Ha én cicából lennék..

Ha én cicából lennék sokkal egyszerűbb lenne minden. Kilenc élettel a tarsolyomban nem kéne azon morfondíroznom, hogy egy életbe belesűrítsek mindent, mindenhova eljussak annyiszor, amennyiszer szeretnék és annyi ideig legyek ott, ameddig csak akarok, miközben mindenkit, akit szeretek eleget láthatok. Mivel ez a zseniális ötlet minden valószínűség szerint csak vágyálom marad örökre, nem marad más hátra, mint a B-terv megvalósítása, miszerint jövendőbeli milliárdosként 40 éves koromat elérve előveszem majd az egyre bővülő listámat és ellátogatok ismételten azokra a helyekre, ahol egyszer járva megfogadtam, hogy visszatérek.
Az elfogult lelkesedésem oka nem más, mint az, hogy a hétvégén három hónapnyi hulladékságomat sikerült végre levetkőznöm és magam mögött hagytam Hull város határát, hogy felfedezzem Yorkshire néhány újabb gyöngyszemét és bővítsem a "Noa még ide visszajön" listát négy újabb jelölttel.
Szombat reggel, mire magamhoz tértem a pénteki bál fáradalmaiból, Stu már előállt a főnökei által nagylelkűen a rendelkezésünkre bocsátott kis hétvégi dudunkkal, hogy kirándulni vigyen, megünnepelve a 100 hónapos évfordulónkat.
Elsőként is Yorkba látogattunk, ami most már számomra is minden kétséget kizáróan a világ egyik legtündéribb városa aprócska macskaköves utcákkal és árkádokkal, ahol a házak falai hihetetlenül ijesztő hajlásszögben dőlnek a járókelők feje fölé.
Birkahalmokkal és zöldellő fákkal tűzdelt utakon, a rossz oldalon haladva és minden körforgalomba történő behajtás előtt szívrohamot kapva tettük meg az alig 50 mérföldes utat Yorkig, ahol a sok jóakarónk tanácsát megfogadva a város szélén elhelyezkedő P+R-ben tettük le a hintót, hogy onnan tömegközlekedve érjük el a zsúfolt belvárost. A buszról leszállva pillanatok alatt magával ragadt minket a város forgataga. Kanyargós utcák és emberek hada amerre a szem ellát, Hullhoz képest meglepően ízléses karácsonyi díszítés, Andersen mesék világának megfelelő ruhákba öltözött gesztenye árusok és forralt borosok, puncsosok standjairól áradó illatok és a Christmas Carolosok előadása mind hozzájárultak ahhoz, hogy azonnal beleszeressek a városba és annak hangulatába. A legjobban az tetszett, hogy nem találtam két egyforma, összeillő házat a rogyadozó épülethalomban, miközben együtt olyan természetesen mutattak egymás mellett, mintha testvérek lennének, csak mindegyik saját egyéniséggel és történettel.

Miután feldogoztuk a látványt és tudatosult bennünk a tény, hogy az utóbbi három hónapot egy lepratelepen töltöttük Yorkhoz képest, asszimilálódtunk a sok bámészkodó közé és nyakunkba vettük a szűk utcácskákat, hogy felfedezzük a város néhány nevezetességét. Elsőként is a York Minsterbe mentünk, mely Észak-Európa legnagyobb gótikus katedrálisa és aminek megépítése több, mint 250 évig tartott.

Sajnos a látogatás pillanatnyilag szünetelt a katedrálisban, így csak kívülről nyílott lehetőségünk arra, hogy gyönyörködjünk az épület méretein, megannyi vízköpőjén és elirigyeljük a svájci testőrök ruházatát, akik a Szent Péter Székesegyházon kívül egyedül itt Yorkban nyújtanak egyházi szolgálatot. Innen tovább a Museum Gardensbe baktattunk, hogy lássunk végre egy ízig-vérig angol parkot és gyönyörködjünk a milliónyi zöld árnyalatban, ami a decemberben elvárt időjárást meghazudtolóan a szemünk elé tárult a kertbe lépve. Itt történt, hogy mókusok lepajtiztak velünk, hogy egy kis elemózsiához jussanak. Olyan bátran közeledtek hozzánk, hogy még én ijedtem meg tőlük, hogy aztán megkínáljam őket az Eszti anyukájától Mikulásra kapott (köszönjük!) csokimmal, amire azonban szerencsére nem voltak vevők.

A csajos természetimádás után jöttek a fiúsabb programok, hogy mindenki elégedett legyen. Ennek megfelelően a következő úti célunk a National Railway Museum lett, ahova az utat nem akárhogyan tettük meg. A történelmi város egykori várfalainak 2,5 mérföldes szakaszán gyalogoltunk. Hát, tény és való, gyönyörű rálátás nyílt a City Wallsról a városra és igazán különleges élmény lett volna a falmászás nekem is, ha nem ittam volna meg előtte egy melegítő puncsot dupla brandyvel, aminek köszönhetően az elszánt életösztön segített fennmaradni a keskeny, korlát nélküli, csúszós falakon. Nem kifejezetten zavartattam magam amikor jött valaki szembe és a kötelező haladási irány szerint nekem kellett volna kijjebb mennem a falon, elengedve a belső falat, amit két kézzel markoltam. Kétségbeesett mosollyal mindenki tudtára adtam, hogy márpedig én ezt a kapaszkodót nem fogom elengedni csak azért, hogy kikerüljük egymást. Néhány csúnya, jogos és megérdemelt tekintetet kaptam egy nyugdíjas klub tagjaitól, de szerencsére meg tudtak kerülni és nem érte őket sérülés.

A vasúttörténeti múzeum nagyon színvonalas és érdekes volt, megérte elmenni. Nekem leginkább a kibelezett sihu és az a vonat tetszett, ami alatt át lehetett sétálni és így benézhettünk a szoknyája alá.

A vonatozgatás után gyorsan harapni akartunk valahol, hiszen olvastuk Yorkról, hogy itt annyi étterem van a belvárosban, hogy az év minden egyes napján másikba lehet menni. Ehhez képest mindenhol azt mondták, hogy legalább 20-30 percet várnunk kéne arra, hogy asztalt kapjunk. Végül egy Zizi nevű olasz étteremben ettünk, hm nagyon finomat :)
Mivel már kezdett ránk sötétedni, felkapcsolták a karácsonyi világítást, aminek köszönhetően még inkább szebbé vált a város, mivel csak úgy ontotta magából a viktoriánus karácsonyok meghitt hangulatát. Hosszasan nézelődtünk a macskaköves utcákon és észre sem vettük, ha valamelyiken már voltunk, mert annyira sodort minket magával a tömeg és a látvány. Sok kis apró üzlet, tündérboltok, mackófarmok, pubok kovácsoltvas cégérekkel és a lényeg: egyszer csak az egyik legszebb utcában egy ismerős, már sokat elemzett kék-fehér logót láttam meg, mely csak úgy könyörgött nekem, hogy menjek be és bizonyosodjak meg arról, hogy a NOA NOA márka tényleg Noának teremtetett. (Határozottan állíthatom, hogy igen :)

Az esténk vége felé közeledve próbáltunk bebocsátást nyerni a város leghíresebb teázójába a Little Bettys-be, hogy végre igyunk egy igazi angol Tea for Two-t, úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva: sütipütikkel, cucukákkal és mindezt a lehető leglassabban, hiszen 5 óra van, mi dolgunk lenne már a nap hátralévő részében a teázáson kívül. A boltjában feltankoltam egy kis earl grey és lady grey keveréket, hogy az elkövetkező pár hónapban ne kelljen visszautaznom és újabb fél órát sorban állnom érte, illetve a házi csokis-narancsos ropogósukért, aminek a végső túlélőit éppen most pusztítom el a bejegyzés írása közben összekenve a billentyűzetet.
Összesítésben: Gyertek Yorkba, mert csodaszép és ha már ott vagytok, akkor nézzetek át Hullba, mert ott meg mi vagyunk csodaszépek!
Még a másik három újabb "visszatérünk desztináció" bemutatása várat magára, hogy a fokozatos adagolásnak köszönhetően minden percét kiélvezzétek Yorknak és ne telítődjetek túl a sok szépségtől, ami még jön.. Nekem pedig meg kéne próbálnom az egyetemre koncentrálnom, hogy az utolsó két hétre maradt beadandók és prezentációk hadára neki álljak készülődni.