Nem szeressük a Valentin-nap bizniszt

Február 14, Valentin-nap és minden bizonnyal hozzánk hasonlóan még sok más embernek felfordul a gyomra annak a gondolatától is, hogy akkor ma kötelező jelleggel el kell vinni vacsorázni az asszonyt, venni kell neki legalább egy tucat rózsát, bonbont és piros szívecskés képeslapot, aztán uzsgyi a moziba megnézni valami direkt e célra időzített szuperromantikus borzalmat... Ha otthon már elegünk volt az egész nap üzleti  célokra fordításából, akkor az ittenire nincsen szó.. Mindenhol giccses lufik, szíves párnák és egyéb ocsmányságok lepik el a boltokat, és külön élmény nézegetni, amint a Tescoba látogató úriemberek hezitálnak, hogy plüssel lepjék meg a kedvesüket vagy szatén fehérneművel mindkettőjüket. 

A legidegesítőbb az éttermek ajánlata, mert legyen szó a leglepusztultabb sarki lebujról vagy a legelegánsabb belvárosi étteremről, mára mindenhol új házirend van itt. A karácsonyi felfordulás lecsengése óta mindenhol látni, hogy lehet foglalni asztalokat az egyes helyekre az előre kiadott három idősáv valamelyikére, azaz 17, 19 vagy 21 órára. Mit is kapsz ezért: Először is minden kiválasztott érkezési időpont előtt maximum 5 perccel érkezhettek meg. Itt kaptok egy koktélt, aztán utána az előre kiküldött 3 fogásos menüből, ahol minden fogás 3 opciót kínál, választhattok. A desszertnél lámpaoltás van és nézheted, hogy egyszerre hány asztalnál történik meg az ominózus egyedi lánykérés, majd legkésőbb 45-kor el kell hagynod az éttermet, hogy legyen ideje az újabb turnusnak elfoglalni a helyét. Nincs apelláta, vagy ezt elfogadod, vagy Valentin-napon nem vacsorázol.. És mindezt olyan áron, amennyibe a három fogás együtt nem kerül egy átlagos napon és előre le kell csengetni 50%-ot biztosíték gyanánt az asztalra.

A félreértések elkerülése érdekében azért jelzem, hogy szeretjük a Valentin-napot, de jobban szeretem, ha minden  nap az van.. Olyan kiábrándító volt, amikor pár éve elmentünk vacsizni e napon, mivel hétköznapra esett és aznapra nem tudtunk kirándulást szervezni és a kábé 1 méterrel arrébb ülő párocska ott ajándékozta meg egymást egy elég extrém fehérnemű szettel miközben mi meg éppen a desszertünkkel próbáltunk megbirkózni.

Na, de azért persze megemlékezünk a jeles napról, mint mindig. Így jött tegnap (szombat) reggel a szembesítés perce, hogy akkor 1 órám van elkészülni és indulunk Beverley-be, ami egy nagyon közeli kis város, és rendelkezik jó pár Grade I. Listed látványossággal, amik közül minél többet szeretnénk megnézni az év folyamán. Nem túl megterhelő, 9-10 perces utazásba tellett megérkeznünk a Hull-tól északra elhelyezkedő  hangulatos utcácskákból álló elegáns kis településre, ahova sok hull-i jómódú költözik ki. 

 

  

  

 

A város fő látványossága a Beverley Minster, amit úgy emlegetnek mindenhol, hogy az Egyesült Királyság legimpozánsabb  nem-katedrális kategóriába eső temploma. És hát tényleg gyönyörűséges volt. Majdnem másfél órán keresztül csak felfedeztük a templom kincseit és egészen addig, amíg anyum nem hívott fel telefonon, hogy indulhatok haza, mert kész a frissen sült hortobágyi palacsintája, úgy voltam vele, hogy ennél jobb helyen nem is lehetek éppen. 

A gótika valamennyi fázisának elemei megtalálhatóak a több száz évig épült székesegyházban, de sok szász, román stílusjegyet is láttunk.

Az északi bejáraton támadtunk és az északi oldalhajón kezdtük a nézelődést, ahol 14. századi faragványok voltak a falakon zenészekről, ami állítólag hasznos volt abból a szempontból, hogy innen tudnak sokat az akkori hangszerekről.

 

  

  

  

Innen tovább a nyugati  ajtóhoz értünk, ahol 18. századi fa és márvány faragványok voltak a négy evangélistáról és szentekről.

A templom e pontjából megcsodálhattuk az egész főhajót teljes pompájában, amit csak tovább szépített a rózsaablakokon beszűrődő, akkor még ragyogó nap színes fényjátéka.

 

Ezután egy 12. századból származó román márvány szenteltvíz tartót és a hozzá tartozó baldachin szerű védőtetőt néztünk meg és egy kisebb szász szoborparkot.

 

 

Innen átmentünk a nagyobbik oldalhajóba, ahol megnéztük többek között St. John sírkövét, aki a templom védőszentje és akinek a síremlékéhez a helyi legendák olyan komoly gyógyítóerőt kötnek, mint például a beszédzavaros fiúgyermekek szóra bírása, így komoly zarándokhely lett. 

  

  

Az oldalhajó déli része függélyes stílusú és három kisebb kápolna van benne az East Yorkshire Regiment részére, elsősorban a két világháború áldozatainak emléket állítva. 

 

 

  

Innen tovább a főoltár mögötti szentélyekbe mentünk, ami a legszebb része volt a templomnak, mert 64, különböző fafafaragású kegyelemtrónus volt benne, és míg az oltár 8. századi volt, addig a felső szobrok már 20. századiak, és mégis olyan tökéletesek voltak együtt. 

 

  

  

  

  

Innen már csak a St. Katherine kápolnába néztünk be, majd a keleti főablakhoz, mint egyetlen épen maradt eredeti középkori üveg, a főoltár mögötti kórus helyére, majd a Percy-család oltárjához. Az orgona-feljáró melletti falon ki volt rakva egy kis tábla, amin 1769-től napjainkig be volt gravírozva a kántorok neve.. (azonnal a fehérvári Szt. Donát kápolna kántora jutott eszembe, akinek a hangja minden december 25-énket megédesíti, főleg, ha apuval duettezik. )

 

 

 

 

Nagyon tetszett mindkettőnknek a templom, és az egyetlen problémánk a fagyhalál volt, főleg akkor, amikor kiléptünk és szerencsénkre még az eső is szakadni kezdett. Így gyorsan berohantunk egy csokizóba, amit még a templomba menet kinéztünk.. nyami, maja csokit ittunk, ami olyan keserű volt, mint a nagykönyvben és hozzá 4-rétegű fekete-erdős-mascarponés poharas krémet. Szóval eláztunk és tele tömtük magunkat, így az utcára visszatérve úgy éreztem magam, mint egy partra vetett bálna, úgyhogy jött egy újabb adag nézelődés ahol felváltva küzdöttünk hol a szakadó esővel, hol a verőfényes napsütéssel, mert az angol időnek percenkénti hangulatváltozásai voltak.

Szombat lévén megnéztük a híres-neves piacukat,  néhány parkot és a város másik oldalán elhelyezkedő kapujánál álló St Mary's templomot is, ami szintén Grade I. épület és nagyon vadregényes, így kívülről talán még jobban is tetszett..

 

 

 

 

 

 

 

 

  

  

  

  

  

  

  

 

 A belváros felfedezése után már nem maradt más hátra, mint az éhező pocikat jóllakatni, és ha már anyu hortobágyiját hiába akartam erősen, mégsem érkezett meg, így kompenzálásként ettem  többek között az ő kedvencét, a jó öreg carpacciot :P .. Persze,  a mosdóknak az ajtaján mindkét oldalon ki volt ragasztva itt is a Valentin-napi program.. szerencsére, így mi csak magunkban ünnepeltünk, nem száz másik pár között,de, hogy a napján is megemlékezzek:
Papám, Save the last for me..