Először is: Nagyon Boldog Szülinapot Kívánunk Józsi bátyámnak! Remélem azért nélkülünk is sikerült jól megünnepelni! Tökéletes kis család.. minden nemzeti ünnepre esik egy szülinap, névnap!
Másodszor: Élünk.. mindössze a késleltetés eposzi kellékével éltem, mikor nem írtam tegnap, nem rothadó tetemem várt Stu lovag mentőakciójára...
A tegnapi hisztim dióhéjban: Egész héten alig tudtam aludni, mely ténynek több okozati összetevője volt..
Kezdjük a legalapvetőbbel, a fenti elborult agyú feka MC-kel, akik annyira figyelmesek, hogy nem csak a nap 24 órájában tisztelnek minket azzal, hogy betekintést nyerhetünk a nagy művük születésébe (lehet, több számról van szó, de számomra teljesen megkülönböztethetetlenek ezek a zenének csak nagyon jó indulattal nevezhető alkotások), de ha elfogyna az ihletük, elhívják kedves barátaikat és jobbnál jobb bulikat rendeznek, melyek során a hallottak alapján gyakran kerül sor iszapbirkózásra, párnacsatára, pankrációra és valami olyan sportra, aminek köszönhetően a lakásunkban elhelyezkedő valamennyi radiátor egyszerre szokott rezegni.
Mivel a látványuk alapján 100 százalékos szignifikanciaszinten kijelenthetem, hogy nem maszáj harcosokkal állunk szemben, így semmi mentséget nem tudok elfogadni a folytonos. ugrálásra.Viszont annyi hálával tartozunk nekik, hogy segítenek nekünk visszavágni a rezsinken, mivel olyan hangzavart csinálnak non-stop, hogy igyekszünk a minimális időt a lakásban tölteni, mert annyira elviselhetlenek. Nem nagyon mertünk felmenni elkapni őket, mivel le tudnának zúzni egy ütéssel... de eddig bírtuk. Miután a héten harmadszor sikerült 4 óránál kevesebbet aludnom, fejlődésben lévő szervezetem beadta az unalmasat oly módon, hogy a hat hétig tartó viszonylagos toleranciám huss és pöcc eltűnt és felmentünk a srácokhoz.. hát nem akarok keménykedni, mivel az ég világon nem értünk el szinte semmit, de legalább velük ordítottam a lakótársaim helyett..
Visszatérve a hetem álmatlanságára, egyrészt főzőtudományunk megvillogtatásának kényszere okozott komoly fejfájást, ami mindaz utólag számotokra is kiderült, minden alapot nélkülözött. Még hogy a régi lányok úgy főznek, mint az anyjuk, a maiak meg úgy isznak, mint az apjuk.. mi valahol a kettő között állapodtunk meg Eszterrel.. még nem főzünk olyan jól, mint anyukáink, de legalább az alkoholt sem bírjuk úgy.. legalábbis én..
De térjünk át végre a hét legfontosabb hírére, a Nagy Átkelésre, ugyanis kerek 4 órán belül a Hull Paragon Interchange ködös forgatagában az én egyetlen, csodálatos Édesanyám és imádott kisöcsém karjaiba borulhatok végre két hónap után. Annyira várom, annyira hihetetlen.. Tudom, nem mindenkinek okoz ekkora problémát néhány hét elválás a családjától, de nekem ők a legfontosabbak .. már csak pocakos Edkusom kéne mellém és én lennék a világon a legboldogabb! Jó, persze, nem akarok kihagyni senkit: Apu morgása, drága bratyóim, sógornőim és tündéri gyermekeik, a többi rokon, a barátnőim, a barátaink, mindenki nagyon hiányzik.. de nem elégedtelenkedek, mert most Anyué és Fikucié a főszerep... yep yep yep. Sajna az idő nagyon eklektikus, igazán angolos.. szürke és trutyis, de ahogy Eszti mondaná, a mai nap Mission Impossible-je az, hogy valaki képes legyen leolvasztani a reggel nyolc óta az arcomon lévő mosolyt.. pedig a fekák most nagyon nótáznak odafenn...
Tegnap, míg odahaza mindenki vígan lógatta a lábát munkaszüneti nap lévén, Stu egész nap keményen húzta az igát. Lord Lókötő már túl van 6 teljes munkanapon, egész jól remekel és már kerek két napja nem azzal a kérdéssel fogadom az ajtóban, hogy kirúgták-e. Aláírta a szerződését is, aminél egyoldalúbb munkaszerződést még életünkben nem láttunk, de az is lehet, hogy csak elfelejtették hozzácsatolni a pakkhoz azt a részt, amelyik az ő jogait taglalja.. mert úgy tűnik, hogy nincs sok :) Úgy látom rajta, hogy a heavy workload ellenére élvezi a munkát, rengetegetet tanul és fejlődik, csak maximalista, mint mindig és folyamatosan azon töri magát, hogy tökéletes legyen, miközben elfelejti, hogy én nem is szeretem, ha mindig tökéletes, mert akkor nincs keresnivalóm mellette..
Másodszor: Élünk.. mindössze a késleltetés eposzi kellékével éltem, mikor nem írtam tegnap, nem rothadó tetemem várt Stu lovag mentőakciójára...
A tegnapi hisztim dióhéjban: Egész héten alig tudtam aludni, mely ténynek több okozati összetevője volt..
Kezdjük a legalapvetőbbel, a fenti elborult agyú feka MC-kel, akik annyira figyelmesek, hogy nem csak a nap 24 órájában tisztelnek minket azzal, hogy betekintést nyerhetünk a nagy művük születésébe (lehet, több számról van szó, de számomra teljesen megkülönböztethetetlenek ezek a zenének csak nagyon jó indulattal nevezhető alkotások), de ha elfogyna az ihletük, elhívják kedves barátaikat és jobbnál jobb bulikat rendeznek, melyek során a hallottak alapján gyakran kerül sor iszapbirkózásra, párnacsatára, pankrációra és valami olyan sportra, aminek köszönhetően a lakásunkban elhelyezkedő valamennyi radiátor egyszerre szokott rezegni.
Mivel a látványuk alapján 100 százalékos szignifikanciaszinten kijelenthetem, hogy nem maszáj harcosokkal állunk szemben, így semmi mentséget nem tudok elfogadni a folytonos. ugrálásra.Viszont annyi hálával tartozunk nekik, hogy segítenek nekünk visszavágni a rezsinken, mivel olyan hangzavart csinálnak non-stop, hogy igyekszünk a minimális időt a lakásban tölteni, mert annyira elviselhetlenek. Nem nagyon mertünk felmenni elkapni őket, mivel le tudnának zúzni egy ütéssel... de eddig bírtuk. Miután a héten harmadszor sikerült 4 óránál kevesebbet aludnom, fejlődésben lévő szervezetem beadta az unalmasat oly módon, hogy a hat hétig tartó viszonylagos toleranciám huss és pöcc eltűnt és felmentünk a srácokhoz.. hát nem akarok keménykedni, mivel az ég világon nem értünk el szinte semmit, de legalább velük ordítottam a lakótársaim helyett..
Visszatérve a hetem álmatlanságára, egyrészt főzőtudományunk megvillogtatásának kényszere okozott komoly fejfájást, ami mindaz utólag számotokra is kiderült, minden alapot nélkülözött. Még hogy a régi lányok úgy főznek, mint az anyjuk, a maiak meg úgy isznak, mint az apjuk.. mi valahol a kettő között állapodtunk meg Eszterrel.. még nem főzünk olyan jól, mint anyukáink, de legalább az alkoholt sem bírjuk úgy.. legalábbis én..
De térjünk át végre a hét legfontosabb hírére, a Nagy Átkelésre, ugyanis kerek 4 órán belül a Hull Paragon Interchange ködös forgatagában az én egyetlen, csodálatos Édesanyám és imádott kisöcsém karjaiba borulhatok végre két hónap után. Annyira várom, annyira hihetetlen.. Tudom, nem mindenkinek okoz ekkora problémát néhány hét elválás a családjától, de nekem ők a legfontosabbak .. már csak pocakos Edkusom kéne mellém és én lennék a világon a legboldogabb! Jó, persze, nem akarok kihagyni senkit: Apu morgása, drága bratyóim, sógornőim és tündéri gyermekeik, a többi rokon, a barátnőim, a barátaink, mindenki nagyon hiányzik.. de nem elégedtelenkedek, mert most Anyué és Fikucié a főszerep... yep yep yep. Sajna az idő nagyon eklektikus, igazán angolos.. szürke és trutyis, de ahogy Eszti mondaná, a mai nap Mission Impossible-je az, hogy valaki képes legyen leolvasztani a reggel nyolc óta az arcomon lévő mosolyt.. pedig a fekák most nagyon nótáznak odafenn...
Tegnap, míg odahaza mindenki vígan lógatta a lábát munkaszüneti nap lévén, Stu egész nap keményen húzta az igát. Lord Lókötő már túl van 6 teljes munkanapon, egész jól remekel és már kerek két napja nem azzal a kérdéssel fogadom az ajtóban, hogy kirúgták-e. Aláírta a szerződését is, aminél egyoldalúbb munkaszerződést még életünkben nem láttunk, de az is lehet, hogy csak elfelejtették hozzácsatolni a pakkhoz azt a részt, amelyik az ő jogait taglalja.. mert úgy tűnik, hogy nincs sok :) Úgy látom rajta, hogy a heavy workload ellenére élvezi a munkát, rengetegetet tanul és fejlődik, csak maximalista, mint mindig és folyamatosan azon töri magát, hogy tökéletes legyen, miközben elfelejti, hogy én nem is szeretem, ha mindig tökéletes, mert akkor nincs keresnivalóm mellette..
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése