TBC, Torokgyík, Szamárköhögés

Hétszeres nagynéni jelentkezik! Először is szeretném bemutatni Esztikét mindenkinek, ugyanis a szabadidőnk nagy részét azzal töltöttük a héten, hogy benne gyönyörködtünk és álszent módon feltételezem, hogy látványa számotokra is nyilvánvalóvá és érthetővé teszi a belső kényszert, hogy miért is kell annyiszor napjában őt nézegetnünk...

 

 

Már többen kérdeztétek, hogy hol lehetne megcsodálni a Picúrt, így  íme beküldöm Nyuszihoppék blogját,  ami egyébként a sidebar-ban is szerepel.. Ha bárki szépet, angyalit szeretne látni, nosza rajta lehet ámuldozni unokahúgom szépségén és punk hajacskáján :)

http://ugrifules.blogspot.com/

Most jön az a rész, hogy mi a helyzet velünk, hogy telnek napjaink. Hát a fenti részből egyenesen következik, hogy nagyon nagyon boldogak vagyunk és minden a lehető legnagyobb rendben van errefelé, leszámítva azt az apró tényt, hogy legszívesebben rohannék haza Pécs Citybe Nyuszihoppékhoz.

Mint az ígértem, egy kis élménybeszámolót írok Leedsről, ahol már több hete voltunk és az emlékek kicsit megfakultak, de olyan nagy élmény volt, hogy szarvas hiba lenne nem megosztani.. különben meg csak arról tudnék írni, miket és hol eszünk, iszunk, hogyan aerobicozunk czanik balázs színvonal alatti DVD-ire és egyebek. 

Na szóval, egy hirtelen ötlettől vezérelve, Stu kitalálta, hogy elviszi a csajokat kirándulni, mert látta, hogy mennyire nem fűlik a fogunk a tanulás szentségéhez.. gondolt egyet, elővette a mániákus atlaszát és rábökött Leedsre, majd közel két percig fitogtatta rábeszélőkéjét, mire mi nagy nehezen rábólintottunk  és innen már azon kaptunk magunkat, hogy vasárnap hajnali 8 órakor a vasútállomáson sorakozunk és pikk-pakk Leedsben voltunk, ami Hullhoz képest igazi metropolis, hiszen egy utcája is több szépséget kínál az arra járóknak, mint Hull egésze.

 

 

 

 

 

  

 

  

Elsőként is a Városházát és a Múzeum negyedet néztük meg, illetve a klinikák egy részét, mivel Leeds orvosi egyeteme az országban az egyik leghíresebb.. Innen tovább a nyüzsibb belvárosba mentünk, ahol szép kis kontrasztot alkotott a viktoriánus házak és kisebb felhőkarcolók összeegyeztethetetlen sora... A Millennium Square-n található a Leeds Civic hall, ami Keynes bácsi nagy büszkesége lett, hiszen csupán azért kezdtek bele az építtetésébe, mert a recesszió olyan szintű munkanélküliséget eredményezett, hogy muszáj volt valamilyen módon munkát biztosítani a lakosoknak.. ennek megfelelően az épületet kizárólag munkanélküliek keze fémjelezi, de úgy tűnik, egész jó munkát végeztek. Sajnos nem tudtuk rendesen lefényképezni az épületet, mert közvetlen szomszédságában akkor avatták fel a közösségépítő koripályát.. de a kis giccsparádés John Thorp aranybaglyokat, amik a város jelképei azért lefényképeztük.. Elugrottunk a  közeli Mandela Parkba is, ami egy kis trópusi kert volt pálmákkal, habzó szökőkutakkal és olyan párás, buja illatokkal, ami tél közepén egy nyitott brit parkban igen meglepő élmény volt.

 

  

 

Innen tovább uzsgyi célba vettük a soppingolós belvárost, ahova kis fedett árkádos utcák vezettek. Mindegyikben egyforma kovácsoltvas cégérek, aprócska cucukás és kütyüs boltok és egyasztalos kávézók sorakoztak, amik garantálták, hogy könnyen eltévedjünk.. egyetlen kivétel a Victoria Quarter volt, amihez foghatót már rég nem láttam, így millióból is fel tudnám ismerni. Gyönyörű, műemlékként számon tartott házakból álló 4 párhozamos utcát építettek össze egy kis bevásárlóközponttá olyan hangulattal, mintha visszarepültünk volna 50 évet... Azt mondják, hogy az nem is komoly divatcég, aminek a Rodeo Drive-on nincs üzlete, hát ha nem is maradéktalanul, de ez a szabály élt a Victoria Quarter-re is... Találtunk végre a brightoni emlékekre egy Whittard Chelsea teás boltot, ahol sikerült a világ legzseniálisabb jázminos zöld teájából feltankolnunk.

 

  

  

  

 

  

  

  

 

No és innen jött a múzeumlátogatás. Nálunk sajna ezt tudni kell, hogy egy múzeum, színvonaltól függően 2-5 órás időtöltést jelent, így általában egy-két múzeum fér be egy napra. Mivel nem volt túl sok időnk, így nagyon körültekintően akartuk kiválasztani azt az egyetlen múzeumot, amit megtisztelünk látogatásunkkal.. Kirándulásunk előtti este átnéztük a lehetőségeket és hát tényleg rengeteg érdekes hely megfogott minket, de úgy voltunk vele, hogy olyan helyre menjünk, amiből nincs minden bokorban egy gyenge hasonmás.. így esett a konszenzusos választásunk a Thackray Múzeumra, ami így utólag egy nagyon jó döntés volt, annak ellenére, hogy 40 percet gyalogoltunk a susnyás gettóban, hogy megtaláljuk a külső klinikai negyedben. 

A múzeum célja az orvostudomány fejlődésének bemutatása a Victoriánus kortól egészen napjainkig, rövid kitekintéssel a jövőre.. Ezeken belül is nagy hangsúlyt fektetnek az aneszteziológia technológiai fejlesztésének bemutatásra és annak elég érzékletes demonstrálására, hogy 150 évvel korábban milyen esélytelen is volt túlélni akár egyetlen napot is abban az igénytelenségben és higiéniás feltételek minimális teljesülését is messze elkerülő környezetben, amiben a leeds-i munkásosztály tengődött.

Elsőként is egy bevezető oktatóterembe mentünk, ahol kis kérdések voltak, apró heurisztikák és mindennapi dolgokra történő rácsodálkozások, amik hozzájárultak ahhoz, hogy eljusson az orvostudomány és gyógyítás művészete a mai szintjére.

 

  

 

  

  

  

Innen jött a szerepjáték, ugyanis a földszint többi része a viktoriánus Leedsbe kalauzolt minket vissza, ahol is egy rövid bemutatófilm levetítése után megkaptuk a szerepünket, hogy melyik egykor létező leedsi munkásosztálybelit testesítjük meg, így jött az átalakulás.

Eszti, alias Mary Holmes, 28 éves varrónő, aki nagy pechjére TBC-ben szenved, de még nagyobb szerencsétlenségére a hozzá ördög űzni járó pappal sokat érintkezik, aki eltitkolja előle, hogy az enyhén szennyezett folyóvíz a szenvedélye és az abból történő rendszeres fogyasztásnak köszönhetően kolerás. Rendelkezésére álló jövedelme 5 Shilling.. 

 

Stu, alias James Wilson, 11 éves árva, aki a dologházból Mr. Finch könyvesboltjába került szolgálni és egyik kifutófiús akciója során megkívánt egy kis tejet, ami fertőzött volt, és diftériás lett, ami akkoriban a legtöbb emberéletet követelte.  Rendelkezésére álló jövedelme 1 Shilling..

Noa, alias Martha O'Bryan, 9 hónapos csecsemő, akinek a szülei a helyi lisztgyárban dolgoznak napi 12 órát, ami alatt a baba Mrs Ingham szegényházában tengeti napjait. Mikor a szülők hazaérnek, hulla fáradtan, nyugalomra vágyva, adnak neki egy kis Holbeck Tincture-t, a gyereknyugtatók királyát igen magas ópiumaránnyal, hogy alukáljon a gyerek. Csakhogy nem tudják, hogy Martha a napköziben is  kap ugyanebből, így 9 hónapos korára non-stop be van tépve és így nem veszik észre, hogy időközben elkapja a szamárköhögést. Rendelkezésre álló jövedelme 1 Shilling.

 

A napközi: 

 

Na, hát ilyen szép reményekkel vágtunk neki a kirándulásnak, ahol is a következő terem előtt ki volt írva, hogy csak erősebb idegzetűeknek, azaz inkább csak rossz szaglással rendelkezőknek ajánlják a városnézést az akkori Leedsben. Hát valami undorító volt. Minden tiszta mocsok, bűz, igénytelenség.. azt már régebben is írtam, hogy az itteni múzeumok mennyire nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy érzékletesen bemutassák a környezetet és mennyire ügyelnek arra, hogy a látvány, hangok, szagok és minden érzék összehangoltan közvetítse az egységes benyomást, jelen esetben együtt járuljanak hozzá ahhoz, hogy pillanatok alatt felforduljon a gyomrunk a vér, kosz, ürülék, romlott hús, izzadság, betegség és sok egyéb szag kavalkádjától, miközben körülöttünk patkányok rohangáltak, a nyilvános wc-kben telt ház  volt és a koszos, kolerás folyóvíz csepegett mindenfelé. 

Hát komolyan ilyen gusztustalan élményben már rég nem volt részem. Volt egy nyitott hentes, ami mellett egy nagy süllyesztett pultba voltak dobálva a véres csúnyaságok, sok léggyel megspékelve.. erre tette a lepényárus a portékáját és amellett voltak a mosdók, amik nem pottyantósak voltak, hanem oldalt egy kisebb nyíláson folyt ki minden az utcára.. és mindezeknek a szagát is éreztük.. uuh.. Megnézhettük magunkat élőben, hogy merre laktunk és milyen körülmények között élünk mi és kortársaink. Láttuk Hannah Dyson, egy malomban dolgozó lány balesetét, akinek utána megnézhettük az amputációs műtétét a sebészeti szárnyban, és azt követően egy olyan modern amputálást is, ami már élesben ment.. nagyon izgi volt, mert még sosem láttam amputálást.. sokat fejlődtünk, szerencsére..

 

  

  

  

  

  

 

 

A gyomorfelfordító belvárosi séta után jött az a rész, amiben azt mutatták be, hogy miként és mennyiért lehetett a különböző betegségeket kezelni.. és hogy az egyes gyógymódokat ki, hogyan találta fel. Hát, valami hihetetlen, hogy milyen hülyék voltak az emberek.. TBC-s Marynek sajnos addigra még nem igazán találtak fel hatékony orvosi beavatkozást a kórra, így hiába az 5 Shillingje, ingyenes gyógymódként csigákat kellett szednie és azokat ennie, hogy javuljon állapota. 

 

Torokgyíkos Jamesnek izsópot kellett volna fogyasztania, de csak egy napi adagnak megfelelő mennyiségű jövedelme volt. Martha szamárköhögésének orvosi kezelése 14 Shilling lett volna hetente, amire sajna nem volt elég lóvém, így maradt az alternatív gyógymód, amit valaki eszes szamártenyésztő találhatott ki, ugyanis az óramutató járásával ellenkező irányban kellett naponta 7 kört megtennem szamárháton, hogy átadjam neki a köhögést.  Ezek mellett további nagyon komoly gyógymódok voltak felsorakoztatva.. a legérdekesebb, hogy azt hitték, a betegségek úgy alakulnak ki, hogy a kézzelfogható ragályok valahogy bejutnak a szervezetbe és ott megpihennek, miközben belülről  elkezdenek ölni.. és mi volt a bombabiztos megoldásuk? Folyamatosan hánytatták magukat és vágták az ereiket, hátha valahol kiesik a gonosz betegség belőlük.

További kis termek után, amik nagyon érdekesek voltak és emiatt a fényképezőt elfelejtettem használni, elértünk a korszak végére, ahol ítéletet hirdettek a fejünkre.. Ahogy sejtettem, a mázlim, hogy a Titanic kiállítást túléltem most elkerült, mivel meghaltam.. de szerencsére nem a szamárköhögésben, hanem kőkemény ópium túladagolásban.. James gyerek is rövid  időn belül belehalt a betegségébe... egyedül Mary szedte és ette a csigákat két évig, míg végül feladta a szervezete a küzdelmet vagy csak elfogyott Leeds összes csigája.

Innen felmentünk az emeleti szárnyakba, ahol sebészet, aneszteziológia és szülészet volt a téma.. nagyon szaftos kis dolgokat láttunk, de nagyon hasznos volt. Bár itt lett volna Edkus és Andris nyúl mellettem, akik a Bodies-on mindent elmagyaráztak és megmutattak nekünk, hogy a gyér tudásunkkal és hozzáértésünkkel is felfogjuk, mit látunk.. annyi volt csak a szerencsénk, hogy alapvetően fel vannak készülve a hülyékre is, így próbáltak sok dolgot a mi szintünkre leegyszerűsíteni. 

 

  

  

  

  

  

  

  

  

 

A plasztikai sebészetről lefelé vezető úton sok kis lépcsőforduló volt, ahol torzított tükrök voltak kitéve különböző feliratokkal. Jobban tetszenél magadnak magasabban? Vékonyabban? Kövérebben? ... és a sok torzított kép után lenn várt a saját tükörképünk a felirattal, hogy : "Look, whatever your body is like... You are truly amazing! :D... ettünk is utána süti-pütit ..

 

 

Az utolsó szárnyban játékos feladatok keretein belül megismerkedhettünk a testünkkel és azzal, hogy mi mindenre is képes. Nagyon ötletes dolgokat használhattunk és talán tanultunk is néhány új dolgot...

Összesítésben Leeds és főleg a múzeumlátogatás nagy élmény volt, úgyhogy újfent csak ajánlani tudom azoknak, akik errefelé járnak.. a nap további részeire nem igazán emlékszem, mert annyira elfáradtunk a hegymászásban és szagokban, hogy azon vettük észre magunkat, hogy egyszer csak hazaértünk :)