A vasútállomáson keltem csak fel, így én sajnos lemaradtam a vonatos sightseeing-ről. Az állomás nagyon rendben volt, és ahogy kiértünk, hatalmas tömeget láttunk az utakon. A pályaudvar mellett közvetlenül található a St Stephens nevű tavaly év végén átadott designos plaza, ami nagyon jó tájékozódási pontul szolgált számunkra, hiszen tudtuk, hogy a mögötte lévő utcában lakunk. Elindultunk poggyászunkkal az emberáradatban, hiszen 500 méterért nem volt értelme taxizni. Hála a google-nek és Katica útbaigazításának, 5 perc alatt elértük a házunkat az állomásról.
Maga az épület egy új építésű U-alakban elhelyezkedő, ötszintes társasház, ahol az U-ban vannak a parkolók. Nagyon rendben van, bár úgy láttuk, egyelőre még nincs minden lakás kiadva/eladva. Azonnal megtaláltuk a földszinten elhelyezkedő Apartment 13-at, mely az otthonunk lesz a következő fél vagy egy évben. Ijesztőnek tűnt, hogy a földszinti lakásokba a belső udvarként is funkcionáló parkolókból közvetlenül lehet belépni, de a sok autó és a kamerarendszer némi megnyugtatással szolgált. Itt délután 2-re egyeztettük a lakásátadást Chris-szel, aki néhány perc késéssel, de megérkezett, így már semmi sem állt annak útjában, hogy azonnal birtokba vegyük az ingatlant.
A belépés után azonnal megállapíthattuk, hogy a lakás nagyobb mint hittük és, hogy nem mi vagyunk az első lakók, ahogy azt mondták. A levegőben egy igen édes és kellemetlen szag terjengett, mely számunkra egészen addig megfejthetetlen volt, amíg nem találtuk meg az asztalon a korábbi lakók, nevezetesen Muhhamad Jamal és Muhhamad Assam leveleit, amikor is a megvilágosodás egy pillanat alatt jött, hogy a lakásban elviselhetetlen vízipipa szag van.
Chris aláíratta velünk a szerződést és máris le akart lécelni, de az én határozott Susum, aki egész úton a szerződést részletezte és a kérdéslistáját írta, nem engedte el a srácot addig, amíg nem szedett ki belőle minden infót. Így a mérőórákat, fűtést, szellőzőket, füstjelzőket és minden fontos dolgot átnézetett vele.
Miután elment, elkezdtük a barátkozást az új otthonunkkal. Mi Esztivel optimistábbak voltunk, és csak a szaggal, a zsírfoltos konyhabútorral valamint az üres, lélektelen falakkal voltak problémáink. Stu kevésbé volt derűlátó, melyhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a jobcenter munkaközvetítő iroda a mellettünk álló házban volt, és útközben elhaladva mellette rengeteg munkanélkülit láttunk benn és kinn egyaránt. Egészen eddig semmi aggodalmat, félelmet nem lehetett rajta látni, de most egy pillanat alatt elbizonytalanodott. Emellett nagyon ridegnek és nyirkosnak érezte a helyet és azonnal hazament volna, ha nem sikerül megnyugtatni..
A lakás maga három szobás. A bejáratnál jobbra van egy nagyobb háló, a miénk, melyhez en suite fürdő tartozik zuhanyzóval. A folyosón tovább haladva jobbra az első ajtó egy nagyobb fürdő káddal, mely Esztié lett. Amellett van a nappali L-alakban a konyhánkkal. A bejárattal szemben a lakás túlsó oldalán pedig Eszti hálója van, amellett pedig egy tároló helység a bojlerrel.
Felszereltségét tekintve egy szavunk sem lehet, hiszen minden hálószobában van francia ágy, ágyneművel, huzattal, ágytakaróval és díszpárnával. Komód asztali lámpával és ruhásszekrény.
A fürdőkben elektromos törülközőszárító és minden ami kell, kivéve, hogy nincs polc, ahova pakolhatnánk. A nappaliban van egy dohányzóasztal, egy kétszemélyes kanapé és egy forgós fotel díszpárnákkal. Az étkezőben egy nagy kör alakú üvegasztal és hozzá négy krémszínű műbőr szék, illetve egy állólámpa. A konyha teljesen felszerelt. Van mosógép, mosogatógép, beépített sütő, mikro, illetve teljes étkészlet, edénykészlet, tálalók, bigyók és DUGÓHÚZÓ..
A képek alapján bizonyára sokan jogtalannak tarthatják az első benyomásainkat, hiszen alapvetően egy nagyon szép és ízléses lakást sikerült kivennünk meglepően könnyen, de a szaggal, a párával és az álrenddel nehezen barátkoztunk eleinte, főleg, hogy mindannyian az otthonunkhoz hasonlítottuk, ami lehet nem ilyen modern, de lelke van és a miénk, benne minden apróság rólunk szól, ebben pedig egyelőre semmi….de azt is tudtuk, hogy ez csak az első benyomás, ennél már csak jobb lehet..
Francis Mayes Napsütötte Toszkána című könyve jutott azonnal eszembe, amikor a rideg lakásba próbáltunk egy kis életet, melegséget lehelni. Fokozatosan haladtunk, hogy minden percét kiélvezzük, hogy minden előrelépést sikerként értékeljünk.
Elsőként is a fűtést próbáltuk beüzemelni, ami a mi hálónk és az étkező kivételével, mindenhol sikerült. Kipakoltunk, majd elrohantunk a St Stephens-ben található Tescoba, ahol minden alapvető szükséges cuccot megvettünk, amire szükségünk volt. Hála a lakás felszereltségének, annyira komoly dolgokat nem kellett vennünk..a legfontosabb, hogy Stu is megkapta az első pint Guiness sörét, amivel életkedve azonnal visszatért. Sajnos az önkéntes lakberendezői törekvéseinknek gátat vet a tény, hogy nem lehet a falakhoz nyúlnunk, nem tehetünk fel képeket és egyéb kütyüket…ez azonban egy jó szempont a tekintetben, hogy hasznosabb dolgokra verjük el a pénzünket..
Az első este fesztelen borozással telt, aminek köszönhetően jó mélyen alhattunk és kellemesen kipihentük magunkat új otthonunkban..
Reggel szembesültünk a lakás egyik további hiányosságával, mégpedig azzal, hogy az egész lakásban sehol nincsen tükör..ezt első nap azért nem vettük észre, mert annyira meg voltunk zuhanva, hogy a tükörképünk látványa elrettentett volna minket attól, hogy kitegyük a lábunkat az utcára!
Maga az épület egy új építésű U-alakban elhelyezkedő, ötszintes társasház, ahol az U-ban vannak a parkolók. Nagyon rendben van, bár úgy láttuk, egyelőre még nincs minden lakás kiadva/eladva. Azonnal megtaláltuk a földszinten elhelyezkedő Apartment 13-at, mely az otthonunk lesz a következő fél vagy egy évben. Ijesztőnek tűnt, hogy a földszinti lakásokba a belső udvarként is funkcionáló parkolókból közvetlenül lehet belépni, de a sok autó és a kamerarendszer némi megnyugtatással szolgált. Itt délután 2-re egyeztettük a lakásátadást Chris-szel, aki néhány perc késéssel, de megérkezett, így már semmi sem állt annak útjában, hogy azonnal birtokba vegyük az ingatlant.
A belépés után azonnal megállapíthattuk, hogy a lakás nagyobb mint hittük és, hogy nem mi vagyunk az első lakók, ahogy azt mondták. A levegőben egy igen édes és kellemetlen szag terjengett, mely számunkra egészen addig megfejthetetlen volt, amíg nem találtuk meg az asztalon a korábbi lakók, nevezetesen Muhhamad Jamal és Muhhamad Assam leveleit, amikor is a megvilágosodás egy pillanat alatt jött, hogy a lakásban elviselhetetlen vízipipa szag van.
Chris aláíratta velünk a szerződést és máris le akart lécelni, de az én határozott Susum, aki egész úton a szerződést részletezte és a kérdéslistáját írta, nem engedte el a srácot addig, amíg nem szedett ki belőle minden infót. Így a mérőórákat, fűtést, szellőzőket, füstjelzőket és minden fontos dolgot átnézetett vele.
Miután elment, elkezdtük a barátkozást az új otthonunkkal. Mi Esztivel optimistábbak voltunk, és csak a szaggal, a zsírfoltos konyhabútorral valamint az üres, lélektelen falakkal voltak problémáink. Stu kevésbé volt derűlátó, melyhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a jobcenter munkaközvetítő iroda a mellettünk álló házban volt, és útközben elhaladva mellette rengeteg munkanélkülit láttunk benn és kinn egyaránt. Egészen eddig semmi aggodalmat, félelmet nem lehetett rajta látni, de most egy pillanat alatt elbizonytalanodott. Emellett nagyon ridegnek és nyirkosnak érezte a helyet és azonnal hazament volna, ha nem sikerül megnyugtatni..
A lakás maga három szobás. A bejáratnál jobbra van egy nagyobb háló, a miénk, melyhez en suite fürdő tartozik zuhanyzóval. A folyosón tovább haladva jobbra az első ajtó egy nagyobb fürdő káddal, mely Esztié lett. Amellett van a nappali L-alakban a konyhánkkal. A bejárattal szemben a lakás túlsó oldalán pedig Eszti hálója van, amellett pedig egy tároló helység a bojlerrel.
Felszereltségét tekintve egy szavunk sem lehet, hiszen minden hálószobában van francia ágy, ágyneművel, huzattal, ágytakaróval és díszpárnával. Komód asztali lámpával és ruhásszekrény.
A fürdőkben elektromos törülközőszárító és minden ami kell, kivéve, hogy nincs polc, ahova pakolhatnánk. A nappaliban van egy dohányzóasztal, egy kétszemélyes kanapé és egy forgós fotel díszpárnákkal. Az étkezőben egy nagy kör alakú üvegasztal és hozzá négy krémszínű műbőr szék, illetve egy állólámpa. A konyha teljesen felszerelt. Van mosógép, mosogatógép, beépített sütő, mikro, illetve teljes étkészlet, edénykészlet, tálalók, bigyók és DUGÓHÚZÓ..
A képek alapján bizonyára sokan jogtalannak tarthatják az első benyomásainkat, hiszen alapvetően egy nagyon szép és ízléses lakást sikerült kivennünk meglepően könnyen, de a szaggal, a párával és az álrenddel nehezen barátkoztunk eleinte, főleg, hogy mindannyian az otthonunkhoz hasonlítottuk, ami lehet nem ilyen modern, de lelke van és a miénk, benne minden apróság rólunk szól, ebben pedig egyelőre semmi….de azt is tudtuk, hogy ez csak az első benyomás, ennél már csak jobb lehet..
Francis Mayes Napsütötte Toszkána című könyve jutott azonnal eszembe, amikor a rideg lakásba próbáltunk egy kis életet, melegséget lehelni. Fokozatosan haladtunk, hogy minden percét kiélvezzük, hogy minden előrelépést sikerként értékeljünk.
Elsőként is a fűtést próbáltuk beüzemelni, ami a mi hálónk és az étkező kivételével, mindenhol sikerült. Kipakoltunk, majd elrohantunk a St Stephens-ben található Tescoba, ahol minden alapvető szükséges cuccot megvettünk, amire szükségünk volt. Hála a lakás felszereltségének, annyira komoly dolgokat nem kellett vennünk..a legfontosabb, hogy Stu is megkapta az első pint Guiness sörét, amivel életkedve azonnal visszatért. Sajnos az önkéntes lakberendezői törekvéseinknek gátat vet a tény, hogy nem lehet a falakhoz nyúlnunk, nem tehetünk fel képeket és egyéb kütyüket…ez azonban egy jó szempont a tekintetben, hogy hasznosabb dolgokra verjük el a pénzünket..
Az első este fesztelen borozással telt, aminek köszönhetően jó mélyen alhattunk és kellemesen kipihentük magunkat új otthonunkban..
Reggel szembesültünk a lakás egyik további hiányosságával, mégpedig azzal, hogy az egész lakásban sehol nincsen tükör..ezt első nap azért nem vettük észre, mert annyira meg voltunk zuhanva, hogy a tükörképünk látványa elrettentett volna minket attól, hogy kitegyük a lábunkat az utcára!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése