Egy Kígyók a fedélzeten film utáni, mozgó baldachintól átrettegett éjszaka után napsütötte hétfőre ébredtünk llangolleni hotelünkben, ahol nagyon gyorsan össze kellett szednünk magunkat, mivel egyrészt nagyon hosszú autóút várt ránk, hogy Wales partjain végigszáguldozzunk a jó minőségűnek nem éppen nevezhető utakon, másrészt pedig számtalan látnivaló volt betervezve.
Hajnali 9 órakor már a Valle Crucis Abbey-nál voltunk, ami egy 1201-ben épült ciszter kolostorból és a ciszterektől jól megszokott birkatenyészetből állt.. hát hogy azok milyen édesek voltak, úgy vittünk volna egyet belőlük, de mindig elfutottak.
Innen tovább tájvezettünk, mivel 3-szor kerültünk vissza Llangollenbe, lévén, hogy vagy minden út oda vezet, vagy mi mentünk mindig rossz irányba.. ezek a walesiek borzalmasak.. van egy slejmesen hangzó ocsmány nyelvük, amiben minden szó legalább 10 betű és persze a legtöbben nincs is magánhangzó.. a mi térképünk angolul volt és a városok angol neve távolról sem hasonlít a walesire . Persze minden táblán hatalmas betűkkel a helyi városnév van, és csak alatta látható apró betűkkel az angol.. valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy eltévedtünk a sok y és l betű kavalkádjában.
Nagy nehezen azért csak megtaláltuk a megfelelő lejárókat és innen a csodaszép Celynlyn (Celyn Lake) érintésével kiértünk a tengerhez, hogy a keleti part után a nyugatiban is megmártóztathassuk kis kezünket.
Itt első megállónk Edward egyik kedvenc kecója, a Castell Harlech volt, amiről a wales-i himnusz a "Men of Harlech" is zeng, mivel ez volt a rózsák háborújának leghosszabban ostromolt vára.. így bevehetetlen falai tele történelemmel, hálószobái meg csodás panorámával szolgáltak..
Utunk tovább a partokon vitt minket, ahol egyszerűen képtelenség volt lejutni közvetlenül a vízhez, mert az összes kevésbé vad, megközelíthető partrészen az igénytelenség fellegvárába - ami itt hihetetlen kultusz - ütköztünk. Wales partjain végig karavánok vannak és minden karavántelepen több száz teljesen egyforma, igénytelen karaván és hordozható mirelit ház van, amik területére csak a karavánnal rendelkezők léphetnek be.. ezt nem értem, hogy engedhetik meg, hogy a gyönyörű partok látképét azok az ocsmány zöld dülöngélős izék elrontsák, mert legalább A függetlenség napjában olyan helyen voltak az ilyen "rezervátumok", ahol az égvilágon senkit nem zavartak..
No de nem mérgelődtünk sokáig, mert hamarosan feljött a tábla, hogy Barmouthban, ahol pont egy híres híd is van, le lehet menni a fizetős partra ámuldozni.. így is tettünk, és valami csodaszép félszigeten voltunk, ahol közel 3 kilométert gyalogoltunk, miközben felváltva követték egymást a finom homokos, sziklás és kavicsos partszakaszok..
Barmouth után a Mawddach öbölt autókáztuk körbe, érintve a szépséges Cymer Abbey-t egy rövidebb sétára.. Itt volt a képszakadás, mert errefelé aludtam el újfent és Aberystwyth-ig meg sem mozdultam, ahol megálltunk ebédelni délután fél 5-kor.. Bár ez a város is nagyon hangulatos volt, de itt már nem volt se időnk, se energiánk körülnézni, mivel még egy jó pár mérföldre voltunk Swansea-tól, ami az aznapi végállomást jelentette... Jó volt Swanseaban lenni, mert rájöttünk arra, hogy van végre egy város, ami Hullnál is rondább és ridegebb.. Hozzá kell tennem, hogy ezek elég elhamarkodott szavak, mivel körülbelül 15 órát voltunk ott, amiből Stu 9, én 6 órát aludtunk, 2 órát a Fridays-ben vacsiztunk és az ott elfogyasztott kisebb alkoholmennyiség után nem igazán tudjuk, hogy kerültünk haza, de azért nem tetszett még így sem a város..
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése