Ahogy tegnap abbahagytam: szombat este és vasárnap reggel Bakewellben voltunk, ami első ránézésre nagyon visszamaradt, de egy hihetetlenül hangulatos kis város, tele 2-300 éves félig roskadozó házikókkal és tradicionális teaházakkal és reggelizőkkel, amik nagy része mindössze 2-3 asztalból áll.. találtunk egy echte tiroli kis hüttét, ahol nagyon hirdették, hogy eredeti osztrák finomságokkal tudják jóllakatni a népet, és ennek megfelelően az étlap első fogása az ungarische gulaschsuppe volt. Szerencsére a reggelire kapott full english breakfast néven tálalt black pudding (vér és zsír összekeverve, iszonyatos szaggal megspékelve, majd hokikoronggá égetve) elvette minden étvágyunkat, így nem szándékoztunk beállni a tömegek közé, hogy asztalt szerezzünk.
Tettünk a belvárosban egy bő órás sétát, hogy meglessük a hegytetőn tornyosuló gyönyörűséges kis kápolnát na meg annak temetőjét, majd a szűk utcácskákon lebaktattunk és beleskelődtünk az apró viskókba, hogy megnézzük a bentlakók reggeli rutinját a kívülről 40 négyzetméteresnek sem tűnő, minden valószínűség szerint bentről tértágító bűbájjal megnövelt cottage-okban.
Utána lementünk a folyópartra, mert Stu feltett szándéka volt, hogy vagy egy bárányt vagy egy kacsát mindenképpen vigyünk haza vásárfiának.. amint a képeken látható, én próbáltam fogni egy kevéssé rút kiskacsát, de nem sikerült. Még órákat lehetett volna sétálni a városban, de 10-et kongattak, ami azt jelentette, hogy irány Chatsworth, ami a következő bejegyzésben lesz...
Chatsworth után kissé túltelítődtünk a szépséggel, így egy pár órára kikapcsoltam, mint gps és a térképet jó erősen markolva tentéztem az anyós ülésen.. nem is baj, mert olyan szűk szerpentineken mentünk keresztül, hogy biztos paráztam volna. Fél hat körül érkeztünk meg Walesbe, a kimondhatatlan nevű Pontcysyllte-be, hogy az ottani híres neves Világörökség részét képező Telford-alkotást, a Pontcysyllte Aqueduct-ot megnézzük jobbról-balról, majd lentről és fentről.. Hát, azok a képek, amiken én vagyok a hídon, azok beállított, erőltetett mosolyos fotók, mivel elég félelmetes volt a híd, és a tudat, hogy az egyik oldalon "hídon folyó víz" és mellette a semmi vár rám, elég erőteljesen arra intett, hogy a másik oldalon két marokkal kapaszkodjak a közel kétszáz éves korróziómentesnek nem éppen mondható vaskorlátba.. :)
Életemben nem láttam még ilyen hidat és nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy milyen lehet igazából, így azt kell mondjam, nagyon tetszett. Kétszer is végigsétáltunk rajta, mert mindig kiderült, hogy a másik oldalon, másik szögből sokkal jobb beállított képek készíthetőek, na meg persze lentről, a nem éppen kitaposott ösvények mentén, meg ha már egyszer lenn vagyunk, akkor félig a vízben állva, hogy ne lógjanak be a fák ágai a képbe..
Mivel újfent láttunk hidat, kastélyt (chatsworth.. majd) illetve dagonyáztunk susnyásban, sőt temetőt is láttunk meg kiskecókat, nem maradt más hátra, mint megtalálni Llangollen városát, hogy a Vad Fácán nevű hotelben elfoglaljuk jól megérdemelt alvóhelyeinket, majd az egyik belvárosi csehóban helyi specialitásokat kóstoljunk.. nyami..
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése