Need some distraction oh beautiful release..

Mivel az utóbbi napok minden bizonnyal nem kerülnek majd be Életem filmjébe, így nem nagyon tudtam miről írogatni, hiszen a blogunk célja, hogy egy kis színt vigyünk napjaitokba, nem pedig az, hogy nyomott hangulatunkkal a Tiéteket is elrontsuk. Most azonban megálljt parancsolok a hallgatásnak és próbálok néhány értelmes gondolattal megörvendeztetni Titeket.
Köszi Mindenkinek a sok levelet és támogatást, tényleg sokkal jobban vagyunk. Annak ellenére, hogy csak rövid múltra tekint vissza ismeretségünk az itteni magyarokkal, azt kell mondjam (csak nehogy elkiabáljam), hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy megismerhettem őket, és, hogy ilyen barátok vesznek körül. Stu, a fogyásban lévő Mese kekszem, Debussy és az ő társaságuk mindent el tud velem feledtetni és életet tud belém verni.
Rátérve a hetünkre, kezdjük is "Well done Steven, nice jumper" napjaival.. Hát szegénykém lassan de biztosan halálra dolgozza magát.. Tettem a pénztárcájába egy fényképet magamról oda, ahova mások a kutyáik fényképét teszik, hogy emlékezzen rám. Sajnos az egyik munkatársa lebetegedett a héten, így annak minden munkája az ő vállán landolt, ami azt jelentette, hogy még az eddigieknél is kevesebbet volt szerencsém őt látni ébren.
Viszont nagyon büszkén jelenthetem, hogy az utóbbi két hétben már nem csak a "Nice Jumper" dícséretek érték őt - azaz azok inkább engem, a pulcsivadászt-, hanem a teljesítményéről is egyre elismerőbben nyilatkoznak a főnökei, és határozottan hosszú távra terveznek vele, aminek nyíltan hangot is adtak. Hogy büszke vagyok-e? Hm, hát hogyne lennék.. de talán az jobban tetszik, hogy egyre igazabbnak látjuk a mondást, hogy könnyebben kap munkát az, akinek már van munkája, mert egyre több ajánlattal bombázzák azok az imádott HR cégek, akik eddig észre sem vették és válaszra sem méltatták őt.
És, hogy mi tetszik a legjobban? Hát az, hogy az én hiperelfoglalt Papám még így is talál időt arra, hogy a tenyerén hordozzon engem. Egyszer tettem egy kósza elismerő megjegyzést egy rénszarvasos pizsamáról, ami felkerült Stunál a "Nonómnak ajándék" című listára és onnan pedig tárgyi valójában az én markomba :) Hát nem áll olyan jól, mint a modellen a plakáton, és feltételezem a méretünk sem éppen egyforma, de Istenem, ez van.. a rénszarvas a lényeg..tükrünk, meg szerencsére amúgy sincs.
Ezt követően a minap éppen az otthon maradni kényszerült drága kicsi Fikusz Kukiszaim hollétén elmélkedtem növénymentes lakásunkban, melyek hiányát tovább fokozta a tény, hogy tippeket kellett adnom Gréta barátnőmnek az orchidea tartására és kezelésére vonatkozóan, mire tegnap megkaptam az első élő organizmusként idelátogató gazt Lacika, a flamingó személyében, yep yep.. Úgy döntöttem, nincs megállás, és mivel a csúnya komor fehér falakat sajnos nagyon nem támadhatjuk meg, ezért dzsungelt fogok varázsolni a palotánkból, hogy még otthonosabb legyen.
Eszter, a nagyvárosi dáma, éppen Londonban lógatja a lábát a hétvége folyamán, ahol idegenvezetője és hazai Fütyülős mézes pálinka ellátója nem más, mint Gréta.. Csajok: bár ezt mondanom sem kell, de érezzétek nagyon jól magatokat! :) Amúgy Eszter hatalmas "állhatatosságról" tett a héten tanúbizonyságot, amikor is minden nő számára példamutató kitartással és erősséggel törte be rettegett csizmáját, amit egy átlag akaratú nő rövid távon a kukába dobott volna.
Lassan de biztosan közelednek a határidők az első leadandóinkat illetően. Múlt héten ugyebár megvettem az első tankönyvemet.. úgy terveztem, hogy a héten megpróbálok vele közelebbi kapcsolatba kerülni, de mindeddig nem sikerült a vonzalmába kerítenie.. Igazából elbizonytalanodtam az utóbbi napokban azon, hogy miért is tanuljak, ha egyszer szita az agyam. Nem tudom, hogy az a kevéske bor teszi-e, amit néhanapján külső kényszernek engedelmeskedve elfogyasztok, de mintha minden, amit az elmúlt években enyhén túlozva de kínkeservesen magamba tápláltam, elkezdett volna belőlem kipárologni.. Majdnem egy évembe telt S. Zsuzsa kegyetlenségét feldolgoznom a számvitel szigorlaton, erre most kezdem belátni, hogy igazából még azt sem érdemeltem volna meg, amit kaptam? Indultunk a poén kedvéért egy online számviteles tanulmányi versenyen és hát valami katasztrófa az, hogy mennyi mindent elfelejtettem abból, amit anno egész jól tudtam.. Szerencsére csapatversennyel állunk szemben, így van, aki emlékeztessen a tudatlanságomra, de továbbra sem értem miért kell szenilisnek lennem.. annyi hülyeséget képes vagyok megjegyezni, de azt, amit oly nehezen és kemény munkaszerűséggel tettem magamévá, azt pillanatok alatt elfelejtem és csak a zavaró tudat marad az agyam hátsó tájékán, hogy valaha ezt én tudtam, de már képtelen vagyok pontosan felidézni.. lehet, hogy 23 évesen elkezdtem volna kőkeményen öregedni?
Amit azonban nem felejtek még el gyorsan megemlíteni az, hogy hamarosan hazatérünk! Megvettük még a múlt héten a jegyeinket, így reszkessetek családtagok (főleg azok, akik most kinn síeltek a hétvégén nélkülünk) és barátok, mert december 23-án jövünk, hogy abban a 12 napban, amit majd otthon töltünk, mindenkit megnézzünk és megjegyezzünk az újabb 7 hónapnyi különlét idejére. :)