Nyuszi Hopp

10 ujjacska a kézen, 10 ujjacska a lábon, csillogó szempár, mint apának, gyönyörű arcocska, mint anyának, fekete hajacska, mint a postásnak.. január 31-én, fél 11-kor, 3520 grammal és 52 centivel megszületett Szigeti "Ugri" Eszter az első vér szerinti unokahúgom! 

Anya, Apa és a kicsi Lányuk mind jól vannak és hatalmas a boldogság! 

Nagyon nagyon gratulálunk!

Szülünk!

Óóóó... nem tudom, hogy lehet valaki annyira körültekintő és figyelmes, vagy inkább ilyen hülye,  hogy a telefonját a szekrény mélyén lenémítva tartja, miközben fontos hívást vár, de nagy nehezen sikerült elérni minket a hírrel, hogy SZÜLÜNK! 

Lassan a felénél vannak, és 4 órán belülre ígérik Ugri érkezését. Stu dolgozik, Eszti tentézett egészen addig amíg már annyira izgultam, hogy szegényt toporogva felkeltettem, bocsi. Próbálom magam lekötni minden hülyeséggel, hogy a két hívás között végtelenségnek tűnő perceket valahogy átvészeljem....nosztalgiázok, képeket nézegetek és azon tűnődöm, hogy milyen gyorsan elment az idő.. nemrég még együtt játszottunk és minden este órákat csicseregtünk a lányszobánkban, és milyen jókat is veszekedtünk a magunk lányos módján 3 percig tartó örök haraggal.. 

Most meg már egy gyönyörű felnőtt nő, aki hamarosan anyuka lesz.. Már az első jel arra, hogy hamarosan felnövünk, az volt, hogy férjhez ment Andrishoz, akinél jobb és szeretőbb férjet nem is találhatott volna magának.. aztán nyáron jött családunk életének egyik legszebb napja, hogy a lehetetlen valóra vált és hamarosan jön a baba!

Annyi minden van a fejemben, bár ott lehetnék mellette, és láthatnám azt a gyönyörűséget, akinek hamarosan életet ad. Vajon Ugrit is olyan ügyesen fogja fogni, ahogy anno engem? 

Vajon Ugri is olyan okos kis doktornéni lesz, mint a szülei és minden plüssállatot meg akar majd gyógyítani, aki kicsit koszosan az útjába kerül és megesik rajta a szíve?

A legfontosabb azonban minden kívánság közül, hogy ne fájjon neki és minden rendben legyen, hogy  a pillanatnyi kellemetlenséget az apró, egészséges csöppség látványa azonnal mossa el és ez legyen életük legszebb napja, amire oly régóta vártak és amit annyira megérdemeltek. 

Kitartás Edkusom és Andris! Nagyon várunk Ugri!

Az a terjeszkedő paca és Csibe rehabilitációja

Csütörtök, csütörtök, jelentkezek. Tegnap volt az első és egyben utolsó vizsgánk (egy szót sem érdemel sem ő, sem én), így az utána szervezett levezető tequila-kóstolás sebeit nyalogatva írok féllumposan ilyen korai órán, hogy ígéretemnek eleget tegyek (4 órát aludtam, szomjasan keltem, semmi értelmes, koherens szöveg nem várható).

Az elmúlt két hetünk alapvetően tanulásról, annak kipihenéséről és bandázásról szólt, de azért elugrottunk közben egyet kirándulni Leedsbe, aminek az élménybeszámolója a következő blogbejegyzésben lesz.

Kis kecónk lassan de biztosan kezd a sírba vinni minket, mivel hiába csak két éves, ami kutyáknál vagy más állatnál már sokat jelentene, no de építészetileg kérem, semmit. Neki már annyi baja volt ebben a bő négy hónapban, mint egy vénembernek. A konyhában szinte minden műszaki berendezés beadta az unalmasat,  a mosogatógépünk meg talán sosem működött itt, ami annyira nem zavart, mivel nincs is annyi étkészletünk, hogy teletegyük, és így is jártunk már úgy, hogy nem tudtunk enni, mert nem volt tiszta tányér... igen, az ördögi kör.

Szóval a legújabb kalandunk Eszti ominózus, állhatatosságot kívánó csizmájával indult. Mikor visszajött, akkor hirtelen elkezdett felmelegedni az idő itt Hullban, (nincs összefüggés a kettő között), és a kinti hó pillanatok alatt trutyis latyakká, majd hatalmas pocsolyává vált. Mivel az előszobánkba a tervező, aki nem sokat takaríthatott életében, nem csak, hogy szőnyeget, de legalább halvány krémszínűt választott, amin azonnal megmaradnak a nyomaink, és így elég tetszetősek voltak a sárban dagonyázás után. És hát az történt, hogy Eszti gyilkos surranója alatt keletkezett egy folt még két hete pénteken.. mivel nagyon nem mutatott szépen az előszoba kellős közepén éktelenkedő paca, így Eszti szappanos vízzel próbálta feltörölni.

Akkor úgy tűnt, hogy a probléma megoldva, kicsit lassabban szárad fel, mert hűvös az előszoba, így óvatosan, nem belelépve közlekedünk, de nem lesz baj. Csakhogy ez a tócsa elkezdett nőni és támadni. Elindult elsőnek a nappali felé, majd a mi szobánkba, miközben két leszármazottja jelent meg a hálónkban és a nappaliban, és azok is elkezdtek nőni. Ez azt jelentette, hogy napi legalább 3-4 zokniváltás belefért, mert papucs mindig elveszett valahol útközben és nem lehetett már akkorát ugrani, hogy ne lépjek bele, pedig az elején még nagyon élveztem az ugrálást.

No, kezdtük gyanítani, hogy ez nem az Eszti csizmájából származó sárfolt bosszúja. Elsőként arra gondoltunk, hogy alulról ázunk, ami nagyon jó új tapasztalatnak, mivel Pesten már vagy tízszer áztattak el fentről és kétszer oldalról, de lentről még sosem, így kuriózumszámba ment az eset nálunk. Jobb híján rátettük a foltokra a frottír, elég vastag fürdőszobaszőnyegeket és pillanatok alatt annyi vizet szívtak fel, hogy folyamatosan másfél órás szárítógépezés és 10 perc felitatás lett a programunk. De semmi javulás. Mikor múlt hétfőn Stu elment dolgozni, gondoltuk Esztivel, hogy nem adjuk fel a harcot, és nőiesebb módszerekhez fordulunk, ami komoly, furmányos csajok lévén a hajszárítóval és vasalóval történő támadást jelentette. (a vasaló nem kellett volna).

Mindez addig tartott amíg meg nem jelent Glen, az ingatlanközvetítő mindenese és tulajdonosa, a mi kedvenc Brandon ezredesünk, mert annyira figyelmes velünk. Szóval elkaptuk az udvaron és ő azonnal ugrott, belegázolt a vízhalomba és kereste a nyomokat, hogy honnan az árvíz... rövid keresgélés után kiderült, hogy Eszti wc-je a hibás, ami  falba épített, és  szétázott a falunk a szivárgás miatt és az terjedt szét. Nagyon örültünk neki, mert ez nem csak azzal járt, hogy Eszti 2 napig nem tudta használni a mosdóját, amíg a rendkívül elfoglalt vagyok plumber úr szíveskedett megérkezni, de a szivárgás után jött a penész is, úgyhogy az allergia a tetőfokán tombol nálam. Azóta realizálódott a helyzet, hála Glennek, aki aminthogy elzárta a wc-t, hozott egy rakat rongyot és azokon ugrálva itatta fel a vizet.. :) és ha már itt volt, akkor a mosogatógéppel is bombáztuk, és nem merem elkiabálni, mert már annyi kalandunk volt vele, de elvileg jövő szerdán érkezik az új gép.

De hogy ez a vizes mekkora gyökér volt. Audival jött, ami már nálam komoly sztereotípia a férfiskatulyázásban, hogy leegyszerűsítsem a percepciót.. Bejött és megkérdezte, hol a probléma. Elnavigáltam, hogy hol található a wc, és ha már itt volt, akkor megmutattam neki, hogy a mi zuhanyzónk szivárog és megkértem, hogy javítsa meg azt is, mivel már több ízben jeleztem az ingatlanközvetítő felé a problémát.. erre ő mondta, h nem, nem.. csak egy dolgot javít, erre van felhatalmazva és nem fog hozzá sem nyúlni addig a zuhanyzónkhoz, amíg erre nem kap megbízást, mert ez nincs benne az aznapi hadrendjében... mindezt persze az iPhone-jából nézte. Mondtam neki magyarul, hogy de szar életed van öregem, hogy nem csak, hogy megtiszteltetésnek kell venni, ha 24 óra után betolod a popsid, de még csak dolgozni sem akarsz... Na, szóval ennyit a szolgáltatásokról újfent Angliában.. de van ám ellenkező tapasztalatunk is a múlt hétről, ami felett azóta sem térek napirendre.

Egyszer már talán említettem, hogy Csibe, a laptopom, a másik jobbik felem elkezdett csúnyán köhögni, és iszonyatos hangokat kiadni. Az elsődleges diagnózist már felállította Bindó, miszerint a hűtővel lehet baj, valami portúllepte mérgezésre gyanakodva.. persze amikor augusztusban kaptam Csibét, akkor azt mondták a Sony Centerben, hogy 2 év garancia van a gépre, és háztól házig szervizt nyújtanak.. persze, persze, gondoltam. Kifelé jövet, súlylimit miatt -meg amiatt is, hogy elhagytam- nem hoztam ki a garanciáját a gépnek, meg különben is, ilyen fiatalon mi baj érheti.

Mivel már egyre zavaróbb volt, hogy óbégat a csajszi, így körbekérdeztünk a városban, hogy hol lehet gépet javíttatni. Gondoltuk, hogy próba-cseresznye, mielőtt rámenne a gatyánk is a javításra egy magánszervizben, megnézzük a vaio honlapját.. hát ott is az állt, amit mondtak a vásárlásnál, így felhívtuk a helyi központot. Elmondtuk, hogy mi a helyzet és, hogy  nincs TB-kártyája a gépnek, mert elveszett az éterben. Erre a gép alján lévő sorozatszám alapján simán azonosították Csibét és mondták, hogy két nap múlva (múlt szerdán) jön a DHL érte, hoz neki dobozt és elviszi kirándulni. Hát szkeptikusok voltunk, de szerda reggel tényleg megjelent egy DHL-es férfi, hozott dobozt és mondta, hogy 5 munkanapon belül hozzák nekem vissza a beteget. Erre múlt pénteken 48 órával az eltávozása után, meghozták Csibét, aki teljes fényében pompázott. Volt mellékelve bocsánatkérő levél, kis ajándék és munkalap, hogy mit cseréltek ki ingyen.. hát döbbenet, legalábbis mi nem számítottunk ilyenre, de azért ez nem egy rossz élet így.

Nos, most hirtelen ennyi a lényegesebb eseményekről, Leeds a következő, amiben majd mindannyiunk sajnálatos haláltusájáról fogok írni. Addig is most élvezzük a vizsgák utáni pihit, próbálunk a legénylakás ótvarságából nőies palotát alkotni és együtt örülünk annak, hogy az emeletre a héten 3 új lakó költözött.. na persze nem Tray és két lakótársa költözött el, nem nem.. hozzájuk költözött 3 új lakó, akik még többek között egy egész profi kis futópadot is hoztak maguknak, éljen éljen.

ÉLETJEL

Na, hogy senki ne izguljon, jelentem: ÉLÜNK..

Zajlik az élet körülöttünk, de előreláthatólag szerda délutántól ismételten unalmas, szürke napoknak nézek végre elébe, így legkésőbb csütörtökig megírom, mi minden történt velünk.. semmi szaftos történetre, vagy egyebekre nem kell számítani, de azért mi élveztük. :) bocsi

Kisöcsémnek 15. Szülinapjára

Nemrég még pelenkáztalak, meg csörgőkkel játszottam Neked.. aztán lézerkardokkal fizettünk le, hogy ne áruld el, ha titokban házibulikat rendeztünk vagy titokban lestünk disezés közben a bokrok között.

Egyre csak nőttél, míg nem utolértél, de 15, vagy akár majd 25 évesen is, Te mindig az én imádott kisöcsém leszel! Nagyon Boldog Szülinapot Pajti!

Kiegészülve és leépülve

Hétfő óta lakásunk teljes létszámban tündököl, hiszen Eszti rögös úton, de megérkezett hozzánk és elfoglalta befűtött kis szobáját. Arról, hogy otthon érezze magát nem csak a mi kis magyaros vacsink, de a felső szomszédok által szolgáltatott örömkoncert is gondoskodott.

Azóta napjaink teljesen megszokott módon telnek. Minden nap hosszú órákat beszélek Edkusommal, hogy a ténylegesen anyukává válása előtt még pletykafészek nővérek módjára párszor csicseregjünk és készüljünk élete nagy napjára, hiszen a keddi UH óta tudjuk, hogy Ugri elérte a 3400 grammos versenysúlyát és így bármelyik percben úgy dönthet, hogy végre szemtől szembe kívánja látni az őt imádó szüleit és a gyönyörűségesen csajos kis szobáját. Folyamatosan mellettem van a telefon, hogy ne maradjak le a nagy hírről, és valahányszor Anyum hív, mindig azt hiszem, hogy csak annyit fog mondani: szülünk!

Susu dolgozik, mint mindig, ügyesen, mint mindig, amihez minimálisan biztos az is hozzájárul, hogy egészen ehető ebédeket szoktam neki csomagolni az uzsidobozába. Újévi fogadalmai és kilométerhiánya értelmében a héten keményen belevetette magát konditerem és egyéb sportlétesítmények felkutatásába, hogy megtalálja azt az ideális helyet, ahol 12 hónapos hűségszerződés és egyéb komoly elkötelezettségek nélkül is hajlandóak vele szóba állni. Kata barátnőmhöz hasonlóan, aki Franciaországban él, itt sem úgy működik a sportolás intézménye, hogy a fogyasztó a király elvet követve szabadon mész ide-oda, amikor csak akarsz. Itt előre be kell jelentkezni telefonon vagy e-mailben, hogy merészkednél szemügyre venni a helyet egy rövid elbeszélgetés, tárlatvezetés és egyebek céljára. Akkor visszahívnak, elmagyarázzák az üzletfilozófiájukat, alapelveiket és ha még így sem tántorítanak el végleg maguktól és a sportolástól, akkor kaphatsz időpontot egy személyes útbaigazításra és helyzetfelmérésre. Sajnos eddig ennél nem sikerült tovább lépnie Stunak, ugyanis az eddigi helyek 12 vagy 18 hónapos szerződéssel voltak csak hajlandóak felvenni őt tagjaik népes táborába hihetetlen áron és nem kívántak 6 hónapra szerződést kötni. Mindamellett meg kell jegyezni, hogy bár én nem láttam személyesen, de Stu szerint nagyon szofisztikált kis helyekre sikerült eddig eljutnia egy potyagyurmázásra.

Nálunk, Eszterrel a helyzet ennél sokkal egyszerűbb. Csóró diákok révén, mi az egyetem sport klubjába iratkoztunk be a héten, hiszen már nemcsak rózsaszín squashruhája, de ütője is van mindkettőnknek.  Direkt jó korán mentünk, hogy véletlenül se adjuk meg senkinek azt az örömöt, hogy végignézze a szerencsétlenkedésünket. Szerencsére nemcsak ingyen játszhattunk a kis behódoló mosolygásunkért, de egyetlen ember nem volt arrafelé, így kedvünkre bénázhattunk és nem kellett amiatt aggódnunk, hogy a pályáról kiütött labdákkal ne üssünk valakit fejbe. Bár a játéktudásunk színvonala messze mindenki hátsója alatt van, a célunkat, hogy mozogjunk és elfáradjunk sikeresen elértük, mivel négykézláb vergődtünk el az öltözőig, hogy aztán átmásszunk az egyetem éttermébe elfogyasztani a jól megérdemelt sajtburgerünket, nehogy még a végén mínuszba hozzuk a kalóriabevitelt.

Azóta itthon dögledezünk félholtan egy kis tanulás után, amit nagyon tudatosan osztunk be minden napra, hogy aztán a jól megérdemelt szórakozásainknak hódoljunk. Otthonról mindannyian hoztunk sok-sok kedvenc filmet, így keményen üzletelünk jobbnál jobb remekművekkel. Most nincs itt Pankánk, hogy alibit szolgáltasson nekem arra, hogy miért nézem a Pán Pétert, a Hamupipőkét és a Csipkerózsikát, így most be kell vallanom, hogy kizárólag öncéllal végzem a látókörbővítést, ami folyamatos mesenézésekből áll, mert egyszerűen képtelen vagyok megunni őket. Na jó, valószínűleg az 1998-as nyár nyomait, amikor öcsém kizárólag az Oroszlánkirályt nézte napjában háromszor, Edkushoz és Andráshoz hasonlóan még egy hamar nem tudom eltüntetni, de évek kérdése és azt is újra fogom nézni. A meséket igyekszem délutáni, tanulás utáni levezető sziesztámba zsúfolni, hogy szegény Stut ne vigyem sírba a Szépség és a Szörnyeteggel, főleg, hogy kívülről tudom annak is minden betétdalát, de egy Herkulesre vagy Eszeveszett birodalomra ő is mindig vevő :)

Addig is egy kis kedvcsináló a két hulli fanatikus lánytól :

Hétvége Brownies sütéssel 3 főre, de csak két pocakba

Mivel Stu itt lapít mellettem az újonnan vásárolt Nagy-Britannia térképébe feledkezve és netem is van, gondoltam, miért ne adjak újabb életjelet. Igazából mielőtt visszajöttem, gondoltam, hogy az új évben kicsit igyekszem a diétázás alapelveit a blogírásra is kiterjeszteni, ami azt jelenti, hogy többször keveset fogok írni, mert az kevésbé megterhelő.. Nos, hogy egész héten nagyjából egyedül tengettem a napjaimat, lett volna időm írni.. a kérdés a min volt, ugyanis, ha az ember egyedül üldögél a lakásban, vasalgat, olvasgat és filmeket néz, nem sok olyan impulzus éri, amit megoszthat másokkal úgy, hogy azok élvezzék is.. tehát, ha van időm írni, nincs miről írnom, ha nincs időm írni, akkor lenne miről... Úgyhogy most megpróbálok anekdotázni röviden a semmiről.
Sajna Stu hétvégén is dolgozott, így csak délutánonként találkoztunk. Szombaton elmentünk egy kínai étterembe, amivel már régóta szemeztünk, mivel büférendszerrel működik és szinte mindig telt ház volt, amikor arra jártunk. Hát, nekünk ez a korlátlan fogyasztási lehetőség nem egy nagy biznisz, mivel az első tányér után nem bírtunk tovább enni az amúgy annyira nem rossz kínálatból.
Az ablakból gyönyörködtünk az arrafelé járókelőkben.. döbbenet. Ugyebár itt egész nagy hó és konstans mínuszok vannak az utóbbi napokban, ami azonban egyáltalán nem zavarja az exhibicionalistább helyieket. Láttunk hölgyikét bokáig gázolni a latyak-hó-só keverékétől átáztatott úton mezítláb egy szál szandálban... mindenhol folyott ki a hó a cipőből és lila volt a lábfeje, de abszolút magabiztosággal közlekedett. Azután jöttek a kigyúrt srácok -jeeee- trikóban és pólóban, liláskék karokkal, ami nem tűnt alapbőrszínnek, és ne feledkezzünk meg a rövidnadrágos bandáról sem, akik lábán a szőrtüszők fotoszintetizálásra szorulnak. Na jó, igazából csak irigykedek, mert négy réteg ruhában is megfagyok...
A hétvége legfontosabb küldetése az immár tűrhetetlenné vált internet-helyzet megoldása volt. Egyszerűen használhatatlan volt a netünk, max 2-3 percre tudott felcsatlakozni és állandóan akadozott.. Így körbejártuk, hogy más szolgáltatók mit kínálnak, mielőtt teljesen kiakadna a 21. század lánya, amiért nem tud netezni és skizofrén módjára magában kezd el odahaza beszélni. Először is elmentünk 2-2 carphone warehouse-ba és phones 4u-ba, amik több szolgáltatót szolgáltatásait kínálják egyszerre. Négyen négy különbözőt javasoltak, hogy szerintük az a legjobb. Így döntsünk... Hát elmentünk egyesével az egyes mobilcégekhez, és elsőként is az O2-nél vettünk netet, mivel azok elégedetlenség esetén 30 napon belül visszatérítik a dongle árát, de a feltöltést nem. Leellenőriztettük irányítószám alapján, h milyen a lefedettség a házban, hát természetesen maximumos :)
Ezeket a mobilneteket úgy kell aktiválni, hogy telepíted a donglet, aztán az felcsatlakozik és ott feltöltjük a SIM kártyát, hogy tudjuk használni a netet.. haha, O2 olyan maximumos volt, hogy még feltölteni sem tudtuk, mivel nem találta meg a saját hálózatát.. így spuri volt vissza a boltba, hogy visszakapjuk a szépséges pink dongle árát.. Ezután a következő próbánk ma a Vodafone lett, ami 7napos visszafizetési garanciát biztosított, de a feltöltést is visszatérítik, ha elégedetlen vagyok.. éés, nem csalás, nem ámítás : kerek 2 óra 45 perce már online vagyok és nem dobott le. Persze, 3 (a korábbi mobilnetes szolgáltatónk) érzi a vesztét, mivel a másik gépen le akarjuk fogyasztani és természetesen ma az is életre kelt, bár a yoda eddig jobban teljesít...
Sajna, ma este Eszti nem tért haza Hullba, mert törölték a gépét, így potyára fűtöttük be a szobáját, húztunk neki pihe puha ágyneműt és sütöttünk neki sütit :) Segond, a szobát ma éjszakára kiadjuk, a sütit meg megesszük.... közben majd reménykedünk azért, hogy holnap már ő is előkerül.

Semmitteszek

Az utóbbi napok nagy részét egymagam tengetem kis odúnkban, amíg Papa húzza az igát.. Próbálom magam nagyon hasznos dolgokkal lekötni, hogy ne legyenek túl unalmasak az egyedül töltött órák.
Elsőként is mosni akartam a nagy halom, feleslegesen hazavitt, de jól összegyűrt ruhát. Csakhogy tönkre ment Rózsi, a mosógépünk. Mindez persze akkor következett be, amikor kedvenc fekete cuccaink voltak a gépben és a víz nem folyt le a dobból valamint nem lehetett kinyitni az ajtót. Miután toporogtam a gép előtt 2 órát és Alohomora, meg Szezám tárulj varázsigékkel játszottam, könyörögve a benn úszó ruháknak, hogy bírják ki, a gyapjú nem menjen össze, a véletlenül a feketék közé ékelődött fehér ingem pedig ne legyen színváltó, kezdtem kiakadni.
A helyzeten tovább rontott, hogy az emeleten éppen új mű születése volt folyamatban, így gondoltam jobb híján nekiállok panaszleveleket írni az ingatlanközvetítőnek különböző dolgokról. Szerencsére mindenre azonnal reagáltak és másnap már jöttek a szerelők, akik a szűrőből igen érdekes dolgokat vettek ki. Mivel látták, hogy megátalkodott mackósok vagyunk, azonnal rám fogták a szűrőbe rejtett műanyag macik és pacik elrejtését, amik minden bizonnyal a korábbi lakók babájának a cuccai voltak. De a lényeg, hogy végre moshatok, így a vasalás napi 2 órás programot garantál számomra.
Emellett sokat mozgok, ami rendkívül jó hatással van az alvókámra. A szerda reggeli jóga után a végső nyújtásként végzendő hullapózból alig bírtam elmászni az ágyikómig, hogy aztán újabb két órát aludjak még. Bár a jógi közben azt mondogatja, hogy ez a gyakorlat serkenti a test vérellátását, ettől meg felfrissülünk és életre kelünk.. hát lehet, hogy velem van a baj, mert én egész nap úgy érzem magam, amilyen az utolsóként végzett gyakorlat élettani hatása.. ha az a hullapóz, akkor én egész nap hulla szoktam lenni és nem mozgékony mérgezett egér.
Mivel az időjárás tréfát űz velem, így sokat nem szoktam járni odakinn. Egyszer süt a nap, ami vonz a szabadba, hogy sétáljak egy nagyot valamerre, de mindig mire kilépek a házból, szakad a hó, ami ilyen jeges hungarocellnek néz ki és hozzá természetesen iszonyatos erősséggel fúj a szél, hogy az amúgy is jeges úton végképp elessek. Egyébként rendkívül érdekes és szánalmas, hogy mit össze szenvednek ezek az angolok a lehulló 15 cm hó miatt. Iskolák zárnak be, senki nem megy dolgozni, teáskannában felforralt vízzel olvasztják fel a szélvédőket és nem ismerik a hókotrókat. Nézem a facebookon a többi nemzetközi diák kegyetlen harcát, hogy fel sikerüljön szállniuk egy gépre és vissza tudjanak jutni Hullba, mert szinte mindenki járatát törölték és napokat késnek és üldögélnek egy reptéren.
Nekünk szerencsénk volt, mert bár mi tölthettük a legkevesebb időt odahaza, szerencsére a rossz idő elkerült minket. Nagyon remélem, hogy a hátsó szobánk lakója, Eszter asszony épségben és minden kellemetlenség nélkül visszajut majd hozzánk :)
No és természetesen nem hagyhatom ki a szabadidős cselekvéseim közül a kedvenc hobbimat, az olvasást. Most, hogy tegnap befejeztem a Dead until Dark vértől tocsogó első részét, átevezek az egyik kedvenc területemre és egy kanna tea meg Mese keksz mellett eltűnök 1-2 napra, hogy az első számú favoritom, Tracy Chevalier legújabb könyvének hódoljak. Eközben gyönyörködök a nyíló rózsáimban, mert 4-e elmúlt, ami a 12 szál rózsa-napja nálunk, és bár az angolok csokorkötésben nem éppen állnak a helyzet magaslatán, annyit tudnak azért, hogy a vágott rózsáiknak is hihetetlen illata van és hatalmasra nyílnak.. mint a mostaniak is:)

Újra HULLadék

Számunkra is meglepő módon, minden komolyabb probléma, késés, zuhanás, kisiklás és egyebek nélkül, visszaértünk szerencsésen Hullba, hogy szétfagyott lakásunkba újra életet verjünk. Bár az utolsó napokban olyan rémképek gyötörtek, hogy az apartmanba betörtek, kifosztották, elvitték a kedvenc porszívónkat és mindenhol a darabokra vágott ágyneműk tolltöltete fog minket érkezésünkkor várni, mindig azzal nyugtattam magam, hogy ez csak álom, mivel szintetikus az ágyneműnk, így nincs toll a kecóban.. felső szomszédjaink jól vannak, köszönik.. újévi fogadalmuknak, hogy idén slágergyanús új alkotással rukkolnak elő, a tegnap éjszakai koncert anyaga alapján azt kell mondjam, hogy még nem sikerült eleget tenniük.
Az utazás viszonylag gördülékenyen ment. Hála az online check-in opciónak, nem kellett sietnünk a reptérre, mert a megerősítés alapján csak a bőröndünket kellett volna a Fast Bag Drop-ban ledobni... haha, csakhogy Ferihegyen nem igazán van ilyen sor, így állhattunk be a többiek közé, akik becsekkolásra vártak.
Mivel nehéz volt egy helyben maradni, így gondoltam beszélgetek a BA információs pultjával, hogy minek van online becsekkolás, ha igazából abból csak nekik van hasznuk, nekem nincs. Erre mondta a srác, hogy hát igen, valóban fenn tartanak egy sort azok számára, akik csak bőröndöt adnak le, de mivel a magyar utasok nem tudnak angolul, így nem értik meg a kiírást és rossz sorba állnak.. Javasoltam neki, hogy akkor írják ki magyarul is, ha már egyszer Magyarországon vagyunk, sőt esetleg használjanak 22-es betűméretnél nagyobbat, vagy akár alkalmazhatnának személyzetet útbaigazításra... erre mondta az elfoglalt úr, hogy arra sajnos nincs kapacitás... hú, hogy nézett rám, amikor mondtam neki, hogy már hogyne lenne, hiszen ha nem lenne annyi szabad ideje, akkor nem játszana a számítógépén egy kólával és egy sajtburgerrel az orra előtt..
Ezután jól megbüntetett egy tündéri celebis hölgyike, mert az egyik bőröndünk túlsúlyos volt. Eddig még soha nem okozott problémát a súlytöbblet, mivel összeadták az együtt utazók bőröndjeinek súlyát.. az egyik 11, a másik meg 30 kg volt, ami akárhogy is számolok, kevesebb, mint 46, amit együtt vihettünk.. Ezután mondta a nagyokos, hogy vagy kiveszünk 7 kg-t a bőröndből vagy kicsengetünk 30 GBP büntetést.. Mivel úgy voltunk vele, hogy ez a csaj nem érdemli meg azt, hogy nekiadjuk a bőröndben lévő 2 kg szalonnát és kolbászt, ami nélkül Stu nem tud élni, így végülis fizettünk. A kártyaterhelést követően alá kellett írnunk egy nyilatkozatot, hogy levontak a bankszámlánkról 9200 Ft-ot... na, akkor jött el a pillanat, hogy hangnemet váltsunk a jóindulatú és szakképzett személyzettel, mivel azért adtunk neki az angol bankkártyánkat, mert fontot mondott, nem forintot.. és nem értette meg, hogy nem éppen ugyanaz Ft-tal fizetni egy angol vagy egy magyar bankkártyával...
Na, de mindegy.. ezek után már semmi rossz nem történt. Rendkívül érdekfeszítő útitárs voltam, mivel azt tettem, amit a gépen, majd a vonaton ordító 3 csecsemőnek kellett volna tennie: aludtam, ettem, mosdóba mentem egészen Hull-ig.. így nagyon gyorsan eltelt az út és csak nem is unatkoztam.
Jól jöttek az anyum által a fa alá rejtett réteges pulcsik, mert enyhe fagyhalál volt a vonaton és egész Angliában..Most, hogy túléltem az első éjszakát a lassan felmelegedő lakásunkban, ma már egyedül tengetem a napomat, így nosztalgiázhatok a mögöttem álló pár nap élményeiből, miközben mosónőt játszva gyönyörködök a hulló hulli hóban, ami azóta szakad, hogy beléptünk a lakásba. Nagyon jó volt hazamenni és sok-sok kedves családtagot, barátot és ismerőst újra látni, megcsodálni, hogy ki mennyit nőtt, fogyott, pocakosodott, kopaszodott, változott, nem változott.
A legnagyobb élményt a kismamalátogatások okozták, mert rajtuk lehetett leginkább észrevenni a változást, hiszen Edkus, Ancsa és Juditka nem csak pocakban, de a lemoshatatlan mosolyuk szélességében is nőttek, és hihetetlen volt látni őket, hogy így kicsattannak a boldogságtól. Folyamatosan Edkus pocakjával játszottam, hogy figyeljem Ugri ügyködéseit, aki hihetetlenül nyitott és barátkozó kislány, és ritka, ébren töltött pillanatában szívesen osztogatja az ötösöket kicsi talpával.


Találkoztam végre a blogról ismert Diussal is, aki élőben még szebb és aranyosabb, mint a képeken. Odaadtuk világszép Pankának a jól megérdemelt hercegnős ruhát és úgy örültünk neki, hogy nem felejtett el minket az utóbbi hónapokban..


.......a többi családi pindúr, Bubus, Mimó, Jancsika is nagyott nőttek és tündériek.


Kedvenc hímem, az imádott omega-hím öcsém is előkerült... hatalmas és már egy fokkal komolyabb, mint volt.. szépen megtáncoltatta a nővérét és zongorázta, gitározta neki a kedvenc dalait.. Sajnos csak négy napot tölthettem vele és a szüleimmel.. de segond, így majd előbb fogok újra hazakívánkozni.


Most, ha nem baj, nem fogok belemenni abba, hogy kivel hol és mikor találkoztunk, így csak annyit szeretnék írni Nektek, hogy mindenkinek nagyon örültünk, akivel sikerült találkoznunk és hálásak vagyunk azért, hogy zsúfolt napjaitokban tudtatok egy kis időt szakítani ránk.. Köszönjük a sok szép ajándékot, a finom falatokat, a villányi borokat és Hungária pezsgőket és az együtt töltött perceket..
Mindenkinek Boldog Új Évet kívánunk - nekünk ilyen folytatás, mint amilyen kezdet jutott, abszolút elfogadható lenne :)