Életünk napjai

Mintha néhány bejegyzéssel korábban arról regéltem volna, hogy mostantól még aktívabban fogok tudni írni és jelentkezni, mert csak az enyém a gép.. Hát, abból kiindulva, hogy a héten hányan toltak le amiatt, hogy még e-mailekre se válaszolok és, hogy látom a blogon is azt, hogy ezen a héten kemény egy (na de kérem milyen hosszú) bejegyzést sikerült csak produkálnom, azt kell mondjam, tévedtem.. Elnézést kérek attól a sok kedves ismerősünktől, akik az elmúlt napokban ránk kattintottak és még mindig csak az ágyunkra telepedett állathalmot látták első képként.. próbálok hihető és elfogadható magyarázatokat találni.. Egyrészt nagyon el vagyok/vagyunk havazva az utóbbi napokban, aminek viszont tökéletesen ellentmond a másik indokom, miszerint szánalmasan unalmas napok állnak mögöttünk, amik nem érdemelnek pörgő ujjmunkát tőlem a klaviatúrán...

Na de mégis, hogy ne higgye senki se azt, hogy ennyiért már otthon is maradhattunk volna, néhány szó a mögöttünk álló napokról...
Eszter a héten elég beteg volt. Már jobban van szerencsére, de nagyon makacs volt és alig lehetett bekergetni az ágyába pihenni. Zoknit már hord idehaza, de ahhoz is az Anyai parancs kellett neki, mert rám, fiatalabbra nem hallgat!
Stu dolgozik, dolgozik, dolgozik, néha eszik és újonnan érkezett klasszikusokat néz velem, amiken 9-10 között elalszunk és arra ébredünk szinte mindig, hogy a laptop lemerült.. Mondtam én, hogy nagyon izgalmasan telnek a napjaink.
Megvettük az első tankönyvünket Eszterrel.. Szabad rablás: 49 font egy tankönyvért, miközben az nem is anatómia atlasz? Ráadásul vazelines papírra van nyomtatva és puhakötésbe borítva.. hm.. de a kognitív disszonanciám már akkor fellép minden reggel, amikor látom, hogy a fontot kemény 292-ért is lehetett venni a napokban ahhoz képest, hogy én 322-ért vettem.. Továbbra is áll a családunk jó tanácsa: Senki ne vegyen velünk egyszerre valutát, devizát, részvényt, se semmit, mert amint mi veszünk valamit, azonnal bukunk rajta..
Kedden volt szakszemináriumos előadásunk.. Általában az abból áll, hogy elmondják, miként kell megírni az ideális szakdolgozatot..Hosszas elbeszélések és tanácsadások után a múlt hétre kellett kiválasztanunk a témáinkat, amiket viszonylagos elnagyoltsággal, de azért valamilyen szintű minimális témaspecifikációval kellett leadnunk.. Hát kedden kitették közszemlére, hogy melyek a legbíztatóbb beérkezett szakdolgozatcímek: Accounting, Marketing, Franchise, Logistics, Mergers.. mindezeket 5000 szóba fogják az alkotók besűríteni..
Hihetetlen színvonala van az órának, amiből külön kiemelendő David Tucker szakdolgozat építésről alkotott modellje, miszerint a disszertáció a következő, egymásra épülő elemekből tevődik össze a teljesség igénye nélkül: gondolkodás, témaválasztás, forrásgyűjtés, írás, ellenőrzés, beadás...ezek egy piramis egymásra épülő elemei, melyek hierarchikusan helyezkednek el, azaz nem lehet beadni a szakdolgozatot egészen addig, amíg nincs témám.. teljesen túltelítődünk ettől a sok hasznos információtól.
Ha lehet gonoszkodni, ennél a modellnél a kínai diákok reakciója tetszett nekünk a legjobban.. Eleve tudni kell róluk, hogy minden egyes előadásdiát (amik amúgy fenn vannak a neten) lefényképeznek az űrbéli telefonjaikkal vagy Hello Kitty-s fényképezőgépeikkel, aztán pedig az egyes szavakat bepötyögik az elektronikus kéziszótárjaikba, mert az égvilágon semmit nem tudnak angolul.. Például ennél a piramisnál a pyramid szót is megnézték, de most a héten a philosophy, hypothesis, frustration szavakkal is bővült a szókincsük, mert hihetetlen, hogy egyszerre nyúl mind a húszezer kínai a rózsaszín fordítóért, hogy aztán összehasonlítsa, melyik milyen jelentést talál...
Annyira nem értem miért vettek fel ide ennyi kínait. Mármint nem azzal van baj, hogy kínaiak, hanem azzal, hogy nem csak a tárgyi tudásuk elég gyér, de angolul semmit sem tudnak, miközben Katica, aki a lakást szerezte nekünk, nem tudott bekerülni ide az egyetemre, pedig messze intelligensebb és jobb angoltudással rendelkezik..
Ráadásul mi is nagyon szívunk velük, mert ugyebár mi járunk Eszterrel angolra, ahova írnunk kellett anno egy placement testet. Mint az tegnap már végérvényesen is kiderült, természetesen senki sem olvasta el őket, mivel több, mint 2000 esszé érkezett (nem értem miért esszét irattak ennyi emberrel és miért nem tesztet).. ezek alapján választhattunk, hogy English for Business vagy English for Academic Purposes kurzusra szeretnénk járni.. Mi a business-t választottuk és itt már csak kemény 6 csoportalternatívát kínáltak, amiből mi a csütörtökire voksoltunk..
Az elején azt hittük, hogy azért ez a mi szintünk lesz. Aztán az első órán kiderült, hogy nem az, hanem valahol a középfok szintjére saccoltuk a csoport átlagát.. erre tegnap, mikor az első beadandónkat értékelte ki a tanár, odajött hozzánk, hogy elmesélje, hogy már beszélt a tanszéken több kollégával arról, hogy hova tudna minket áttenni, mert látja, hogy ez nekünk elég kellemetlen... de sajna az a baj, hogy a diákok 90%-a kínai és ezek, akikkel mi együtt vagyunk, állítólag még a felső krémjébe számítanak a nyelvtudásukkal.. és nincs ennél magasabb szintű csoport!?.. lehet mi választottunk rosszul, hogy végül az angolnál maradtunk, de azt hittük, fejlődhetünk és más külföldi is választja... tévedtünk, de mekkorát..
Amúgy a tanár nagyon helyes és szimpatikus, hihetetlen tudásszomjjal, de annál kisebb tudással.. ugye ő volt a branding-es vita kirobbantója.. Hát most megint belehúzott.
Kérdezte, hogy mi a különbség a stakeholder és a shareholder között. Mikor egy kínai elmondta a nagyjából helyes választ, akkor mondta, hogy: Nem, a shareholder a vállalatnak csupán részvényese, míg a stakeholder a vállalati részvényekből olyan mértékű részesedéssel rendelkezik, aminek a segítségével beleszólási joga van a vállalat működésébe, döntéseibe és irányításába.. és ahhoz, hogy valaki stakeholder legyen, a részvények minimum 50 százalékát kell birtokolnia..
Jézusom, hát én majdnem lefordultam a székről. Viszont az a hihetetlen magabiztosság, amivel mindezt előadta.. a többiek meg elkezdték lejegyzetelni a hülyeséget. Amikor jelentkeztem, hát szegény eléggé beijedt, és megint nagyon zavarba jött, de aztán utánanézett és elfogadta azt, hogy tévedett, miközben nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy ezt ő sosem tanulta, csak a stake meg a share szavakból erre következtetett..
Nézzük, mi történt még velünk... El ne felejtsem: Most, hogy Anyuék hazamentek, Eszter betegen szobafogságra ítéltetett, Stu pedig melózik, beköszöntött a vénasszonyok nyara Hullban 17 fokos átlaghőmérséklettel szerdán és csütörtökön. Mint egy szem egészséges naplopó, szerdán úgy gondoltam, hogy nyakamba veszem a várost nézelődni és teljesíteni a lehetetlent, venni egy csizmát.. Hát a csizma tényleg csak álom marad.. Nem akarok senkit sem a cipőügyeimmel untatni, de mint minden normális fogyasztónak, nekem is vannak preferenciáim és belső referenciaáraim, ha csizmáról van szó. Annyira nem is teljesíthetetlenek a feltételeim:
-Legyen a talpa 5 mm-nél vastagabb, ha már egyszer csízma
-Legyen vízálló, mert egész gyakran látok errefelé esőt és hóra is számítunk
-Legyen rajta cipzár, ha már egyszer a térdemig ér. Hát megkérdeztem az egyik boltban (ahova mellesleg Stut nem vették fel), hogy hogyan kell felvenni azt a csizmát, amin nincs cipzár és legalább nincs egy fotel sem, ahova leülhetnék szerencsétlekedni.. Erre a hölgyike mutatta, hogy támaszkodjak egyik kezemmel a cipőspultra, a másikkal meg húzzam felfelé jó erősen a szárát, vagy ha így sem megy, akkor huppanjak a földre.. Legszívesebben azonnal a fejéhez vágtam volna a surranót, de ugye köt a fogadalom... semmi agresszivitás idekinn.. na jó, egyszer már volt, de az az eladó megérdemelte.
-Legyen bőrből... ez az, amit fell kell adnom, mert összesen 3 bőr csízmát láttam eddig Hullban..
Na szóval így állok a cipőkkel idekinn.. Halott ügy, miközben szegény drágáim otthon árválkodnak nélkülkem.
Mivel a vásárlástól nagyon gyorsan elment a kedvem, bementem a Ferens Art Gallery-be újfent, hogy most végre egyes egyedül, a saját tempómban tudjak rácsodálkozni minden képre és találni néhány új gyöngyszemet. Igazából egyetlen egy olajfestmény miatt mentem csak be, ami múltkor annyira megfogott... le akartam tölteni a netről, hogy veletek is megosszam, de mivel Wedding Dress néven fut, mondanom sem kell, hogy a 11 400 000 találatból nem ez szerepelt az első ötszázban, mivel az alkotó sem valami ismert festő.. de nekem annyira tetszett. Olyan sötét, depressziós és kontrasztos volt, amilyen perspektívában még sosem láttam menyasszonyi készülődést bemutatva.. tulajdonképpen egy háttal álló nő mozdulatába és testtartásába volt minden gondolat és mondanivaló tömörítve a korábbi századokban nívó kényszerházasságról és megfelelésről, miközben annak a másiknak a fényképe ott kandikált ki a párna alól.. mindegy, nekem nagyon tetszett, és erre tegnapelőtt nem találtam meg. Azon a részlegen csak időszakos kiállítások vannak, mint az kiderült és most más alkotások voltak kiállítva...
Nagyon büszke vagyok, mert volt két Vasarely permutáció is az újdonsült repertoárban és szerintem azok előtt álltak talán a legtöbben.. hát, mi magyarok mindenhol ott vagyunk..
Három új kedvenc képet is találtam magamnak.

Az egyik egy olasz festők között oly népszerű témát mutat be, nevezetesen Szent Sebestyént, akit Szent Irén gyógyít.. kb. 5-6 ilyen címen futó reneszánsz és barokk alkotást láttam már, de talán az oldalt látható itt, Hullban kiállított Renieri darab dinamizmusa tetszett eddig a legjobban.


A másik kép Peter Howson kortárs darabja Mr Great Heart címmel. Le akartam fényképezni, de azonnal letámadtak a biztonságiak, hogy mit képzelek.. Én azt hittem, hogy csak a Szépművészetiben számít halálos bűnnek a fényképezés, hiszen így hírverést csinálhatnék és biztos sokan csak emiatt képesek lennétek ideutazni, hogy saját szemetekkel is megcsodáljátok a remekműveket... hát ők nem így gondolkodnak :)
Na és akkor bemutatnám befutót, mely a szerdai hangulatomat csizmavásárlás után leginkább tükrözte és amikor még csak éreztem, hogy az aznapi Tescoba menetelt sem úszhatom meg..

Jöttek és elmentek...

Szombat reggel az ablakon kinézve semmi okunk nem lett volna arra, hogy kiugorjunk pihe puha ágyikónkból. Szakadt az eső és minden szürke volt. Tipikusan olyan szombat, amikor a meleg kuckónkban szoktunk lapítani egész nap, mint két dinnye.. de ez alkalommal képtelen voltam tudomásul venni az érfelvágós hangulatot árasztó időjárást.... izgatottan és állítólag idegesítően ugráltam fel-alá a lakásban hamisan énekelve (ami kizárt dolog), mert vártam Anyut és Robkust.
Az érkezésük előtti utolsó két órában már percenként néztem a telefonomat, hogy mikor indulhatok már végre értük és reménykedtem abban, hogy nem kell ilyen ocsmány angolos időjárással fogadnunk őket.. Három esernyővel a tarsolyunkban indultunk ki a Paragonra a zivatar kellős közepén. Éppen tettünk három lépést, mire az eső hipp-hopp abbamaradt és verőfényes napsütés vette át a helyét.. Szerencse, hogy volt még időnk a vonat érkezéséig, mert a napsugarak látványa alapján azonnal tudtuk, mit kell keresnünk. Rohantunk, hogy kiérjünk a házak takarásából és pillanatok alatt meg is találtuk Beverly Road és Spring Bank kereszteződése felett átívelő teljes szivárványt csodálatos színpompájában..

Innen percek alatt kiértünk a vasútállomásra, ahol remegő lábakkal vártam a vonat érkezését..és egyszer csak feltűnt a kanyarban..

Amikor megállt, egyre csak néztem, néztem, merre lehetnek.. vajon mennyit nőtt az én pici öcsém, mennyit változott az Édesanyám a különválásunk óta? Nyilván nem sokat, de azért minden ilyen gondolat felmerült bennem... Aztán egyszer csak megláttam őket a tömegben és csak futottam, futottam..

Majd végre ott voltak mellettem.. az én Anyukám és a kisöcsém..és eddig bírta a kemény csaj..

A nagy örömkönnyek után elindultunk hazafelé, hogy egy kicsit szusszanjunk.. Otthon jött aztán az ajándékosztás. Huhú! Kaptam vörösborban sült libacombot baconos párolt káposztával, libamájat, házi sütipütit és Susu kedvencét, a kókuszkockát - egyetlen darabot sem sikerült elcsennem tőle, úgy eldugta!
Érkezett még egy fél évre elegendő Mese keksz csomag és a másik kedvencem, a 27 cm tömör gyönyör, a Lambertz Domino... ami már sajnos majdnem elfogyott. Ne felejtsük el megemlíteni és megköszönni Apu házi törkölypálinkáját, amiről sok olvasónk zenghetne ódákat és a 6 puttonyos aszúját.. A sok segélyszállítmány közül még a filmhalmot emelném ki, amik egy részéért örök hálával adózom Buba és Panna szüleinek!!
Este vacsizni mentünk, ahol sajnálatos módon kedzett újfent leromlani az öcsém állapota és egyre lázasabb lett szegénykém. Fájdalmait és kínjait mi sem szemléltethetné jobban, mint az a tény, hogy annyira szenvedett, hogy a saját lábán képtelen volt hazajutni..

Sajnos az ördögi kör folytatódott másnap is, mert Robkus láza egyre magasabb lett és pokolian érezte magát, aminek következtében a kis beteg kénytelen volt egész nap a négy fal között maradni és kúrálni magát.. ennek megfelelően mi is csak egy rövid sétát tettünk a városban, hogy ne hagyjuk túl hosszan magára..

Hétfőn, miután Töki egy picit jobban érezte magát, úgy döntöttünk, felmegyünk megnézni az egyetemet.. Útközben mindketten egész gyorsan belátták, hogy ez a Beverley Road, ami az egyetemhez vezet és amiről az egyik korai bejegyzésemben már írtam is, egyáltalán nem áll kapcsolatban Beverley Hills-szel. Viszont az egyetem és a teljes campus nagyon tetszett nekik.

Délután Robkust újabb adag szobafogságra ítéltük, hogy erőt gyűjtsön a hazafele útra, amíg mi hárman lányok nyakunkba vettük a pubokat és bevásárló utcákat, hogy a szombati Halloween Party-ra ruhát szerezzünk.. Sajna azt az ötletemet, hogy apácának öltözzek mindenki leszólta, így nem maradt más, mint valami nőiesebb mesterség választása, amihez sokkal egyszerűbb volt a jelmez beszerzése..

... hát igen, ez élesben még merészebben fog kinézni.. majd addig nem eszünk, hogy jobban passzoljunk a szerepbe és mindenkit lecsekkolunk, hogy ők is beöltöznek-e.. hát Stu megrökönyödését és döbbenetét azt hiszem nem kell hosszan részleteznem, bár arra nem számítottam, hogy ennyire rémisztőnek talál...

A búcsúeste kellemesen telt.. beszélgettünk, ettünk, kártyáztunk, meg jókat nevettünk.

Összesítésben nem éppen úgy sikerült a hétvége, ahogy én képzeltem és terveztem, de a silány programsorozatot leszámítva a legfontosabbat, amit kívánhattam, elértem: láttam Anyut és Öcsit. Nagyon-nagyon hálás vagyok nekik azért, hogy vállalták ezt a hosszú utat és kényelmetlenséget értem betegen és fáradtan, valamint köszönöm Apunak is a lehetőséget, hogy elengedte őket hozzám.

Ma már nélkülük vagyok, de na aggódjatok értem, mert egy örök barátom itt van mellettem és Rátok emlékeztet!

Nagy Nagy Nap!

Először is: Nagyon Boldog Szülinapot Kívánunk Józsi bátyámnak! Remélem azért nélkülünk is sikerült jól megünnepelni! Tökéletes kis család.. minden nemzeti ünnepre esik egy szülinap, névnap!
Másodszor: Élünk.. mindössze a késleltetés eposzi kellékével éltem, mikor nem írtam tegnap, nem rothadó tetemem várt Stu lovag mentőakciójára...
A tegnapi hisztim dióhéjban: Egész héten alig tudtam aludni, mely ténynek több okozati összetevője volt..
Kezdjük a legalapvetőbbel, a fenti elborult agyú feka MC-kel, akik annyira figyelmesek, hogy nem csak a nap 24 órájában tisztelnek minket azzal, hogy betekintést nyerhetünk a nagy művük születésébe (lehet, több számról van szó, de számomra teljesen megkülönböztethetetlenek ezek a zenének csak nagyon jó indulattal nevezhető alkotások), de ha elfogyna az ihletük, elhívják kedves barátaikat és jobbnál jobb bulikat rendeznek, melyek során a hallottak alapján gyakran kerül sor iszapbirkózásra, párnacsatára, pankrációra és valami olyan sportra, aminek köszönhetően a lakásunkban elhelyezkedő valamennyi radiátor egyszerre szokott rezegni.
Mivel a látványuk alapján 100 százalékos szignifikanciaszinten kijelenthetem, hogy nem maszáj harcosokkal állunk szemben, így semmi mentséget nem tudok elfogadni a folytonos. ugrálásra.Viszont annyi hálával tartozunk nekik, hogy segítenek nekünk visszavágni a rezsinken, mivel olyan hangzavart csinálnak non-stop, hogy igyekszünk a minimális időt a lakásban tölteni, mert annyira elviselhetlenek. Nem nagyon mertünk felmenni elkapni őket, mivel le tudnának zúzni egy ütéssel... de eddig bírtuk. Miután a héten harmadszor sikerült 4 óránál kevesebbet aludnom, fejlődésben lévő szervezetem beadta az unalmasat oly módon, hogy a hat hétig tartó viszonylagos toleranciám huss és pöcc eltűnt és felmentünk a srácokhoz.. hát nem akarok keménykedni, mivel az ég világon nem értünk el szinte semmit, de legalább velük ordítottam a lakótársaim helyett..
Visszatérve a hetem álmatlanságára, egyrészt főzőtudományunk megvillogtatásának kényszere okozott komoly fejfájást, ami mindaz utólag számotokra is kiderült, minden alapot nélkülözött. Még hogy a régi lányok úgy főznek, mint az anyjuk, a maiak meg úgy isznak, mint az apjuk.. mi valahol a kettő között állapodtunk meg Eszterrel.. még nem főzünk olyan jól, mint anyukáink, de legalább az alkoholt sem bírjuk úgy.. legalábbis én..
De térjünk át végre a hét legfontosabb hírére, a Nagy Átkelésre, ugyanis kerek 4 órán belül a Hull Paragon Interchange ködös forgatagában az én egyetlen, csodálatos Édesanyám és imádott kisöcsém karjaiba borulhatok végre két hónap után. Annyira várom, annyira hihetetlen.. Tudom, nem mindenkinek okoz ekkora problémát néhány hét elválás a családjától, de nekem ők a legfontosabbak .. már csak pocakos Edkusom kéne mellém és én lennék a világon a legboldogabb! Jó, persze, nem akarok kihagyni senkit: Apu morgása, drága bratyóim, sógornőim és tündéri gyermekeik, a többi rokon, a barátnőim, a barátaink, mindenki nagyon hiányzik.. de nem elégedtelenkedek, mert most Anyué és Fikucié a főszerep... yep yep yep. Sajna az idő nagyon eklektikus, igazán angolos.. szürke és trutyis, de ahogy Eszti mondaná, a mai nap Mission Impossible-je az, hogy valaki képes legyen leolvasztani a reggel nyolc óta az arcomon lévő mosolyt.. pedig a fekák most nagyon nótáznak odafenn...
Tegnap, míg odahaza mindenki vígan lógatta a lábát munkaszüneti nap lévén, Stu egész nap keményen húzta az igát. Lord Lókötő már túl van 6 teljes munkanapon, egész jól remekel és már kerek két napja nem azzal a kérdéssel fogadom az ajtóban, hogy kirúgták-e. Aláírta a szerződését is, aminél egyoldalúbb munkaszerződést még életünkben nem láttunk, de az is lehet, hogy csak elfelejtették hozzácsatolni a pakkhoz azt a részt, amelyik az ő jogait taglalja.. mert úgy tűnik, hogy nincs sok :) Úgy látom rajta, hogy a heavy workload ellenére élvezi a munkát, rengetegetet tanul és fejlődik, csak maximalista, mint mindig és folyamatosan azon töri magát, hogy tökéletes legyen, miközben elfelejti, hogy én nem is szeretem, ha mindig tökéletes, mert akkor nincs keresnivalóm mellette..

Az utolsó?

Lehet ez az utolsó bejegyzésem.. hosszas tépelődés és türelemharc után úgy döntöttem embert ölök társammal, Eszterrel.. remélem nem én húzom a rövidebbet. Ha nem jelentkeznék, akkor nem sikerült.
Drága Susum, a tetemünket hozd le az Apartment 29-ből!

Ezt Neked küldöm:
http://www.youtube.com/watch?v=AscPOozwYA8&feature=fvw

A szavak helyett beszéljenek a képek..

Marhapörkölt és palacsinta a'la Eszter&Noa

Vacsoránkat mely szavakkal írhatnánk le röviden és tömören, hogy elkerüljük a magas fokú önajnározást, miközben a tényeket nem torzítjuk?? Ilyen szintű profizmusnál, mint ami a mi konyhaművészetünket jellemzi igen nehéz a pátoszos szavak mellőzése..
Egyszerűen tökéleteset alkottunk.. Minden úgy sikerült, ahogy a nagy könyvben meg van írva.. a hús puha és omlós, a krumpli kellemesen porhanyós és a palacsinta, hát az egyszerűen zseniális volt.. Így bár továbbra is érzéketlenek vagyunk a mértékegységekre, de azt a korábbi megjegyzésemet, hogy tehetségtelenek vagyunk, kérünk mindenkit, hogy tekintse semmisnek!

Haladunk..

.. egész jól állunk! Még ki van rakva tartalékba a Domino Pizzeria telefonszáma, de egyre valószínűbb, hogy nem kell.. yep yep yep
Ami viszont kéne: egy 3kg-s hamuban sült cipó a Lipótiból! Anya, légyszi teleportáltasd nekem!
Viszont egyre égetőbb a kérdés: beleöntsünk 3 dl bort a következő üvegből a pörköltbe vagy inkább igyuk meg a többivel együtt?

Főzünk..

Mindenki drukkoljon! Eszterrel célba vettük a konyhát! Tegnap megvettünk elvileg mindent, ami kell ... kénytelenek voltunk megint kölcsönvenni a Tesco bevásárlókocsijait, mert már csak az egy rekesz bor is nagy terhet jelentett törékeny vállainknak! Apropó bor! Sajna tegnap elfogyott az, amelyiket a pöribe szántuk.. rájöttünk, hogy túl jó ahhoz, hogy ételbe főzzük.. de milyen jó!
Íme az eredmény:

Anyukák, maradjatok telefonközelben!
Balázs, Andris, fel a fejjel... legközelebb Ti is kaptok enni :)

Háziasszonynövendékek SOS-hívása Háziasszonyoknak

Először is szeretnénk köszönetet mondani a Kovács szülőknek a segélyszállítmányért! Finomak a sütik és a wasabis mogyoró! Na és a Mese keksz, hát igen, az Mese keksz.. olyan, mint mindig - megunhatatlan kis hazai kedvenc. :)
A következőkben Eszterrel fordulnánk mindenkihez nagyon nagy kéréssel. Amint azt említettem már, bejelentkeztek hozzánk külföldi lányok a múlt héten, hogy megnézzék a kecónkat. Azóta azt is kitalálták, hogy szeretnének belekóstolni a magyar konyha rejtelmeibe! Na itt a bökkenő. Holnap (kedden) este 7-re kéne Eszterrel valamit összedobnunk, ami ehető, magyaros és finom. A legnagyobb segítségünk és a lakás egyetlen főzni tudó alanya, Stu pont most tolt ki velünk azzal, hogy elkezdett dolgozni:) így kénytelenek leszünk mi magunk alkotni, sőt még boltba is menni.. előre félek..
Így mindenkit, aki tud főzni arra kérünk, hogy lásson el minket használható ötletekkel és tanácsokkal arra vonatkozóan, hogy mit kéne főznünk és hogyan. Stu kedvenc munkatársanőit a pénzügyről is kérjük, osszák meg velünk gasztronómiai kincstárukat!
Néhány hasznos információ:
- Mindketten abszolút tehetségtelenek vagyunk a konyhában
- Nincsenek érzéseink, így lehetőleg senki se írja azt, hogy "tegyél bele ezt és azt érzéssel" - konkrét mértékegységeket kérünk oly módon, hogy mérlegünk és mércénk nincs:) így marad a kanál és a bögre.
Mi az amink van:
- 2 lábas, (egyik se elég nagy levesnek), 1 serpenyő, 1 sütő, néhány hete már vannak fakanalaink is.. kb. ennyi. Ja és pirospaprika, és Mangalica szalámi.
Help!! Köszi mindenkinek!

Fair élesben..

Minden idegesítően más...

Stu elkezdett dolgozni, így sokkal többet leszek egyedül, de legalább több időm lesz gondolkodni újabb bejegyzéseken és lehetőségem is lesz lejegyezni őket, mert nem kell élet-halál harcot vívnom a gépért.
Péntek reggel volt az első olyan reggelink, amikor két főre terítettem, mert csak mi ketten ettünk Esztivel. Igen, itt egy egész komoly kis reggeli rituálét alakítottunk ki magunknak, hiszen minden nap 9-től 10-ig reggeliztünk, kivéve ha nagyon siettünk, mert akkor csak fél órát szántunk rá.. Stu, mint Tesco-függő, égre-földre keresgélt nekem ehető péksütiket, ciabattákat, olivás bagetteket, mert sajna pirítóshoz még mindig csak nagyon végszükség esetén tudok hozzányúlni. Hétfő óta már elmondhatom magamról, hogy ittlétünk alatt elsőnek főztem!! Igaz, hogy némi gondot okozott a tény, hogy a tűzhely nem melegszik, de amint rájöttem arra, hogy a falon lévő gombbal lehet azt központilag bekapcsolni, azonnal ment a dolog:)
Ez a hetünk, amint látható, csupa örömmel szolgált nekünk.. Hogy valamit a lányszakaszról és a diákéletről is hallassak, íme egy rövid élménybeszámoló:
Kedden egy órát álltam a buszmegállóban, mert, hát hiába van menetrend kirakva oda és a netre, illetve hiába lapul a pénztárcámban is egy példány tájékozódási pontként, abszolút nem közlekedik itt semmi. Van úgy, hogy 15 perc alatt érek háztól házig, míg máskor 60-70 perc is beletelik és nem az a különbség, hogy egyszer busszal, máskor meg rákjárásban teszem meg az utat félrészegen, hanem az, hogy egyszerűen van olyan, hogy zsinórban kimarad 4-5 busz is egymásután.. ilyenkor mindig úgy hiányzik a szmogos Pest: a heringeffektus a piros 7-en, a hajléktalanszag a combinokon, de legalább mindenhova oda lehet érni.
A bevezető héten nem győzték hangsúlyozni, hogy az angol nemzet számára mennyire fontos a pontosság és, hogy 3 perc késés után már nem engednek be az órára.. sajna ezt tanusíthatom, hogy így van. Kedden ugyanis 10 percet késtem az amúgy 50 percnyi órámról és nem akart a tanár beengedni a terembe. Megállított a táblánál és rázta, csak rázta a fejét.. mondtam neki, hogy elnézést, de úgy nézett rám, mint aki embert ölt. Már kezdtem unni, hogy ott állok, miközben mindenki rosszallóan méregeti a pofátlan későt, mikor a tanár mondta, hogy azzal az egy feltétellel ülhetek le, ha megválaszolom a kérdését a marketingkommunikációs stratégia 5 alapeszközére vonatkozóan, amit az elmúlt 10 percben próbált a többiekből kiszedni.. Erre visszakérdeztem a szokásos Noa-s "kedvességgel", hogy jó-e neki, ha a Kotler által kialakított 6-os tipológiát mutatom be.. Ekkor elkerekedett a szeme és, miután a választ is kielégítőnek találta, azonnal leülhettem.. örömmel jelenthetem, azóta már kezesbárány:) sőt mondta, hogy igazából be sem kellett volna jönnöm, mert tudom az óra anyagát..
Tényleg nem azért, hogy sznobok legyünk, de itt annyi hülye van, hogy arra nincsen szó.. ráadásul nem csak mi, hanem a többi magyar is (pedig hát ők sem valami nagy észlények:) , sőt még biliárdozni is nekem kellett őket megtanítanom) döbbenten jön ki minden órájáról, hogy hogyan lehet ez egy top university, mi több az egyik legjobb business school, ha egyszer még soha életünkben nem láttunk ennyi sötét embert egy rakáson. Lehet, hogy még nagyon az elején vagyunk, hogy elszóljuk magunkat, de a színvonal az vicc.. Nekünk úgy tűnik, hogy pont abból lehet majd problémánk, hogy mindent ezerszer részletesebben tanultunk és tudunk, mint kell.
A következőkben bemutatandó rész miatt mindenkitől elnézést kérek, aki felvágásnak fogja minősíteni, de csak arra szeretnék rávilágítani, hogy mennyire nagy a különbség az angol és a mi oktatási rendszerünk között, és, hogy egyre biztosabbá válik számomra, hogy ez a nemzet nem az intelligenciájával vívta ki nagyhatalmi pozícióját..
Én teljesen kiakadtam a kampánytervezés óránkon, amikor is etikai kérdéseket taglalt a tanárunk. Eleve ki az a hülye, aki azt elemzi a kampánytervezések során felmerülő etikai kérdések kapcsán, hogy az emberölésnek milyen etikai vonatkozásai lehetnek. Ezek után halál komolysággal bemutatta, hogy összesen két etikai megközelítés van: a deontologikus és a teleologikus etikák, melyek között az az egyetlen különbség az, hogy míg az egyik a mi a helyes/helytelen? addig a másik a mi a jó/rossz? kérdéskörrel foglalkozik és kész.. abszolút lényegtelen ténynek minősítette, hogy ennél sokkal több etikai irányzat van és, hogy míg a deontologikus etika lényege, hogy a cselekvéseket a priori alapelveknek kell vezetniük, melyek mintegy törvényként, kívülről vezetnek minket, és megszegésük esetén szankciókkal élnek, addig az utilitarista etikák etikai tartalmára csak a következmények etikus tartalma alapján tudunk következtetni, melyben a cselekvéseknek nincs önmagában belső lényegi értéke, hanem a jó és rossz volta körülményektől függő viszonylagos változó... magyarul, hogy az egyik etika lényege a jogszabályoknak történő megfelelés, míg a másiknak a személyi, illetve össztársadalmi hasznosság maximalizása.. (senki ne akarjon megérteni, és még egyszer elnézést kérek attól, aki unalmasnak találja.. nekem sincs sok közöm a tudományhoz, de nem is beszélek róla több száz embernek)
Na ezek után már azt hittük, hogy ez a bácsi már nem lephet meg minket semmivel. És mégis! Mert a stratégiatervezés első lépéseként egyoldalú játékelméleti modelleket állított fel. Hát ha azt valaki elmagyarázza nekem, hogy miként lehet egyszereplős egy olyan játszma, melynek pont az a lényege, hogy kettő vagy több ember közötti olyan interakciót mutassunk be, melyben a felek döntései hatással vannak a másik fél döntésére és a végeredményre, az a vendégem lesz egy sörre..elnézést mindenkitől, de nekem ezek nagyon nem feküdtek... most is próbálok a neten egyszemélyes zéró összegű modelleket keresni, főleg olyat, ami kampánytervezés során használható.. lehet, velem van a baj:)
És végezetül ne feledkezzünk meg az angol óránkról.. az már a múlt héten kiderült, hogy nem kerültünk a legjobb csoportba, de, hogy ennyire nem, az csak tegnap vált teljesen világossá. Pont ennek az órának az elején jött az SMS Stutól, hogy felvették, így én az első órában szárnyaltam.. Szegény Eszti már kezdett padlót fogni, mikor végre én is csatlakoztam lélekben az órához.. Ó, te jó ég! Próbáltunk mindenhez kedves arcot vágni és leplezni a döbbenetünket, hogy masteres és phd hallgatók, hogy lehetnek ennyire tudatlanok, illetve, hogy tanár, hogy lehet ennyire analfabéta.. de sajnos addig bírtam, amíg el nem hangzott a kérdés, amire harapok. Mi a brand? Erre az egyik kínai azt mondta, hogy egy logó, mire a tanár kijavította, hogy nem, a brand az egy név!? Na ekkor jutottam el arra a szintre a heti döbbenet után, hogy most már nem fogok továbbb csendben ülni és hallgatni ezt a sok baromságot, csak azért, mert attól félek, hogy nem tudok ékes angolsággal elküldeni mindenkit mindenhova és mert előfordulhat, hogy valamit én tudok rosszul.
Így jelentkeztem és elkezdtem beszélni, beszélni, beszélni! A beszélgetésünk eredménye: elértük, hogy nem kell bejárnunk többé órákra és, ha bejárunk, a tanár külön kérésésre segítünk neki az óra szakmai tananyagában, mert mondván ő csak angoltanár, nem közgazdász.. de van egy ötösünk már most! Juhéé:)

Edkus, Edkus már duplán nem halunk éhen!!!

A mai nap éppen megfelelő arra, hogy a hangya holdra szálljon.. számba cukorkák repüljenek, hogy a varázslat valósággá váljon!

Ennek megfelelően indult a mai napunk! Reggel 8-kor dörömböltek az ajtónkon! Megérkezett Edkus+Andris+Ugri segélycsomagja a Hulladékok számára! Benne csupa ritka hasznos dolog torkos, honvágyas magyaroknak... Zacskós levesek, ahogy Bubukám mondaná: Olyan leves, amiben még a víz is nyers.. és egy végtelen csokiáradat: Piros mogyorós, Szamba, Eperjó, Kapucíner, Sport és Balaton szelet halmok (persze mindenből étcsokis, mert az én kedvenc Edkusom tudja, mit szeret a kishuga!!).. Győri Édes Pillanatok, Tökmag és a nélkülözhetetlen sztárvendég: Mese keksz!! Igérem beosztom jövő hét végéig, amíg anyuék nem jönnek a következő rakománnyal!
A doboz rejtegetett még jó pár DVD-t is.. csupa olyan színvonal alatti film, amin együtt nőttünk fel Edkussal.. óó a Titkos imádó, meg a Katicák!! Alig várom, hogy megnézzem őket! Köszi Nektek Edkus! Ígérem megháláljuk! Kaptok cserébe helyi specialitásokat, mint a májas vesével töltött Yorkshire Pudding!
Azonban nem csak Edkus mentett meg minket ma a láthatáron settenkedő éhhaláltól! Örömmel jelenthetem minden lelkes rajongónknak, hogy a szavazást a mai nappal lezárom! Ennek oka, hogy Stu ma dolgozó hulladékká vált hivatalosan is. Persze, ahogy sokan rámutattatok, lehet, hogy már egy jó ideje dolgozott titokban, de eddig egész jól titkolta előlem.. a lényeg a lényeg, bevallotta, hogy felvették és úgy láttam, annyira nem is akarja a fizuját elrejteni előlem (ha meg elrejti, én majd megtalálom)!
Ezt a projectet mindenki utólagos engedelmével titokban zavartuk le, mert nem akartunk minden pofára esést nyilvánosan megélni, főleg, hogy Stut egyre inkább kezdte megviselni a tény, hogy még a Tesco-ba sem kellett minimálbérért polcfeltöltőnek. Szóval a tények dióhéjban: elküldtük a CV-jét az összes szállítmányozó cégnek Hullban, akiket a neten találtunk és az egyik visszajelzett, hogy éppen keresnek embert. Hétfőre hívták be interjúra első körben és tegnap hívták be a másodikra, ma délután pedig már jött a rég várt hír, hogy felvették!
Nagyon boldogak vagyunk! Szerencsére egész gyorsan sikerült állást szereznie, nem kellett feladnia elveit és méltóságát (nem kell cipőt árulni), sőt a szakmájában kapott melót és ráadásul messze nem minimálbérért! Kell ennél jobb nap? Ráadásul az idő is jobb itt, mint odahaza.. haha!
Most éppen itt lapít mellettem és az Argos katalógust bámulja, hogy mit akar venni az első fizetéséből, mert elsődleges célunk a bosszú lesz a felettünk lakó feka MC-ken, akik a hangfalakat a földön hagyva egész nap "zenéket" komponálnak.. Terveink szerint veszünk egy hifit, odarakjuk a hangfalakat a szellőzökhöz, ahonnan ők az égett hagymaszagot küldik nekünk és bekapcsolunk valami hörgős metált max hangerővel, majd elmegyünk itthonról, hiszen Susumnak sem kell már itthon ülnie egész nap és stresszesen koncentrálnia a munkakeresésre.. mára ennyit, mert most ünneplünk :)

Fair

Hull Fair

Szombatra terveztük a kiruccanást a Hull Fair-re. Mivel viszonylag közel van a kecónkhoz, ezért nálunk találkoztunk a többi magyarral, magunkhoz vettünk egy kis lélekmelegítőt és együtt mentünk ki a vidámparkba, ami a KC Stadion melletti lepratelepen volt felállítva. Úgy terveztük, hogy megnézzük a parádét nappali fényben és esti kivilágításban is, de mivel a fiúk lassan itták vagy inkább csak kóstolgatták a sörüket, így már csak sötétben láthattuk... de talán annyira nem is baj, hiszen így kevésbé tűnt igénytelennek.
Mivel a méretek és számok becslésével mindig is voltak problémáim és centit sem vittem ki magammal, így Stu külön kérésére hanyagolom a számok használatát, nehogy túl keveset vagy túl sokat mondjak valamiről.. Ennek megfelelően nagy vonalakban a Fair-ről az egyéni megfigyelésem és szembecslésem alapján a következőket jelenthetem ki megcáfolhatatlanul:
- hatalmas volt
- sokan voltak
Kábé úgy nézett ki a hely, mint sok magyar búcsú együtt, leszámítva, hogy itt a játékmesterek fehér cigányok voltak, nem volt minden dodgem Zámbó Jimmy, Bíró Ica és Balázs Pali arcportréival telepingálva és nem lakodalmas zene szólt, de valami ahhoz hasonló színvonalú. Mindezeket és a hideget leszámítva abszolút élvezhető volt a program, mint a megszeppent óvodások, úgy bámészkodtunk jobbra balra tátott szájjal.
Ez még csak a terepszemle volt, mivel maga a hely körbejárása is majdnem két órába telt.. most nézte ki mindenki, hogy a második felvonásban mi mindenre szeretne majd felmenni.. Az óriás keréken kívül én természetesen semmi mást nem mernék és nem is fogok kipróbálni, bár olykor még az is túl gyorsnak tűnt nekem. Folyamatosan azon stresszeltem, nehogy valaki a nyakamba hányjon fentről, a különböző gyomorforgató szerkezetekről, amikre képesek voltak felszállni..
Volt néhány nekem való színvonalas játék is, mint például a kacsahorgászat garantált ajándékért.. Stu megnyerte nekem Tódit, a fél gyp-s macit darts-ban..
Még ezen a héten végig tart a banzáj, így még egyszer mindenképpen kimegyünk, a többiek azért, hogy adrenalin löketet vegyenek magukhoz én meg azért, hogy lefényképezzem a fejüket vandálkodás után...

Party HULL-om

Az utóbbi napokban minden esténk nyüzsi volt. Próbáltunk egy picit összerázódni a többi magyarral, hogy gyakoroljuk a nyelvet, nehogy úgy menjünk haza, hogy elfelejtettünk magyarul.
Mint az kiderült, a többiek is olvassák (és kritizálják) a blogot, így nem tudok róluk érdemi leírást adni.. viszonylag jó fejek, ki lehet velük bírni egy évig :)
Csütörtökön karaoke party-n voltunk velük, illetve Rafaellel, a portugál lovaggal.. erről részletesebben majd mindenki Esztertől kérjen információt.
Péntekre voltunk meghívva Esztivel és Susuval az egyik német lány szülinapi bulijára. Már az első héten láttam az egyik boltban egy szuper szülinapos kalapot, és most végre valakinek meg lehetett venni!! Úgy láttuk, örült neki, de kábé fél órát sem volt a fején a sapi, mert járt körbe minden vendégen. Maga a buli nem volt rossz, de mivel ketten voltak ünnepeltek, mindketten meghívták a saját vendégeiket, aminek köszönhetően vagy 40-en voltunk egy 15 nm-nél nem nagyobb konyhában. Arra rájöttünk, hogy hiába örvendenek itt nagyobb népszerűségnek és jobb minőségnek a Tesco saját márkás termékek, mint odahaza, első körben soha senki nem azt választja... így esett meg, hogy az egy karton (32 zacsi) Walkers (otthon Lays) chipsünk két perc alatt elfogyott előlünk.
Viszonylag gyorsan leléptünk a nagyhangú, potyázó északi népek mattrészeg áradatából, hogy összefussunk a többiekkel egy sörre.. utána a legtöbben mentek az Asylum-ba mulatni.. sajna én nem kaptam Susutól eltávozási és italfogyasztási engedélyt, mert még mindig szötyi náthás vagyok... de nagyon remélem, hogy jövő héten végre nem kell mindenből kimaradnom.

Suli started

Elkezdődött a suli végre. Nem mintha, annyira szeretnék egyetemre járni, de már halálra untam magam idehaza. Már volt kemény két órám. Az egyik az Independent Study, ami a magyar szakszeminárium helyi megfelelője.. ezen készítenek fel minket arra, hogy megírjuk a szakdolgozatunkat: kemény egy év alatt, 5000 szó terjedelemben.. elég nevetségesen hangzik, főleg, hogy az otthoni diplomamunkám majdnem 30000 szó lett, úgyhogy azt fogom lefordítani és a hatodára tömöríteni, ha engedik.. na jó egy picit változtatok is rajta, hogy legyen benne még több idegen nyelvű forrás.
A másik óránk az Campaign Planning and Developement dupla előadás volt. Elég naív lehet a tanár, mert odahaza, ha az első órán elszólják magukat az előadók, hogy minden előadás fenn lesz majd a tanszék honlapján, abban a pillanatban kiürül a terem és ez az egész szemeszter során így marad.... de, hogy első órára kinyomtatva, összetűzve, külön kis jegyzetrésszel behozzák nekünk a félév összes előadásdiáját? Hát ilyennel még nem volt szerencsém eddig találkozni. Egyedül a nyelv miatt fogok bejárni, mert ráadásul már tanultam is ezt a tárgyat odahaza..
Egyszerűen nem értek valamit a tanárokkal kapcsolatban.. MIÉRT NEM HASZNÁLNAK MIKROFONT? Otthon annyira élvezik, hogy kihangosítják őket, hogy hallathatják a hangjukat és mindenki őket nézi.. ezek meg nem. Képesek egy 600 fős előadóban is úgy beszélni, hogy nem kapcsolják be a hangosítást, mikor az ott van az orruk előtt. Ráadásul a tanárok - tisztelet a kivételnek- beszéde is hagy kivetni valót maga után: előadásmódjukban semmi határozottság, semmi kiállás, ami miatt fel lehetne rájuk tekinteni, főleg a rektorra, aki annyira dadogott és összeszedetlenül beszélt mint egy rossz dyslexiás.
Viszont az előadásokban az nagyon jó pofa, hogy próbálják azokat interaktívvá tenni (gondolom ennek legfőbb oka, hogy nem akarják, hogy elaludjunk)..tegnap az előadáson is mindenfélét kérdezett a tanár.. persze mi Esztivel és a többi külföldi igyekeztünk behúzni fülünket-farkunkat, hogy ne szúrjon ki minket... az angolok pedig mondták a sok "okosat".. már azt hittem megúsztuk, mikor az utolsó percben éppen jegyzetembe merülve hallottam, hogy a "kislány, ott a sarokban, a kék masnis pulcsiban"..ó, neee! Teljes szívroham, miért szúrnak ki mindig.. nem emlékszem, hogy mit mondtam, mert totál lesokkolt, hogy egy 200-as előadóban felszólítanak, de Eszti azt mondta, hogy jól válaszoltam a kérdésre..nekem kiesett a dolog:)
Ma sok órám lesz, egész estig benn leszek, este pedig karaoke party... Eszti tegnap a portugál lovagjával volt mulatni, én sajna otthon maradtam, mert lebetegedtem:(
Képzeljétek el, hogy ma reggel kaptunk egy levelet valami olyan helyi autoritástól, mint odahaza az Antenna Hungária. Azt írták, hogy tudomásukra jutott, hogy már egy hónapja ott lakunk és nem vezettettük be a tv-t. Ennek értelmében nyomozást indítottak ellenünk, hogy megvizsgálják, nem lopjuk-e illetéktelenül az adást.. ez azt jelenti, hogy jönnek majd szúrópróba szerűen ellenőrizni minket és ha lebukunk, akkor 1000 nap börtönt kapunk. (remélem harmadolják, mert hárman vagyunk). Kíváncsi vagyok, hogy amikor megjönnek, elhiszik-e, hogy tényleg nincs tv-nk, vagy mindent átkutatnak a lakásban, hogy keressenek egy készüléket, mondván, hogy civilizált ember nem élhet tv nélkül.

Hogy került a 98-as Dom Pérignon a fehérneműhalom közé

Szombat este hivatalosak voltunk egy házibuliba a Cranbrook Avenue-ra. Mivel Julia, a vendéglátónk, a meghívást Susura is kiterjesztette, így eljött velünk, hogy egy picit ő is lazuljon a fiatalokkal.
Amint azt már korábban is írtam, elég retekban laknak a többiek a diákszállásokon, de ez a kecó volt eddig a leggázabb, amelyikben voltam. A nappali (vagyis a konyha nagyobb, betöltetlen tere) tele volt halmozva kartondobozokkal és bőröndökkel, amik sok-sok lehetséges útvonalat elzártak. Mesélték az ottlakók, hogy ezek a dobozok, poggyászok már az ő érkezésük előtt ott voltak és nem tudnak velük mit kezdeni.. ugyanígy a hűtőjük is tele volt minden széppel és jóval, amik az elmúlt fél évben lejártak..
Maga a buli laposan indult, mindenki késett, főleg a műanyagpoharak, így vagy egy órán át csak az üvegen keresztül tudtam szemezni a borocskámmal, mire megérkezett a pohár hozzá. Aztán egyre többen és többen lettünk, és mikor a srácok (beleértve Stut is) egyre kíváncsibbak lettek arra, hogy vajon mit rejtegethetnek a bőröndök, az elfogyasztott fél rekesz sörből bátorságot merítettek és kinyitották az egyiket..
Hát... szégyellem bevallani, de nekem még soha nem volt ennyi melltartóm.. Az egész bőrönd tele volt vadonatúj melltartókkal, baby doll-okkal, kombinékkal, bugyikkal.. minden rajta a címke.. A tulajdonosa nem tudom mire készült itt Hullban, de nem sok időt tervezhetett utcán tölteni, mert csak két nadrág volt benne és egy pulcsi a majdnem száz extrém fehérnemű között.. Ami érdekes volt számunkra, hogy a melltartók nem is voltak egyformák méretben, mert A-tól F-kosárig minden volt benne.
Azon elméledtünk, hogy vajon ennyi ledér ruci ebben a bőröndben hogyan érhetett el olyan súlyt, hogy a reptéren ráragasszák a heavy címkét (26 kg)... ekkor találta meg Susu a választ a bőrönd alján.. Gyönyörű zöld díszkötésben, a kuriózumitás és egyediség hangulati elemeként porlepte üvegben ott feküdt a 98-as Dom Pérignon teljes dicsfényében, amiből következtethettünk arra, hogy a bőrönd tulajdonosa igen nagy kanállal eszi az életet, ugyanis nem csak a testi, de a gasztronómiai élvezetknek is hódolni készült itt..szegényt azért nagyon sajnálom, hogy ennyi csecsebecsétől kellett megválnia, hogy mi jót szórakozzunk rajta, de nekünk innentől kezdve nagyon jó hangulatunk volt az estére..egészen hajnalig mulattunk.
Stu is nagyon jól érezte magát, mindössze egyetlen szíve fájdalma volt: immár sokadik ízben, egymástól független emberek vélik felfedezni személyében Bret Easton Ellis Patrick Bateman-jét az Amerikai pszichoból, ami főként számomra ad meg minden okot az aggodalomra annak ellenére, hogy én is látom benne a yuppi-t.. viszont nyugtat a tudat, hogy eddig még senkit nem mészárolt le láncfűrésszel csak azért, mert annak jobb, vízjeles névjegykártyája volt...

Nézelődünk

Hétvégénk újfent igen mozgalmasan telt. Szombat délelőtt meglátogattuk Stuval a Ferens Art Gallery-t, melyben a barokktól egészen a kortárs absztrakt művészetig minden korszakból találhattunk ízelítőt elsősorban angol alkotóktól (Stanley Spencer, David Hockney, Helen Chadwick), de volt néhány olasz és holland kiválóság is.
Ami számunkra külön kiemelést érdemel, az a Shirley Craven and the Hull Traders időszakos kiállítása, mely egy, a hatvanas években kialakult design-csoportot jelöl. Tagjai elsősorban post-war szöveteket és designbútorokat terveztek a korszak tehetősebbjei számára csillagászati áron. Nonfiguratív elemek, kontúrok és a hatvanas évek diszkrétnek nem éppen mondható swinging színvilága jellemzi alkotásaikat, melyek látványa igazi vizuális élményt garantál.
Mindketten meglepődtünk azon, hogy a múzeumot nem csak múzeumként használják, hanem találkozóhelyül kultúrára szomjazók, tehetséges/önjelölt művészek és kisgyermekes családok számára. Ily módon bárki, aki kedvet érez alkotó teheteségének megvillogtatására, az nyugodtan vehet papírt, ceruzát a korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló készletből, és ahol kedve tartja lehuppanhat és zavartalanul alkothat.
A kiállítás után a Queen Victoria Square ellentétes oldalán elhelyezkedő Maritime Museumba battyogtunk, ahol a nevéhez mérten egy hatalmas tengerészeti és halászati tárlatot tekintettünk meg. Mivel a horgászat az egyik olyan sport, ha egyáltalán sport, ami soha életemben nem tudott lekötni, így nem tudok róla hosszas és főként élvezhető beszámolót nyújtani... de ezzel egyáltalán nem szeretnék a múzeum dicsfényén bármit is csorbítani, ugyanis Susumat beleértve minden férfi élvezte a kirándulást, míg mi nők nagyokat ásitoztunk és egyedül a bálnacsontváz és a kitömött jegesmedve kötötte le figyelmünket.
A kultúraszomjunkat kielégítve a belvárosi bevásárlóutcák hömpölygő görgetegébe vetettük magunkat, hogy 4 hét után végre kicsit abba is belekostóljunk. Már jóval kiindulásunk előtt összeállítottam azon listát, hogy mi mindent szeretnék ebben az egy évben idekinn megnézni/megvenni/kipróbálni/megenni/meginni. Örömmel jelenthetem, hogy az első strigulák megvannak.
Vágyaim netovábbjai között szerepelt néhány film megvétele, amelyeket már hosszú évek óta üldözök odahaza mindhiába. Itt bementem egy nagyobb filmes boltba és szinte minden, amit oly régóta keresek, ott volt, eredeti színpompájában.. úgy örültem nekik... vigyorogva járkáltam fel, s alá a polcok között és ezt is megtaláltam, azt is megtaláltam, mire egy halom DVD-vel a kezemben, teljes örömmámorban úszva kellett szemesülnöm a ténnyel, hogy kicsit sokat akarok egyszerre..Szerencsére racionális lelkismeretem, Stu mellettem volt, hogy nehogy aberált mennyiségű filmet vegyek, így maradtunk az Audrey Hepburn Ultimate Collection-nél (benne az Álom luxuskivitelben, a Sabrina és még sokan mások:), illetve, hogy ne csak lányos trutyikat kelljen néznünk, a Fargonál. (aki tud nekünk filmet küldeni, plíz jelentkezzen, mert nincs tv-nk és nem tudunk ezzel a villámvili nettel letölteni). A többi filmet jól eldugtam a boltban, hogy más, illetéktelen behatoló ne találja meg helyettem, így csak rám várnak, és én pedig majd megyek értük.

Mit nekünk Olaszliszka, verjük egymást angol módra

Egyre biztosabbá válik számomra, hogy Anglia nem az az ország, ahol egy egész életet le tudnék élni. Kezdjük a munkavállalással. Minden munkaközvetítő cég nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy küldetésükben alapvető szerepet játszik az egyenlő esélyek biztosítása minden ember számára, a faji, vallási és nemi identitástól függetlenül. Itt jutunk el ahhoz a kérdéshez, hogy miként kéne az elméletet a gyakorlatba ültetni és a működési környezetet is ezen elvek szerint kialakítani. Sajnos úgy látjuk, hogy ez a szemlélet még gyerekcipőben jár itt, hiszen Stu általában a nemzetiségénél elbukik minden egyes jelentkezésénél, de az angol udvariasság értelmében mindig úgy érkezik a nemleges válasz, hogy kérünk nem igényelj részletesebb magyarázatot az elutasításunkat illetően, csak hidd el: Nem vagy elég jó nekünk.. hm
A másik zavaró tényező a kifinomult angol stílus, amiről a XIX. századi regényekben oly pátoszosan zengtek ódákat, mondván, hogy a távolságtartó magatartás egyik legfontosabb kelléke a mérsékelt érzelemkimutatás, a tények rideg tudomásul vétele és a problémák személyes megoldása a nagy világ számára történő kinyilvánítással szemben.
De régen volt mindez. Ma reggel ennek a teljes ellentétével szembesülhettünk. Éppen az újonnan beüzemelt radiátorunkban gyönyörködtünk és élveztük, hogy végre nem fagyunk meg a hálónkban, mikor hangos kiabálásra lettünk figyelmesek a parkoló irányából. Kinéztünk az ablakon, ahol is meglett munkások hadonásztak egymásnak lapáttal, vasrudakkal és egyéb méretes harci eszközökkel, amik fenyítésre alkalmasak. Bár pontosan nem derült ki a vita oka, de egy fekete hajú démoni szépség lehetett a probléma forrása, aki próbálta szétszedni a fiúkat, mielőtt elmérgesedne a társalgás. Egy srác volt öt ellen és valamiért elég mérgesen lengette a lapátot. Miután a hölgyemény telefonnal a kezében elfutott, éppen behajtott egy autó a parkolónkba és egy pedig éppen indulni akart.
Ekkor a lapátos fenegyerek visszaadta a harci eszközét és ahelyett, hogy vette volna a nyúlcipőt, ott maradt még óbégatni a nála 3-szor akkora férfiakból álló túlerővel szemben. Ezt az ellenfelei azonnal ki is használták, mivel a legméretesebb gnóm pillanatok alatt a földre terítette egy-két ütéssel és így a srác pont az éppen kifelé igyekvő autó elé esett. A leláncolt Prométheuszt így a földön fekve már könnyűszerrel lehetett büntetni kihágásáért. Mind az öt intelligens fiatalember körbevette és lábbal, lapáttal, kézzel, ahogy érték, úgy püfölték azt a szerencsétlent, míg a két említett autó ott állt körülöttük, mert a harci jelenet éppen az út közepén történt és nem tudtak tovább hajtani. A házunkból is többen kijöttek és nézték a kakasviadalt (mi az ablakból néztük, mert nem mertünk kimenni), de ennyi szemtanú sem tántorította el a dünöngő bikákat.
Végül valahogy csak abbahagyták, mire megérkeztek a rendőrök és a rohamkocsik, amiket a lány hívott. Elég sokáig elemezték a helyzetet, illetve elvitték a lapátokat. Szörnyen kiábrándító és rémisztő, hogy ilyen látványban volt részünk délelőtt a város egyik legpatinásabb környékén és, hogy ennyire vandál módon verik egymást önkívületükben ezek a férfiak, miközben elégedetten nevettek magukban azon, hogy megcsillogtathatták végre férfierejüket. De talán mégis az általuk generált patthelyzet a legszörnyűbb, hiszen közel 30 szemtanú volt, és nem tudtunk, nem mertünk semmit sem csinálni, csak ledöbbenve néztük, ahogy ezek az állatok szétverik egymást, míg a látványhoz szokott angolok úgy mentek el mellettük, mintha mi sem történt volna...

HULL-a-fáradt

Kicsit megkésve, de újra itt. Ez a hetünk elég embert próbáló, mert folyamatosan csak rohangálunk egyik épületből a másikba, hogy teletömjék a fejünket csupa evidens dologgal.
Hétfőn volt a Business School-ban az első hivatalos tájékoztatónk. Meg kell hagyni, szerencsénkre ezek az épületek sokkal flancosabbak és kényelmesebbek, mint a többi szak létesítményei. Ez javarészt annak köszönhető, hogy rengeteg pénz áramlik a Business School-ba, hiszen nagyon jó hírnevet vívott ki magának az utóbbi 10 évben és így bekerült a legjobb 20 Business School közé Angliában, (e helyezés odahaza nem sokat jelent, de itt közel 200 Business School van, így talán kicsit elismerésre méltóbb az eredmény), illetve nagyon sok cég támogatja őket. A másik nívósabb szak itt a vegyészet, mivel az egyetem a hírnevét elsősorban annak köszönheti, hogy az akkor még zordnak hitt falain belül fejlesztették ki a 70-es években a folyadékkristályos technológiát, és szinte mindent az e találmányból származó bevételekből építettek ide.
A tájékoztató pakkok átvétele és az előadások után egy Welcome Lunch-ra voltunk hivatalosak, ahol angol konyhához képest egész ehetőt produkáltak. Itt találkoztunk a két magyar sráccal is, akik szintén közgázosak, de alattunk járnak. Magyarokhoz méltóan teletömtük magunkat, aztán rohantunk GP Registrationre, hogy legyen háziorvosunk. Ezt is egész lendületesen sikerült lezavarnunk, úgyhogy innen tovább mehettünk a Free Elective Fair-re, hogy választható tantárgyat vegyünk fel, ami annyira volt választható, hogy eldönthettem, hogy English for Academic Purposes-t vagy English For Business-t akarok felvenni.
Kedden reggel arra ébredtünk, hogy dörömbölnek az ajtónkon. Félkómásan kikódorogtam, hogy elküldjem azt a galádot, aki fél nyolckor fel merészelt minket ébreszteni, de csak a postás volt egy nagy dobozzal. Bevittem Susu mellé, hogy bontsuk ki együtt és mi volt benne?? Egy hatalmas adag dióstekercs Harasztiról a Szakács-konyháról. Köszönjük, mert jó volt végre egy értelmes sütit enni a sok elcukrozott rémség után.
Délelőtt mentünk Placement Testet írni angolra, ahol 30 perc alatt kellett beszámolót írnunk a technológiai forradalom hatásáról a nyelvoktatásra. Rendkívül érdekes és lebilincselő téma, nagyon örültem neki. De legalább a tanár is egy hatalmas tirpák volt velünk, bár lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem bírtam a szemébe nézni, miközben társalogtunk, mert annyira lekötötte a figyelmemet az a tény, hogy ennyire szakállas nőt még életemben nem láttam, hogy tátott szájjal csak az arcát néztem. (nem tudom, milyen hormonokat produkálhatnak és bocsátanak ki a vegyészeti tanszékről, de annyi szakállas női tanár van itt). A szintfelmérő után welcome buffet volt a marketingeseknek, úgyhogy elugrottunk oda is enni egy jót. Az nagyon meglepett, hogy az összes marketinges professzor lejött és maguktól odamentek a diákokhoz ismerkedni. Döbbenetes és figyelemreméltó a tény, hogy itt mennyire diákközpontúak a tanárok és, hogy mennyire nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egyenlő félként kezeljenek minket, halandókat.
Kedd este felhívtam anyumat skype-on és pont jókor, mert András bátyám (vagy inkább Cserta Kapitány, mert úgy kérte) és családja éppen nálunk volt odahaza, így láttam őket is! Jajj, a babák, vagy inkább a nagyfiú és a nagylány milyen nagyot nőttek és milyen helyesek! Nagyon hiányoznak:( Amint a sidebar-on is látható, Józska bátyáméktól is folyamatosan kapunk képeket apró-cseprő tüneményeikről Nóri jóvoltából, úgyhogy nekik is köszönjük! Mindenkitől várunk amúgy képeket és elnézést kérünk, ha az e-mailekre nem tudunk azonnal válaszolni. Sajna a netünk elég hangulatember és van, hogy egy fél napig nem hajlandó csatlakozni, ha meg működik, akkor Stu folyamatosan melókra pályázik. De mindenkinek válaszolunk és mindenkit bátorítunk, sőt kérünk, hogy írjon nekünk, hogy telnek napjai odahaza, illetve külföldön.
Visszatérve a hétre, szerdán sajna nem volt semmilyen fogadás, így azt ettük, amit magunk vettünk potyázás nélkül. Akkor volt a találkozónk a Programme Leader-ünkkel és kiderült, hogy ez a suli sem jobb a közgáznál, mert itt sem tud pontosan senki semmit, leszámítva, hogy rendkívül jól hárítják a felelősséget. Nagyon tetszik, hogy van egyszer egy felügyelőm az international office-ból, van egy az international relations office-ból, van egy marketinges programme leader-em és egy personal supervisor-om is (akit Raphael Akhamaki-nak hívnak). Mindegyikhez más problémákkal lehet fordulni, személyes, akadémiai, személyes-akadémiai, szakirányos, személyes-szakirányos, nem tudom, hogy lehetne meghúzni a határvonalat. Nagyon bátorítanak, hogy menjünk és kérdezzünk, de ha nem tudom besorolni a problémám természetét? És csak jobbra-balra küldenek, bocsánatot kérnek, mentegetőznek és végül mindig a Barbara nevű 5. embernél kötök ki, aki a dékán és ő tartotta a prezit még anno Pesten. Amúgy ezek mellett az emberek mellett van olyan központ, ahol lelkisegély-szolgálatot üzemeltetnek, van olyan tanácsadó központ, ahol a nehezebb házikban és beadandókban segítenek, és van olyan is, ahol a külföldiek angol nyelvű beadandóit nézik át nyelvhelyesség javítása céljából. Nagyon felkészültek, remélem működik a rendszer, mert állandó vendég leszek.
A legfélelmetesebb a Turnitin program, amit itt használnak. Kaptunk egy rakat öntapadó vonalkódot, ami minket azonosít és mindenre csak azt kell ragasztani, nem lehet nevet használni. Minden egyes beadandó értekezést, dolgozatot elsőként fel kell töltenünk a Turnitin-re és az 10 perc alatt átvizsgálja azt, hogy van-e benne plagizálás és kiemeli azt a részt, utalva arra, hogy honnan is van. (Aki tanácsolná, hogy magyart fordítsak le, szólok, hogy fordító program is van benne, így minden egyetem könyvtárának minden kiadványa megvan nekik.. legalábbis ezt elég sokszor hangsúlyozták). Maradnak a saját gondolatok:)
Ma (csütörtökön) hosszas és idegesítő várakozás, sorbaállás és rohangálás után sikerült beregisztrálnom az egyetemre, így diák vagyok, van diákom, van e-mailcímem, neptun kódom, meg mindenem ami kell. Megérkezett a szemeszter bérletem is a buszra, amire már nagyon vártunk.
A számomra legértelmetlenebb rendelet, amit itt megkövetelnek az, hogy minden héten a diákunkkal le kell jelenteni magunkat, hogy járunk a suliba, különben kirúgnak. Ez főleg a vízumos diákok miatt van. Nekünk pont hétfőn kell mennünk, amikor éppen egy darab órám nincs és mindenkinek a kiadott napján kell mennie, úgyhogy csak ezért felbuszozhatunk. Megjegyzendő, hogy itt még a közgáznál is kevesebb óránk van. Hetente minimum 3, maximum 6 és minden héten más. Azt mondják azért, mert ők a független tanulás hívei végzősök esetében a sok beadandó miatt (ami nyomába sem ér a közgázos beadandóknak se mennyiségre, se hosszra).
Tegnap este voltunk Lídia (a magyar lány) születésnapját ünnepelni egy Luciano nevű olasz étteremben a belvárosban. Kellemesen telt az este, színvonalas volt az étterem konyhája és magyar volt a pincér! Eljött az egyik hétfői magyar srác is, így egész népes kis hazafi-tábort alkottunk.
Stut megette a fene, mikor hazaérve meséltem neki, hogy Lídia, aki kocsival jött ide Oxfordból, idefele úton pénteken az egyetem mellett látta, hogy a Domino Pizzériában kifutót keresnek, mire bement és máris felvették. Szegénykém pedig már hetek óta küzd. Tegnap volt egy állásbörzén, ahol beadta több olyan pozícióra, amit a karácsonyi csúcsforgalom idejére hirdettek meg. Én is jelentkeztem eladónak, de nem valószínű, hogy felvesznek, úgyhogy csak poén volt.. Ma bement éttermekbe is, hogy van-e meló és kettőben mondták, hogy lenne és ígérték, hogy hívják. Mondjuk ezt már nem vesszük be. Ugyebár 2 hete írtam, hogy a Kingston-nál el voltak szállva a Susumtól és 2 órán át csak vele foglalkoztak, sőt múlt héten a céget is felkeresték, odahaza hogy leigazoltassák, valóban ők írták a referenciát.. ezek után azt hittük, hogy jelentkeznek, de Stu megpályázott kedden egy általuk hirdetett pozíciót, mire visszaírták, hogy küldjön egy CV-t. Értetlenül jeleztük ennek a féleszű bandának, hogy már ott van náluk a CV-je és van egy saját profilja is elvileg.. azóta újra semmi.
Most tehát úgy állunk, hogy Susu lehet, pincér lesz. Nekünk mindegy, mi lesz, csak legyen valami melója és ne kelljen egész nap itthon ülnie és stresszelnie. Az ilyen munkák mellett még nyugodtan kereshet mást, miközben angoltudását pallérozza. Kizárólag a cipőárusítástól és a szalagmunkától zárkózik el.
Tegnap délután sajnos mindkét lakótársamat rezignált állapotban találtam. Legyőzte őket a honvágyuk és elbizonytalanodtak azon, hogy vajon kell-e ez az egész nekik. Örömmel jelenthetem, hogy most már jobban vannak, amin sokat segít az a tény, hogy hárman vagyunk és tudjuk a másika(ka)t lelkileg támogatni egy-egy megingáskor. Remélhetőleg nem lesz olyan, hogy egyszerre dönt le minket a depresszió, mert akkor közös EMO klubbot fogunk alkotni. Stu már nagyon várja, hogy dolgozzon, mi meg azt várjuk, hogy végre kezdődjön a tanítás, mert jelen helyzetünket picit unjuk, de mint mindig, most is reménykedünk és összetartunk.