Egyre biztosabbá válik számomra, hogy Anglia nem az az ország, ahol egy egész életet le tudnék élni. Kezdjük a munkavállalással. Minden munkaközvetítő cég nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy küldetésükben alapvető szerepet játszik az egyenlő esélyek biztosítása minden ember számára, a faji, vallási és nemi identitástól függetlenül. Itt jutunk el ahhoz a kérdéshez, hogy miként kéne az elméletet a gyakorlatba ültetni és a működési környezetet is ezen elvek szerint kialakítani. Sajnos úgy látjuk, hogy ez a szemlélet még gyerekcipőben jár itt, hiszen Stu általában a nemzetiségénél elbukik minden egyes jelentkezésénél, de az angol udvariasság értelmében mindig úgy érkezik a nemleges válasz, hogy kérünk nem igényelj részletesebb magyarázatot az elutasításunkat illetően, csak hidd el: Nem vagy elég jó nekünk.. hm
A másik zavaró tényező a kifinomult angol stílus, amiről a XIX. századi regényekben oly pátoszosan zengtek ódákat, mondván, hogy a távolságtartó magatartás egyik legfontosabb kelléke a mérsékelt érzelemkimutatás, a tények rideg tudomásul vétele és a problémák személyes megoldása a nagy világ számára történő kinyilvánítással szemben.
De régen volt mindez. Ma reggel ennek a teljes ellentétével szembesülhettünk. Éppen az újonnan beüzemelt radiátorunkban gyönyörködtünk és élveztük, hogy végre nem fagyunk meg a hálónkban, mikor hangos kiabálásra lettünk figyelmesek a parkoló irányából. Kinéztünk az ablakon, ahol is meglett munkások hadonásztak egymásnak lapáttal, vasrudakkal és egyéb méretes harci eszközökkel, amik fenyítésre alkalmasak. Bár pontosan nem derült ki a vita oka, de egy fekete hajú démoni szépség lehetett a probléma forrása, aki próbálta szétszedni a fiúkat, mielőtt elmérgesedne a társalgás. Egy srác volt öt ellen és valamiért elég mérgesen lengette a lapátot. Miután a hölgyemény telefonnal a kezében elfutott, éppen behajtott egy autó a parkolónkba és egy pedig éppen indulni akart.
Ekkor a lapátos fenegyerek visszaadta a harci eszközét és ahelyett, hogy vette volna a nyúlcipőt, ott maradt még óbégatni a nála 3-szor akkora férfiakból álló túlerővel szemben. Ezt az ellenfelei azonnal ki is használták, mivel a legméretesebb gnóm pillanatok alatt a földre terítette egy-két ütéssel és így a srác pont az éppen kifelé igyekvő autó elé esett. A leláncolt Prométheuszt így a földön fekve már könnyűszerrel lehetett büntetni kihágásáért. Mind az öt intelligens fiatalember körbevette és lábbal, lapáttal, kézzel, ahogy érték, úgy püfölték azt a szerencsétlent, míg a két említett autó ott állt körülöttük, mert a harci jelenet éppen az út közepén történt és nem tudtak tovább hajtani. A házunkból is többen kijöttek és nézték a kakasviadalt (mi az ablakból néztük, mert nem mertünk kimenni), de ennyi szemtanú sem tántorította el a dünöngő bikákat.
Végül valahogy csak abbahagyták, mire megérkeztek a rendőrök és a rohamkocsik, amiket a lány hívott. Elég sokáig elemezték a helyzetet, illetve elvitték a lapátokat. Szörnyen kiábrándító és rémisztő, hogy ilyen látványban volt részünk délelőtt a város egyik legpatinásabb környékén és, hogy ennyire vandál módon verik egymást önkívületükben ezek a férfiak, miközben elégedetten nevettek magukban azon, hogy megcsillogtathatták végre férfierejüket. De talán mégis az általuk generált patthelyzet a legszörnyűbb, hiszen közel 30 szemtanú volt, és nem tudtunk, nem mertünk semmit sem csinálni, csak ledöbbenve néztük, ahogy ezek az állatok szétverik egymást, míg a látványhoz szokott angolok úgy mentek el mellettük, mintha mi sem történt volna...
A másik zavaró tényező a kifinomult angol stílus, amiről a XIX. századi regényekben oly pátoszosan zengtek ódákat, mondván, hogy a távolságtartó magatartás egyik legfontosabb kelléke a mérsékelt érzelemkimutatás, a tények rideg tudomásul vétele és a problémák személyes megoldása a nagy világ számára történő kinyilvánítással szemben.
De régen volt mindez. Ma reggel ennek a teljes ellentétével szembesülhettünk. Éppen az újonnan beüzemelt radiátorunkban gyönyörködtünk és élveztük, hogy végre nem fagyunk meg a hálónkban, mikor hangos kiabálásra lettünk figyelmesek a parkoló irányából. Kinéztünk az ablakon, ahol is meglett munkások hadonásztak egymásnak lapáttal, vasrudakkal és egyéb méretes harci eszközökkel, amik fenyítésre alkalmasak. Bár pontosan nem derült ki a vita oka, de egy fekete hajú démoni szépség lehetett a probléma forrása, aki próbálta szétszedni a fiúkat, mielőtt elmérgesedne a társalgás. Egy srác volt öt ellen és valamiért elég mérgesen lengette a lapátot. Miután a hölgyemény telefonnal a kezében elfutott, éppen behajtott egy autó a parkolónkba és egy pedig éppen indulni akart.
Ekkor a lapátos fenegyerek visszaadta a harci eszközét és ahelyett, hogy vette volna a nyúlcipőt, ott maradt még óbégatni a nála 3-szor akkora férfiakból álló túlerővel szemben. Ezt az ellenfelei azonnal ki is használták, mivel a legméretesebb gnóm pillanatok alatt a földre terítette egy-két ütéssel és így a srác pont az éppen kifelé igyekvő autó elé esett. A leláncolt Prométheuszt így a földön fekve már könnyűszerrel lehetett büntetni kihágásáért. Mind az öt intelligens fiatalember körbevette és lábbal, lapáttal, kézzel, ahogy érték, úgy püfölték azt a szerencsétlent, míg a két említett autó ott állt körülöttük, mert a harci jelenet éppen az út közepén történt és nem tudtak tovább hajtani. A házunkból is többen kijöttek és nézték a kakasviadalt (mi az ablakból néztük, mert nem mertünk kimenni), de ennyi szemtanú sem tántorította el a dünöngő bikákat.
Végül valahogy csak abbahagyták, mire megérkeztek a rendőrök és a rohamkocsik, amiket a lány hívott. Elég sokáig elemezték a helyzetet, illetve elvitték a lapátokat. Szörnyen kiábrándító és rémisztő, hogy ilyen látványban volt részünk délelőtt a város egyik legpatinásabb környékén és, hogy ennyire vandál módon verik egymást önkívületükben ezek a férfiak, miközben elégedetten nevettek magukban azon, hogy megcsillogtathatták végre férfierejüket. De talán mégis az általuk generált patthelyzet a legszörnyűbb, hiszen közel 30 szemtanú volt, és nem tudtunk, nem mertünk semmit sem csinálni, csak ledöbbenve néztük, ahogy ezek az állatok szétverik egymást, míg a látványhoz szokott angolok úgy mentek el mellettük, mintha mi sem történt volna...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése