Hétvégi élménybeszámolónkat a pénteki nemzetközi party bemutatásával kezdhetnénk. Az egyik német lány hívott meg minket, hogy menjünk el velük egy másik német csaj szállására előivászatra. A Cranbrook Avenue az egyike a diákok lakta utcáknak, amin kb. 100-120 társasház van, melyekben kizárólag diákok élnek hatos csoportokban. (megjegyzendő, hogy mindegyik ház koedukált, kemény egy mosdó jut hat főre és a bojler kapacitása igen véges.. de jó, hogy ezt megúsztuk, ráadásul kevesebbet is fizetünk, csak az egyedüli baj, hogy mi messzebb vagyunk)..
Maga a buli mi másról szólhatott volna, mint az ivásról. Nagyon kedvesek voltak az emberek és mindenki mindenkivel beszélgetett, fejlesztette nyelvtudását. Most csak a legérdekesebb élményekből szemezgetnék, hiszen egy iszunk-hányunk-belefekszünk party mindenki számára ismert.
Volt néhány olyan okos megjegyzés, ami nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy nem minden szakirányon tették magasra a lécet a felvételi pontszám meghatározásánál. Az egyik ilyen, hogy egy lány engem olasznak nézett. Ez azért is érdekes számunkra, mivel a lány maga is olasz volt és feleakkora volt hozzám képest széltében és hosszában egyaránt, ráadásul mediterrán bőrű, fekete hajú. Máig sem világos számomra, hogy miért nézett honfitársnak, de ledöbbent azon, hogy nem vagyok digoretta.
A másik okos eszmefuttatást Eszter folytatta le egy német lánnyal, aki nem igazán tudta, hogy Magyarország nem a „jelenkori Szovjetunió” része és azt sem nagyon akarta elhinni nekünk, hogy mi nem oroszul, hanem magyarul beszélünk és, hogy ez egy létező nyelv. E lányka lengyel barátnője volt az este csúcspontja, mivel az ajtóban állva minden érkezőt letámadott, hogy megkérdezze, hogy az illető regisztrált-e már a facebook-ra. Akik igennel válaszoltak, azok nevét felírta egy papírra és mit ad isten, hajnali fél kettőkor bejelölt, pedig ennyit beszéltem vele összesen…
A legkedvesebb bájcsevejt egy sráccal folytattam, aki mikor megkérdezte tőlem, hogy honnan jöttem, szintén nem igazán tudta hova tenni kicsiny országunkat, még kontinenst sem tudott hozzá kötni. Kérte, hogy segítsek neki, mire én Ausztriát, Szlovéniát és Szlovákiát említettem neki, mint nyugati szomszédok, de nem sikerült közelebb juttatnom a topográfiai térkép felvázolásával a helymeghatározáshoz. Már kezdett érdekelni, honnan származik az intelligens fiatalember, mire mondta, hogy Hollandiából. Hát ekkor már néztem egyet a tudatlanságán, de a legjobban akkor döbbentem meg, mikor mondta, hogy harmadéves FÖLDRAJZ szakos hallgató. Ezek után már az sem lepett meg vele kapcsolatban, hogy holland létére még életében nem volt Amszterdamban.
A bulit az egyetem Student Union épületének egyik szórakozóhelyén, az Asylum-ban folytattuk, ahol bár a zene nem igazán felelt meg az ízlésemnek, egész jól eltáncikáltunk újdonsült barátainkkal, sőt még olyan információk is fülünkbe jutottak, hogy pénteken jött két új magyar srác, de őket elkerültük. Sajna a napközben megismert magyar lánnyal sem tudtunk éjjel összefutni, mert a társaságukban valaki annyira sokat ivott, hogy nem engedték be őket a didzsibe. DE erre a hétre sok-sok mulatságot szerveztünk le vele is, úgyhogy lesz még mit bepótolni.
Maga a buli mi másról szólhatott volna, mint az ivásról. Nagyon kedvesek voltak az emberek és mindenki mindenkivel beszélgetett, fejlesztette nyelvtudását. Most csak a legérdekesebb élményekből szemezgetnék, hiszen egy iszunk-hányunk-belefekszünk party mindenki számára ismert.
Volt néhány olyan okos megjegyzés, ami nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy nem minden szakirányon tették magasra a lécet a felvételi pontszám meghatározásánál. Az egyik ilyen, hogy egy lány engem olasznak nézett. Ez azért is érdekes számunkra, mivel a lány maga is olasz volt és feleakkora volt hozzám képest széltében és hosszában egyaránt, ráadásul mediterrán bőrű, fekete hajú. Máig sem világos számomra, hogy miért nézett honfitársnak, de ledöbbent azon, hogy nem vagyok digoretta.
A másik okos eszmefuttatást Eszter folytatta le egy német lánnyal, aki nem igazán tudta, hogy Magyarország nem a „jelenkori Szovjetunió” része és azt sem nagyon akarta elhinni nekünk, hogy mi nem oroszul, hanem magyarul beszélünk és, hogy ez egy létező nyelv. E lányka lengyel barátnője volt az este csúcspontja, mivel az ajtóban állva minden érkezőt letámadott, hogy megkérdezze, hogy az illető regisztrált-e már a facebook-ra. Akik igennel válaszoltak, azok nevét felírta egy papírra és mit ad isten, hajnali fél kettőkor bejelölt, pedig ennyit beszéltem vele összesen…
A legkedvesebb bájcsevejt egy sráccal folytattam, aki mikor megkérdezte tőlem, hogy honnan jöttem, szintén nem igazán tudta hova tenni kicsiny országunkat, még kontinenst sem tudott hozzá kötni. Kérte, hogy segítsek neki, mire én Ausztriát, Szlovéniát és Szlovákiát említettem neki, mint nyugati szomszédok, de nem sikerült közelebb juttatnom a topográfiai térkép felvázolásával a helymeghatározáshoz. Már kezdett érdekelni, honnan származik az intelligens fiatalember, mire mondta, hogy Hollandiából. Hát ekkor már néztem egyet a tudatlanságán, de a legjobban akkor döbbentem meg, mikor mondta, hogy harmadéves FÖLDRAJZ szakos hallgató. Ezek után már az sem lepett meg vele kapcsolatban, hogy holland létére még életében nem volt Amszterdamban.
A bulit az egyetem Student Union épületének egyik szórakozóhelyén, az Asylum-ban folytattuk, ahol bár a zene nem igazán felelt meg az ízlésemnek, egész jól eltáncikáltunk újdonsült barátainkkal, sőt még olyan információk is fülünkbe jutottak, hogy pénteken jött két új magyar srác, de őket elkerültük. Sajna a napközben megismert magyar lánnyal sem tudtunk éjjel összefutni, mert a társaságukban valaki annyira sokat ivott, hogy nem engedték be őket a didzsibe. DE erre a hétre sok-sok mulatságot szerveztünk le vele is, úgyhogy lesz még mit bepótolni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése