, amíg nem ruháztunk be egy vadi új étkészletre! Azóta egészségesen eszik! Szerda estére isteni vacsorát rittyentett a két anti-konyhatündér lakótársának és a friss bazsalikom, parmezán és rukkola illata belengte a lakásunkat, legyőzve a gonosz vízipipa szagát egy pár órára. Amúgy a szaghelyzet javul, de még korántsem tökéletes...de ha elégedetlenkedek, csak végigvonulok még egyszer a mai sétánk útvonalán:) Amúgy egész jókat eszünk itt, hála annak, hogy minden élelmiszerbolt karnyújtásnyira van tőlünk és nagyon jó minőségű alapanyagokat lehet venni.. (mellékesen megjegyzendő, hogy Eszterrel az első közös beruházásunk egy mérleg volt, így a mesterséges lelkiismeretünk kordában tart minket)
Úgy vettük észre, hogy az árak nem olyan magasak, így, ha az ember ügyes, egész jól ki lehet jönni..újabban olyan sportot fejlesztettünk ki, hogy ki tud olcsóbban vásárolni. Tegnap elmentünk a Primark nevű, nemzeti kedvencként számon tartott boltba, ahol játszóruhákat vettünk magunknak..kemény 2 fontért vett Stu két 100% pamut teniszpólót és már a 3 fontos ruhák drágának számítottak:) Otthonkának mindegyik tökéletes, minőségük pedig jó...egy évig biztos kibírják.. Mivel a testalkatunk nem igazodik a helyiekéhez, férfi melegítőt kellett vennem, mert az már majdnem elérte hosszban a bokámat:)
Hát az emberek itt elég érdekesek: sehol egy Mr. Darcy, Wentworth kapitány vagy Mr. Knightley, de még egy Mr. Rochester-rel sem volt szerencsénk találkozni.. Lehet, hogy valahol itt van Brandon ezredes és Esztire vár, de ő csak a könyv második felében szépül meg attól, hogy jobban megismerik, erre pedig még nem volt precedens.
Az emberek viselkedését és öltözködését magas fokú expresszionizmussal tudnám szelíden jellemezni, de az igénytelenség és az önkritika hiánya is magas szinten áll.
TV híján olvasással fejlesztjük nyelvtudásunkat. Míg Eszti a Twilight sorozat harmadik kötetét, addig én a negyediket olvasom. Stu a Harry Potter utolsó részével hadakozik, hiszen az ezen könyvekből magunkba szívott szókincset hatékonyan használhatjuk a muglik és vámpírok világában.. Amúgy hamarosan megjelenik itt a legújabb Dan Brown könyv, úgyhogy nagy serényen arra gyúrok!
Most lesz a hétvégén a Freedom Festival és a már említett Clipper Around the Wolrd vitorlásverseny rajtja, úgyhogy nagy mulatozásokra készülünk. (lsd. sidebar). Még nem késő senkinek sem utánunk jönni, hiszen a számos fellépő együttes között ott lesz minden nő álma, Peter Andre, hogy egyetlen számát, a Mysterious Girlt elénekelje!
Hull nagy büszkesége a Premiere League-ben tavaly debütáló focicsapata, a Hull City FC, akiknek a stadionja néhány utcára van tőlünk.. Bár nem vagyunk az angol focicsapatok megszállott rajongói, de egy Liverpool ellen játszandó meccsükre mindenképp ki akarunk menni, bár az csak májusban lesz.. Természetesen a Chelsea és Manchaster United ellen pont karácsonykor és január elején játszanak hazai pályán, amikor is mi remélhetőleg kishazánkat boldogítjuk!
Most éppen az ingatlanközvetítőt várjuk, hogy kisebb panaszainkat kezeljék .. hihetetlen, hogy minden hisztinkre azonnal reagálnak, bár remélem nem lesz sok.. a radiátorunkat garanciálisan kicserélik, ami nem is árt, hiszen tegnap, az első józan esténken eléggé fáztam a szobánkban.
A hétvégi parádézásról majd teszünk fel képeket és megpróbálunk mindenki helyett egy jó nagyot mulatni!
Comments: (6)
Első reggelünkön másnaposan, de kipihenten és jókedvűen keltünk. Komoly küldetések vártak ránk, így jól bereggeliztünk és Stut harci díszbe vágva útjára bocsátottuk a jobcenter-be. Ott mondták neki, hogy addig nem igazán tudnak neki segíteni, amíg nincs National Insurance Numbere, úgyhogy azonnal kapott telefonszámot és időpontot jövő hétfőre. Az angol rendszert nagyban minősíti a tény, hogy amíg valakinek nincs NI száma, addig nem kap munkát, de amíg nincs munkája, addig nem kap NI számot. ..Ezután egy másik munkaközvetítőhöz is elment, ahonnan két lábbal rúgták ki, mert születési anyakönyvi kivonatát egész véletlenül otthon hagyta. Jó hír azonban, hogy mindenhol dicsérték az angol tudását és azt mondták neki, hogy a nyelvvel nem lesznek itt problémái, nem gátolják a munkakeresésben…juhé!
Mikor hazajött, felhívtuk Chris ingatlangurunkat, hogy lennének kisebb-nagyobb problémáink, nevezetesen, hogy 2 radiátor nem megy.. Azt mondta, hogy max 2 órán belül kijön. Fél óra múlva megjelent az ingatlanközvetítő karbantartója és nekilátott a munkának…Fontos megjegyzendő tény, hogy már kinn az ajtó előtt levette a cipőjét, mivel szőnyegünk van, nem úgy mint a hazai mesterek, akik saras cipőben átnyargalnak mindenen, hiszen úgy sem az övék.. Beindította a szárítókat a fürdőkben és megállapította, hogy a radiátor kapcsolója ment tönkre, így ahhoz szakember kell, aki 1 napon belül kijön vele. Mondtuk neki, hogy csipogott a hűtő, mire ő kiolvasta annak teljes használati utasítását és magasabbra kapcsolta a hűtőt.Munka közben meglepően kedves volt velünk és sokat érdeklődött felőlünk. Sajna a Chris nem jött ki, de nem úszhat meg minket, mivel néhány további problémánk van, minthogy a leltárban néhány szám nem egyezik a tényleges adatokkal (kevesebb edény, meg egy helyett nulla vasaló) és, hogy repedések vannak az ablakkeretek mellett..Ezeket le is fényképeztük, hogy elküldjük nekik, nehogy elköltözésünkkor ránk verjék a javítási költségeket, illetve írásba foglaltuk a hiányzó elemeket, nehogy rajtunk keressék őket..
Utána felhívtuk a Kingston Communication céget, hogy netet és telefont rendeljünk. Döbbenetes, hogy másnap reggelre mind az NI szám igénylésről, mind a netről kaptunk levelet.
Délután nyakunkba vettük a várost. Elsőként is Stu visszament a Manpower HR-céghez, ahova még délelőtt véletlenül beugrott és nagyon szívélyesen fogadták. Délutánra interjúra hívták és vagy 1 órát faggatták, de egész pozitív kilátásokkal kecsegtették
Vettünk pay as you go telefonokat, valamint gondoltuk, érdeklődés gyanánt benézünk egy bankba, hogy tájékozódjunk, hiszen annyiszor hallottuk, hogy nagyon nehéz lesz számlát nyitni, főleg, hogy még nem kaptuk meg az albérleti szerződést..Csak úgy az utcáról bementünk az HSBC-be és egy óra alatt mindhármunknak lett bankszámlája!! Van a banknak egy külön Passport számlája, ami direkt külföldieknek van. Csak akkor nyitható meg, ha van külföldi bejelentett címünk..az meg naná hogy volt. A számlavezetési díj havi 8 font, de van hozzá minden szolgáltatás, amire csak szükségünk lehet, illetve adtak hozzá egy SIM-kártyát és egy 24órás külföldi gyorssegélyhívó hozzáférést.
Később bejártuk a várost, ami a korábban olvasottakkal ellentétben, rendezett és nagyon szép..azt hittük, hogy üres, lepukkant utcák várnak, de széles, emberektől hemzsegő bevásárló utcákon sétáltunk. Lementünk a vízhez is, ami igen hosszan belenyúlik a városba és egy gyönyörű öblöt alkot, melynek kikötőjében hatalmas hajók vannak. Most van a Clipper around the World vitorlásverseny és vasárnap hajóznak ki. Több országból vannak itt versenyzők nagyon komoly hajókkal. A város egyik büszkesége a Princess Quay bevásárlóközpont mely benyúlik az öbölbe és hídon lehet bejutni. Parkot még csak egyet láttunk, de nagyon tetszett. Egyelőre sokkal többet nem láttunk a belvárosból, de még van egy évünk megismerni mindent. A mi házunk a belváros szélén van. Az egyik oldalából két lépés a nagyvárosi görgeteg, míg a másik irányban egy lepukkantabb környék van sok üres épülettel, melyek a városfejlesztési projekt részeként várják a felújítási munkálatokat…ez valószínűleg az elkövetkező évben megkezdődik, de nem fog befejeződni..
A nyomorultabb részekben még nem voltunk, de nagyon furcsa látni, hogy két egymás melletti utca milyen ambivalens képet mutat.
Este vendégeink voltak. Katica és párja, Haz eljöttek minket üdvözölni új otthonunkba és nagyon szimpatikusak voltak. Sajnos a munkáról nem tudtak sok jó hírrel kecsegtetni, hiszen a város nagyon megszenvedi a recessziót. Míg korábban 1 helyre öten, addig most 50-en pályáznak, és értelemszerűen a brit állampolgárok élveznek elsőbbséget, mivel a munkanélküli segély igen magas és nagy terhet ró az államra..de azért elkeseredésre semmi ok, mivel Stu ügyes lesz, remélem
Összefoglalva a nap tapasztalatait, úgy gondoljuk, lehet itt élni és nagyon bizakodóak vagyunk. A sok illatosítónak, aromaterápiás gyertyának és néhány színes dekorációnak köszönhetően kezd egyre otthonosabbá válni a lakásunk és bízunk benne, hogy hamarosan otthon érezzük majd magunkat. A ház lakói javarészt nem fehérek, de nincs velük semmi baj, észre sem vesznek minket. A környék a látszat ellenére egész biztonságosnak tűnik, hála a sok rendőrnek és annak, hogy egész éjjel ki van világítva az épület. A nyelv a vártnál jobban megy mindannyiunknak. A helyi akcentus eddig teljesen érthető és olyanok is elismerően nyilatkoztak a nyelvtudásunkról, akiknek nem kellett valamiért fizetnünk, így ezek elég megnyugtató tények..
Mikor hazajött, felhívtuk Chris ingatlangurunkat, hogy lennének kisebb-nagyobb problémáink, nevezetesen, hogy 2 radiátor nem megy.. Azt mondta, hogy max 2 órán belül kijön. Fél óra múlva megjelent az ingatlanközvetítő karbantartója és nekilátott a munkának…Fontos megjegyzendő tény, hogy már kinn az ajtó előtt levette a cipőjét, mivel szőnyegünk van, nem úgy mint a hazai mesterek, akik saras cipőben átnyargalnak mindenen, hiszen úgy sem az övék.. Beindította a szárítókat a fürdőkben és megállapította, hogy a radiátor kapcsolója ment tönkre, így ahhoz szakember kell, aki 1 napon belül kijön vele. Mondtuk neki, hogy csipogott a hűtő, mire ő kiolvasta annak teljes használati utasítását és magasabbra kapcsolta a hűtőt.Munka közben meglepően kedves volt velünk és sokat érdeklődött felőlünk. Sajna a Chris nem jött ki, de nem úszhat meg minket, mivel néhány további problémánk van, minthogy a leltárban néhány szám nem egyezik a tényleges adatokkal (kevesebb edény, meg egy helyett nulla vasaló) és, hogy repedések vannak az ablakkeretek mellett..Ezeket le is fényképeztük, hogy elküldjük nekik, nehogy elköltözésünkkor ránk verjék a javítási költségeket, illetve írásba foglaltuk a hiányzó elemeket, nehogy rajtunk keressék őket..
Utána felhívtuk a Kingston Communication céget, hogy netet és telefont rendeljünk. Döbbenetes, hogy másnap reggelre mind az NI szám igénylésről, mind a netről kaptunk levelet.
Délután nyakunkba vettük a várost. Elsőként is Stu visszament a Manpower HR-céghez, ahova még délelőtt véletlenül beugrott és nagyon szívélyesen fogadták. Délutánra interjúra hívták és vagy 1 órát faggatták, de egész pozitív kilátásokkal kecsegtették
Vettünk pay as you go telefonokat, valamint gondoltuk, érdeklődés gyanánt benézünk egy bankba, hogy tájékozódjunk, hiszen annyiszor hallottuk, hogy nagyon nehéz lesz számlát nyitni, főleg, hogy még nem kaptuk meg az albérleti szerződést..Csak úgy az utcáról bementünk az HSBC-be és egy óra alatt mindhármunknak lett bankszámlája!! Van a banknak egy külön Passport számlája, ami direkt külföldieknek van. Csak akkor nyitható meg, ha van külföldi bejelentett címünk..az meg naná hogy volt. A számlavezetési díj havi 8 font, de van hozzá minden szolgáltatás, amire csak szükségünk lehet, illetve adtak hozzá egy SIM-kártyát és egy 24órás külföldi gyorssegélyhívó hozzáférést.
Később bejártuk a várost, ami a korábban olvasottakkal ellentétben, rendezett és nagyon szép..azt hittük, hogy üres, lepukkant utcák várnak, de széles, emberektől hemzsegő bevásárló utcákon sétáltunk. Lementünk a vízhez is, ami igen hosszan belenyúlik a városba és egy gyönyörű öblöt alkot, melynek kikötőjében hatalmas hajók vannak. Most van a Clipper around the World vitorlásverseny és vasárnap hajóznak ki. Több országból vannak itt versenyzők nagyon komoly hajókkal. A város egyik büszkesége a Princess Quay bevásárlóközpont mely benyúlik az öbölbe és hídon lehet bejutni. Parkot még csak egyet láttunk, de nagyon tetszett. Egyelőre sokkal többet nem láttunk a belvárosból, de még van egy évünk megismerni mindent. A mi házunk a belváros szélén van. Az egyik oldalából két lépés a nagyvárosi görgeteg, míg a másik irányban egy lepukkantabb környék van sok üres épülettel, melyek a városfejlesztési projekt részeként várják a felújítási munkálatokat…ez valószínűleg az elkövetkező évben megkezdődik, de nem fog befejeződni..
A nyomorultabb részekben még nem voltunk, de nagyon furcsa látni, hogy két egymás melletti utca milyen ambivalens képet mutat.
Este vendégeink voltak. Katica és párja, Haz eljöttek minket üdvözölni új otthonunkba és nagyon szimpatikusak voltak. Sajnos a munkáról nem tudtak sok jó hírrel kecsegtetni, hiszen a város nagyon megszenvedi a recessziót. Míg korábban 1 helyre öten, addig most 50-en pályáznak, és értelemszerűen a brit állampolgárok élveznek elsőbbséget, mivel a munkanélküli segély igen magas és nagy terhet ró az államra..de azért elkeseredésre semmi ok, mivel Stu ügyes lesz, remélem
Összefoglalva a nap tapasztalatait, úgy gondoljuk, lehet itt élni és nagyon bizakodóak vagyunk. A sok illatosítónak, aromaterápiás gyertyának és néhány színes dekorációnak köszönhetően kezd egyre otthonosabbá válni a lakásunk és bízunk benne, hogy hamarosan otthon érezzük majd magunkat. A ház lakói javarészt nem fehérek, de nincs velük semmi baj, észre sem vesznek minket. A környék a látszat ellenére egész biztonságosnak tűnik, hála a sok rendőrnek és annak, hogy egész éjjel ki van világítva az épület. A nyelv a vártnál jobban megy mindannyiunknak. A helyi akcentus eddig teljesen érthető és olyanok is elismerően nyilatkoztak a nyelvtudásunkról, akiknek nem kellett valamiért fizetnünk, így ezek elég megnyugtató tények..
A vasútállomáson keltem csak fel, így én sajnos lemaradtam a vonatos sightseeing-ről. Az állomás nagyon rendben volt, és ahogy kiértünk, hatalmas tömeget láttunk az utakon. A pályaudvar mellett közvetlenül található a St Stephens nevű tavaly év végén átadott designos plaza, ami nagyon jó tájékozódási pontul szolgált számunkra, hiszen tudtuk, hogy a mögötte lévő utcában lakunk. Elindultunk poggyászunkkal az emberáradatban, hiszen 500 méterért nem volt értelme taxizni. Hála a google-nek és Katica útbaigazításának, 5 perc alatt elértük a házunkat az állomásról.
Maga az épület egy új építésű U-alakban elhelyezkedő, ötszintes társasház, ahol az U-ban vannak a parkolók. Nagyon rendben van, bár úgy láttuk, egyelőre még nincs minden lakás kiadva/eladva. Azonnal megtaláltuk a földszinten elhelyezkedő Apartment 13-at, mely az otthonunk lesz a következő fél vagy egy évben. Ijesztőnek tűnt, hogy a földszinti lakásokba a belső udvarként is funkcionáló parkolókból közvetlenül lehet belépni, de a sok autó és a kamerarendszer némi megnyugtatással szolgált. Itt délután 2-re egyeztettük a lakásátadást Chris-szel, aki néhány perc késéssel, de megérkezett, így már semmi sem állt annak útjában, hogy azonnal birtokba vegyük az ingatlant.
A belépés után azonnal megállapíthattuk, hogy a lakás nagyobb mint hittük és, hogy nem mi vagyunk az első lakók, ahogy azt mondták. A levegőben egy igen édes és kellemetlen szag terjengett, mely számunkra egészen addig megfejthetetlen volt, amíg nem találtuk meg az asztalon a korábbi lakók, nevezetesen Muhhamad Jamal és Muhhamad Assam leveleit, amikor is a megvilágosodás egy pillanat alatt jött, hogy a lakásban elviselhetetlen vízipipa szag van.
Chris aláíratta velünk a szerződést és máris le akart lécelni, de az én határozott Susum, aki egész úton a szerződést részletezte és a kérdéslistáját írta, nem engedte el a srácot addig, amíg nem szedett ki belőle minden infót. Így a mérőórákat, fűtést, szellőzőket, füstjelzőket és minden fontos dolgot átnézetett vele.
Miután elment, elkezdtük a barátkozást az új otthonunkkal. Mi Esztivel optimistábbak voltunk, és csak a szaggal, a zsírfoltos konyhabútorral valamint az üres, lélektelen falakkal voltak problémáink. Stu kevésbé volt derűlátó, melyhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a jobcenter munkaközvetítő iroda a mellettünk álló házban volt, és útközben elhaladva mellette rengeteg munkanélkülit láttunk benn és kinn egyaránt. Egészen eddig semmi aggodalmat, félelmet nem lehetett rajta látni, de most egy pillanat alatt elbizonytalanodott. Emellett nagyon ridegnek és nyirkosnak érezte a helyet és azonnal hazament volna, ha nem sikerül megnyugtatni..
A lakás maga három szobás. A bejáratnál jobbra van egy nagyobb háló, a miénk, melyhez en suite fürdő tartozik zuhanyzóval. A folyosón tovább haladva jobbra az első ajtó egy nagyobb fürdő káddal, mely Esztié lett. Amellett van a nappali L-alakban a konyhánkkal. A bejárattal szemben a lakás túlsó oldalán pedig Eszti hálója van, amellett pedig egy tároló helység a bojlerrel.
Felszereltségét tekintve egy szavunk sem lehet, hiszen minden hálószobában van francia ágy, ágyneművel, huzattal, ágytakaróval és díszpárnával. Komód asztali lámpával és ruhásszekrény.
A fürdőkben elektromos törülközőszárító és minden ami kell, kivéve, hogy nincs polc, ahova pakolhatnánk. A nappaliban van egy dohányzóasztal, egy kétszemélyes kanapé és egy forgós fotel díszpárnákkal. Az étkezőben egy nagy kör alakú üvegasztal és hozzá négy krémszínű műbőr szék, illetve egy állólámpa. A konyha teljesen felszerelt. Van mosógép, mosogatógép, beépített sütő, mikro, illetve teljes étkészlet, edénykészlet, tálalók, bigyók és DUGÓHÚZÓ..
A képek alapján bizonyára sokan jogtalannak tarthatják az első benyomásainkat, hiszen alapvetően egy nagyon szép és ízléses lakást sikerült kivennünk meglepően könnyen, de a szaggal, a párával és az álrenddel nehezen barátkoztunk eleinte, főleg, hogy mindannyian az otthonunkhoz hasonlítottuk, ami lehet nem ilyen modern, de lelke van és a miénk, benne minden apróság rólunk szól, ebben pedig egyelőre semmi….de azt is tudtuk, hogy ez csak az első benyomás, ennél már csak jobb lehet..
Francis Mayes Napsütötte Toszkána című könyve jutott azonnal eszembe, amikor a rideg lakásba próbáltunk egy kis életet, melegséget lehelni. Fokozatosan haladtunk, hogy minden percét kiélvezzük, hogy minden előrelépést sikerként értékeljünk.
Elsőként is a fűtést próbáltuk beüzemelni, ami a mi hálónk és az étkező kivételével, mindenhol sikerült. Kipakoltunk, majd elrohantunk a St Stephens-ben található Tescoba, ahol minden alapvető szükséges cuccot megvettünk, amire szükségünk volt. Hála a lakás felszereltségének, annyira komoly dolgokat nem kellett vennünk..a legfontosabb, hogy Stu is megkapta az első pint Guiness sörét, amivel életkedve azonnal visszatért. Sajnos az önkéntes lakberendezői törekvéseinknek gátat vet a tény, hogy nem lehet a falakhoz nyúlnunk, nem tehetünk fel képeket és egyéb kütyüket…ez azonban egy jó szempont a tekintetben, hogy hasznosabb dolgokra verjük el a pénzünket..
Az első este fesztelen borozással telt, aminek köszönhetően jó mélyen alhattunk és kellemesen kipihentük magunkat új otthonunkban..
Reggel szembesültünk a lakás egyik további hiányosságával, mégpedig azzal, hogy az egész lakásban sehol nincsen tükör..ezt első nap azért nem vettük észre, mert annyira meg voltunk zuhanva, hogy a tükörképünk látványa elrettentett volna minket attól, hogy kitegyük a lábunkat az utcára!
Maga az épület egy új építésű U-alakban elhelyezkedő, ötszintes társasház, ahol az U-ban vannak a parkolók. Nagyon rendben van, bár úgy láttuk, egyelőre még nincs minden lakás kiadva/eladva. Azonnal megtaláltuk a földszinten elhelyezkedő Apartment 13-at, mely az otthonunk lesz a következő fél vagy egy évben. Ijesztőnek tűnt, hogy a földszinti lakásokba a belső udvarként is funkcionáló parkolókból közvetlenül lehet belépni, de a sok autó és a kamerarendszer némi megnyugtatással szolgált. Itt délután 2-re egyeztettük a lakásátadást Chris-szel, aki néhány perc késéssel, de megérkezett, így már semmi sem állt annak útjában, hogy azonnal birtokba vegyük az ingatlant.
A belépés után azonnal megállapíthattuk, hogy a lakás nagyobb mint hittük és, hogy nem mi vagyunk az első lakók, ahogy azt mondták. A levegőben egy igen édes és kellemetlen szag terjengett, mely számunkra egészen addig megfejthetetlen volt, amíg nem találtuk meg az asztalon a korábbi lakók, nevezetesen Muhhamad Jamal és Muhhamad Assam leveleit, amikor is a megvilágosodás egy pillanat alatt jött, hogy a lakásban elviselhetetlen vízipipa szag van.
Chris aláíratta velünk a szerződést és máris le akart lécelni, de az én határozott Susum, aki egész úton a szerződést részletezte és a kérdéslistáját írta, nem engedte el a srácot addig, amíg nem szedett ki belőle minden infót. Így a mérőórákat, fűtést, szellőzőket, füstjelzőket és minden fontos dolgot átnézetett vele.
Miután elment, elkezdtük a barátkozást az új otthonunkkal. Mi Esztivel optimistábbak voltunk, és csak a szaggal, a zsírfoltos konyhabútorral valamint az üres, lélektelen falakkal voltak problémáink. Stu kevésbé volt derűlátó, melyhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a jobcenter munkaközvetítő iroda a mellettünk álló házban volt, és útközben elhaladva mellette rengeteg munkanélkülit láttunk benn és kinn egyaránt. Egészen eddig semmi aggodalmat, félelmet nem lehetett rajta látni, de most egy pillanat alatt elbizonytalanodott. Emellett nagyon ridegnek és nyirkosnak érezte a helyet és azonnal hazament volna, ha nem sikerül megnyugtatni..
A lakás maga három szobás. A bejáratnál jobbra van egy nagyobb háló, a miénk, melyhez en suite fürdő tartozik zuhanyzóval. A folyosón tovább haladva jobbra az első ajtó egy nagyobb fürdő káddal, mely Esztié lett. Amellett van a nappali L-alakban a konyhánkkal. A bejárattal szemben a lakás túlsó oldalán pedig Eszti hálója van, amellett pedig egy tároló helység a bojlerrel.
Felszereltségét tekintve egy szavunk sem lehet, hiszen minden hálószobában van francia ágy, ágyneművel, huzattal, ágytakaróval és díszpárnával. Komód asztali lámpával és ruhásszekrény.
A fürdőkben elektromos törülközőszárító és minden ami kell, kivéve, hogy nincs polc, ahova pakolhatnánk. A nappaliban van egy dohányzóasztal, egy kétszemélyes kanapé és egy forgós fotel díszpárnákkal. Az étkezőben egy nagy kör alakú üvegasztal és hozzá négy krémszínű műbőr szék, illetve egy állólámpa. A konyha teljesen felszerelt. Van mosógép, mosogatógép, beépített sütő, mikro, illetve teljes étkészlet, edénykészlet, tálalók, bigyók és DUGÓHÚZÓ..
A képek alapján bizonyára sokan jogtalannak tarthatják az első benyomásainkat, hiszen alapvetően egy nagyon szép és ízléses lakást sikerült kivennünk meglepően könnyen, de a szaggal, a párával és az álrenddel nehezen barátkoztunk eleinte, főleg, hogy mindannyian az otthonunkhoz hasonlítottuk, ami lehet nem ilyen modern, de lelke van és a miénk, benne minden apróság rólunk szól, ebben pedig egyelőre semmi….de azt is tudtuk, hogy ez csak az első benyomás, ennél már csak jobb lehet..
Francis Mayes Napsütötte Toszkána című könyve jutott azonnal eszembe, amikor a rideg lakásba próbáltunk egy kis életet, melegséget lehelni. Fokozatosan haladtunk, hogy minden percét kiélvezzük, hogy minden előrelépést sikerként értékeljünk.
Elsőként is a fűtést próbáltuk beüzemelni, ami a mi hálónk és az étkező kivételével, mindenhol sikerült. Kipakoltunk, majd elrohantunk a St Stephens-ben található Tescoba, ahol minden alapvető szükséges cuccot megvettünk, amire szükségünk volt. Hála a lakás felszereltségének, annyira komoly dolgokat nem kellett vennünk..a legfontosabb, hogy Stu is megkapta az első pint Guiness sörét, amivel életkedve azonnal visszatért. Sajnos az önkéntes lakberendezői törekvéseinknek gátat vet a tény, hogy nem lehet a falakhoz nyúlnunk, nem tehetünk fel képeket és egyéb kütyüket…ez azonban egy jó szempont a tekintetben, hogy hasznosabb dolgokra verjük el a pénzünket..
Az első este fesztelen borozással telt, aminek köszönhetően jó mélyen alhattunk és kellemesen kipihentük magunkat új otthonunkban..
Reggel szembesültünk a lakás egyik további hiányosságával, mégpedig azzal, hogy az egész lakásban sehol nincsen tükör..ezt első nap azért nem vettük észre, mert annyira meg voltunk zuhanva, hogy a tükörképünk látványa elrettentett volna minket attól, hogy kitegyük a lábunkat az utcára!
Hosszas kihagyás után, mint hull-i internet-előfizetők tudunk írni!
Megérkeztünk sikeresen Hull-ba! Az út meglehetősen fárasztó, de izgalmakkal teli volt. Az utolsó otthoni hétvégénk emlékei és a nagy utazás okozta stressz miatt alig aludtunk 3 órát és négykor már úton voltunk a reptérre.
A Budapest-Brüsszel járat rendben volt teljesen, viszont Brüsszelben nagy szükségünk volt arra a 1,5 órára, amit átszállásra kaptunk. Bár ugyanarról a terminálról indultunk, amire érkeztünk, nem volt boarding cardunk, mivel azt nem tudták Pesten átadni, így nagyon kellett kapkodnunk, amit tovább nehezített, hogy terminál útbaigazító táblái nem éppen álltak a helyzet magaslatán..de megtaláltunk mindent.
Valahol a terminál aljában volt a bmi légitársaság gépeinek várója, ahonnan angol kisvárosokba lehetett utazni..elég gázul nézett ki, főleg azok után, hogy az emelet milyen modern és hangulatos volt. A váróban itt csak öltönyös/kosztümös üzletemberek és üzletasszonyok voltak, akik egy-két órára átugranak Angliába egy gyors tárgyalásra, aztán vissza. A tömegből gyanúsan kilógott három csöves kinézetű külföldi, akiknek rengeteg poggyásza és álmos feje volt-na azok voltunk mi!
Hát a gépünk számomra minden okot megadott a halálfélelemre, hiszen állítom, hogy ilyen méretben még makettet is lehet venni, nem beszélve arról, hogy nem lehetett felállni, mert olyan alacsony volt a belmagasság. Azt azonban el lehet mondani, hogy igen hatékony kapacitáskihasználással működnek, hiszen a 37 ülésből 35-ön utaztak, míg a brüsszeli Boeing 737-es csak félig volt. Nagyon kíváncsian vártuk, hogy lesz-e steward(ess )és ha igen, akkor milyen magas, hogy magabiztosan tudjon közlekedni a folyosón. Egy 150 cm-es nő volt, aki abszolút rutinosan mozgott a koporsónyi helyén.
A landolás borzalmas volt, ugyanis a jó öreg angol szélvihar fogadott minket Leeds repterén. A reptér nagyon otthonosnak nevezhető, ugyanis nem sokkal nagyobb a házunknál, melynek megfelelően semmi tábla, személyzet nem volt, hiszen előbb-utóbb minden út a poggyászátadóhoz vezet. Mivel csak mi voltunk a poggyászos utasok, szinte csak mi álltunk a szalagnál és vártuk bőröndjeinket, amik számunkra is meglepő módon, de megérkeztek!
A reptérről taxival mentünk Leeds-be gyönyörű zöld angol tájakon áthaladva az egyirányúnak és egysávosnak tűnő úton a rossz oldalon haladva, majd onnan vonatoztunk Hull-ba, 10 órás utazás után megérkezve újdonsült városunkba!
Megérkeztünk sikeresen Hull-ba! Az út meglehetősen fárasztó, de izgalmakkal teli volt. Az utolsó otthoni hétvégénk emlékei és a nagy utazás okozta stressz miatt alig aludtunk 3 órát és négykor már úton voltunk a reptérre.
A Budapest-Brüsszel járat rendben volt teljesen, viszont Brüsszelben nagy szükségünk volt arra a 1,5 órára, amit átszállásra kaptunk. Bár ugyanarról a terminálról indultunk, amire érkeztünk, nem volt boarding cardunk, mivel azt nem tudták Pesten átadni, így nagyon kellett kapkodnunk, amit tovább nehezített, hogy terminál útbaigazító táblái nem éppen álltak a helyzet magaslatán..de megtaláltunk mindent.
Valahol a terminál aljában volt a bmi légitársaság gépeinek várója, ahonnan angol kisvárosokba lehetett utazni..elég gázul nézett ki, főleg azok után, hogy az emelet milyen modern és hangulatos volt. A váróban itt csak öltönyös/kosztümös üzletemberek és üzletasszonyok voltak, akik egy-két órára átugranak Angliába egy gyors tárgyalásra, aztán vissza. A tömegből gyanúsan kilógott három csöves kinézetű külföldi, akiknek rengeteg poggyásza és álmos feje volt-na azok voltunk mi!
Hát a gépünk számomra minden okot megadott a halálfélelemre, hiszen állítom, hogy ilyen méretben még makettet is lehet venni, nem beszélve arról, hogy nem lehetett felállni, mert olyan alacsony volt a belmagasság. Azt azonban el lehet mondani, hogy igen hatékony kapacitáskihasználással működnek, hiszen a 37 ülésből 35-ön utaztak, míg a brüsszeli Boeing 737-es csak félig volt. Nagyon kíváncsian vártuk, hogy lesz-e steward(ess )és ha igen, akkor milyen magas, hogy magabiztosan tudjon közlekedni a folyosón. Egy 150 cm-es nő volt, aki abszolút rutinosan mozgott a koporsónyi helyén.
A landolás borzalmas volt, ugyanis a jó öreg angol szélvihar fogadott minket Leeds repterén. A reptér nagyon otthonosnak nevezhető, ugyanis nem sokkal nagyobb a házunknál, melynek megfelelően semmi tábla, személyzet nem volt, hiszen előbb-utóbb minden út a poggyászátadóhoz vezet. Mivel csak mi voltunk a poggyászos utasok, szinte csak mi álltunk a szalagnál és vártuk bőröndjeinket, amik számunkra is meglepő módon, de megérkeztek!
A reptérről taxival mentünk Leeds-be gyönyörű zöld angol tájakon áthaladva az egyirányúnak és egysávosnak tűnő úton a rossz oldalon haladva, majd onnan vonatoztunk Hull-ba, 10 órás utazás után megérkezve újdonsült városunkba!
Comments: (1)
Utolsó hétvégénket Fehérváron töltjük a családommal és szüreteléssel!
Anyukám minden idejét azzal tölti, hogy a számunkra kedves, hazai ízekkel még egyszer utoljára elkényeztessen minket úgy, hogy azok hiányával ne tudjunk túl könnyen megbirkózni odakinn és minél előbb hazajöjjünk repetázni:)
Tegnap az öreg kedvencemet, tatár beefsteak-et csinált, kis család révén 3 kg bélszínből..rossz hír annak, aki olvassa, hogy csak azért tudok most írni, mert már biztonságos nyughelyre tettük anyu remekművét...sajna, mióta Stu is belátta, hogy a ronda külső fejedelmi lakomát rejt, kénytelenek vagyunk vele is osztozni:) Ma az ő egyik kedvence, kókuszkocka készül a hazai levesek mellé, amikben az angol konyha nem igazán bővelkedik! Holnap a szüreti hangulat fokozása érdekében az örök favorit kéttúrós sajtos pogit kapunk a hatékony munkavégzéshez, majd halászlevet apu nyáron összefogott halaiból és az állandó szülinapi ajándékomat, egy hatalmas adag hortobágyit fogunk pillanatok alatt elpusztítani a népes családommal és Stu szüleivel:) Szerencsére Magyarországon a légitársaságok még nem vezették be a kerozin felár fizetését a túlsúlyos utazók számára, így nyugodtan tartalékolhatunk, hiszen a kinti életünk egyik legnagyobb hátulütője az angol konyha íztelen, szegényes volta lesz.
A hetünk úgy volt tökéletes, ahogy azt mi elképzeltük. Szinte mindenkivel, akit szeretünk és itthon van, sikerült még egyszer találkoznunk. Hétfőn Gyurka barátunkkal vacsorázhattunk, kedden két év után végre Marcsival és Stu hamburgi cimboráival iszogattunk a Fecske teraszon, szerdán pedig a Ráday utcát népesítettük be 20 barát társaságában és mindhárom estén nagyon nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük mindenkinek aki eljött és azoknak, akik szóltak, hogy bár nem tudnak jönni, mégis lélekben velünk vannak!
Tegnap Stu elbúcsúzott a munkahelyén kollégáitól és egyben barátaitól, illetve sikerült céges szinten megoldani a ruháim utaztatását, mivel 6 bőröndnyi "nélkülözhetetlen" rongyunk már az egyik raktárban várja, hogy egy jövő pénteki fuvar lerakodása után hozzánk, Hullba érkezzen:) Így a hétvégére már tényleg csak a család maradt hátra...Tegnap elkezdődött a sírásszezon, hiszen a nővéremék olyan tökéletes búcsúajándékot készítettek nekünk, amire nem is számítottam. Kaptunk egy home-made naplót az elkövetkező évre fényképekkel mindenkiről és mindenről, amit szeretünk és hiányolni fogunk, bejegyzésekkel, jótanácsokkal, gyógyszer és pakolós listával, dugipénzzel végszükség és zacskós levessel éhezés esetére! Edkus, Andris: Köszönjük!
Mivel kiscsaládunk nem áll a helyzet magaslatán, ha a modern kor vívmányairól van szó, tegnap a fiatalok megmutatták az idősebbeknek és legfiatatalabbnak, hogy hogyan működik a Skype nevű találmány, ami azt jelentette, hogy "minden szobában egy ember-egy géppel"-t játszottunk és addig gyakoroltuk a kapcsolattartás e remek formáját, amíg mindenki rutinossá vált:)
A mai nappal folytatódik az előző napok hangulata és készülődésünk izgalmai, így nem is szaporítanánk tovább a szót, hiszen amíg lehet, addig nem élménybeszámolunk, hanem élményt szerzünk:)
Anyukám minden idejét azzal tölti, hogy a számunkra kedves, hazai ízekkel még egyszer utoljára elkényeztessen minket úgy, hogy azok hiányával ne tudjunk túl könnyen megbirkózni odakinn és minél előbb hazajöjjünk repetázni:)
Tegnap az öreg kedvencemet, tatár beefsteak-et csinált, kis család révén 3 kg bélszínből..rossz hír annak, aki olvassa, hogy csak azért tudok most írni, mert már biztonságos nyughelyre tettük anyu remekművét...sajna, mióta Stu is belátta, hogy a ronda külső fejedelmi lakomát rejt, kénytelenek vagyunk vele is osztozni:) Ma az ő egyik kedvence, kókuszkocka készül a hazai levesek mellé, amikben az angol konyha nem igazán bővelkedik! Holnap a szüreti hangulat fokozása érdekében az örök favorit kéttúrós sajtos pogit kapunk a hatékony munkavégzéshez, majd halászlevet apu nyáron összefogott halaiból és az állandó szülinapi ajándékomat, egy hatalmas adag hortobágyit fogunk pillanatok alatt elpusztítani a népes családommal és Stu szüleivel:) Szerencsére Magyarországon a légitársaságok még nem vezették be a kerozin felár fizetését a túlsúlyos utazók számára, így nyugodtan tartalékolhatunk, hiszen a kinti életünk egyik legnagyobb hátulütője az angol konyha íztelen, szegényes volta lesz.
A hetünk úgy volt tökéletes, ahogy azt mi elképzeltük. Szinte mindenkivel, akit szeretünk és itthon van, sikerült még egyszer találkoznunk. Hétfőn Gyurka barátunkkal vacsorázhattunk, kedden két év után végre Marcsival és Stu hamburgi cimboráival iszogattunk a Fecske teraszon, szerdán pedig a Ráday utcát népesítettük be 20 barát társaságában és mindhárom estén nagyon nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük mindenkinek aki eljött és azoknak, akik szóltak, hogy bár nem tudnak jönni, mégis lélekben velünk vannak!
Tegnap Stu elbúcsúzott a munkahelyén kollégáitól és egyben barátaitól, illetve sikerült céges szinten megoldani a ruháim utaztatását, mivel 6 bőröndnyi "nélkülözhetetlen" rongyunk már az egyik raktárban várja, hogy egy jövő pénteki fuvar lerakodása után hozzánk, Hullba érkezzen:) Így a hétvégére már tényleg csak a család maradt hátra...Tegnap elkezdődött a sírásszezon, hiszen a nővéremék olyan tökéletes búcsúajándékot készítettek nekünk, amire nem is számítottam. Kaptunk egy home-made naplót az elkövetkező évre fényképekkel mindenkiről és mindenről, amit szeretünk és hiányolni fogunk, bejegyzésekkel, jótanácsokkal, gyógyszer és pakolós listával, dugipénzzel végszükség és zacskós levessel éhezés esetére! Edkus, Andris: Köszönjük!
Mivel kiscsaládunk nem áll a helyzet magaslatán, ha a modern kor vívmányairól van szó, tegnap a fiatalok megmutatták az idősebbeknek és legfiatatalabbnak, hogy hogyan működik a Skype nevű találmány, ami azt jelentette, hogy "minden szobában egy ember-egy géppel"-t játszottunk és addig gyakoroltuk a kapcsolattartás e remek formáját, amíg mindenki rutinossá vált:)
A mai nappal folytatódik az előző napok hangulata és készülődésünk izgalmai, így nem is szaporítanánk tovább a szót, hiszen amíg lehet, addig nem élménybeszámolunk, hanem élményt szerzünk:)
