5 nagy doboz telerámolva és a további pakolásra vonatkozó koncepció is lassan kezd összeállni a fejben, így íme egy újabb képsorozat az Edinburgh városában töltött napunkról. Bár a képek magukért beszélnek, azért szóban is csak erősíteni tudom, hogy álomszép és élhető a város. Olyan, amiben akár el is tudnám képzelni, hogy éljek, ha érteném a helyi akcentust és nem rettegnék az 1861 óta vasárnap kivételével minden áldott nap 13 órakor a várból eldördülő ágyú hangjától.
Reggeli túránk a hatalmas, ezerféle zöld árnyalatban pompázó és levendulákkal tarkított Princess Garden parkban elköltött reggelivel indult, ahonnan csodaszép kilátásunk nyílt a legmagasabb hegyormon elterülő kastélyra. Miután a 2kg gyümölcssali és narilé kellő energiával feltöltött minket, elindultunk megmászni a hegyet, ami egy vérbeli farizom és vádlierősítő torna volt a Skóciára nem éppen jellemző 28 fokban.. de hát a látvány miatt mindenképpen megérte..
Itt közel három órát töltöttünk el, mivel a kastélyban temérdek kiállítás van, többek között a skót koronázási ékszerek és társai. Hallgattunk lépten-nyomon skót dudásokat kiltben és természetesen testközelből vártuk az egy órás ágyút, ami annyira nem volt vészes, mint amennyire féltem.
Innen tovább a híres-neves Camera Obscuraba mentünk, ami a vár mellett a hegyen található toronyszerű épületben van. A lényege, hogy az épület tetejébe egy lyukkamera van elhelyezve egy rakat tükörrel és így le tudják képezni a várost a kamera alatt elhelyezett vakszobában lévő tálcára. Nagyon izgi volt, mert 365 fokban körülnézhettünk a városban, ráközelíthettünk járókelőkre, bekukkolhattunk lakások ablakain és egyebek. A múzeum alsóbb szintjein optikai illúziók, hologramok és ezekhez hasonló érdekességek voltak kiállítva.
Ezt követően nagy séta jött a belvárosban, ahol meglátogattuk az Elephant teaházat, ahol anno J. K. Rowling írta a Harry Potter első részeit, majd végül nem maradt hátra más, mint a város egyik leghíresebb szülöttje, Sir Walter Scott emlékére állított emlékmű csekély 287 foknyi csigalépcsőjének megmászása, ahol az utolsó szakaszban még egy ember is alig fért el a keskeny folyosón, de legalább volt szembe forgalom is.. fenn közel 10 percet vártunk, hogy a felgyülemlett embertömegben meg tudjunk mozdulni.. Csodaszép volt innen is a kilátás, amit sajnos a képek nem adnak vissza, mivel elfelejtettem a gépem ISO érzékenységét a sötét múzeumok után visszaállítani automatára, így csak este, otthon vettem észre, hogy elég szemcsések lettek, sajna.. se gond, mi láttuk, más meg ha tud, menjen el, mert mindenképp megéri :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése